Blockbuster watch: Shyamalan sikere?

Két meglepő 25 millió feletti nyitás, váratlan győztes, feloldozást nyerő Shyamalan és egy végleg parkoló pályára tett Anakin Skywalker volt most a terítéken.

visit-shama

A hétvége győztese a The Perfect Guy 26.7 Millióval, és egy olyan érdekfeszítő plottal, hogy az izgalomtól remegve az adrenalin alig engedi, hogy lepötyögjem a történetét: sikeres asszony kemény szakításon esik át, ám egyből megismer egy férfit, aki tökéletesnek tűnik, de mégsem. Hát nem? Hát de. 12 millióból készült, egyértelmű siker, rossz visszajelzések, még rosszabb kritikák, szerintem ne is erőltessük.

Ellenben Shyamalan megér egy hosszabb misét, hiszen az ő korai hollywoodi sikerszériájához csupán egy dolog fogható – saját maga későbbi hanyatlása. Aki nem egy atombunkerben élte le az elmúlt 15 évet, az tudja miként lett a suspense csodagyerekéből közröhej tárgya, a többieknek viszont következzen egy kis számokkal megtűzdelt tényfeltárás.

A Hatodik érzékkel úgy berúgta a kis indiai a házfalat, hogy a mai napig remeg még ő is, mostani jegyárak mellett Bruce Willis 483 milliót hozna csak az amerikai piacon, ami manapság egy nem-látványfilmtől elképzelhetetlennek és behozhatatlannak tűnik. A pénztáraknál relatíve visszafogott Sebezhetetlen után egy toppon levő Mel Gibsonnal manapság 329 milliót érne a Jelek otthon, és azt követően húzónevek nélkül, csak a rendező személyére és munkásságára szabott reklám kampánnyal, egy inflációval kalkulált 70 milliós első hétvége a Falunak. Csak viszonyításképp, hogy ez miért is eszetlen nagy szám/dolog – Nolant leszámítva nincs aktív filmrendező Hollywoodban, aki a nevével ilyen szinten eladna egy mozit. Aztán a mélyrepülés kritikai és/vagy pénzügyi lebőgésekkel sorban, egészen a két évvel ezelőtti After Earth-ig, amikor az elmúlt 10 év legpiacképesebb sztárjával (Will Smith) megtámogatva sikerült totál földbe állítania a karrierjét.

Pénzcsap elzár, Shyamalan meg úgy dönt, hogy elég a stúdiótermékekből, és saját maga finanszírozva 5 millióból rántott össze egy talált kamerás horror-komédiát, ami a visszajelzések alapján a kitűnőtől még mindig távol van, de a 2002-es Jelek óta a legjobb kritikáit zsebelte be. A közönség hálás, 25 milliót szurkoltak a low budget Visitnek, ami ha 60 millió fölé nem is nagyon mehet, de már így is üdvözítő a rendezőnek, aki talán felépíti magát és majd… majd meglátjuk merre tovább. Nagy kérdőjel a jövője, akárcsak a filmjei.

A hétvégén 878 mozit kapott még Hayden Christensen 90 minutes in heavenje, ami a nézőktől 2.1 millióra és elég gyér átlagra volt elég. Az azonos című baromi nagy sikerű bestseller népszerűségét így annyira sikerült meglovagolni, hogy a visszafogottan fényes szőrű paripa öt méter után ledobta magáról Anakint, aztán még egy kis földet is rúgott rá. Pont ideje újra visszavonulni a színészkedéstől.

Az előző hosszú hétvége után komolyabb esések jöttek otthon, szóval vigyázó tekintetünket a festői amerikai piac helyett inkább a jobban dübörgő Kínaira vessük, ahol a Mission Impossible például 6 nap alatt 86 milliót hozott, 613-ra maxolva így nemzetközileg az ötödik részt. A Minyonok ugyanott 20 milliót termeltek csak az első napon, így összesen 1.3 milliárd körül zárhatnak majd. Októberben nyit majd ott az Inside Out és az Ant man is, így az előbbi közel kerülhet a milliárdhoz, utóbbi pedig annak a feléhez.

Stay tuned, jövő héten Black Mass, Maze Runner, Everest és limitált Sicario bemutatók, it’s on baby.

(amennyiben külön nincs kiemelve, minden esetben az amerikai hazai piacra hivatkozunk, ami az eredeti „domestic” címszóval az USA és Kanada bevételeit foglalja magába. )

abelh
írta
2015. 09. 14. 03:53
megjelenés
23
hozzászolás


Blockbuster watch: Straight To The Top

Ha két pofaszaggatóan meglepő sikert kéne elővenni az idei nyári szezonból, akkor tuti a Straight Outta Compton lenne a másik (igen a Jurassic World volt az egyik). Ice Cube-ék és a nyugati parti gengszter rap felnövés története csont nélkül ráduplázott a legtöbb tippre és 60,2 millióval zárta az első hétvégéjét, amivel az alltime R besorolású nyitások top tízes listáján a 7. helyre érkezett.

LwoaE

Az NWA banda önéletrajzával F Gary Gray egy igazán fajsúlyos és kiváló kritikákkal felvértezett drámát tett le az asztalra, amire a közönség a nyáron a Southpaw igen csak visszafogott sikere mellett már jócskán ki volt éhezve.

Nemzetközileg az együttes népszerűségét valószínűleg nem sikerül majd ilyen szinten meglovagolni és a hazai piacon is komoly esésekkel számolhat a zenei filmeknél megszokott első hétvégés rajongói tolongás miatt, de még így is simán eljuthat otthon 130 millió környékére, ami elég ahhoz, hogy a valaha volt legsikeresebb zenei önéletrajzi film legyen (Johnny Casht és a Walk the line-t letaszítva a trónról).

Guy Ritchie nálunk immár másfél évtizede kapásból komoly kult státuszba repítette magát, ám Hollywoodban igazán bevágódnia csupán jóval később, a Sherlock Holmes filmekkel sikerült, a nagyérdemű szeretetét azonban Robert Downey Jr. nélkül a Man From Uncle karcsú 13 milliójával nem igazán sikerült ismét aláhúzni.

A ránézésre masszívan stílusos kémfilm marketingjét az egészen ügyes promók ellenére sem sikerült időben a kellő fokozatra felpörgetni, így gyakorlatilag általános érdektelenség kíséretében az előre megjósolt 30 milliónak még a feléig sem jutott. A jobb sorsra hivatott szereplők egy jó darabig így még vakarózhatnak, Henri Cavill Supermanként is magyarázza a bizonyítványát minimum jövő nyárig, Armie Hammert pedig hiába várják évek óta egyes elemzők az A listás sztárok szűk csapatába, ezzel az elgondolással valahogy egyelőre pont a nézők nem akarnak egyetérteni.

A Man From Uncle nemzetközileg jóval nagyobb bevételre számíthat, így a 75 milliós vállalkozás még úgysem fog túl nagyot hasalni, hogy a hazai piacon már 35 millió körül kiszáll a versenyből. Guy Ritchie nyakán viszont a bukta után az Artúr király kapcsán lehet szorosabb lesz a Warner Bros gyeplője, ami sok jóval soha nem kecsegtet.

Az újoncok közé a második helyre beékelődött még Tom Cruise, és továbbra is nagyon szépen tartja magát a Mission Impossible-lel, világszerte immár 373 milliónál tart, amit nem sokára a kínai piac is megtámogat, és így komoly esélye lehet végül az előző rész 700 milliójának megdöntésére is.

(amennyiben külön nincs kiemelve, minden esetben az amerikai hazai piacra hivatkozunk, ami az eredeti „domestic” címszóval az USA és Kanada bevételeit foglalja magába. )

abelh
írta
2015. 08. 18. 03:02
megjelenés
13
hozzászolás


Blockbuster watch: Fantastic Fail

Kicsit leegyszerűsítve a Box Office sikertényezőit: az első hétvége bevétele a marketing által generált érdeklődést tükrözi, az azt követő lefutás, a végső összeg pedig többnyire a minőségtől, pozitív szóbeszédtől és kritikáktól függ. Ezek után egészen kis ráfordítással kiszámolható, hogy a hét elején is még 50-60 millióra taksált Fantastic Four mindössze 26 milliós első három napja, és förtelmes kritikái mégis hova tették fel a radaron ezt a csodát.

Konkrétan Marvel alapanyagból, de nem a Marvel stúdiónál, készült nagyköltségvetésű (= 100 millió+) film ekkorát még soha nem hasalt. Ráadásul, ha kicsit tágítunk a horizonton, és úgy általában a szuperhős mozikat nézzük, akkor is egészen 2004-ig, a notórius Macskanő bukásáig kell visszamennünk az időben, hogy hasonló mértékű gyalázatot találjunk.

F42015

Tim Story két korábbi Fantasztikus négyese inflációval együtt manapság 70 millió körül nyitna, ezért a karakterek népszerűsége miatt ebben egyértelműen több puskapor volt, annak ellenére is, hogy a Marvel ott rúgott alá a Foxnak, ahol csak tudott – például egy éve a teljes Fantastic Four képregényt és merchandisingot is lelőtték.

Hátráltató tényezők ide, vagy oda, a terjesztés során az elmúlt félévben konkrétan a létező összes hibát elkövették, és már az első képkockák kikerülése óta kollektív utálat lengte be az egész rebootot, amire a végtermék sem tudott rácáfolni. A 2017-es folytatás így megy a levesbe, a Fox meg elgondolkodhat azon, hogy merre tovább, mert ha kevés a töltény, akkor illene legalább pontosan célozni. Nem sokkal 50 millió felett ez így ki is bukik a mozikból, gyakorlatilag annyit sem termelve, amennyit három nap alatt vártak tőle. A Mission Impossible Rogue Nation ezt köszönte szépen, és csuklóból nyerte ezt a hétvégét is, nagyon szép, 50% alatti eséssel, amivel így még mindig lehet esélye a 200 millióra.

A Fantasztikus Négyessel szemben a Gift viszont pont a kritikákat maga mellé állítva ugrotta át a saját árnyékát. A trailerek óta „ezt sokszor láttam már” pszichothrillerből egy csapásra állítólag az év egyik legkellemesebb meglepetésévé nőtte ki magát és a kvázi B, C kategóriás szereplőgárda ellenére a jó visszhangnak köszönhetően mindössze 1600 körüli moziban 12 milliót hozott. 40-ig ezután talán elér, ami viszont biztos, hogy Joel Edgerton ettől a hétvégétől kezdve az egyik legkeresettebb friss rendező lesz.

Ricki and the flash. Jonathan Demme (egykoron A bárányok hallgatnak) új filmje. Meryl Streep jópofa rocker anyuka. 7 millió 1600 moziból. Kb annyira érdekelt bárkit is, hogy már ezzel túl sok szót kapott.

A friss széleskörű bemutatók közül a kiemelkedően legjobb kritikákat bezsebelő stop motion-ös Shaun the sheep egyúttal a legrosszabb átlaggal is rajtolt, ráadásul még a top 10-be sem fért be, mivel az 1500 dollár mozinként csupán 4 millióra volt neki elég. Nemzetközileg ugyan már 60 millió felett jár, de a Lionsgate így sem fogja kitenni az ablakba.

(p.s.: a félreértések elkerülése végett a továbbiakra is hivatkozva – ahol külön nincs megemlítve, hogy nemzetközi bevétel, alapból mindig az USA-beli számokról beszélek).

abelh
írta
2015. 08. 10. 03:19
megjelenés
57
hozzászolás


Mission Impossible: Rogue Nation – bevált recept?

Tom Cruise ismét megcsinálta. Bár nem vállalt sokat, de a mostani felhozatalban egy klasszikusabb hangulatú akciófilmet hozott, olyat, amiből kevés van.

mi5-rogue-nation-k1

A történet így a sorozat 5 részénél már nem akkora durranás, mondjuk már a harmadiknál sem volt az. Ezúttal a szindikátus, egy anti IMF-szerű szervezet ellen veszik fel a harcot, de jön a csavar: közben egy ügynöknő is ezt teszi, nem teljesen Cruisékkal egy oldalon állva. Erre mindjárt visszatérek.

Egy dolog egyelőre biztos: ez Tom Cruise filmsorozata. Lehet, hogy Jeremy Rennerrel terveztek valamit, de ezt elvetették egy időre, amikor közelebb tették őt az aktatologatáshoz. Konkrétan visszahelyezték Luther szintjére, és inkább Benjit, avagy a nevetést szolgáltató Simon Pegget vették előrébb. Persze ez nem meglepő, hiszen Cruise-zal fantasztikusan működnek együtt, már a film nyitójelenetétől kezdve.

Viszont egy probléma van kedvenc IMF ügynökünkkel: valahogy mindig kellő embernek tűnik a feladatra. Persze Tom kicsit önironizál, amikor a betöréshez szükséges mutatványáról van szó, de mégis, az ő karaktere tudja mit akar, hogy érje el, és megvannak a képességei hozzá.

Na a fentit csavarták meg a Mad Max húzással. Valahol érdekes, hogy a nyár két legjobban felépített blockbustere egyrész visszanyúl a képregényfilmek előttre, a klasszikusabb akciófilmekhez, és mindemellett egy erős, tényleg önálló nőt tesznek a főszereplő mellé. Ők már nem teszik háttérbe a saját céljaikat a hősért, hanem teljes jogú bajtársak. Ez a nem alárendelés a végső leszámolásban teljesedik ki, ami egyrészt kicsit régimódi, plusz a karakterek módszereit tekintve eléggé érdekes.

mission-impossible-rogue-009-1940x1164

Igen, ez az a pillanat, ahol leborulok a Rebecca Ferguson által alakított Ilsa Faust előtt. Na jó, ez túlzás, de őt valahogy mélyebbre írták, mint Ethan Huntot. Nyilván ez az 5. résznél már nem meglepő, viszont a nála jelen levő fejlődéstörténet kiteljesíti a filmet. Nem új szintre emeli, csak az ismételgetés helyett — az akciók egyike már-már homage — ismét megtölti élettel.

És ha már a férfi-nő viszony: nincs romantika, te jóég. Nézed a filmet, némi flörtölés történik a szereplők között, de basszus, semmi erőltetett szerelmi viszony nem lesz belőle. Ez lehet, hogy kicsit spoiler, már ha valaki a körmét rágja ebből a szempontból, és nyilván van olyan film amibe kell a kapcsolat, de itt csak még teljesebbé tette a kémek hatást.

Azt el kell mondanom, hogy kicsit tartottam Christopher McQuarrie rendezésétől, plusz a forgatókönyv is főleg hozzá köthető, de így utólag be kell látnom, hogy ez hülyeség volt. Egy dolgot nem lehet elvenni az előző munkájától, a Jack reachertől, mégpedig azt a verekedést benne. Aki látta, tudja melyikre gondolok. A Mission Impossible sorozathoz is azzal a szemüveggel állt neki. Remekül vannak felépítve az akciók, sőt, a Ghost Protocollal ellentétben még jobban is vannak elosztva. Mindig jó olyat nézni, ami nincs agyonvágva, nem a néző “elveszettségéből” kovácsol érzelmet, hanem a jól felépített alaphelyzetből következik a feszültség.

mi5-1

Gondolom ennyiből egyértelmű, hogy baromi jól szórakoztam. Basszus, rohadt szomorú lesz, amikor Cruise már nem tud majd repülőgépek oldalán megkapaszkodni, vagy épületeken lógni. Élvezzük, amíg képes rá.

human
írta
2015. 08. 09. 04:06
megjelenés
27
hozzászolás


Blockbuster watch: Mission Possible

(Mostantól más írja a bevételes posztokat, remélem vele is olyan kedvesek lesztek, mint velem. Viccet félretéve, nagy segítség ez, és remélem jól sül el. Majd még kifejtem jobban később, lássuk inkább a bevételeket – human)

Tom Cruise elmúlt 10 éves pályafutásában a Rogue Nation mindössze a negyedik százmilliót is meghaladó siker lesz, ráadásul ebből a szűk körből hármat az MI sorozat tesz ki, szóval mint a borsó, meg a héja. Az akció franchise epizódjai mellett egyedül az Edge of Tomorrow-t sikerült átrugdosni a lélektani százas határon, azt is vért izzadva (A Tropic Thunderben meg hiába emlékezetes az öreg, hiba lenne a számlájára írni). Ezekből könnyen deriválható, hogy Cruise hollywoodi életbenmaradása legfőképp az MI sorozatnak – pontosabban a négy évvel ezelőtti Ghost Protocolnak köszönhető, ami átütő sikerével újrapozícionálta a teljes franchise-t, na meg Tomot is (tuti megvan még, hogy az kvázi Jeremy Renneres rebootként is tervben volt).

mission_impossible_rogue_nation-wide

A Rogue Nation el is kapta a fonalat, kritikailag és pénzügyileg is hozza az előző rész szintjét. Elsőre hiába tűnik kevésnek a 56 milliós nyitás a mostanában eszetlenül elszállt 100 pluszos hétvégék mellett, a Paramount óvatosan 50 alá/mellé becsülte korábban, plusz külön pacsi is jár nekik a hirtelen előrehozott premier ellenére totál kimaxolt reklámkampányért. Ilyen kritikák mellett a 200+ az USA-ban megoldható, összesítettben pedig a Ghost Protocol 694 milliója simán bevehetőnek tűnik, félmilliárdot szinte tuti összekalapol a többi piacról. Tom Cruise meg így még 10-15 év múlva is Ethan Huntként rohangálhat, ami a széria minőségét elnézve egyáltalán nem is baj.

A hét másik széleskörű bemutatója, a Vacation folytatás, remake, akármi meg taknyolt ahogy illik. Tippre a stúdió véletlenül sem a klasszikus(?) Chevy Chase filmek emlékét akarta felidézni, hanem inkább a két éve szintén R kategóriás We are the Millers baromi nagy sikerét akarták a legegyszerűbben meglovagolni. Kukáztak is gyorsan egy meglevő franchise-ból egy sufnituningolt családos, road movies, R-es vígjátékot, aztán várták a csodát. Aztán még mindig várnak. 21 millió 5 nap alatt, 15 a hétvégén egy egyértelműen 100 millió fölé pozícionált filmnél sovány, annak még a fele sem lesz meg. A 2015-ös nyár meg így az elmúlt évek leggyérebb vígjátékos szezonja marad, a három legnagyobb dobás (Vacation, Ted 2, Pixels) egyértelműen bukott, a Spy is némileg csalódás (150 fölé szánták csak Amerikában), egyedül Judd Apatow mentett a Trainwreckkel.

A heti limitált premierek közül érdekes lehet még a The end of the tour, ami 4 moziban zseniális átlagot hozott (31.500 dollárral), de a (relatíve újonc) A24 forgalmazó az idei Ex Machine visszafogott sikerét leszámítva elég sok többre hivatott filmjét csúnyán elkalkulálta, szóval csodát ettől sem kell majd várni. Segel, meg Eisenberg CV-jében majd jól mutat. Jeunet Amerikában még csak most bemutatott The Young & Prodigious T.S. Spivetjére viszont 100 moziban konkrétan a kutya sem volt kíváncsi, egészen katasztrofális 320 dolláros mozinkénti átlagot produkált.

abelh
írta
2015. 08. 03. 02:46
megjelenés
19
hozzászolás


Melyik volt a legjobb Mission Impossible-kaszkadőrmutatvány?

A Rogue Nation kapcsán dobták össze ezeket a posztereket, amiben felidézik a széria legjobb kaszakdőrmutatványait. Az a helyzet, hogy a repülőst még nem láttuk nagy vásznon, és szerintem nem a legjobb M:I film, de az elsőben levő az legend.



human
írta
2015. 07. 22. 16:40
megjelenés
26
hozzászolás


Hagyományosabb Mission Impossible 5-előzetes

Az antiIMF ellen veszik fel a harcot Hunték, mindenki visszatér, aki számít, plusz egy kemény csaj is csatlakozik a bulihoz. Aki már eldöntötte, hogy megnézi a filmet, annak nem javaslom ezt a trailert, hiszen kicsit többet mutatnak a már várós akciójelenetekből. Ez lesz a nyár másik nagy dobása a Mad Max Fury Road mellett? Videó a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2015. 06. 22. 20:24
megjelenés
3
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.