Ekkora kicseszett nagy ziccert rég láttam. Kicsit szomorúan üldögéltem a film után, mert én mondom nektek, szerintem ott volt benne a potenciál. Egyszerűen csak el kellett volna dönteni, hogy noirosan nyomozni akarnak, vagy egy sötét hangulatú akciófilmet. Hát nem döntötték el, inkább a film első 2/3-ba betették az egyiket, a végére a másikat.

Max Payne családját lelövik, ő pedig még évek múltán is azt a kihűlt nyomot követi loholva. Mivel a sok zsákutca nem fér másfél órába, így a bulldog mentalitásával bizony megüti a jackpotot, csak épp méhek jönnek ki az aprópénz helyett. Ha ez nem érthető, akkor használjunk valami más hasonlatot: belerepül a kaki a ventillátorba. Hullák mindenütt, meg Mona Sax a Paynenek szurkoló csapatban.

Igazából az a filmmel a nagy baj, hogy baszki a játékban ott volt a hangulat, de ott volt a sok akció is. És persze, nem volt igazából bonyolult, de nem is kellett hogy az legyen. Ide sem kellett volna más. Ha nem próbáltak volna nagy drámát írni, akkor legalább mi, akciófilm és játék rajongók éltetnénk, mert a kritikusok akkor is leszólnák. Ehelyett az van, hogy 55 kicseszett perc telik el a nyomozással és addig nuku lassított felvételek, meg nuku rendes lövöldözés. És ez a baj. Mászkálunk az ismerős vagy kikacsintós helyszíneken, a képi világ erősen bejövős, és semmi nem történik, csak felkoncolják Olga Kurylenkot, miután kurvásan viselkedett kicsit.

Igazából rendben, lehetett volna tényleg nyomozós filmet csinálni, de ahhoz meg vékony volt az a forgatókönyv. Na, de hogy pozitívumot is említsek, az utolsó 30 percben beüt a C4, kitör a buli. Onnantól egy korrekt akciófilm tárul a szemünk elé, ami igazából semmiben sem újít, ha a drogos ámokfutás viszonylag érdekes megvalósítását nem tekintjük újításnak, viszont szórakoztató, és látványos. Mondanám, hogy ez megmenti a filmet, de nem lenne igaz.

Stay away from Max Payne, you don’t wanna be near him when judgement day comes. A hitmannél jobb volt, így 5/10 a részemről, de mondom, ez egy kihagyott ziccer, a két szék között a padlóra ülés tipikus esete. (A magyar alcímet pedig nem vállalom ide fel a poszt címébe, az tuti)