Mit várunk a sci-fi-fantasy-tól? Nem sok tényleges sci-fit? Akkor rendben is vagyunk, hiszen abban kifejezetten gyenge a John Carter. A többi? Egy szórakoztató blockbuster, nem túl eltalált reklámkampánnyal, és rengeteg sorozatszínésszel.
Az egészet ott kell kezdenünk, hogy Andrew Stanton első élőszereplős filmje, viszont ezelőtt a Pixarnál az alábbiakat rendezte számunkra: A Bug’s Life, Finding Nemo és WALL-E. Ebből kettő örök kedvenc, szóval magas a léc. Sajnos mivel a Disney baromi sok pénzt fektetett a John Carterbe, így Stanton kezét megköthették 1-2 dologban. Konkrétan a forgatókönyv vérezhetett el. Egyszerűen nem olyan kerek egész, mint egy Nemo, pedig Stanton munkásságát nézve ő bizony ért a történetmeséléshez. A forgatókönyv abuzálása leginkább a film első felén érződik. Kicsit olyan érzésem volt, mintha azt kiáltanák a jelenetek néhol, hogy “várd meg a rendezői változatot”. Elsietettnek hat, pedig lassan kezdődik a tényleges kaland.
A fő keretet látszólag az adja, hogy John Carter halálakor a mindent öröklő unokaöccse elkezdi olvasni a tőle kapott naplót, amiben egy érdekes 1880 körüli történet bontakozik ki egy aranybarlangról, utazásról a Marsra (amit Barsoomnak hívnak), és az ottani ezer éve tartó harcról két emberszabású nemzetség, és pár indi furcsa űrlény törzs között. Bár ez utóbbiak inkább kimaradnak az emberek harcából, de azért látszólag megsínylik ők is.
Kicsit nehéz nekünk, a nézőknek belerázódni a harcba, de idővel sikerül úgy kibontani a rendezőnek, hogy elmerülünk benne. Konkrétan valahonnan onnantól, hogy a Mars Hercegnője és John Carter találkoznak. Innentől vannak egyértelmű célok a politika és az idegen világ megismerése mellett, plusz ott van az interakció a két főszereplő között. A hercegnő azt akarja, hogy a földről érkezett, helyi gravitációban szinte szupermen az ő népe mellett vegye fel a harcot, Carter pedig csak ki akar maradni az egészből, hazajutni. Ez hozza el az egyik legjobb csatajelenetet, ami mellé a főhős visszaemlékezéseit vágják a földről, és szinte a könnyed kicsordul. Már ha addigra elkezdett érdekelni a sorsa, amiért Stanton mindent megtett előzőleg. Nekem hatott.
Nem akarom túlzottan éltetni a filmet, hiszen van mit bántani is rajta, elég csak a tetemre vetődő kritikusokat nézni, de nekem eléggé bejött. Voltak hibák, talán kicsit elnagyolt volt a politikai kérdések hada, a bluetoothos gonosz néhol vicces, plusz a “minden bolygón ez megy” tanmese sem annyira kellett, viszont a kb. 130 percből legalább 80 veszettül tetszett. Ha Andrew Stantont mindenfajta korlátozás nélkül eresztik rá a regény feldolgozására, akkor jobb is kisülhetett volna belőle, de még így is remek szórakozás, akció-kaland egy idegen bolygón.
Ami még külön jó, hogy Taylor Kitsch a vadnyugati jeleneteket kivéve remekül vette a főszerep akadályt. Néhol még a karakter belső vívódásait is remekül adta át. Na és Lynn Collins? Igazi hercegnő, a népéért mindent. Érdekes, hogy nem tömték tele nagyobb sztárokkal, a 250 milliós költségvetés ellenére sem. Na jó, ennek a nagyja elment a látványra nyilván.
John Carter értékelés
A fenébe is, végül csak 7/10-et adok a hibák miatt, de nem bántam meg a mozit, manapság egyszerűen kevés ilyesmi megy. Vizuálisan pedig egyszerűen fantasztikus. Viszont az eddigi vélemények alapján az IMAX homályos, a 3D pedig a visszafogott fajta, szóval úgy döntsetek a kiadott pénz mellett.
És akkor most verjük meg a film marketingeseit