Blockbuster watch: Vége vége vége és a Bond

Bár a Breaking Dawn második része hatalmasat kaszál, de:

Szóval a BD Part II: 10 nap alatt 227 milliónál jár az államokban (141 millióval nyitott ott a múlt héten). Világszinten pedig 578 az eddigi bevétel. A Skyfall is 2 hete megy odakinn, jelenleg 221 milliónál tart, és ez még csak nem is akkora dobás az összbevételben, ami 790 millió! A legtöbbet kaszáló Bond filmről van szó tehát. Amúgy ez a két film volt a hétvége toplistájának élén, pedig nem most volt a premierjük.

Az újoncok? A Dreamworksnél nagy sírás van, hiszen a Rise of the Guardians nem mozgatta meg a népet, évek óta a legrosszabb nyitányuk a maga 24 milliójával. A Red Dawn remake pedig a három évnyi (akkor forgatták) hánykolódás után ezen a más filmeknek erős hétvégén is összeszedett 22 milliót, ami tulajdonképpen nem is olyan rossz adat

A Life of Pi viszont a kinti ünnep (Thanksgiving) segítségével már 30 milliónál jár, amihez a világ többi része 17-et tett hozzá, de még nem mutatták be mindenhol. Ez jónak számít, hiszen a Hugo hasonló időszakban kb. feleennyit hozott. Sokan szeretik temetni a 3D-t, de úgy tűnik ha arra érdemesnek érzik az emberek a filmet, akkor kifizetik a drágább jegyet, mivel a Pi bevételének 68%-a jött térhatású vetítésből.

human
írta
2012. 11. 26. 20:21
megjelenés
4
hozzászolás


A Red Dawn végre moziba kerül!

Még egy olyan film, aminek a premierje nagyon régóta csúszik. Mondjuk itt anyagi oka is volt ennek, nem csak a film minősége. Sőt, az alábbi 30 másodperc után az ember még kíváncsi is Chris Hemsworth, Adrianne Palicki, Josh Hutcherson, Josh Peck, Isabel Lucas, Connor Cruise, Edwin Hodge és Jeffrey Dean Morgan kalandjaira. Bár a zene rossz.

Amerika megszállás alatt, csak pár fiatal segíthet!

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2012. 10. 30. 03:44
megjelenés
4
hozzászolás


Na ilyen az új Red Dawn

Megérkezett a trailer is lassan, lehet tényleg nem tologatják tovább a bemutatót. Lássuk, hogy miképp partizánkodnak az amerikai fiatalok most az országukat megszállók ellen. We are the wolverines.

human
írta
2012. 08. 10. 20:10
megjelenés
27
hozzászolás


Red Dawn most már tényleg?

A hányattatott sorsú Red Dawn remake lassan tényleg a mozikba kerülhet? Lehetséges ez? Az új poszter bizakodásra adhat okot, plusz bemutatja az azóta már valamennyire ismertebb tiniket. Mármint amikor ezt forgatták akkor páran még kis porbafingók voltak. Csak hogy mióta van kész: 2009-ben forgatták.

A történet? Amerikáb beveszik, de az ellenállás…

Red Dawn-poszter

human
írta
2012. 08. 09. 21:06
megjelenés
15
hozzászolás


Plenty For All: ismét rövidebb hírek filmekhez, ne maradjanak ki

Végül Jessica Chastain lesz Tom Crusie mellett a Horizons főszereplője. Egyik legérdekesebb pop sci-fi projekt jelenleg.

A Real Steel olyan jól szerepelt a tesztvetítéseken, hogy már dolgoznak a folytatáson. Erre persze erős féket húzhat ha megbukik két hét múlva a robotboxos film. Jackman jelenleg nem ér rá, két filmet mindenképp forgat egy esetleges Real Steal 2 előtt.

Jelenleg úgy néz ki, hogy 2012-ben végre láthatjuk a Red Dawn remaket.

John Requa és Glenn Ficarra (Crazy, Stupid, Love) rendezheti a következő Michael Lewis-feldolgozást. Az író előző könyvének a film változata, a Moneyball mostanában kerül mozikba majd. A Liar’s Pokerről van szó.

Justin Timberlake alakíthatja Neil Bogartot a Spinning Gold filmben. Bogart a 70-es évek egyik meghatározó kiadójának, a Casablanca Recordsnak volt az egyik alapítója.

A Disney a tervezettnél valószínűleg kicsit tovább moziban tartja az Oroszlánkirályt. Azt hiszem ha a két hét alatt összeszedett $61 millióra nézünk, akkor megérjük a döntést. Persze majd kiderül, hogy a minjárt megjelenő Blu-Ray mennyire csökkenti le a vásznon való megtekintés iránti érdeklődést.

Julianne Hough és Russell Brand lehet Diablo Cody (Juno) új filmjének a főszereplő párosa. Cody ezúttal a rendezői székbe is beül majd valószínűleg, nem elégszik meg a papírra gépeléssel. A film egy nőről szól, aki elveszti apját, ezért Vegasba megy, megtapasztalni az élet vad oldalát. Itt fut bele Brand karakterébe.

Ayelet Zurer alakítja Superman Kriptoni anyját. Bár Julia Ormond volt castingolva, de valami miatt végül mégsem övé a szerep.

José Padilha a Robocop remake kapcsán azt mondta, hogy ő szeretné megszerezni Michael Fassbendert a főszerepre.

Úgy tűnik, hogy a Disney végül mégis sikeresen megregulázza Verbinski-t a The Lone Ranger kapcsán. Belenyúlnak a forgatókönyvbe, a sztárok gázsiján enyhítettek, így Depp is kevesebbet visz majd haza és a többi. AZ egészet azért, hogy olyan szintre menjen a film költségvetése amennyiért már vállalható a kockázat.

Az ugye megvan, hogy lesz Resident Evil: Retribution, még egy folytatás Jovovich-csal. Most viszont kiderült, hogy Michelle Rodriguez is visszatér Rain Ocampoként.

Fejlemény van a Paradise Lost körül is: Casey Affleck játszaná Gábriel arkangyalt Alex Proyas filmjében.

Végül pedig az van, hogy az Acélbarlangok címá Asimov regény is elesik. Egy forgatóköynvírót már felfogadtak, hogy dobjon össze valamit. Majd bővebben foglalkozunk vele, ha tényleg előrehalad a projekt.

human
írta
2011. 09. 27. 04:32
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Shut It: Hit Somebody, Taken 2, Horns, Red Dawn, Knoked Up-Spin, Hope, Superman, Limitless, Magic Kingdom, Bad Santa, Karenina

Kavin Smith megosztott egy részt az utolsó filmjének a forgatókönyvéből. Itt olvasható a Hit Somebody egyik jelenete.

A hírgyártás pörgött a héten, hiszen először lehozhatta mindenki, hogy Liam Neeson nem lesz a Taken 2-ben, aztán azt, hogy mégis. Közben az is van, hogy valószínűleg a Transporter 3 rendezője, Oliver Megaton vezeti majd a munkálatokat.

Úgy néz ki, hogy Shia LaBeouf szarvakat növeszt. A film a Horns (bár lehet végül más nevet kap), ami Joe Hill (Stephen Kign fia) regényén alapszik, amit az In Treatment írója fog forgatókönyvvé formálni.

A Red Dawn remake még nagyobb szarban van. Kínát végképp kiveszik a képletből, pedig a filmet már leforgatták úgy, hogy ők voltak a főellenség. Ehelyett most utólag módosítják a kész anyagot, hogy Észak-Korea szállja majd meg Amerikát.

A Knocked Up spin-off közben megszerezte Megan Foxot egy szerepbe, és közben Albert Brooks-szal is tárgyalnak, hogy csatlakozzon.

A Devil Wears Parada rendezője a Great Hope Springs-szel jelentkezhet legközelebb. Párkapcsolati dráma, öreg házaspár, akik 30 év után vannak nagy gázban. A főszerepet Meryl Streep játssza, a házassági tanácsadó Steve Carell lesz, viszont a férj még nincs meg. Most úgy néz ki, hogy Tommy Lee Jones ugrik majd be.

The First Ride of Wyatt Earp és Val Kilmer, ez vár ránk. Az öregedő Earpöt fogja alakítani, aki leül egy riporterrel, hogy felidézze az első legendás embervadászatát.

Már hivatalos, Jennifer Lawrence lesz a Hunger Games főszereplője. A pletykát anno írtam.

És ha már megerősítések, pár hete arról is szó volt, hogy Kevin Costner szerepelni fog az új Superman filmben. Nos azóta ténnyé vált. Ő lesz Jonathan Kent, az acélember földi faterja.

Ahogy Joseph Gordon-Levitt neve is megerősítést nyert a The Dark Knight Rises kapcsán. Még mindig nem tudni, hogy kit fog alakítani.

A Limitless viral kampánya megvolt?

Valószínűleg Michael Chabon is beugrik kicsit a Magic Kingdom írói közé, kikupálni a forgatókönyvet. A rendező még mindig Jon Favreau (Iron Man).

Az igazi jóhír is készülődik: haladnak a Bad Santa folytatásával, konkrétan már a szerződésen tárgyalnak Billy Bob Thorntonnal.

Joe Wright (Atonement, Pride & Prejudice) rendezi az Anna Karenina legfrissebb filmes feldolgozását. Keira Knightley a főszereplő, ezen kívül Jude Law és Aaron Johnson (Kick-Ass) már a tárgyalás fázisában van, hogy feltűnhessen majd a vásznon mellette.

human
írta
2011. 03. 19. 14:17
megjelenés
11
hozzászolás


A Red Dawn csapata

Ez a remake ott áll a trezorban a csődbe ment MGM-nél. A gondokból szép lassan kilábaló stúdió még mindig nem tűzött ki bemutató időpontot a már készen levő remakenek.

Red Dawn remake csapata

human
írta
2011. 01. 05. 06:45
megjelenés
2
hozzászolás


Robbantottak a Red Dawn forgatáson

Készülget a remake, vagyis átdolgozás, és mint láthatjuk, nem csak CGi lesz benne. Még két kép a forgatásról emitt.

A Red Dawn forgatásról izgi képek

human
írta
2009. 10. 20. 19:51
megjelenés
8
hozzászolás


És Red Dawn forgatás is

Már nekiálltak a munkálatoknak, legalábbis a díszletek tutira épülnek. A remake-ben nem a ruszkik, hanem a mostani vörösök, Kína fog partraszállni Amerikában. Ez gondolom mindenki leesett a képek láttán.

Red Dawn remake forgatásról kép

human
írta
2009. 10. 05. 04:42
megjelenés
8
hozzászolás


Brr: KarateKid, Indy 5, Red Dawn, Inception, Robin Hood

Majdnem 200 millió dollárt vágtak Christopher Nolanhoz, hogy forgassa le az Inception-t így a Batman 3 előtt. Már tuti nem valami zsebscifi lesz ebből, hiába na, a tudományos fantasztikum éveit éljük. Idén kezdik majd a kétkezi munkát.

Bírom, hogy Shia msot körbejárt a Tf2 miatt, de persze másról is kérdezik, így elejt pár infót. Szóval Spielberg akarja az Indy 5-öt, annyira, hogy a fő történetet már ki is találta, neki lehet állni írni.

Már 3 szereplőt is is bejelntettek a készülő Red Dawn-remake kapcsán. Josh Peck (ő fogja azt alakítani akit anno Charlie Sheen), Adrianne Palicki (Tyra az FNL-ből) és Chris Hemsworth.

A Karate Kid–remake-hez meg felvettek egy új forgatókönyv írót, Steven Conradot, szal még az is lehet, hogy az eddig kiszivárgott baromságokat dobják.

Végül pedig Robin Hood szerepében Russel Crowe, meg lovagol.

human
írta
2009. 06. 17. 03:22
megjelenés
18
hozzászolás


RoboCop és Red Dawn remake

Éjjel már nem volt sok erőm megírni, most sincs nagyon, de azért muszáj megemlíteni.

Cannesban az MGM stúdió bejelentette, hogy a RoboCop-ot és a Red Dawn-t is remakelik. Az elsőt mindenki ismeri, és jöhetnek a kövek, nem rázott meg ez a remake hír kivételesen. Talán mert nem all-time kedvencem? (A szerkesztőségben mammut anyázott a hír hallatán) Azt mondjuk kötve hiszem, hogy Verhoeven zsenialitását meg tudják akárcsak karcolni is, szóval egy robotos akciófilm várható, amit a névvel adnak el. Tippre.

A Red Dawn-t Vörös hajnal magyar címmel látta már mindenki. Aki nem, annak annyit, hogy amerikában ejtőernyősök jelennek meg, akik elkezdik írtani a lakosságot. A fiatal Patrick Sawyze és Charlie Sheen (iskolásokat játszanak) meg a hegyekből vezeti az ellenállást. El nem tudom képzelni, hogy lehet ezt remakelni. Mármint manapság nem tud csak úgy partraszállni számottevő katonaság sehol, nemhogy egy 300 millió lakosú országot megtámadni csak úgy. Szal ez a “remake” valószínűleg csak nagyon kicsit fog hasonlítani az eredetire, és a névvel adják el.

human
írta
2008. 05. 18. 12:41
megjelenés
25
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.