Az igazi akciófilm majdnem halott. A westernnel ellentétben „hivatalosan” ugyan nem temettük el, de az utóbbi tíz-tizenkét év termését nézve ez világosan látszik. A mostani zsánerfilmekben már a dráma (rosszabb esetben a romantika) dominál: a főszereplőknek – mert ők már nem hősök – először önmagukat kell legyőzni, ők már moralizálnak, fedezékből lőnek, műholdas nyomkövető lóg ki a seggükből is. Hát lófaszt. John McClane-nek eszébe jutott, hogy ő kevés Hans Gruber ellen? John Matrix kételkedett abban, hogy meg fogja menteni a lányát a cigánytrikós Freddie Mercury-imitátor Bennett kezei közül? John Spartan gondolt arra, hogy inkább visszamegy a jégbe, mert Simon Phoenix nem az ő problémája? Nem hiszem. Megacélozták a golyóikat, és odabasztak, ahogy kell, hiszen ez a dolguk. Ez a fajta nyers akaraterő, ez az elhivatottság hiányzik manapság az akciófilmekből, emiatt haldoklik a műfaj.
Szerencsére itt az Expendables 2., ahol még több az akció, még több az egysoros, és a film már a nyitójelenetnél felpörög az első rész sebességére, majd onnan szinte végig padlógázzal száguld. A szereplőkről itt már nem kell mondani semmit, mindenki bedobja a közösbe, amit kell (az új érkező Van Damme is remek). A kamerák szépen letámasztva, a vágó sem volt idegbeteg, és a rendező Simon West is jól végezte a dolgát. Szóval ha az első tetszett, valószínűleg a második is fog. Ha már az első sem tetszett, akkor ez sem neked készült. Fordulj meg és menj haza, többet ne is lássalak.
A film persze nem tökéletes, az igazi klasszikusoknál sem jobb, de olyan közel kerül hozzájuk, amennyire csak lehetséges. És a tökéletlenségében is sokkal jobb, szórakoztatóbb és őszintébb, mint a jelenlegi felhozatal. Éppen ezért nem vehető komolyan a legtöbb kritika, ami azt pedzegeti, hogy már nincs szükség ilyen filmekre. Nem számít ugyanis, hogy a szereplők átlagéletkora 87 év, vagy ha untad az egysorosokat. Az Expendables 2. fontos film, mert egy szebb kort idéz meg. És ha egyszer ezek a nagy öregek abbahagyják a filmezést, akkor tényleg meghal az akciófilm.
(A régi és új közti különbséget egyébként remekül szimbolizálja a filmben Liam Hemsworth karaktere. Míg a nagy öregek testközelből aprítanak, neki csak a mesterlövészpuska jut, mert másként esélye sem lenne.)
— A kritikát Joe-ker írta, a Not Just Popcorn teljhatalmú ura.
