Rockhajó (The Boat That Rocked)

Pár napja megnéztem végre a Rockhajót, amin a nem premierhét ellenére és elég sokan voltak, és azt kell mondanom, hogy bezárult a kör, a június az év vígjáték hónapja eddig. Bár más fajta humort képviseltek ezek a kalózrádiósok, mint a Hangover, de a maga nemében mindkettő kiemelkedő szórakoztatás, fantasztikus kikapcsolódás.

The Boat That Rocked - néz az udvarias csávó

A történet az angliai kalózrádiózás aranykoráról szól, amikor is a popzene már létezett, de a BBC még nem játszotta éjjel–nappal, hiába volt az embereknek rá igénye. Hát ezen segítettek a kalózrádiók, mármint a kielégítésen. A filmben bemutatott csapat például egy hajóról sugározta az adást, nagyon lazán, meg polgárpukkasztón, meg hát szórakoztatóan. Igazából van itt cselekmény is, de erőteljesen háttérbe szorul, mert hát a Boat That Rocked egy hangulat-, vagyis feelgood-mozi. Személy szerint én szinte végig vigyorogtam.

Egyszerűen a szereplőgárdával úgy betaláltak, hogy onnan nehéz lett volna hibázni, és hát nem is tették. És nem csak azért nem hibáztak, mert hatalmas arcok a színészek (a jó értelemben), hanem mert azok is hatalmas arcok, akiket alakítanak. De ezt úgy kell elképzelni, hogy a legkisebb mellékszereplő is marhajól ki van dolgozva. Amúgy aki követi az angol sorozatokat, annak marhasok ismert arc lesz itt, például a 2/3-ad It Crowd, meg a Couplingből a csávó, meg még akiket én nem is ismertem fel sehonnan. Na meg persze a nagy nevek, mint Philip Seymour Hoffman, vagy Nick Frost, vagy Bill Nighy aki a leglazább volt mind közül, a maga kimért és udvarias módján. igazából még lehetne ide írni, de elég ennyi a felsorolásból hirtelen.

Azt találták el talán a legjobban, ahogy szinte mindig mutogatták a rádiókat hallgató átlagembereket, ahogy műsorvezetők egy-két beszólására reagáltak. Ez így leírva nem jön át, de minimum egy pontot adott a végértékelésemhez. Lássuk csak, az megvolt, hogy hangulatfilm, van benne minimális konfliktus, jó szereplők, ja igen, a zenéről kéne még valamit. Hát, a hatvanas évek apraja–nagyja benne van — sajnos itt el is térnek kicsit a film tényleges idejétől, mert a “jövőből” is szól pár dal—, de így minden szám ismerős volt, és annyiból hallhatunk részletet, hogy a soundtrack körülbelül 4 cd-s kéne legyen, ehelyett csak 2cd-s lett.

Rockhajó értékelés

Hát igen, azt hiszem látszik, hogy bejött. Így egy 9/10 megy rá simán. Legrövidebben: van a filmben stílus, és ezzel odavág. Jó volt egy olyan korszakról látni filmet, amikor még számított a zene, ez a mixtapező lelkemnek egyszerűen bejött.

Midnight Mark: So, how ’bout it then?

Másnaposok (The Hangover)

Egy rossz hírrel kezdeném, a trailerek rombolják az élményt, mert a poénok harmada legalább bennük van. A jó hírt már ki is következtethettétek az előző mondatból: maradt a filmre is marha sok, sőt, az utóbbi hónapok, de talán az év legjobb vígjátéka megérkezett. Azt hozzátenném, hogy csak ritkán hangosan röhögős, de a vigyorgás szinte végig garantált.

Másnaposan csomagtartóba nézni de jó

Pedig a történet nem valami nagy show, annyi az egész, hogy 4 pasi Las Vegas-ba megy egyikük, Doug legénybúcsúját megtartani. Látjuk az első koccintást, aztán másnap reggel van és Doug eltűnt, a maradék három meg semmire nem emlékszik. A nyomokat követve megpróbálják kideríteni, hova tűnhetett Doug, de a romokban levő lakosztályuk már az eszmélős reggelen bőven előrevetíti, hogy kegyetlen éjszakán vannak túl, nem lesz az a kutatás olyan egyszerű. Erre fel még egy gyereket is találnak az egyik szekrényben.

– So, uh, are you sure you’re qualified to be taking care of that baby?
– What are you talking about? I’ve found a baby before.

Igen, egy kicsit a Hé Haver hol a kocsimra hajaz, meg még pár filmre, de eme tény fölött szemet kell — vagyis rosszul mondom, lehet hunyni simán. Ha valamihez igazán hasonlítani akarnám, akkor az az Ünneprontók ünnepe lenne. Ugyanolyan friss sugallat a R-besorolású vígjátékok között, főleg, hogy ehhez végre nem volt Apatownak köze. Bírom a munkáit meg producerkedését, de kell másfajta alapanyag is, és hát a Hangover nem nagyon hasonlít egyik Apatow cuccra sem. Azért hoztam fel a csávót, mert a 40 éves szűz óta szinte ő uralta az R-kategóriás, pénzt hozó vígjátékok piacát. Hát most nem, ez olyan régimódibb móka kicsit, nem lowkey, hanem bizony nagyszabású, csillogó komikum.

Amúgy a legegyszerűbben úgy lehetne összefoglalni, hogy sikeresen eltalálták a készítők az arányt. A poénokat nem valami idióta, hanem egy elég korrekten összeszedett történetre rakták, legalábbis vígjáték szinten. Nem nézték teljesen hülyének a nézőt, hogy a tinik is bemehessenek és értsék. A legkisebb szereplők dumája sem volt elhanyagolva, például van egy nő aki kétszer tűnik fel 1 percre és emlékszel. Ahogy emlékszel a dealerre is aki 1 percet volt, satöbbi.

A másnaposok jelentkeznek

A szereplőgárdáról csak jókat tudok mondani, mert bár egyik főszereplő sem A-listás sztár, de talán pont ez ad a frissességhez. Mindannyian jók: a fura, szakállas standupkomikus Zach Galifianakis, meg Bradley Cooper akinek a legjobb szerepe eddig a Kitchen Confidential volt (a csávó lehet az új Clooney?), na meg Ed Helms aki az Officeból jelentkezett be. Talán ez lesz a nagy kiugrásuk? Merthogy a film durván kaszál odakinn, a nép egymásnak újságolja, hogy milyen fasza, nézze meg mindenki, szóval megcsinálták. Na jó, ha már nevek, akkor nem szabad azt sem kihagyni, hogy a Road Trip-et és Old Schoolt jegyző Todd Phillips rendezte ezt a Másnapot most, szóval jó kezekben voltak a srácok.

Még mielőtt pontszámot osztanék megemlítem, hogy a film legjobb részei talán a homage-ek voltak. Ahogy átvettek és jól belefűztek a saját sztorijukba jeleneteket a Casinoból meg az Esőemberből például.

Másnaposok értékelés

Most irigylek mindenkit, aki nem látta a trailereket, mert úgy sima 9/10 lenne. Igazából ennyit adok, mert ennyi jár. Az összes előzetes videóanyag ismeretében is végigvigyorogtam, azokat a jeleneteket is amiket már láttam 10*, hiába volt a közepesnél kicsit rosszabb kedvem. Heltai fordítás amúgy, és ránézésre simán a szinkronos szöveget feliratozták, szóval duplán hátránnyal indult a kép alsó tizede, de sikerült többnyire kizárnom. Ez a film tuti dvd-n/blu-ray-en beszerzős lesz.

Coraline és a titkos ajtó

Borzasztó gyanakvóan ültem be a filmre, mivel talán az egyik legjobb Neil Gaiman-regényből készült (de a top 3-ban biztosan ott van), és egy klassz regényt olvasás után megnézni filmen, nincs annál félelmetsebb és kockázatosabb élmény. De komolyan. Ehelyett amint kijöttem a moziból, legszívesebben azonnal visszamentem volna megnézni még egyszer.

Coraline benéz

Coraline egy magányos kislány, szülei ugyan otthon dolgoznak (írók), de egyáltalán semennyire sem foglalkoznak vele. Egy nagy, régi, vidéki ház egyik lakását bérelik ki és a film elején költöznek be, így Coraline felderítő utakra indul a hatalmas kertben. A ház többi emeletén különc alakok laknak, például a kiöregedett revüsztárok, Miss Spink és Miss Forcible, számtalan terrierjükkel, vagy az orosz akcentussal beszélő furcsa öregember a tetőtérben, aki régen tornász volt, de most állítása szerint egércirkuszt próbál létrehozni, csak az egereknek még nem megy igazán jól a zenélés. Aztán sokáig szakad az eső, Coraline nem mehet ki a kertbe, a lakókat már megunta, és nekilát felfedezni a lakást. Talál egy titkos ajtót is, amely egy furcsa és első látásra tökéletesnek tűnő fordított világba vezet: odaát a másik anyukája várja, aki törődik vele, a kedvenceit főzi és azt szeretné, ha örökre vele maradna. Csak annyi, hogy a másik szülőknek gomb van a szemük helyén, és ha maradni akar, akkor Coraline-on is el kell végezni ezt az aprócska beavatkozást.

A film stop-motion technikával készült, és az a Henry Selick rendezte, aki a Karácsonyi lidércnyomást is. A Coraline talán összességében nem annyira újszerű – kislány a párhuzamos világban változatos nehézségekkel küzd meg – de tele van számtalan izgalmas, ijesztő, össze nem illő és bizarr részlettel. Többszáz éves mályvacukor, kosztümös egerek, hatalmas géprovarok, kisgyermek-kísértetek, és persze a dimenziók között a legnagyobb természetességgel közlekedő macska.

Coraline eszik?

A történet a gyermekkor alapvető félelmeire utazik: szüleink gonosszá válnak, vagy csak szó nélkül örökre magunkra hagynak, az ágy alatt kaparászó képzeletbeli szörny pedig tényleg valami létező, ööö, dolog. A könyv időnként egészen horrorisztikus, a film talán egy fokkal kevésbé, de azért ijesztő és bizarr, akárcsak a rémálmok. Végre egy olyan mese, amit felnőttek is legalább ugyanannyira élveznek, vagy jobban, és nem azért, mert popkulturális utalásokkal van telerakva (nincs benne ilyesmi), hanem mert klassz történet, nagyon érdekes karakterekkel és jó párbeszédekkel. (Legalábbis eredeti nyelven jók, nem tudom, a magyar szinkron milyenre sikeredett).

Coraline értékelés

Szokatlan hangulatú, vicces, ijesztő, bizarr, okos mese egy magányos kislányról, tőlem 9/10 pontot kap, alig várom, hogy hazavihessem dvd-n és megnézzem még kétszázszor.

Frost/Nixon

Atyaég, a Revolutionary Roadokkal tarkított drámafelhozatalban a Frost/Nixon olyan volt, mint egy falat levegő. De tényleg, “csak egy interjú” és úgy kiszippantott a világból picit, ahogy csak a legjobb filmek tudnak.

Frost/Nixon interjúzgat

A dokumentumfilm szerű betétek ennyire sikkesek most? Itt is, kamerába beszélés, múltidézés, bár ehhez a filmhez természtesen illett ez a megvalósítás. Igaz történeten alapul, és elvileg nem túl sok dolgot írtak át, egyszerűen csak filmre vitték Nixon, az elnökségről való lemondása utáni vívódását. Na meg az egyik legjobb showman kálváriáját addig a tettéig, amikor is véghezvitte azt, ami senkinek nem sikerült volna (vagy sikerült) a médiában és a bíróságokon, ezzel TV történelmet teremtve.

Tipikusan az a helyzet, hogy tudtuk a végeredményt, láttuk a képsorokat már többször, ahogy végül megtörik Nixon, mégis élmény volt nézni az interjút. Azért ne aggódjatok, a film legalább fele az interjú előkészítéséről szól, szóval nem csak annyi, hogy ülnek egy szobában és beszélgetnek, azt itt lehet megnézni, és újságírás, ez pedig egy szórakoztató és elgondolkoztató film.

Ha negatívumot kéne mondanom, akkor a Frostot alakító Michael Sheen-t tudnám csak felhozni. De még is azt értem negatívum alatt, hogy a 2 óra alatt összesen két jelenetben zavart az alakítása, amikor azt kellett volna elhitetnie, hogy a felszínes bulik érdeklik. Hát nem hittem el neki, szemben az egész jó interjúbeli részekkel.

Viszont komolyan mondom, Frank Langella akkorát alakított Nixonként, hogy le a kalappal, meg oda az aranyszoborral. Ez utóbbi inkább kérdőjelet érdemel, de egyszerűen lenyűgöző volt. A másik még akire ki akartam térni, az Sam Rockwell, akinek úgy tűnik beindult a buli, hiszen nemsokára jön az Indie-scifivel, a Moonnal, nemrég a Choke-ban alakított nagyot, és itt is remekelt a mellékszerepében. Igazából tudjátok mi van, már leírtam az egyetlen negatívumot a szereplők között, egyszerűen a többiek baromi jól alakította, így Oliver Platt és Kevin Bacon is, szokás szerint.

Amire még kéne ejteni pár betűt az a megvalósítás. Ebben is odatették magukat, borotvaéles és hűvös képek, a kor egyszerűen és hihetően ott volt a vásznon, hiba nélkül. Nem azt mondom, hogy kiemelkedő, hiszen egyszerűen csak profi munka, de a forgatókönyvvel és történelmi alappal megfejelve remek film kerekedett belőle.

Frost/Nixon értékelés

Bajba leszek az Oscar finisénél izgulásilag, mert ez 9/10-es élmény volt simán. Fura volt utána kijönni a teremből és figyelni a világra. Egyszerűn odavagyok az ilyen minőségű drámákért, mint ez volt.

Benjamin Button különös élete (The Curious Case of Benjamin Button)

Erről van szó kéremszépen, 160 perc olyan mesélésről, ami miatt a mozifilmeket megalkották. Na jó, nem csak a Benjaminok születéséhez, ezért inkább átfogalmazom: ami miatt én filmrajongó lettem.

Egy dolog biztos kéne hogy legyen, legalább a látványért kapni kell valami díjat majd ennek a filmnek. Az öreg Brad Pitt maszkja, a folyamatos fiatalodása, Amerika a 20-30-40-es években, a fantasztikus díszletek — sokáig lehetne még sorolni. Az eszméletlen vizuális munka amit a Benjamin Buttonba tettek valahol meg kell hogy kapja az elismerést. Legalább itt, meg még más írásokban a filmről.

Azért kezdtem a technikával, mert ott látszott a rendező, David Fincher aprólékos törődése, meg mert a történetet már mindenki ismeri. Azért vegyük át gyorsan: van ez a Banjamin Button nevű figura, aki az első világháború utolsó napján születik öregemberként, és onnantól kezdve fiatalodik az élete során. Igen, az egész életét bemutatja ez a film, ezzel monumentális feladatot magára vállalva. Természetesen van benne szerelem, hiszen egy férfi élete, amiről itt ugye szó van, semmi a nő nélkül — és viszont.

Természetesen az aprólékos történetmesélés, meg a majdnem tökéletes vizuális munka, semmit nem érne a két főszereplő zseniális alakítása nélkül. Brad Pitt idén egyszerűen villogott, hiszen a Burn After Reading az ő karaktere nélkül feleolyan vicces lett volna mint amilyen lett, közben meg ugye itt év végén jelentkezett még ezzel a drámai szereppel, amit szintén könnyedén legyűrt. Cate Blanchettről meg ódákat lehetne megint zengeni, ez a nő szinte mindig fantasztikusan el tudja hitetni velem azt amit a szerepe szerint alakít. Teljesen berántottak a sztoriba.

Na, ilyen A nagyszabású történetmesélés, ez itten Hollywood. Sok ember számára hosszúra vették, de ezt rövidebben nehéz lett volna elmondani. Nekem speciel még így is kevésnek érződött, olyan szívesen néztem volna tovább, most meg csak a végén hagyott kicsit szomorúságot őrizgethetem még picit.

Benjamin Button különös értékelése

Na, ezen most filóztam, mert volt egy rész ahol lanyhult picit a figyelmem, de végül csak oda jutottam, hogy nem tudok 9 pontnál kevesebbet adni neki.

Slumdog Millionaire

Dannie Boyle addig nem nyugodott, amíg elő nem hozakodott újra egy eszméletlen és szokatlan filmmel. Úgy gondolhatta, hogy ha ehhez a Legyen ön is milliomost kell egészestés filmmé fűzni, akkor azt kell, és kész. Mi meg tátott szájjal nézzük a varázslatot. Több helyen is az év feelgood filmjeként emlegették a Slumdog Millionaire-t és ebben van valami. Nem véletlenül vettem előre a screener áradatban pont ezt, kell a jó kedv, és a végére szállította is a film, ahogy vártam.

A Slumdog Millionaire-beli vallatás

A történettel nem viccelek, a film gerincét a végzet és a szerelem alkotja, de a kettő eszköze bizony az indiai Legyen ön is milliomos-műsor. Nyilván nem a ~~Vágóval~~ műsorvezetővel folytatott beszélgetés, mert hát az azért unalmas lenne, inkább ugrálunk az időben és 3 idősíkon játszódik a film. Az egyik, a jelen, a milliomosban az utolsó kérdés előtt álló Jamal vallatása, mivel a rendőrök éjszakára elkapják, mert szerintük csalt a játékban. Ezen vallatás alatt mutatják a LÖIM műsorbeli szereplését (ez a második sík) és el kell mondania nekik, honnan tudta a válaszokat. Jamal pedig elmondja, így a gyerekkorából indul egy történet, egy szerelmestörténet, melynek során a különböző élethelyzetek, amikbe került, látják el pont azokkal a válaszokkal, amikre szüksége lesz végül a játékhoz. Vagy csaló?

Hiába bíztam Boyle-ban, akkor is nehéz volt elképzelni, hogy egy LÖIM-ra épülő film tényleg jó lesz. Talán ezért robbantotta fel az agyam. A vallatás feszes, a utcai kölyökkorra való visszaemlékezések pedig fantasztikusak. Kegyetlenek, ebben életszerűek is, de mégis rengeteg csodálatos dolog van közöttük, főleg ahogy összetart a testévérel és egy lánnyal, a “harmadik muskétással”. Tényleg rengeteg rossz dolog történik velük, mégis ez lesz tényleg az év feelgood filmje, higgyétek el.

Amit még meg kell említeni, hogy ezt a csodát mindenféle nagyobb sztár nélkül érték el. Egyedül a főszereplő Jamalt alakító srác, Dev Patel volt ismert számomra, mivel a Skinsben megkedveltem, és hát úgy tűnik tényleg tud játszani ő is. Meg még talán a lány volt ismerős valahonnan, de ennyi. Rengeteg olyan szereplő akadt, aki először volt vásznon. A bollywood hangulat sugárzott, de mégis, az angol minőség kordában tartotta. Ezt szállította nekünk Boyle, egy baromi egzotikus filmet, ha mondhatom ezt.

Slumdog Millionaire értékelés

Ez simán 9/10 lett, hatalmas filmélmény volt, szinte tátott szájjal néztem végig. Rég dobott fel ennyire film, köszönet.

Nagy hal (Big Fish)

Egyszer felhívtak a barátnőim, hogy itt vannak a videótékában és javasoljak nekik valami jó bőgős filmet, mert olyanra vágynak. Nekem hirtelen a Big fish jutott eszembe, és jó választásnak bizonyult, sírtak is rajta fél este. Anno eléggé megosztotta a film a Tim-Burton-rajongókat, az ismeretségi körömben lévőket legalábbis: a könnyekig meghatott lányokon kívül elégedetlenkedő és csalódott ifjakra is emlékszem. Valamennyire érthető is a csalódottság, hiszen a Nagy hal eltér egy kissé a szokásos „Tim Burton-ös” meséktől: kevésbé sötét, nem kifejezetten hátborzongató, és megkockáztatom, hogy a szokásosnál nagyobb mértékben játszódik a valóságban. Illetve, nehéz eldönteni, mennyire játszódik a valóságban, éppen ez benne a lényeg.

Big Fish szív

Edward Bloom (Albert Finney / Ewan McGregor) halálos ágyán fekszik, ezért fia, Will (Billy Crudup), aki már három éve nem beszél vele, most bájos francia neje kíséretében meglátogatja. A film során Will apja mesél, Will pedig történetein keresztül megpróbál közelebb jutni valamiféle igazsághoz apjával kapcsolatban. Ez egyáltalán nem könnyű, az öreg Edward ugyanis folyamatosan hazudik. Vagy legalábbis színes, valószerűtlen történeteket talál ki: csodás kalandokat mesél, amikről nehéz eldönteni, mennyi közük van a tényekhez. Esetleg semennyi.

Edward kisfiú korában meglátta egy boszorkány (esetleg a falu végén élő furcsa öregasszony) üvegszemében tükröződni, hogy hogyan, milyen módon fog meghalni. A kis Edward innentől fogva mérhetetlenül kalandvágyó és vakmerő lett, hiszen végig tudta, hogy nem az Óriás fogja megenni, nem a koreai katonák kapják el kémküldetése során, nem szenved munkahelyi balesetet a cirkuszban, hanem a boszi-szemben látott módon éri majd el a vég. Edward tehát számos, hihetetlen és varázslatos kalandba keveredik, vagy legalábbis ilyenekről szóló mesékkel traktálja környezetét. Barátai, és bájos felesége (Jessica Lange) úgy tűnik, nem bánják, fiát azonban egy bizonyos életkor felett mérhetetlenül idegesíteni kezdi a dolog: hogy apja sosem őszinte, hogy folyamatosan a fikció mögé rejtőzik. Ezért megszakítja vele a kapcsolatot, most viszont, hogy az öreg haldoklik, Will azt reméli, talán kiderül végre, milyen is volt az igazi Edward Bloom. Egy mesebeli aranyhal közvetlen rokona, vagy csak egy nárcisztikus, hazug öregember. Ennek megfelelően régi iratok között kutat, a család ismerőseivel beszél, és felkutatja apja gyanús nőismerősét is (Helena Bonham-Carter).

A film nagy része Edward meséinek képi megjelenítéséből áll, ami ennek megfelelően valószerűtlen, fantáziadús, esetenként bizarr, de általában gyönyörű: vándorcirkusz különös teremtményekkel, víz alatti erdő, tízezer nárcisz, dögös thai sziámi ikercsajok. Mind a képek, mind a történet végig valahol az ijesztő komorság és a napfényes giccs határán egyensúlyoznak – mint általában a mesék. A háború ugyan borzalmas, a boszorkány üvegszemű, de az óriás azért jóságos, a szerelem pedig nyilván örök. Edward történetei időnként egészen valóságosnak tűnnek, máskor azonban nyilvánvaló népmesei elemekből állnak.

Nagy hal a mezőn

A Daniel Wallace regényéből készült történet végig valahol valóság és képzelet határán játszódik, és szemmel láthatóan Will Bloom az egyetlen, akit ez zavar. Valamelyest végülis választ kapunk a kérdésre, hogy mennyi volt Ed történeteiből a valóság, de nem teljesen. És egyáltalán, számít ez? Egyáltalán van ilyen határ? Honnantól nevezhetünk valamit kitalációnak és honnantól csupán szubjektív értelmezése ugyanannak a valós ténynek? Van-e egyáltalán olyan, hogy tökéletesen tényszerű vagy tökéletesen képzeletbeli? A nárcisztikus Edward énvédő mechanizmusa a fantáziálás volt, megfosztva őt ezzel az őszinte, „valódi” emberi kapcsolatoktól? Vagy gazdagabb lett azáltal, hogy egy egész elképzelt világot gondolt maga köré? Vagy nem is képzelt el semmit, hanem egyszerűen különbözőképpen látjuk a világot, mi emberek, és Edward ilyennek látta? És van ennek bármiféle jelentőség egyáltalán? Ilyen kérdéseket vet fel a film, választ pedig csak részben ad, és én épp ezért szeretem.

Nagy hal értékelés

Érdekes hangulatú családi dráma nagyon sok mesei elemmel, színes, lenyűgöző, kicsit bizarr képi világgal, Oscar-jelölt filmzenével és remek boszorkánnyal, 9/10 pontot adok rá. Biztos vagyok benne, hogy páran giccsesnek találják ezt a filmet, de mindenképp érdemes megnézni, és legyen nálunk zsebkendő.

A sötét lovag (The Dark Knight)

Az év legjobban várt filmje, ami a hatalmas várakozás által sugallt szintet is túlszárnyaló élmény. Tudjátok, vannak azok a filmek, amik nem változtatnak meg, csak amikor kijössz a moziból, akkor még ténferegsz egy kicsit, annyira a hatásuk alá vonnak. Hát ez ilyen. Legutóbb a Sunshine ütött ennyire nekem, de ez nem a legjobb példa, mert páran most lehet elijednek, akiknek az a scifi nem tetszett, de nem kell aggódni, ez teljesen más. Ott úgy megperzselt a nap, hogy kiszáradt a szám, itt meg majd meg megfagytam, annyira jéghidegen éjkék ez a film. Nincs kecmec, a legjobb szuperhősös film trónján most egy darabig ez a sötét lovag fog ülni.

Joker a sötét lovag kritikában

A történetből én sem akarnék többet felfedni, mint amit a trailerek tettek. Van ez a Batman, aki Gotham védője, meg van ez a Joker, aki meg akarja ölni a Batmant, mert csak. “It’s simple, kill the Batman.” Ezen kívül van még egy Harvey Dentünk, aki ügyész, és az összes gonosztevőt be akarja zárni a börtönökbe. A többit meg majd kiderül, amikor megnézitek, mert ha van idén kihagyhatatlan mozi, akkor ez az.

Nincs mese, ez egy fantasztikus film lett úgy, hogy a Batmant szinte háttérbe szorították. Az első részben bemutatták a “hőssé” válását, most viszont nagyobb falatot kapott a nép és az erkölcs, meg hasonló emberi értékek, miközben a Joker szinte kikezdte a civilizáció legelemibb törvényeit. Azért természetesen túloztam, Batman is fejlődik, jobb, nagyobb emberré válik valahol, miközben néha majdnem átadja magát az állati énjének. Mindezt úgy, hogy már a jelenléte, a létezése is egy komolyabb ellenfélért kiállt, egy másfajta gonosztevőért, mert a hagyományosok tehetetlenek vele szemben.

You either die a hero, or you live long enough to see yourself become a villain.

Christian Bale ismét hatalmasat alakított, tökéletes választás volt a Batman szerepre, de az az igazság, hogy eltörpült a többiek mellett. Én most Aaron Eckhartot venném itt előre, aki lenyűgöző volt Kétarcként, főleg amíg nem volt kétarc. Gotham Fehér Lovagja, aki álarc nélkül mer kiállni a bűnözők ellen, kerül amibe kerül. Tudjátok mi Aaron nagy szerencsétlensége? Hogy Heath Ledger uralta a filmet Jokerként. Hiába alakított nagyot Aaron, egyszerűen túl erős volt a mezőny. És ha már itt tartunk, én bírom Maggie Gyllenhaalt, a Felforgatókönyvben szinte szerelmes lettem bele, de szerintem ezért felesleges volt lecserélni Katie Holmest. Egyszerűen labdába sem rúghatott ebben a férfifilmben.

Végül pedig a Joker. Innentől szinte körbe lehet nevetni azt, aki szerint csak a haláleset miatt lett felmagasztalva Heath Ledger alakítása. A trailerek is azt sugallták, hogy ez nincs így, de most láthattuk, hogy mennyire eggyé vált a karakterrel, és milyen apróságokat tett hozzá, hogy teljes legyen a kép, hihető ez a pszichopata. Ez a megfoghatatlan bűnöző, akit nem olyan dolgok mozgatnak, mint a maffiát, hanem… nem is tudom mi. Nem ember, nincs múltja, amikor a sebhelyeiről beszél akkor mindig hazudik, és úgy alapvetően megfoghatatlan, mert amikor mégis sikerül fogságba ejteniük, akkor is tehetetlenek vele. Egyszerűen elemi gonosz, nem pedig “kényszerű”, mint a többiek, akik csak gazdagok akarnak lenni tulajdonképpen. Szerintem feleslegesJ ack Nicholsonhoz hasonlítani, ez egy teljesen más Joker, és ez egy teljesen más Batman film – ez utóbbit már a Batman Begins óta tudjuk.

Harvey várja a lovagot

Christopher Nolannak azt hiszem nagyon sokat köszönhetünk. Úgy mert ehhez a szuperhős témához nyúlni, és megmenteni a Batmant a mellbimbós páncélra tapadt mocsoktól, hogy közben minket is könnyedén magával rántott a víziójába. És ezúttal még rá is szólt az operatőrre, hogy nem kell annyira rángatni a kamerát a verekedéseknél, meg az akcióknál. Igen, a dráma mellett nyilván fontos ez is. Most nem volt kiapadó pénzcsap, mindent teljesen kidolgozhattak. Azt viszont nem tudom, hogy mi lett volna, ha bevállalják a R besorolást és egy kis vért is kaphatGotham. Ez a film így sem érthető módon kaphatta meg a pg-13-mat, a stúdió nagyon durván lobbizhatott érte, mert elég sok ártatlan ember esik áldozatul a városban dúló harcnak.

A sötét lovag értékelés

Végül egy 9/10, mert néhol még egy picit lehetett volna javítani rajta. Kétszer picit zavaros volt a cselekmény számomra, olyan érzés mintha ezt 180 percben akarták volna elmesélni, de össze kellett vágni 150-re, hogy két és fél óránál ne legyen több. Viszont itt említeném meg, hogy a film felirata egyszerűen gyenge volt. Mintha nem nézték volna össze a filmmel, és valaki hallás után csinálta volna. Példákat a spoilerek miatt nem mondanék, mert a film végéről ugrik be egy hatalmas, meg aparty crashelésből, de tényleg nem olyanokról van szó, hogy “blue” helyett “sötétet” írtak esetleg, mert úgy illett jobban a magyarba, hanem mellément sorokról.

Vigyázat, a kommentek között lehetnek spoilerek, de az írásomban szokás szerint igyekeztem nem elejteni egy komolyabbat sem, max olyasmit amit a trailerekben láthattunk.

WALL·E

A Pixar megcsinálta. És ezt most úgy írtam le, hogy én a Hihetetlen Verdák duó óta marhára nem vagyok Pixar rajongó. Rendben, a Némó meg a Szörny Rt. meg a Toy Story-k a kedvenceim az animációs filmek között nyilván, de a halas kaland után a szememben vesztettek a varázsukból. Most viszont helyreállították az egyensúlyt. A Wall-E számomra szinte minden animációsat hátrataszított, és még csak nem is a gyönyörű kidolgozás miatt.

Wall-e és M-o dumál

Igazából össze lehetne foglalni a történetet 2-3 mondatban, de ha a rengeteg eddigi trailerben nem volt benne teljesen, akkor én sem fogom itt kifecsegni. Legyen elég annyi, hogy az emberiség a földön hagyta a Wall-E-kat, hogy rakjanak rendet. Aztán a hosszú évek alatt csak egy legény maradt talpon a vidéken, a főhősünk, aki két perc alatt simán megkedvelhető, és mellesleg személyisége van, a sima robotokkal ellentétben. Egy dolog zavarja csak, a magány, de mindez megváltozik egy szép napon, amikor Eve a földre érkezik.

Emlékszem sokan előre temették az egészet, mert “két órán át alig beszélnek? 10 perc alatt megunható”. Hát ebből egy dolog biztos, tényleg alig beszélnek benne, de a másik távolabb nem is állhatna a valóságtól. Bár nem bonyolult a történet, hiszen úgy van tervezve, hogy gyerekek is értsék, de tényleg nem annyi az egész, hogy 1 órán csak Wall-E-t bámuljuk, ahogy rendet rak a földön, nagyon nem. Végig gördül előre a sztori, nincs azzal gond, és még egy kevés tanulság is befért. A Pixarék tudják már rég, hogy fontosak a karakterek meg a történet is, nem elég a technikai megvalósítás meg előrelépés.

Wall-E invitál egy kis mozizásra

A film pedig egyszerűen gyönyörű, és megható. Gyönyörű, mert azért a kivitelezés természetesen olyan, hogy az állad leesik a padlóra néhol. A Kung Fu Pandánál említettem, hogy már elég magas szinten van az animáció ahhoz, hogy a történet legyen a lényeg, ne az előállítás, és ez ide is áll, de mégis rátettek a lapáttal. Legyen szó akár akár a szeméttel borított földről, vagy a fantasztikusan megalkotott főszereplőkről, akik gépek, és így korlátozottak a lehetőségeik a mimikára, mégis teletöltötték őket élettel. És megható, mert olyan szép szerelmi történet, mosolygással és izgalmakkal, amit öröm nézni. Tánc.

Wall-E értékelés

Először csak 8 pontot akartam rá adni, de hülyeség, még most is mosolyt varázsol az arcomra, és az animációs filmek között ez a kis robotos kaland az új király egy darabig. 9/10. A mese, ami kiragad a világból kicsit. Még meg akartam említeni, hogy a rengeteg apróság is segített a felfele kerekítésben. Egyszerűen olyan részletekre figyeltek, amik a második nézéssel (majd blu-ray-en) még jobbá fogják szerintem tenni az élményt. Meg azt is meg kell említeni, hogy M-o majdnem ellopja a showt a szeméttömörítő barátunkól, ahogy azt az első trailer beli feltűnése után lehetett látni előre.

Mellesleg mennyire jó volt az előtte levő kisfilm is? Plusz milyen cool cég már a Pixar. Most pedig beteszem a soundtracket, és subidubi. Louis Armstrong – La Vie En Rose.

The Nines

– Welcome to the mindfuck.
– Am I alive?

Jó kérdés. A film több részre van osztva, s rögtön az első rész előtt látjuk Ryan Reynoldsot, amint épp elhajt mellette egy busz. A busz oldalán az ő sorozatát reklámozzák, amelyben zsarut játszik. Ezután benyom némi crack-et egy baromira ronda nővel, és észreveszi, hogy nincs köldöke. Ryannek, nem a nőnek. Mindezt azután, hogy farmerostúl beállt a zuhany alá. Először felhívja a 911-et, de végül inkább maga hajt a kórházba, miközben a hátsó ülésen is ő ül, méghozzá duplán, szakállal meg szemüveggel.

Lehet, hogy felmerült a kérdés: mivan? Keressétek a kilenceseket!

The Nines - Ryan Reynolds a busz mellett

Innen hagynak minket kicsit ellazulni, egy sima háziőrizetes sztoriba, de nem sokáig élvezhetjük a megszokott területet. Ahogy az első mondatban írtam, welcome to the mindfuck. A film második fejezetébe a belépő egy furcsa fény, miután a főszereplő szomszédja azt mondja Reynolds által játszott Gary-nek, hogy bízzon benne. Mi már bízunk az író és rendező John Agustban addigra.

Inkább a szereplőkről ejtek egy-két szót. Ryan Reynolds, aki a háromszor három főszereplő közül az egyiket játssza, elég nehéz feladattal szembesült itt. Érdekes, mert mind a három embert különbözőképp kell alakítania. Az első néha még az angol szavakat sem tudja rendesen használni, a másik pedig egy intelligens író. Pont Reynoldsból nem néz ki ilyet az ember alapból, de sikeresen megbirkózik a feladattal. Hope Davis-re, aki ugyanúgy három főszereplő, meg nincsenek szavak, annyira furcsa a filmben. Viszont érdekes a nagyon megszokott színészeket új szerepben látni. Igen, az egyik “mellékszereplőre” gondolok, Melissa McCarthy-ra, aki a Gilmore-ban Sookie-t játszotta. Most is jó, de amikor a teljesen aranyos nő hirtelen kivág egy olyat, hogy “különben összetöröm a térdkalácsaid”, az azért pislogásra készteti a nézőt.

Elsőre egy furcsa casting döntésnek éreztem, velünk való játéknak, de idővel értelmet nyert, hogy miért pont övé lett a szerep. Kvázi rá írták (ez más nézőpontból el is hangzik a film alatt), hiszen amikor a film közben felkérik egy sorozat főszerepére, egyúttal a Gilmore Girls-ös múltját is befűzik, a mi valóságunkat a Nines-ba. Az egészet úgy, hogy pont az a rész, ahol magát alakítja, az érződik valótlannak leginkább. A mi életünk. Fenékig!

Ryan Reynolds és az egérfogó a The Nines-ban

Ennyi az egész? Ez ilyen rendhagyó filmkritika-bejegyzés lett. Össze foglalhatnám egy mondatban, de az baromi nagy spoiler lenne, röviden meg nem lehet leírni. Bonyolult. Fantasztikum. Élmény. És mindenki a rendező jóváhagyásával warezolhatja le. “It’s not hard to find The Nines online. And won’t think less of you. Probably.”

Amúgy tetszik, amikor leoltják a TV világot. Az egyik részben pilotot forgatnak (ne kérdezzétek hogy kerül oda, nézzétek meg, muszáj), és a pilotproducere megszólal, hogy “fontos nem összezavarni a nézőket”. Minderre nagyon durva kontrasztot vet, hogy már 40 perce nézzük a filmet és nem tudjuk mi van. Más szóval a film írója elhiszi rólunk, hogy tudunk másfél órán át figyelni, és nem 60-as az IQ-nk, szemben a tévére készülő mainstream sorozattal.

Ez is olyan kibeszélős mint a Donnie Darko? Más, hangulatilag is más, senki ne keresse benne Donniet. Az utálók ne féljenek, a rajongók pedig ne úgy üljenek le, hogy ahhoz fog hasonlítani. Ezt csak a kibeszélhetőségre értem. Kár, hogy nem kap akkora hypeot, mint Donnie kapott anno.

Kiszórom a The Nines-ra a 9 pontot, hehe. Rendkívüli élmény volt. Természetesen igyekeztem kerülni a spoilereket, még ha elsőre nem is úgy tűnik. Az csupán illúzió. De nyugi, egy megfejtést mindenképp kapunk a végére. Ja, és szerintem ne olvassatok róla sok kritikát, hanem essetek neki, és nézzétek meg, mert minden egyes spoilerrel csökken a film élvezeti értéke.

Csillagpor (Stardust)

Nem is tudom hol kezdjem, így biztos egy csapongó írás lesz a vége, viszont aki teheti, az marhagyorsan ne hagyja ki moziban ezt a fantasy- kaland- romantikus filmet. Még amíg játsszák. Mesefilm felnőtteknek, aminek a 138 perces hossza nem bátorítja az embert a megtekintésre, de miután kényelmesen elhelyezkedtem a székben, kb. 5 perc után elvarázsolt. Hiába na, Neil Gaiman, ezúttal nem Mirrormaskosan elborultan.

Csillagpor - Stardust - Kardoznak

Az előbbi mondatra visszatérvén, Neil és a film készítői ezúttal populárisabban ragadják meg a fantázia témát, de így is, szinte teljes a varázslat. A történet röviden annyi (figyelmeztetés: nagyon röviden), hogy Tristan szerelmes egy világi javak iránt érdeklődő átlagos de szép leányzóba, és hogy bizonyítsa felé szerelmét, egy lezuhant csillagot kell elvinnie neki. Mondtam, hogy rövid. Természetesen a csillag még kéne pár személynek, de Tristan ér oda elsőnek, a többiek pedig üldözik egy darabon.

Hogy ez mégis miben fantázia? Az egész egy Angliai falu melletti királyságban játszódik, Stormholdban, ahova egy falon levő lyukon át lehet átkelni, ami így átjáró két világ között. A valóságtól elszakadt helyen pedig rengeteg dolog különleges. Például a varázslat mindennapos, mint hogy a poénok is. Ez utóbbi már nem is tudom kinek érdeme, ezért Neil Gaimannak fogom tulajdonítani a fantasztikus párbeszédeket. Már az alapötlet mennyire tetszetős, hogy a csillagok élőlények és így a lezuhant csillag például egy gyönyörű nő. Claire Danes-t meglátni és megszeretni a szerepben egy pillanat műve volt. De a sok apróság tovább növeli az élményt, ilyen például a villámok befogása és árulása. Szerintem fantasztikus ötlet.

A szereplők pedig, hát nagyon nagy a csapat. Egy gonosz boszorkányt játszik Michelle Pfeiffer és az elején van egy jelenet, amikor megfiatalodik, megnézi meztelen a popóját a tükörben és kacsint marha szexin. Vagy ott van egy gonosz király, akit Peter O’Toole játszik, és azt támogatja hogy a fiai megöljék egymást, hogy csak egy maradjon, mert az lesz a király. Ebből is rengeteg poénos jelenet van, mert a meggyilkoltak szellemei a királyságban ragadnak amíg nincs új király. Na jó, nem akarok minden apróságot ellőni. A nem nagyobb nevek is fantasztikusan játszottak, legalábbis a filmbe tökéletesen illően.

Akire még külön elszórok pár karaktert, az Robert De Niro. Azt hallottam, hogy a könyvhöz képest nagyon meg lett növelve a szerepe. Ezt el is hiszem, mert ott volt idő és távolságbeli gond igazán a filmben, de ezt hagyjuk, mert simán el lehet tekinteni attól az apróbb hibától, főleg mert szerintem marhajó az összes jelenet amiben a kalóz De Niro tiszteletét teszi.

Csillagpor értékelés

Erre én most egy 9/10-et adok így a szürke éggel teli napok közben, mert olyan jó napos hangulatot árasztott. Elvarázsolt, kiragadott a nyálkás időből, és végigmosolyogva a több mint két órátutamra engedett. A Hd változat kötelező lesz amikor kijön. Mondom, ha tehetitek akkor ezt moziban, amíg megy.

A Bourne ultimátum kritika

Nos aki ezt a filmet majd kihagyja, az nem is igazi akciófilm rajongó. Egyedül a régi és a könyv Bourne rajongóinak nézhető el, mert elvileg rosszabb azoknál. Ez utóbbi persze nem tűnik fel, hiszen a film 2 pillanatra ha megáll összesen! Úgy van, a Bourne trilógia záródarab eszement jóra sikerült, és még amerikát sem kell megmenteni hozzá, azaz nem kell annyira hatalmas ügy. Egyszerűen oda kell baszni, minimalistán.

Rögtön a film elején, az előző rész végén történt moszkvai üldözés utójátékát tolják a képünkbe, hogy gyorsan visszarázódjunk az eddigi hangulatba. Hát igen, akkor kellett volna békén hagyni a csávót, amikor nyugiban éldegélt a csajával. Most is azt keresi ki ő, miért volt pont ez a szakmája, és CIA/NSA gonosz ellenfélnek pedig a baromi jó alakítást hozó David Strathairn-t kapja. A Good Night Good Luck, We Are Marshall, meg hasonlókban már bizonyító Strathairn most sem okoz csalódást. Egyedül a még magasabb szinten levő gonosz olyan Halálos Fegyver 2-s. Nem is tudom miért ez ugrott be.

Amúgy meg tipikusan a bevált recepten ne változtass eset. Maradt a baromi sok kézikamerázás, de azt kell mondanom, hogy eme mesterremek elkészítője (Paul Greengrass) élvezetesre tudja azt csinálni, ami kb nagyon sok társánál izzadságszagú bénázás lesz. Igen, itt beleránt az akcióba, és a közelharci jeleneteknél néha olyan érzés, hogy ez az ütés pont elkerült. Mármint ha sikerül beleélned magad (ne ülj majd túl közel a vászonhoz).

Ezúttal is kap ellenfélnek pár, harci tudásban, hasonló kaliberű ellenfelet. Sőt, míg az első részben ugye a többi vele egyszintűvel csapott össze (vagy hogy mondjam, első generációs), addig a mostaniak már fiatalabbak, vagányabbak, könyörtelenebbek, szóval a következő szintet képviselik. Nem is olyan egyszerű lenyomni őket, szerencsére. Azért jól van érzékeltetve mekkora különbség van egy sima rendőr, egy gyengébb CIA ügynök, és egy Treadstone szinten kiképzett ember között.

Lehet ez most szentségtörés lesz, de a Bourne az “új” Die Hard. Hogy ezt miért mondom? Bár nem jut minden sarokra egy macsó beszólás, de sebezhető főhős, aki teljesen valóságos ember. Ő az, aki különleges körülmények között a maximumot kihozva magából, felülkerekedik az ellenségén. Nem célja az agyatlan gyilkolás, nincs is nagy bodycount, hiszen a kis sakkbábúkból úgyis kifogyhatatlan készletek vannak, rendőrt ölni meg, ha belegondolunk, nem igazán javasolt egy profinak sem, mert akkor mindent rákapcsolva kezdik üldözni.

Oké, rendben, hibák is vannak. Például a pont megérkezik és pont meglátja amit meg kell látnia klisé, de az a helyzet, hogy könnyedén szemet tudtam hunyni fölötte, mert a pörgést szolgálta. Persze, figyelhette volna a helyet 3 napig, de az a rész nem arról szólt. Egyszerűen tudod, hogy megoldotta volna a problémát valahogy máshogy, úgyhogy csak levágták az odavezető utat, mert különben ott tátongott volna egy kisebb üresjárat a filmben. Legalábbis szerintem.

A Bourne Ultimátum értékelés

Ahh, erre én adok egy 9/10-et simán, de jelenleg a kategóriájában ez bizony ütött. Amit sajnálok, hogy Matt Damon azt merte kiejteni a száján, hogy nem bújik negyedszerre is Bourne bőrébe pedig, talán a sorozatfüggésem miatt, nekem azonnal jöhetne a folytatás. Vagy mondjuk 2 év múlva, oké. Még mielőtt, nem, nem cam-ot néztem, hiszen egy akciófilmből az elég necces lenne, főleg egy Bourne-ból.

A forrás (The Fountain)

Nem is tudom hol kezdjem… Bevallom én kiszáradt szájjal néztem végig a Fountain-t, egyszerűen alig akartam hinni a szememnek. Könnyen lehet, hogy a film felét épphogy értettem, de így is teljesen elvarázsolt. Na lássuk, mi is az egy évezreden átívelés titka a Pí és a Rekviem egy álomért rendezője szerint.

The Fountain

Kezdjük ott, hogy a zene, hát az a hab a koronán, vagyis értitek. Clint Mansell ismét hatalmasat alkotott. Ő az aki a Rekviem egy álomértben is ugyanennek a rendezőnek (Darren Aronofsky, korunk egyik zsenije) működött közre, és ott is hasonló erővel dobott a film hangulatán. Most is az OST-t hallgatom, annyira csodálatos.

Aztán a színészi alakítások, hát ilyenkor vicces amikor Dr “három arca van” Cox leoltja Hugh Jackmant. Egész egyszerűen magával ragadó amit művelt. Nekem Rachel Weis valahogy ellenszenves mostanában, szóval ahhoz kellett egy kis idő, hogy az ő játékát élvezzem, de azért sikerült. A többiek meg ugye finoman a háttérben vannak (Randy az Earlből, hehe) tehát nem sok vizet zavarnak.

Harmadszor pedig a film vizuálisan is teljesen magával ragad. A jövőbőben játszódó rész csodálatosan nézett ki (senki se modern űrvárosokra gondoljon, semmi olyasmi nincs benne).

A történet meg, hát fogalmam sincs. Ugye sci-fi, de teljesen az érzésekkel operál. Van benne valami gömbben űrutazás, van benne 16. századi Spanyolország, és van benne jelen is. Ez utóbbi a legerősebb szál, e köré építkezik a többi. Amúgy keresik benne az (örök) élet fáját is, a halhatatlanságot, a halál elfogadását. Mondom, nem könnyen összefoglalható, biztos ezért bukott meg a mozipénztáraknál.

The Fountain értékelés

Részemről 9/10 pont, ez az amiért a filmeket kitalálták, a varázslatért (nem kertelek, egy könnycsepet is elmorzsoltam a film alatt). Ami ilyenkor megdöbbentő, hogy én Brad Pitt-et el nem tudnám képzelni a szerepben, most hogy láttam a filmet, pedig eredetileg ő lett volna a férfi főszereplő. Ha a Trójáért hagyta ezt itt, akkor mi csak jól jártunk vele, még ha így végül kisebb húzonevekkel lett bemutatva a film, ami az esélyeit csökkentette a pénztáraknál (igen, szerintem Brad azért nagyon húzónév, mint Hugh meg Rachel).

Hát igen, anyagilag eléggé bukta lett a film, hiába áll 10 ezer szavazat után 7,9 ponton, ha 35 millióból készült és mozikban 14-et hozott világszerte. Nálunk már ugye be sem mutatták, pedig ezt jó lett volna nagyvásznon látni.

Brick kritika – Everyone’s got their thing

Oké, befutott az első film amit 100% hogy bejegyzek az évvégi meg nem íródó top10-embe. Lehet ez csak az első lelkesedés, de padlóhoz vágott. Nem, ez nem első lelkesedés. Az év legjobb trailere óta vártam, és még a nagy várakozás mellett sem csalódtam. Atyaég. Stílus. Ez a film egyszerűen cool és magányos és szürke és kilógó.

Vérbeli detektívsztori, ami a nagy filmnoir klasszikusokat idézi. Chandler meg az egyik kedvenc íróm, mellesleg. Ezúttal középiskola a helyszín, de minden kellékanyag megvan a tökéletes desszerthez. Femme fatale, egy ártatlan áldozat, kurvajó szövegek. Noir hangulat. Ja meg egy baromi jó főszereplő. Naés az az üldözés, meg az a leszámolás? Hibátlan jelenetek gyerekek, hibátlanok.

Amúgy a történet dióhájban annyi, hogy Brendan megtalálja a volt szerelme, emily hulláját (csajszi a Lostból), aztán 2 napot visszaugrunk, hogy miképp is került oda.Aaztán meg azt nézhetjük végig, mit tesz a bűnösök előkerítésének ügyében. Persze van még ezen kívül sok dolog, de azt majd meglátjátok, amikor megnézitek. Mert megnézitek, ugye? Azért csak óvatosan.

Egy ilyen filmnél kurvasokat ad hozzá még a kosztumosok munkája is, és az a helyzet hogy Brendan szerelését eltalálták, de nagyon. Tug sem panaszkodhat, de most rögtön akartam egy olyan cipőt mint ami Brendannak volt. Pedig az nem szép cipő.

ÉS a zene. Telitalálat. Nem sokat lehet róla írni azon kívül amit már leírtam az előző egyszavas mondatban. Akkor és ott indul be amikor kell, és lassít szintén amikor kell.

Laura: Most már bízol bennem?
Brendan: Még kevésbé mint amikor nem bíztam benned.

A szereplők, hát volt aki gyenge volt, de a főszereplő nekem tökéletesen nyomta, mint ahogy Brain és a Végzet asszonya (sötét leánya) is.

Érdekességnek megnézve a két főszereplő ugyanabban az évben és ugyanabban a hónapban született, 1981, február, és mellesleg közel sem 17 évesek voltak a forgatáskor ugye, hanem inkább 23 körül. De who cares?

A pontszámon (9/10) kívül még jöhetne ide a megszokott klisé, hogy Amerikában földhözcsapós filmet lassan már tényleg csak a függetlenek tudnak csinálni. Hopp, de hiszen már itt is van. Mindenki kerülje el, aki nem sötét hangulatra vágyik, hanem pergő thrillerre.

Kínai Negyed

Uristen mekkora klasszikus a Chinatown (Kínai Negyed). Amikor krissrac voltam sosem birtam vegignezni, mert halali unalmasnak tartottam, most meg alig pislogtam mikozben neztem. Jack Nicholson zsenialis, de tenyleg. Ezen felul meg hatalmas szovegei vannak. A nő szep, a filmben pedig nem csak 1 dolog tortenik. Gittes-t megbizzak egy hazassagtoresi ugyben, aztan kiderul egy es mas, meg 2 gyilkossag is bemaszik a kepbe, vegul az ugy a legnagyobbakhoz vezet, es az o sotet eletuk mocskos kis titkaihoz. Innentol SPOILER . . Bar minden jel a film pozitiv befejezesere utal (Gittes megszervezi a nok utjat ki az orszagbol), megis amikor behajtanak a kocsival chinatownba, erezzuk, hogy itt barmi megtortenthet, es meg is tortenik a gonosz gyozelmevel. Baromi jo a film befejezese. 9/10 Siman.

Before Sunset

Szoval azt akartam mondani, hogy a Before Sunset az egyik legjobb romantikus, szerelmes film amit eddig lattam. Komolyan. Nem tulzottan szeretem az ilyen filmeket, de ez nem csopog folyamatosan, csak beszelgetnek. Es itt a masik nagyon jo dolog a filmben, amit rogton az elozmenyek ismertetese utan elmondok. Szoval volt egy napjuk + ejszakajuk ’94-ben, amirol ezen film “elso resze” szolt. Ezt mondjuk en nem lattam, de siman elvezheto ez a film nelkule. Tehat szerelmesek lettek egymasba, de nem akartak, hogy ez a dolog a telefonokkal meg levelekkel elhalvanyuljon, igy megbeszeltek egy talalkozot, amire a csaj nem ment el. 9 evvel kesobb, az elso kapcsolatukrol irt konyvenek turnejan van Jesse, Parizsban. ekkor talalkoznak ujra, mert a csaj is olvasta a konyvet es 1-2 dolgot maskepp lat az eleteben (tenyleg nem tudtak elerni egymast az evek folyaman meg minden). Es itt van az ami miatt nagyon jo pluszban a film. Nincsenek benne idougrasok, vagy ilyesmi, setalnak, beulnek kavezoba, folyamatosan beszelgetnek, tehat nincs olyan, hogy latjuk amint elindulnak valahova, aztan kovetkezo kepen mar a kavezoban dumalnak. Es ugy minden a filmben, olyan termeszetesen dumalnak, es egyaltalan nem tunnek tokeletes embereknek, szar az eletuk meg minden, es ez az ami tetszett (plusz amikor a no majdnem megerinti a kocsiban, de aztan megsem, huhh). Na es a befejezes, hat tokeletes, komolyan, 2 mondat es vegig kellett neznem a feliratokat a film vegen mert annyira jo volt. Ugy beirnam most ide, de inkabb nezzetek meg a filmet mivel csak ugy mukodik tokeletesen a befejezes ha az elotte levo 74 percen is tulvagytok (aztan ussetek nyugodtan ha unatkoztok rajta).

← Vissza a jelenbe -

Kategória archívum: *********