Köszi mindenkinek az első hónapos támogatást

21 vagy 22 támogató jött össze eddig, kiemelten köszönet nekik. Ha valakinek esetleg még belefér, az jó lenne, de ahogy írtam, lesz ami lesz.

Meg persze minden olvasónak és kommentelőnek köszönet, hiszen miattatok is él még az oldal! Minden támogatás nélkül, ha valakit nagyon érdekel, hogy mikor kommentelt először, mióta van az életében ez a kis filmes blog, az nyugodtan kérdezzen rá. Ha különleges nickneve van, akkor az sem kell, hogy ugyanazt az emailcímet használja ezer éve.

human
írta
2024. 08. 04. 13:05
megjelenés
75
hozzászolás


75 hozzászólás a “Köszi mindenkinek az első hónapos támogatást” bejegyzéshez

  1. Nekem kb. ez az egyetlen filmes oldal, amit követek. Talán én is 2008 óta (akkor még másik névvel, mármint én)
    És eddig majdnem az összes kritikáddal egyetértettem, szóval nagyjából hasonló a filmes ízlésünk (kivéve a Before ‘sorozatot’, de azt is csak a színészek miatt nem tudom magam rávenni a végignézésre XD)

    És köszönöm az eddigi írásokat, mert nekem már nagyon sokszor segítettek, hogy érdemes-e moziban néznem a filmet, vagy inkább itthon tévén, vagy hagyjam a fenébe mert időpazarlás :) Kösz még egyszer és kitartást az oldalhoz :)

  2. Érdemes eurós számláról/kártyáról fizetni vagy ez itthoni rendszerben van csak nem forint alapú. Vagy olyan mintha külfölödön vásárolnék?

  3. tudtommal HUF-ban vonják ha magyar számláról fizetsz, és nem is ingadozik utána a valutától függően, avagy ha egyszer 1200+áfára iratkozol akkor mindig ugyanannyit von le, arról fogalmam sincs, ha más kártyával/számlával, lehet ha az EUR akkor abban vonják, nemtom. Részemről dollárt kellett megadni a csomagokhoz az adminon. Nem tudom ez segítség-e.

  4. engem csak a nagy kommentpusztulás zavar, régi posztok alatt néha keresek és a stílus alapján mintha én írtam volna – név helyett viszont csak számokat látni. szerintem én is 2008 körül tévedtem erre.

  5. Kommentelni nagyon ritkán szoktam de szerintem 2007-8 óta konkrétan minden nap nézem az oldalt! Keep it up!

  6. Engem is érdekelne, mikor kommenteltem először, tippelni sem tudnék, mikor lehetett. :)

  7. Pont valamelyik nap gondolkoztam azon hogy mennyire repülnek az évek. Hihetetlen például hogy már tíz éves a interstellar, emlékszem jöttem olvasni a kommenteket, kritikát. Én kb 2010 óta vagyok itt szinte minden nap felnézek mik a hírek, kommentelni. Remélem még nagyon sokáig működni fog az oldal!

  8. Szerintem 2007-08 körüli olvasó lehetek én is, de hogy mikor kommenteltem először, az engem is érdekelne :D

  9. atyaég, 143 komment egy Sunshine alatt… néha úgy gondolom, hogy tudom mi történt az utóbbi 10 évben, hogy miért szűnt meg kb. a film/sorozat alámellé kommentolás, de csak tippelek. a Junkie-n is kb. bármilyen ismertebb sorozatról beszélünk (és volt jó sok) epizódonként jött össze annyi komment, mint most egy egész évad alatt. jó esetben.

    hová lettek a kommentek? azt nem hiszem, hogy kevesebben sorozatoznak, filmeznek, illetve hát tudom, hogy nem – ennyivel biztosan nem. nem szokás már ilyesmin másokkal vitázni, erről dumálni a neten?

  10. a kis buborékban dumálják meg a haverokkal, a twitter és társai vitte el a kommenteket szvsz

  11. ment a támogatás részemről is, köszönöm szépen a soksoksokévnyi munkád és a kitartást a sok dilinyóshoz :)

    én mióta vagyok itt?:D ez kb hány kommentet jelent?

  12. Jómagam nagyon sokáig csak megfigyelő voltam, vagy 15 éve hívta fel húgocskám rátok a figyelmem, azóta kisebb megszakításokkal, de folyamatosan olvastam az oldalt. Csak így tovább! :)

  13. Én is hamarabb voltam olvasó mint hozzá szóló, de kíváncsi vagyok mikor volt az első kommentem :)

  14. Örülök, hogy van ez a blogod.
    Évek óta követlek, de hogy mikortól arra csak Te tudod választ. :) Szóval kíváncsi vagyok, és köszönöm, ha kikeresed!

    És csak így tovább!

  15. Human,
    abban biztos vagyok, hogy régóta vagyok rendszeres olvasód. Köszönöm, hogy vagy, és csinálod! Az email címem szerintem változott azóta, hogy először kommenteltem ezen a néven. Nem vált végül szokásommá, maradtam csak olvasód.

    Egyébként én is filmb*zi vagyok, mint Woody Allen – jóval a Marvel filmek előtt is maradtam a stáblisták végéig… Köszi még egyszer mindent! “Cente anni” (“száz évig!”), ahogyan a Keresztapában is koccintanak a taljánok :)

  16. Szia human. Nekem első comment? Akkor még más néven voltam. 2011 előtt volt valamikor, akkor vettem meg a laptop-ot, azóta is használom, csak már telefonról netezek.

  17. Wayback machine segedelmével szerintem 2009-től (sárga nyilacskás dizájn) látogatok el ide nap nap után. Talán a sorozatjunkien volt linkelve valami, vagy a fejlécből vitt ide a link, de azóta alapvetés az oldal. Kommentelni csak néhány éve kezdtem el, és csak itt szoktam (I hope you feel special). Amúgy nekem is fáj, hogy kevesebb a hozzászólás, visszalapozva azért elég komoly eszmecserék folytak itt régebben. Mondjuk ez úgy látom nem blady-n múlik :D Respekt! Köszönet az oldalért, és a bele tett munkáért!

  18. Engem is érdekelne, mióta vagyok itt, szerintem eléggé az elejétől. Akkor még ezzel a mostani nick-kel kommenteltem, de indamailes mailcímmel… :) régi idők…
    A munkádat pedig én is köszönöm, amióta ismerem az oldalt, szinte csak innen szerzem be a filmes híreket!

  19. Ritka madár vagyok a komment szekcióban, de nem tudok leszokni róla, hogy minden reggel leccsekkoljam a “buzin” az újdonsagokat.
    És mostmár engem is érdekel, hogy mióta.

  20. Most már engem is érdekelne! :)
    (korábban citromail-es fiókom volt,de ezen a néven)

  21. Köszi human. A régi nevemre is tudsz keresni? Csak abba már nem vagyok biztos, talán rolivr6. Más volt az email cím is. Az biztos, hogy jóval régebb óta vagyok itt, mint 2018.

  22. Fú én több néven is írtam, mondjuk nem vagyok nagy kommentelő. Még talán a régi CENSORED email címemmel kezdtem. :D

    Szerintem 2007-2008 környéke.

  23. Hú, ez engem is érdekelne. 10 évre tippelnék én is. Amúgy csak a filmbuzit nézem, mint filmes oldalt csak.

  24. Szia, ha már ilyen kívánságműsor van, meglesed nekem is? Etinger néven szerintem vagy ezzel az emaillel amit most beírtam :) Valamelyik csak meg van :) A bónuszt meg majd gépről intézem holnap :D

  25. Human
    Ja tényleg! :) Wow. Valamiért még régebb rémlett, mert az Iron Man kritikát is itt olvastam. Mire kijött a Hancock meg a Jumper, addigra meg már osztottam az észt :D

  26. hello

    en miota?
    voltam TÖRÖLVE cimmel is.

    Junkie mellett leggyakrabban látogatott oldalam, csak a barátnőm tiktokjat nézem többször 😅

  27. wow 2006 úgy nézem eddigi kérdezők közül a legrégebben. ki gondolta volna. 18 éve, 20 évesen 😅

  28. Fogalmam sincs mikor kommentelhettem először (annyira nem is viszem túlzásba mondjuk, és tippre mindig más néven mert elfelejtem az előzőt), de szerintem általánosban kezdhettem el olvasni a filmbuzit 2007-2008 környékén ez létezik????
    Persze közben követtem/követem a yummie-t is.

    Ha valid a 2007-es követése a blognak, akkor azt kell mondjam hogy életem több mint felében referenciapont a filmbuzi. nincs nap hogy ne olvasnám, és amellett hogy filmes dolgokról van szó, rengeteg más területen kickstartolt engem az oldal közvetetten amiért szintén nagyon hálás vagyok.

    A blog szerkesztése, a hírek közlése és a kritikák mellett szeretnék köszönetet mondani a közösségért is, ami itt van, mert a kommentekben is rengeteg pacek infó szokott lenni és nagyon jó kis kommentszekciók tudnak kialakulni.

    Eddig elfelejtettem, de most regisztráltam a patreonon és támogatni foglak mostantól!

    köszi az eddigit és a továbbiakat is!

  29. Nem semmi. Köszönöm. Megközelítőleg sem tudtam volna megmondani mióta követlek.

  30. Mindig tudtam, hogy nem vagyok benn nálad a pixisben :D Most már véletlenül se nézd meg :D

  31. Ilyen későn? Fura, azt gondoltam az elejétől. Tegyük hozzá, hogy abban az időben még csak egy voltál a több nívós blog közül, a filmdroid és az aeonflux hasonló színvonalon működött.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.