Csak páran ünnepelhetnek a pénztáraknál

Bukott a Mátrix, bukott a Kingsman, szépet ment a Sing 2, Pókember meg már 1 milliárdon túl a járvány közepén.

Kezdjük azért azzal, hogy mivel hétvégére esett karácsony, ezért torzítanak a bevételek, értelemszerűen kevesebben mennek moziba, mint egy standard hétvégén. Viszont pont emiatt már szerdán elindultak az új premierek, ráadásul számszerűen 4 darab és majdnem mind 3000 mozi felett, ergo az ipari mozizás megint csúcsformában pörgött.

Az első hely Pókemberé nyilván még így is, lassan 500 milliónál tart otthon és  ahogy fentebb írtam 1 milliárd felett globálisan máris, ráadásul Kína nélkül. Bődületes…beláthatatlan hol a vége, de Amerikában biztosan 700 millió felett lesz.

Második helyre a Sing 2 érkezett meg 23 millióval és kicsit meglepően csak 5 évvel az első rész után, mivel anno 75 millióból csinált otthon 270, nemzetközileg összesen pedig 634 millió dollárt.

Na de úgyis mindenki a dobogó harmadik helyezettjére kíváncsi, az új Mátrix 12 millióval kezdett HBO Maxos premier mellett, ami még 5 nap alatt is csak 22 lett, szóval ez még stream és warez mellett is sovány, kicsit azért könnyű elfelejteni, hogy ez a franchise a kultstátusz mellett mekkorát ment a kasszáknál is anno. Az első ugyebár 1999-ben 173-ig jutott otthon, ami manapság tisztes 309 millió lenne, és ehhez még a másfélszeresét tette külhoni kasszákból. Nagyjából 115-120 milliárdos produkciós költség mellett ez manapság is simán megérne egy folytatást. Akkoriban pedig egyszerre kettőt, mivel a fiatalok kedvééért a Reloaded és Revolutions anno 2003-ban egy évben került moziba (és került leforgatásra együttes kábé 450 milliós áron, legalább ma ennyi lenne + nyilván marketing).

A Reloaded tarolt, inflációval együtt milliárd felett hozna manapság, a Revolutions viszont rossz szájízt hagyott maga után, és mai árak mellett otthon csak 211 milliót termelne. Nyilván ez sem rossz, de együttesen a rossz / csalódott visszajelzésekkel nem véletlen ültek közel két évtizedig egy folytatáson és az sem dobta fel a terveket, hogy a Wachowski rendezte mozik azóta mind nagyot buktak a kasszáknál (Speed Racer , Cloud Atlas és végül a Jupiter Ascending végleg zárójelbe tette a drága projekteket). És ennek a sztorinak egy jó időre ismét vége.

A Kingsman esetében ezt még korai lenne kijelenteni, de a 2015-ös első rész egész korrekt sikere után a második ugyan anyagilag nem maradt le (404 és 408 milliót hozott a két mozi nemzetközileg összesen), de anno pont én írtam róla, hogy szerintem miért lett szinte vállalhatatlanul rossz. Talán ezt Matthew Vaughn is érezhette, ezért kicsit hátrébb lépett, legalább is időben tuti, ezért egy eredetsztorival akarta berúgni a mocit. Ez olyan jól sikerült, hogy nagyrészt a kritikusok is elmarasztalták és a hétvégén 6 milliót hozott az egész projekt otthon.

Hasonló 6 milliós összeggel kezdett Zach Levi is az American Underdoggal, az Amerikában nagyon menő felemelő sportfilmes zsáner látszólag nem gazdagodott egy klasszikussal. És ennyi évvel a zseniális Chuck után még mindig örömteli Zachet a vásznon látni, de a Shazammal elindult mozis karrierjének kell még pár képregényfilmes siker, hogy máshol is tovább parádézhasson. 

A hétvége amerikai bevételei:

Folytatódik a bejegyzés »
abelh
írta
2021. 12. 27. 15:35
megjelenés
23
hozzászolás


The Matrix Resurrections (Mátrix Feltámadások): OK?

Nincs középút a film megítélésében? Annyira kommentál az elmúlt húsz évre és a Mátrix jelenségre a Resurrections, méghozzá markáns véleményekkel, hogy elképzelhetetlennek tűnik a ténylegesen elé ülő nézőktől egy “olyan semmilyen” vélemény. De lehet nem lesz igazam.

A történetet jól rejtegették az előzetesekben, nem változtatnék ezen, a lényeg, hogy… hm, mondjuk úgy, hogy az előző filmet folytatták, gondolták tovább, emiatt néz ki máshogy a Mátrix. Vannak tipikus kérdések, amikre igyekeznek a készítők válaszolni, sok magyarázatból kiderül miért és hogyan él Neo és a többi… viszont mind olyan, amit ha logikával gondolunk tovább, akkor bizony falakba ütközünk. Ez a film is csak az érzelmi töltetre gyúrt a fő történetben?

Amellett viszont szórták a kritikát mindenre, kezdve rögtön a Warnerrel. Mármint konkrétan elhangzik a filmben, hogy mindenképp lett volna folytatás, akár 0 Wachowski bevonással, a corpo-rétnek nincs megállás. Feltehetően ezért vállalta el Lana Wachowski a rendezést, mert így legalább nem vették el tőle a művét, a nagy cégeknek meg mindegy mi van a termékben, csak legyen bemutatóra kész.

Szétvigyorogtam a fejem a “folytatás”-tematikus perceken, ami a fókuszcsoportozásával át is köthető a következő témára, hogy az emberek mit vártak a filmtől. Egy negyedik résztől. A Mátrix brand eredeti és friss szavakra rezonál, ilyet kéne alkotni egy létező IP 4. részének, ami iszonyat abszurdan hangzik, és… teljesíthetetlen?

Igazából innentől a film teljesen ebbe ment át, bár volt története, de közben főleg csak reagáltak mindenre, arra, hogy micsoda mitológiát építettek ki a fejükben az emberek a 20 év alatt, és ennek kapcsán leoltják a “régen minden jobb volt” csapatot is, csak nézzétek meg ki személyesíti meg őket. Így persze tulajdonképpen leoltják a változásokra teljesen rugalmatlanokat is, akik a Wake Up helyett a kék pirulát nyelegetik, meg a magukat piros pirulásnak hívő sheeplet, akik nem akarnak szabadságot és fejlődést, az ő érzéseiket irányítja tökéletesen a hatalom, és nem is akarnak mást ezek az emberek, csak ellenni a buborékban.

Nem akarok túlzottan haladásellenes lenni, filmben ábrázolt lelki hajléktalanként feltűnni, de a fő gond az, hogy a FILMség háttérbe szorul. Mármint ez egy jobb interjú, esetleg életfilozófia, próbál magasztosabb lenni, de valójában nagyon sok üzenetet szájba rág a Mátrix Feltámadások mindenféle művészi próbálkozás nélkül. Biztos van ami elment mellettem, és az előző 3 Mátrixot sem néztem most újra, hiszen magában is működnie kéne egy 20 évvel később készült folytatásnak, de rengeteg jelenet közben azt éreztem, hogy ez nem FILM. Nincs saját lendülete. Gyenge a története, az is akadozik a sok magyarázós expozíció közepette. Van benne más, nem vitatom, vagy három alkotói szándékot is kiszúrhatunk. Érdekes Neo élete az első órában, egyértelmű hova kacsingatnak vele, de nincs összhang.

Az egészet az tetézte nekem, hogy az akciók unalmasak. Igen, kikacsint rám a fent emlegetett kulcsszavas fókuszcsoportozás, de basszus, az akciók olyanok voltak, mintha a Westworld harmadik évadját néztem volna. A közelharc lassú és unalmas és túl táncszerű, a lövöldözés pedig “legyünk már túl rajta”. Egy-két jó vizuális megoldás akad, és a régi filmekből ismerős jelenetek bővítése bejött az elején, meg a trailerben látott vonatosban is voltak jó pillanatok, de összességében untam az akciót… egy Mátrix filmben. Nem érdekel, hogy kommentálva a készítők is tudomásul veszik a helyzetet, én nézek új ötletes filmeket, rengeteg mindennek adok esélyt, nem miattam tart itt a folytatás kultúra, ellenben olyan kevés nagy akciófilm van, hogy az egyik legjobb blockbuster akciófilm folytatásába egyszerűen többet vártam ebből a szempontból. Hogy volt merszem. Nem új bullet time-ot, nyilván nem lehet akkorát dobni újra meg újra, csak jobbat mint ami végül itt van.

Viszont egyrészt jó volt Revves-t és Moss-t látni, és szerintem az új gárda sem volt rossz, igen, az új Morpheus is korrekt. Ami viszont zseniális casting és hatalmas karakter az a Jonathan Groff által életre keltett. Majd meglátjátok, de kb. a legjobb “modern korra reflektáló” oldala a filmnek amit Groff hoz, hiszen manapság… áh nem akarok véletlenül spoilerezni. Ha belegondolunk az összes techbro gonosz semmi hozzá képest. Tökéletes.

Lehet mégis van középút. Minden fenti kirohanás ellenére elvoltam vele, jó volt Neot és a rejtélyt követni az első órában, meg szeretem az ilyen ráébredéses történeteket, aztán elkezdett akadozni a lendület. Utálni semmiképp nem tudom a Feltámadásokat, de szeretni sem.

human
írta
2021. 12. 23. 15:40
megjelenés
51
hozzászolás


Kecsap: Furiosa, Nope, 47 Ronin 2, The Matrix 4, Kandahar, Deep Water, Tarot, Renfield, Chippendales, Oppenheimer, Venom 3, Knock at the Cabin, Cleopatra, Spawn, Cameron-Man, Shang-Chi, Run Rabbit Run, Thor: Love and Thunder, Everything Everywhere All at Once, Young Sinner, Bad Blood, Punisher, Fred Astaire

Tom Burke váltja Yahya Abdul-Mateen II.-t a Furiosa-ban. 2024 a bemutató, szóval nagyon random hír.

Új kép az Uncharted filmből, hogy ne csak szöveg legyen itt.

Jordan Peele Nope-ja végzett a forgatással. 2022 júliusában nézhetjük.

Amy Pascal producer azt mondta, hogy már tervezési fázisban van a Venom 3. Ennek eskü azért nem írtam saját posztot, mert kb. az első film sikere óta folyamatosan tervezési fázisban lehet, követ hiszem, hogy most ültek volna neki.

A Disney/Fox levette a naptárból a Ben Affleck & Ana de Armas főszereplésével készült erotikus thrillerét, a Deep Watert. Januárban ment volna a mozikba a hasonló nézőket célzó Scream ellen, szóval érthető a döntés.

Jessica Henwick-et befenyítette a Warner és a Marvel, hogy csak az egyikőjük meghallgatására mehet, így Henwick tulajdonképpen elesett a Shang-Chi-ben való szerepléstől a The Matrix 4-ért.

Ugye végül nem Patty Jenkins rendezi a Cleopatra filmet Gal Gadottal, és megvan az utódja: Kari Skogland, aki a The Falcon and the Winter Soldieren utazott. Ez a hír amúgy arra is utalhat, hogy mégsem tették a fiókba a Jenkins kezébe adott Star Wars filmet.

Dolgoznak a 47 Ronin folytatásán, a jelenlegi állás szerint Anna Akana és Mark Dacascos lehetnek a főszereplői. De nagyjából ők ismertek csak, nem tűnik kiemelt nagy pénzes projektnek.

Gerard Butler nekiállt a Kandahar című filmjének Saudi Arabia-ban. A rendező Ric Roman Waugh, és azokról az afganisztáni időkről szól amikor a Snowned szivárgás történt.

A Trollhunter készítőjének új filmje a Tarot lesz, amit Jason Pagan és Andrew Deutschman írt, és elvileg sokan akarták megszerezni a projektet. A történetről nem sokat tudni. Vagyis semmit.

A Swiss Army Man rendezőinek új filmje lesz az A24-nél a Everything Everywhere All at Once, amiben egy kínai bevándorló egy hatalmas kalandban megmentheti az univerzumot, ha az elhalasztott életútjait átéli. Ez egy kép belőle:

A Renfieldbe megérkezett Awkwafina is Nicolas Cage és Nicholas Hoult mellé. Az Universal horror komédiája lesz egy Robert Kirman (Walking Dead) pitch alapján, amit Ryan Ridley (Rick and Morty) ír.

Dev Patel alakítja azt indiai bevándorlót, aki megalkotta a férfi vetkőzés alapjait. A film címe Chippendales lesz, és az egész club felfuttatós sztorit átveszik majd, miközben Seth Rogen és Elle Fanning is feltűnik.

Florence Pugh, Rami Malek & Benny Safdie is feltűnik majd Nolan új filmjében, ami Oppenheimerről szól, az atombomba megalkotójáról.

A Knock at the Cabin lesz M. Night Shyamalan következő filmje, és főszereplőnek jelenleg Dave Bautista esélyes. 2023-ban kerül majd mozikba, sztoriról nem sokat tudni.

Todd McFarlane azt mondja, hogy nem halt el az új Spawn film, jövő év első felében lesz valami nagyobb bejelentésük.

A Tech Noir: The Art of James Cameron könyvben van egy rész arról, hogy milyen Pókember filmet tervezett Cameron, amikor úgy volt, hogy csinálhat majd egyet. Valami gritty, nagyon a valóságban levőt az Alien és Terminátor nyomdokain, ahol sokat szenved Peter, és Pókember “ambiguous, profane, even sadistically violent.”

Destin Daniel Cretton visszatér a Shang-Chi folytatásának rendezésére. Gondolom a főszereplők is.

Daina Reid (The Handmaid’s Tale) filmje lesz a Run Rabbit Run, méghozzá Sarah Snook főszereplésével. Egy termékenységi orvosról (bocs, talán reproduktív endokrinológus magyarul) szól, aki tisztában van az élet körforgásával, megszületünk, élünk, meghalunk, de amikor a lánya elkezd furcsán viselkedni akkor megkérdőjelezi az egészet.

Michael Giacchino (leghíresebb műve a Lost) írja a Thor: Love and Thunder zenéjét.

Paul Verhoeven összefog a RoboCop írójával a Young Sinner filmnél, hogy egy női főszereplős erotikus thrillert csináljanak.

Mahershala Ali nagyon izgul a Blade szerep kapcsán, és mivel nem szereti a forgatások első napján sosem az alakítását, mivel még nem rázódott a szerepbe olyanok, így az Eternals egysorával nincs megelégedve:

My excitement for any role is pretty equal, honestly, because I feel the responsibility is always the same. But I’ve never walked into a role where the anticipation of it was so great. Where people were already so familiar with the character. And have real opinions, and points of view, and all that. So it feels different. There’s clearly an added layer of pressure, which I will embrace.

Adam McKay már dolgozik a következő filmjén a Don’t Look Up után. A Theranos alapítójáról, Elizabeth Holmes-ról fog szólni a Bad Blood, méghozzá Jennifer Lawrence főszereplésével készül az Apple TV+-nak. Nem tudom mennyire követtétek a botrányt, és mennyire tudom röviden összefoglalni, de nagyon drága és hosszadalmas vértesztekre ígért a cég olcsóbb és sokkal-sokkal gyorsabb megoldást, szedtek össze pénzt a fejlesztésre. Természetesen túl szépen hangzott, hogy igaz legyen. Itt egy sokkal átfogóbb cikk az egészről ha valakit érdekel.

Sokan licitálnak épp egy autóversenyzős film projektjére, amiben Brad Pitt szerepel majd és Joseph Kosinski (Top Gun: Maverick) a csatolt rendező.

Jon Bernthal csak akkor hajlandó visszatérni Punisher szerepében, ha nem finomítanak a karakteren, marad olyan éjsötét mint a Netflix sorozatban volt. Ugye azért is aktuális a kérdés, mert a Netflixes Daradevilből Cox már várható az MCU filmekben.

A Fred Astaire életrajzi film főszereplője Tom Holland lesz.

A Christian Bale főszereplésével készülő The Pale Blue Eye szereplőgárdájába feltűnt Gillian Anderson és Robert Duvall is. A történet 1830-ban a West Point katonai akadémián játszódik, és több gyilkosságról szól.

human
írta
2021. 12. 12. 14:44
megjelenés
16
hozzászolás


Trinity és Neo

Az új Mátrix film ígykészültje természetesen Keanu Reeves és Carrie-Anne Moss duójára koncentrál. Nagyon rejtegetik a többi szereplőt a reklámanyagokban, gondolom lesznek itt meglepetések.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 12. 09. 03:08
megjelenés
2
hozzászolás


Na ez a Mátrix?

Új, japán TV-spot jött a filmhez, amiben mindenki voxelekre esik szét? Jobban belenézhetünk a mostani mátrix vizuális nyelvébe, gondolom nyakunkon a hosszú végső előzetes is.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 11. 24. 19:23
megjelenés
18
hozzászolás


Vissza a forráshoz!

Még egy Mátrix plakát, ezúttal csak a (valószínűleg) főszereplőkkel, hogy senki se ijedjen meg a mindenhol rémeket látók közül.

human
írta
2021. 11. 22. 02:36
megjelenés
15
hozzászolás


Iszonyat fontos kép a Mátrix 4-ből

Látjátok, a két (talán) főszereplő néz valahova, nem a kamerába. Döbbenet. Új előzetes hamarosan?

human
írta
2021. 11. 02. 02:38
megjelenés
4
hozzászolás


The Matrix Legacy

Egyelőre a Mátrix örökségről beszélnek a Matrix Resurrections szereplői, de nyilván a télen érkező Mátrix folytatás reklámkampánya már ez az interjús “ígykészült”.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 10. 08. 02:22
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Itt a The Matrix Resurrections első előzetese

Exkluzívan a Warner Brothers Youtubeján. Amúgy a sztoriról most sem fed sokat, a látványt mutogatja miközben szól a White Rabbit feldolgozás. Neo mintha valami leszedált állapotban lenne, és nagy harc lesz, ügynökök is vannak benne. A régi jelenetek megidézése sem tűnik csak sima fanservicenek, és Keanu nem 1 hetet volt a forgatáson, ahogy eddig is tudtuk. Szóval minden adott…

… csak a forgatókönyv legyen jó.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 09. 09. 14:09
megjelenés
101
hozzászolás


Matrix Resurrections lesz a címe?

A Yahoo Finance szerint kiszivárgott a készülő Mátrix 4 címe. Mivel az oldal nem a filmes értesüléseiről híres, így osszátok el párral az információt. Részemről hülyeségnek tűnik, hogy a Revolutions és a Reloaded után ilyennel folytatják a sort, de persze a Neo=Jézus vonalba illik.

human
írta
2021. 01. 31. 02:54
megjelenés
34
hozzászolás


További dominók: The Batman, The Matrix 4, The Flash, Shazam! Fury of the Gods, Black Adam

Mivel 2021 októberének elejére megérkezett a Dune, így az eddig ott levő The Batmanre mindenképp költözés várt: 2022 március 4-re tették.

Viszont egy “jó” hír is van, a The Matrix 4 előrébb lett hozva 2022 áprilisról 2021 december 22-re.

A DC filmeknél is borulások vannak:

  • The Flash ment 2022 júniusról 2022 novemberére (és ehhez az is kell, hogy a 2021 tavaszi forgatás tényleg elinduljon)
  • Shazam! Fury of the Gods 2022 novemberről (ugye ide érkezett Flash) ment 2023 június 3-ra.
  • Black Adam pedig lekerült a naptárról 2021 december 22-ról.
human
írta
2020. 10. 06. 12:11
megjelenés
17
hozzászolás


Fekete péntek: csúszik a Tenet (de csak kicsit), a Matrix 4 és a WW84

A Warner is meglépte.

  • A legfontosabb: a Tenet július közepéről 2020 július 31.
  • The Matrix 4 egy évet csúszik, 2022-re tették.
  • Godzilla vs. Kong jövőre, 2021-re csúszott.
  • Wonder Woman 1984 augusztus 14-ről ment 2020 október 2-re.

+ július 17-én 10 éves az Inception, szóval az addigra már nyitva levő mozikba újra beküldik kicsit. Nyilván szenet hordanak a “Tenet az Inception kvázi folytatása” összeesküvés elméletre.

human
írta
2020. 06. 13. 04:31
megjelenés
14
hozzászolás


Igyekeznek május végéből Keanu dayt csinálni

Ti is kiszúrtátok a dátumok bejelentésénél, hogy a The Matrix 4 és a John Wick 4 is 2021 május 21-re volt kitűzve. Nyilvánvaló volt, hogy az egyik költözik majd, viszont kiderült hova: a John Wick 4 ment 2022 május 27-re, legalábbis a Lionsgate jelenleg oda tervezi. Így két egymás utáni évben is Keanu vezeti fel majd a nyár legmelegebb hónapjait.

(Nyilván mindez akkor, ha a Covid-19 enyhülésével (a két hullám között?) tudnak forgatni mindkettőnél.)

human
írta
2020. 05. 02. 03:48
megjelenés
5
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.