Na ilyen egy felesleges folytatás. Oliver Megaton, most már megjegyezzük a neved: Transporter 3, Colombiana és Taken 2. Ezt az ember inkább ne engedjék akciófilmek közelébe.

Ami durva, hogy most elolvastam a Transporter 3-ról írtakat, és teljesen állnak ide is. Ritmustalan, ötlettelen az egész rendezése ismét. A harcok gagyik, lehet Neeson sem volt túl lelkes, így rengeteg az olyan ütés, ami egyszerűen fej nélküli vágókép, mert nyilván a kaszkadőr csinálta. Az autós üldözés pedig egyszerűen katasztrófa. A film mélypontja lett, és tele van vágóképpel a gázra taposásról, mert az a tempóóó.

Mondjuk nem akarok mindent Megatonra kenni, hiszen a forgatókönyv… Így megnézve a filmet, odáig még rendben van, hogy a maffia üldözi, de szegény szerencsétlenek ugyanabba a hibába esnek, mint az első részben. Ezúttal őt és a családját akarják elrabolni (izé, a teaser ezt előtte), bosszúból az első részben elkövetett dolgokért, de mindezt nagyon bénán teszik. Egy random maffiózó az aki minimális kihívást jelent a profinak, jobban járnának, ha pár kiugrott CIA zsoldost felfogadnának aztán kész, hozzák oda nekik. És akkor talán a film is izalmasabb lenne, mert itt aztán izgulni nem lehetett semmiért, nincs akadály Neeson karakterének, de igazi cél sem, az óra is erőtlenebbül ketyeg, kényszer fordulatokkal.

De az egészben a csúcs, hogy nyúl a Drive-ból. Egy az egyben lemásolja az “5 perced van” jelenetet, és mellé még a Drive soundtrack is szól! Ez nem tisztelgés, ez konkrét lopás.

Liam az ügynökével

A Taken 2 olyan szempontból is bajba van, hogy kicsit megismételhetetlen, és ezek szerint folytathatatlan az első rész. Nem az, hogy nincs hasonló kaliberű akciófilm, de nagyon jó helyen volt, méghozzá jó időben, és még a rendező Pierre Morel is jobban ért az akcióhoz. Mindezt egy jó színésszel, nem pedig izommal, aki el tudta hitetni velünk, hogy 30-40 év kőkemény harc van a háta mögött. Ő bizony odacsap ahova kell, rutinnal, könyörület nélkül. Mindezt basszus egy telefonhívásba sűrítve is. Komolyan, az egyik legszebb alapozás, amikor elmondja a lányát elrablónak, hogy mi a helyzet, és aztán végre is hajtja.

Ez bizony egy nyögvenyelős folytatás lett. A főszereplő mintha a pénzért lenne benne, a rendező katasztrofális, a nagyobb szabású akciójelenetek pedig pont az odatett realizmust vágják alá picit, ami az első részt jellemezte. Ennek a csúcspontja az amerikai követségre berontás. Aki látta, az most esetleg bólogat, aki még nem nézte meg, az majd otthon a tévé előtt bólogat. Moziba menni nem érdemes rá.