Bevételek: Shazam a moziban is varázsolt

Akárki akármit mond, a Shazam nagyon szép siker és komoly győzelem a DCEU-nak, ellenben a Pet Sematary-től kicsit többet vártak, plane az IT hatalmas kaszálása után.

A lovak közé csapva 53.5 millióval nyitott a Shazam, ami nagyjából arányban volt az átlagos 45-50 milliós becslésekkel. Persze elsőre ez kevésnek tűnhet a 100-150 milliós kolosszális első hétvégékhez képest, de fontos már az elején leszögezni, hogy ez az adaptáció más ligában játszik. És senki ne akarja direkt beleérteni, hogy itt a DC vs. Marvel párharcra gondolok, sokkal inkább arról van szó, hogy egy újabb eredettörténetet kapott a nép, ráadásul egy az átlagos köztudatban jelenleg nem annyira markánsan reprezentált karakterről, mint Batman, Superman, vagy akár Pókember.

A DCEU a Shazammal azt akarta bizonyítani, hogy képes műfajilag kikacsintgatni, relative alacsony költségvetéssel dolgozni (ez esetben 100 millió volt a produkciós büdzsé), szépen építgetni a karaktereit úgy, hogy arra a közönség és a kritika is pozitívan reagáljon és még szép összeget is hozzon. Ezekben az új mozi egytől egyig helyt állt, szóval újabb nagy lépcsőfok ez a Justice League és BvS anyagi kudarcaiból erőteljesen éledező DCEU-nak, hiszen az Aquaman alig fél éve elsőként a franchise-ból megugrotta az 1 milliárdot, a korábbiakból csak a Wonder Woman szép karrierje említésre méltó. Innen persze már-már elvárás lesz a félmilliárdos globális végső bevétel, amit a résztvevők közül bárki aláírt volna a premier előtt.

A Dumbo komoly esése miatt a második hely még 24.5 milliós nyitás mellett is simán a Pet Sematary-é let, ami 21 milliós befektetés mellett nyilván eleve szép eredmény, de az elemzők sok helyen inkább 30 fölé várták a kezdést. És nem véletlen, hiszen az IT bődületes sikere miatt a Stephen King remake-ek most új dimenzióban mozognak, ráadásul a bohócos mókához hasnolatosan az állattemető sztorija is nagyon erős kritikákat kapott. Akárhol is legyen a vége, ez innen már nagyon szép befeketés a Paramountnak.

Eközben a Dumbo kapaszkodni fog még a 100 milliós végeredményért is, az US átlépte otthon a 150-et, Captain Marvel Amerikában eldöcöghet 400-ig, de globálisan már csont nélkül 1 milliárd felett jár.

A hétvége amerikai bevételei: Folytatódik a bejegyzés »

abelh
írta
2019. 04. 10. 13:17
megjelenés
6
hozzászolás


Még egy utolsó Pet Sematary-előzetes

Sőt, poszter is van. Nem tudom, várjátok ezt a filmet? Valahogy az az érzésem, hogy nem igazán. Mondjuk lehet befolyásolja a dolgot, hogy tudni mennyire hagyta figyelmen kívül a könyv érzelmi magját a mű, és csinált belőle egy tipikus modern horrort.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2019. 04. 01. 18:26
megjelenés
2
hozzászolás


A Pet Sematary új poszterei

Bár nem amerikai változatok, de elég korrektek. Kár, hogy a maga a King adaptáció nem néz ki jónak az előzetesek alapján.

human
írta
2019. 03. 16. 12:12
megjelenés
2
hozzászolás


A Pet Sematary új előzetese

King talán egyik legjobb regénye, erdőben kisállatokat, és utána embereket eltemető történettel, akik visszatérnek, csak épp nem ugyanolyanok, mint eddig. Hát ebből most egy ijesztgetős gagyit kanyarítottak?

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2019. 02. 07. 19:12
megjelenés
17
hozzászolás


Pet Sematary a könyvborító

A tegnap trailert kapó filmhez érkezett egy ilyen könyvborítós kinézetű poszter is.

human
írta
2018. 10. 11. 18:28
megjelenés
3
hozzászolás


Pet Sematary-előzetes

Stephen King egyik legrémisztőbb regénye a Kedvencek temetője, amiben a “különleges” helyen elásott kedvencek visszatérnek. Csak épp megváltoznak a folyamat közben. Ezzel szembesülnek a közelben házat vásárló emberek is.

Az elején tipikus ijesztés van, de után már hangulatosabb az anyag.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 10. 10. 18:29
megjelenés
30
hozzászolás


Első nap a Pet Sematary helyszínén

Itt is csapóztak, készül a King-feldolgozás. A főszereplő Jason Clarke (Terminator: Genisys), de mellette feltűnik John Lithgow is. A képen amúgy a két rendező látható.

human
írta
2018. 06. 19. 02:03
megjelenés
5
hozzászolás


Kecsap: Sherlock Holmes 3, Bright 2, Rambo 5, The Pick of Destiny folytatás, Fornight Avengers, Cornerman, Peter Rabbit 2, Han Solo

Basszus, megint felgyűltek a kisebb hírek, és nem ér mind posztot, pedig vannak közöttük érdekesek.

Például itt van, hogy a Warner kitűzte 2020 december 25-ét a Sherlock Holmes 3. részének. A forgatókönyvet Chris Brancato írja (Hannibal sorozat, Narcos), viszont Guy Ritchie még nincs bejelentve a rendezői székbe, pedig az első kettőt neki köszönhetjuk. Mondjuk most az Aladdin után elvileg gengszterfilemt csinál, viszont ha azzal megvan akkor talán még ráér egy 2019-es forgatásra. Downey és Law visszatérése várható.

Evan Spiliotopoulos (Beauty and the Beast, The Huntsman: Winter’s War, Hercules) pedig a Bright 2 forgatókönyvének esik neki. Ha az első szét volt esve Max Landis és David Ayer írói kezelése után, bár voltak értékei is, akkor mit várhatunk ettől a csávótól? Mondjuk David Ayer marad rendezőnek, bár ezek szerint nem írja. Természetesen a színészek visszatérése itt is várható.

Sylvester Stallone főszereplésével idén szeptemberben állnak neki a Rambo 5 forgatásának. A rendező még nincs meg, de a forgatókönyvet elvileg Matt Cirulnick (Absentia) írta. Elvileg kicsit Takenes lesz amúgy, csak épp iszonyat véresen Ramboval. Egy ismerős lányát menti ki Mexikóból, egy szexkereskedő hálózatra bukkanva.

Jack Black azt mondja, hogy a The Pick of Destiny-t nemhogy foyltatta, de már októberben várható is a bemutatója.

A Fornite rajongók örülhetnek, mert lesz egy Avengers event, amiben a pályára érkezve megtalálható lesz az Infinity Gauntlet, és az azt felvevő játékos átalakulhat Thanos-szá.

Itt egy részlet a HOTEL TRANSYLVANIA 3: A MONSTER VACATION-ból.

Bruce Willis alakítja majd Cus D’Amato-t a Cornermanben. Cus egy lengedás edző volt, többek között Mike Tyson is az ő keze alatt kupálódott ki.

Pár Solo-poszter, a kecsapban elfér.


A Sony berendelte a Peter Rabbit folytatását.

John Lithgow alakítja majd Jud Crandallt a Pet Sematary remakejében.

Jött egy ígykészült a Deadpool 2 betétdalához, amit ugye Céline Deon ad elő. Ha már szóbakerült a vörös hős, akkor Ryan Reynolds elérulta, hogy a filmből kénytelen volt kivágni egy Disney-poént, meg hogy továbbra is reménykedik egy Wolverine-crossoverben.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 05. 08. 02:54
megjelenés
19
hozzászolás


Jason Clarke a kedvencek temetőjébe

Az IT sikere miatt nem meglepő, hogy tovább próbálkoznak King mesterműveinek remakejével. Ezt lehet írtam már egy korábbi hírhez is. A lényeg, hogy a Pet Sematary halad előre, méghozzá most azzal a fejleménnyel, hogy Dr. Louis Creed szerepére Jason Clarke-ot akarja megszerezni a Paramount.

human
írta
2018. 04. 17. 01:56
megjelenés
13
hozzászolás


King visszatér a mozikba tényleg, jöhet a Kedvencek temetője

Nem elég, hogy 2017 King éve volt, többnyire jó feldolgozásokat szülve tőle, de az IT sikere megpecsételte a régi, klasszikusabb horrorjainak az újrafeldolgozását is. Szóval a Paramount lecsapott a Scream tévésorozatot rendező Kevin Kolsch és Dennis Widmyer párosra, hogy ők újrázzák az 1989-es Pet Sematary-t.

human
írta
2017. 11. 01. 03:09
megjelenés
14
hozzászolás


Jó húzás lenne az Állattemető így?

Rég hallottunk a Paramountnál dekkoló prpjektről, amiben újra feldolgozzák a könyvet, de most épp azt csiripelik a madarak, hogy Alexandre Aja a kiszemeltjük a rendezői székbe. A csávó nem csak a Piranha 3D-t hozta nekünk, de a Magasfeszültséget és a Sziklák szeme remaket is. Mit kezdene King művével?

human
írta
2011. 08. 03. 05:15
megjelenés
10
hozzászolás


Mistake: Jack Ryan, Zack RIP, Kedvencek temetője, Pirates 4

Steve Zaillian (Gangs of New York, The Interpreter) írja újra a sokak ártal várt Jack Ryan-film forgatókönyvét. Az ikonikus Tom Clancy által alkotott figura szerepére Chris Pine a kiszemelt még mindig. Ja és a lényeg, a forgatást Budapesten kezdik majd!

Zach Galifianakis forg feltűnni Ryan Reynolds oldalán a R.I.P.D. képregény feldolgozásában. A rendezői székben jelenleg Robert Schwentke (RED) ül. A főszereplő halott zsarunak 100 évig kell szolgálnia a törvény védelmében, hogy megtudja ki ölte meg.

Matthew Greenberg (Reign of Fire, 1408) elkészült a Pet Semetary (A kedvencek temetője) forgatókönyv változatával. A könyv alapján dolgozott, szóval nem olyan remake, de persze egy feldolgozás akkor is van már.

10 másodperc a Superbowl alatti Pirates 4 reklámból.

És ha már Superbowl, a Volkswagen egy Star Wars-os aranyos reklámmal jött, feltették az egészet a netre előre.

human
írta
2011. 02. 03. 07:29
megjelenés
3
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.