Only God Forgives – Wanna fight?

Ez nem a Drive 2. Muszáj ezzel kezdenem, hiszen a reklámhadjáratát annak a megidézésére építették fel. Maximum filmtechnikailag idézi fel azt. Hogy akkor mi?

Egy tudathasadt film, ami nagyon próbál művészet lenni. Nyomatja a szimbolikát, aztán meg két mondatban a szánkba is rágja, amit akar, csak hogy mindenképp reakciót váltson ki. Közben Gosling nagyon néz, a “gonosz” nagyon néz, Kristin Scott Thomas pedig nagyon káromkodik. Ilyen anya ő.

Ja és zajlik a brutalitás. Ebben is szép nyugisan bontakozik ki az Only God Forgives. Először még szemérmes a témában, a vége felé pedig már a tortúra pornókat is üti. Van benne egy olyan kínzás, ami körberöhögi a Hostelt, és inkább a Mártírokhoz közelít hatásában. A wanna fight viszont tökéletes, majdnem megmentette az egész filmet.

Mindez valami eszméletlenül gyönyörűen fényképezve, fantasztikus Cliff Martinez soundtrackkel. A probléma az, hogy lélek és történet nem igazán került a filmbe. Míg a Driveban ott volt a szerelmi szál tökéletes katalizátornak, addig itt a bosszú és megváltás tematikát borzasztóan aknázta ki Nicholas Winding Refn.

A történet ugye azzal indul, hogy a főszereplő bátyját megölik, ő pedig bosszút akar állni első körben, aztán moralizál, aztán mégis kénytelen részt venni ebben hibás kiinduló pontú ördögi spirálban, mivel nem tud nemet mondani az anyjának.

Lehet nem jött le fentebb, de nem igazán tudom ajánlani a filmet. Kizökkentő kicsit, átlag hollywoodi drámákhoz mérve veszett lassú, de még a rendező előző filmjéhez, a Drivehoz képest is. Leginkább úgy írható ez le, hogy a szereplők vagy lassítva mennek, vagy pedig egy tökéletes szerkesztett állóképben… állnak. A kamera közelebb megy hozzájuk 10 másodperc alatt, de semmi nem történik, vágás a másik szereplőre, az is áll a minimal, gyönyörű színű díszletben. Igen, megint oda jutottam, hogy fantasztikusan van fényképezve ez a nihilista film, de valami hiányzik.

Pacific Rim (Tűzgyűrű)

Szóval az van, hogy ez valójában két film. Az egyik részről óriás robotok gyaknak még nagyobb szörnyekkel, ami valami eszméletlenül cool, másrészt pedig egy olyan béna és elnagyolt történetet kapunk, hogy Michael Bay megirigyelné.

Bevallom kivételesen elolvastam pár kinti kritikát, mielőtt a billentyűzet elé ültem, mert a Verge felbaszott. Nagyjából azt hozták fel a sztorira, hogy kellően visszafogott, máshol pedig a stupid fun dologgal dobálóztak. Hát ez nem kellően visszafogott, hanem 10 oldalas összefoglalása az összes 2D karakterklisének. Hosszabb nem lehetett a forgatókönyv (az akciójelenetek storyboardja más tészta), de a Pacific Rimben levő “drámai” jeleneteket bizonyos mennyiségű film megtekintése után szinte már rögtönözni is lehetne, ha megvan a főirány, hova kell kilyukadni velük.

Mivel a negatívumokkal kezdtem, így gyorsan le is tudom őket azzal, hogy a szinkron katasztrofális. És itt nem a fordítás minőségére vagy akár a keverésre gondolok, hanem a japán csaj (egyik pilóta) hangján csak röhögni lehetett, és ugye Glados is elveszett. Szerintem itthon -1 pont legalább emiatt a filmnek.

Még nincs vége a listának, mert egy dolgot most már baromira szeretnék tudni: ha az összes rendező tudja, hogy 3D-be lesz konvertálva a filmje (egy 100 millió fölötti blockbusternél ez már szinte nem is kérdés ám, bár del Toro elvileg ellene volt, de aztán már nem), akkor a faszért forgatja az összes akciójelenetet éjszakaira. Ez esetben lehet, hogy ez valami tisztelgés a régi szörnyfilmek előtt, de teljesen felesleges 3D, főleg így, hogy a film nagyja éjszaka játszódik, és sokszor kicsit túl közel megy a kamera a történésekhez.

Ami miatt mégsem tudom ténylegesen lehúzni a filmet, az minden a minden hátrányuk ellenére is fantasztikus harcok. És ezek még csak túl sincsenek erőltetve, nincs olyan érzés, hogy “na még egyszer felkel a szörny, csak hogy hosszabb legyen a bunyó”. Természetesen itt sem fukarkodnak a klisékkel, de a film közepén levő jelenetnél ez már nem érdekelt. Szerintem az messze felülmúlta a finálét amúgy, és lehetett rajta érezni a hatalmasságot.

Pont a kidolgozott robotok, a különféle szörnyeken látszott azért, hogy a film néhol szívvel-lélekkel készült, ami ezen a részen dobogott igazán, miközben a karakterépítésnél és drámánál “fuckit” módon álmodozott a következő összecsapásról inkább. Mindezt úgy, hogy a “komolytalannak is gondoltunk” hangulat csak az első tudósok körül tűnt fel a filmben, amit utána Ron Perlman megjelenése húzott alá.

A történet amúgy annyi, hogy a tengerfenéken nyitott térkapon át hatalmas szörnyek jelentek meg a Földön, a kaijuk. Lenyomtuk az elsőt repülőkkel meg rakétákkal, de nem volt elég hatékony a folyamat, így inkább hatalmas robotokat építettek a nemzetek, úgy nevezett jaegereket, amik kicsit kiegyenlítettebbé tették a harcokat. Aztán nem sokkal később le is állították a jaeger programot, de amikor egyre több szörny kezdett jönni, akkor mégis ők kellenek majd a veszély végső megszüntetéséhez.

Lehet az volt itt a bajom, hogy kicsit többet vártam egy tipikus blockbusternél, de a Pacific Rim azokhoz hasonló hibáktól vérzett. Ennek ellenére fun volt, egyáltalán nem bántam, hogy elmentem rá, de nem hiszem, hogy 5 év múlva akármennyire is emlegetni fogjuk, ha csak nem az esetleges folytatás miatt.

Now You See Me (Szemfényvesztők)

Ilyen egy szórakoztató limonádé. Nem a hipsteres 1000 forintos, hanem a klasszikus. Semmi újdonság nincs benne, de a közönség épp vevő volt a jelenben játszódó illuzionista történetre, ezért be is zabálta.

NOW YOU SEE ME a fiatal "mágusok"

A történet? Négy közepes illuzionista kap egy furcsa meghívót. Megjelennek a rajta szereplő helyen, és 1 évvel később már már hatalmas közönség előtt lépnek fel “A négy lovas” névvel. Az első trükkjük? Az előadás közben kirabolnak egy bankot, a pénzt pedig a közönségre szórják. Nyilvánvaló, hogy ez csak a kezdet, szóval a nyomozók megindulnak utánuk.

Hogy csinálták?

Igazából pont ebben gyenge egy kicsit a film: egyszerűen ha láttál már bűvészes művet, akkor nem sok meglepetés fog érni. Főleg, hogy minden szájba van rágva folyamatosan. “Ha azt kérik, hogy a kezüket nézzük, akkor pont nem oda kell figyelni” meg a többi. Kicsit fantázia nélküli az egész, néhol meg kifejezetten buta.

Olyan a Now You See Me forgatókönyve, mintha a kötelező dolgokat tették volna bele. Egyszer nem lepődtem meg, még a nagyobbnak ~~tartott~~ szánt fordulatokon sem. Ami azért egy meglepődésre játszó filmnél nem annyira pozitív. A legviccesebb az volt, amikor úgy készítették elő a trükköt, hogy tulajdonképpen közben ötször megtehették volna a nagy bűncselekményt. Oké, közvetve meg lett magyarázva, céljuk volt azzal amit tettek, de azért kicsit fájt tőle a fejem. Még talán az elnagyolt jelzőt akarnám a trükkökhöz és a következményeikhez fűzni, aztán túl is lépnék rajta.

Egyszerűen még a negatívumok ellenére is szórakoztató volt egyszer. Rendben, erről a szereplőgárda tehet főleg, hiszen Jesse Eisenberg, Mark Ruffalo, Woody Harrelson, Isla Fisher, Dave Franco és Mélanie Laurent szállított pár poént, egy-két izgalmasabb jelenetet, amihez a nagy öregek, Morgan Freeman és Michael Caine jól asszisztált. Plusz a film egy nagy csapatösszeszedő montázzsal indít, amit szinte bármiben bekajálok.

Nem nézném újra, de nem dühöngve jöttem ki a moziból.

Iron Man 3 (Vasember 3)

Most örülök, hogy az Oblivion nyitotta a nyarat, mert így legalább nem egy csalódással indult a popcorn szezon. Shane Black nem tudott húzni egy Whedont és rendesen beletenni magát egy komoly stúdió szabályokkal készülő Marvel-filmbe.

Tell me more!

A történetben nem akarok annyira belemenni, láttuk a trailerben, jön a Mandarin, Starknak pedig le kell nyomnia. Bár akadtak a webre kitett spoileres jelenetek, de képzeljétek, maradtak meglepetések a vászonra is. Ezt mindenképp a film előnyei közé kell írnom, ha nem lett volna így, akkor még bosszúsabban jövök ki a moziból.

A másik, hogy tényleg sikerült Starkot visszatenniük a garázsba, újraépíteni, tovább fejleszteni a karaktert. Valahol visszakaptunk az első rész zseniális tudósából valamit, aki használja ami rendelkezésére áll, és mindig talpraáll, de az átélt szörnyűségek (New York..) mégis megváltoztatták mostanra.

A probléma mindezekkel az, hogy valójában egy krimire lett ráhúzva az egész. Igazából nem ez a fő baj, sokkal inkább az, hogy krimiből is a legegyszerűbb, unalmas fajtát sikerült szállítaniuk. A CSI és társai ugye kiégették az egyszerű krimiket, moziban nem véletlenül kevés az ilyen zsánerű film (elsőre a Lincoln Lawyer ugrik be a közelmúltból, bár a svédek próbálkoznak), és az átívelő szálas The Killing-féle sorozatok pedig elkényeztetik a stílus rajongóit, így nehéz elmerülni az Iron Man 3 ügyében. Hatalmas nyomok szúrják ki Tony szemét, vagy épp egy huszárvágással lépnek át lépcsőket, tolják a puzzlet addigra nem összetevő néző és Stark arcába a megoldást, banálisan. Ez bizonyos szempontból jó kéne legyen, a legrosszabb krimi, amiben a néző/olvasó nem is tippelhet mert túl sok minden van előle eltitkolva, csak itt valahogy gyerekes az egész.

A gyerekességen az sem segít, hogy Shane Black a buddy-cop stílusból is hozott nekünk bőven alapanyagot ide, csak épp a felét egy kisgyerekkel való oda-visszaára lőtte el. Tudom, hogy elvileg más volt a közös jeleneteik célja, hiszen a kölök sok dologgal szembesítette a felnőttet, de a “Stark összefog egy gyerekkel” szálból az csepegett, hogy még több Iron Man játék fogyjon majd. Viszont a Don Cheadle-Robert Downey Jr. páros valami baromi jó volt. Mármint a közös jeleneteik. Sajnos kevés volt belőlük. Bár itt a Cheadle szinkronhangját választó nem tudom ki tett nekünk keresztbe kicsit. És ha már a színészeket hoztam szóba: Ben Kingsley hatalmas a filmben! Kár, hogy ő sem szerepel eleget, mert a rejtőzködő veszély még félelmetesebb.

Amit viszont nem értek, hogy miért felejt el mindenki lassan akciót rendezni. A film látványilag baromi jó volt, egyszerűen nem érzed mikor CGi és mikor jelmez a vasember meg a többi. És a végéig egészen rendben is vannak a főbb akciók, legyen az páncélos, vagy épp a padlóra került, kitaszított hős normál világban történő kalandja, de elérkezünk a végső leszámoláshoz és lehet kezdeni az ásítozást. Nem igaz, hogy senki nem szólt Blacknek, hogy ez nem fog menni így. Annyira szürke és “láttukmár” az egész, hogy nem illik egy Iron Man filmbe, főleg, hogy előtte valamennyire kreatívak voltak. Nyilván nem pont ugyanígy láttuk, mielőtt valaki beleköt, hiszen eddig nem repülő robotokkal csináltak ilyet, de nevetségesen nulla volt a film vége, és igazából ez érzelmileg is áll rá. Volt valaki aki tudott itt izgulni? Mármint tényleg izgulni a nőért, Tonyért? Mert a Lethal Weapon 2 végén Gibsonért simán, de itt semmi, nada, zero.

Az biztos, hogy ideje elfelejteni a realitásba kapaszkodó szuperhős filmeket. Majd meglátjátok mik vannak az Iron Man 3-ban. A félistenek Tonyval való egy szintre helyezése neki lelki problémát okozott, a néző pedig már nem tud visszatérni a Dude nagy robotba bújására.

Többet vártam Shane Blacktől, főleg ha megnézzük, hogy Downeyval közösen legutóbb a Kiss Kiss Bang Banget hozták össze. Vicces, hogy az a film hozta Downeynak kb. az Iron Man melót, amivel most közösen sültek be. Valahol megértem, hogy senki sem beszél egyelőre a folytatásról, sokkal inkább lezárásként kezelik ezt, elég csak megnézni miket nyilatkozik Downey, vagy épp Gwyneth Paltrow.

Maradjatok a végefőcím utánig, durva, hogy még mindig mondani kell. Most is egyedül nézhettem a plusz jelentet. Tippre megint vagy kettő lesz, mert ez inkább csak a filmet keretezte be. Mondjuk illett is abba, hogy ez külön kaland, nem pedig tényleges kezdése a Marvel Phase Twonak.

Premium Rush

Már megint egy ötletfilmet nyomtak a képünkbe. “Csináljuk valamit biciklis futárokkal, mindenképp pörgős legyen, ők a modern nagyvárosok igazi lázadói.” Nosza, erre fel neki is ültek egy szinte nulla forgatókönyvnek.

Nyilván egy gonosz csávó által kiszemelt csomagot kell kivigyen a főszereplő, így ütközve akadályokba. A probléma, hogy hiába segítik az érzelmi töltetet flashbackekkel, még így is kicsit erőtlen a “csomag tartalma”, ezáltal nem érződik az igazi tét a fogócska során. Ezzel valamennyire a filmet készítők is tisztában voltak, bár az öniróniát nem erőltették, de azért nem is akartak valami nagyon epic hangulatot sem erőltetni. Nem akar több lenni a film, mint amit végül sikerült összehozni.

A semmilyenséget nem is Joseph Gordon-Levitt dobja fel igazán, szerintem ő nem annyira akarta ezt a filmet, így nem is igazán színészkedett, hanem Michael Shannon. Nem mondom, néha kicsit Christopher Walkenes akart lenni, de ő beleadott mindent a mocskos zsaru szerepébe. Még akkor is, ha néhol már klisésen ripacs lett így.

Ezen kívül még 1-2 üldözős jelenet volt jó, meg volt egy ötletes megoldás: amikor a főszereplő cool srác, fixed geares bicajos veszélyes helyzetbe került, akkor lelassult neki az idő, és a balesethelyzetből való kiútjait lejátszotta a fejében-bemutatták nekünk, így választva ki a helyeset. Ezt nem használták túl, hanem pont elégszer vetették be.

Összességében nem bántam a beleölt perceket, néhol ízletes limonádé volt, de lehetett volna jobb is. Főleg, ha a borzasztó befejező 20 percet nézem. Manapság mintha még rosszabban tudnának befejezni történeteket odakinn.

Üss vagy fuss (Hit and Run)

Kíváncsi volt a filmre, hiszen Kristen Bell végre nem gagyi romantikus vígjátékban vesztegette az idejét, hanem csinált egy rendes, kalandos szerelmesfilmet a pasijával. Mármint Dax Shepard és Kristen Bell a valóságban is “mindig együtt jár”.

kristen és dax, épp nem üt vagy fut

A fentebbi tény pedig teljesen rányomja a bélyegét a filmre, méghozzá jó értelemben. Nem egy Kidman – Cruise duót kapunk a 90-es években, hanem pár tényleg szerelmes fiatalt, akik a vásznon szórakoztatóan hozzák a kapcsolatukat. Már csak valami történetet kellett keríteni mellé.

Arról szól a Hit and Run, hogy Bell karaktere valami állásinterjúra igyekszik Los Angelesbe, a pasija pedig elviszi. A probléma, hogy a férfi az védett tanú, és mit tesz isten, pont abból a városból telepítették ki, mivel a régi “haverjai” ott dekkolnak. Természetesen a rossz arcok is tudomást szereznek erről az útról, mi más lenne a bonyodalom. Azt nem lövöm le, milyen úton módon jutnak az információhoz, hiszen az egyik jelentős poénforrást adja a filmhez. Szóval igazi üldözős road movie kerekedik a dologból gyorsan. Más akció nem is nagyon van, csak pár autós mutatvány, néhol jól, néhol szarul választott zenével.

Igazából a közepes rendezést és a néhol vicces forgatókönyvet az teszi nagyon szórakoztatóvá, hogy lejön az egészből a haverok közösen forgatnak hangulat. A fő párt ugye már kiemeltem, viszont ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy Dax egyik főbb szereplője a Parenthoodnak, ahonnan Joy Bryantot hozta magával, Kristen pedig Ryan Hansont hozta nekünk a Veronica Marsból. Ezen kívül mivel Dax már az első filmjébe is képes volt a magát komolyan vevő Bradley Coopert beújítani, így tuti, hogy jóbarátok lehetnek. Amúgy Cooper kitesz magáért a kicsit őrült rosszfiú szerepében, kár, hogy a karakterét valami Tarantino film megnézése után írhatták.

Cooper az Üss vagy Fussban

Persze a mindenki ismer mindenkit még semmire sem biztosíték, de a Hit and Runnál valahogy a képernyőről is lejön az a jó hangulat, ami a forgatáson uralkodhatott. Pont ettől lett jó feelgood film, minden hiányossága ellenére is.

Röviden: 2 Days In New York

Julie Delpy úgy döntött, hogy folytatja a 2 nap filmsorozatát, ezúttal Párizs helyett New Yorkban tölthetünk el vele 48 órát. Sajnos nem annyira sikerültek jól ezek a napok, mint az előző kettő, de még így is szórakoztatóak lettek.

Szóval az van, hogy most nem ő megy látogatóba a szüleihez, hanem azok jönnek hozzá. Ez lenne a vicces rész, és mit ne mondjak, jó párszor el lehet vigyorodni rajta. Valahogy ennek az összehozása megy Delpynek, biztos hasonló amúgy is a családjával a kapcsolata (az apja az apját alakítja ugye), szóval itt teljes természetességgel repülnek a poénok, gördülékeny minden, és még a Franciák oltása is odaillő teljesen.

A film baja leginkább a romantikus szál megint. Vagyis most ez a film baja, hiszen az első részben Adam “Állat” Goldberggel valahogy őszintébbnek érződtek a problémák a két szereplő között. Most Chris Rock a párja, már a családalapítás szélén vannak, amikor a rokonok látogatása felszínre hozza a problémákat. Ez lenne a fontosabb téma, a poénok másodlagosak, viszont mégis ezen vérzik el a film. Bánni nem bánom a megtekintését, de lehetett volna jobb.

A Bourne hagyaték (The Bourne Legacy)

A nyári akciófilmeket elnézve, már amelyikben nem voltak szuperhősök, azt kell mondanom, hogy a Bourne szinte már üdítő a borzasztó Total Recall remake után.

renner motorral menekül

Természetesen sok probléma van ezzel a filmmel is, hiszen a történet tulajdonképpen egy másik program körül bonyolódik, amit fel kell számolni a kőlépcső bukása miatt. Ebben drogokkal tartják az ügynököket ellenőrzésük alatt, így a “takarítás” közben életben maradó Aaron Cross kénytelen azzal szembesülni, hogy valahogy ki kell törnie a kémia bilincséből.

A Legacy így kapcsolódik az eddigi Bourne-filmekhez, hiszen Damon karaktere miatt van Cross is bajban, és mindeközben egy új trilógia nyitófilmje. Egy fő történet felvezetését kaptuk meg, ezt nagyon érezni, eléggé rányomja a bélyegét a Legacy ívére és befejezésére. Konkrétan olyan, mintha nem az lenne a befejezés amikor felcsendül a már ismert Moby dal, hanem még jönne a nagy leszámolás felvezetése.

Mindezek mellett a film utolsó harcából is hiányzik katarzis. Itt már a vágóolló is bejátszhatott, hiszen a gonosz megérdemelt volna némi felvezetést, de a játékidő már így is túl sok volt.

Edward Norton nem hagyatéka

Minden felépítésbeli hiba ellenére is rohadtul szórakoztató volt a film. Nem akkora dobás, mint a Bourne rejtély volt, de az első másfél óra pereg ezerrel, és utána sem az órámat néztem, bár egy kicsit leült a történet. Minderről Jeremy Renner tehet, aki szép lassan elfoglalja a helyét a legjobb modern akcióhősök között. Ahogy a gonoszok oldalán manipuláló Edward Norton sem csökkentette a minőséget, hogy úgy mondjam. Mellesleg az ő összecsapásukra is várnunk kell a folytatásokig, mondom, meg sem próbálták a hagyatékot önálló filmként is működővé varázsolni.

Őszintén szólva a jó főszereplő választás, a másfajta helyzetben levő ügynök, na meg már említett két színész miatt máködik igazán a film. Cross más problémákkal kell megküzdjön, másfajta karakter, mint Bourne volt. Részemről jöhet a Legacy 2.

The Hunger Games

A filmnek az a baja, ami rengeteg könyvadaptációt sújt: felmondja a tananyagot. A bemutató körüli kibeszélő jó alapozás lehet az alábbiakhoz, mert végül én is megnéztem azért.

Katniss a Hunger Gamesben

Minden hibája ellenére is tartom, hogy a könyvek remek ponyvák, viszont a filmet készítőknek bátrabbnak kellett volna lenni. Ők a film-film készítése helyett inkább úgy döntöttek, hogy az olvasókat fogják kiszolgálni. Meg is lett az eredménye, hiszen baromi hosszú lett és még így is hiányoznak belőle dolgok. Ami ebben a legviccesebb, hogy olyasmiket is kivágtak, amikről a szereplők beszélnek utána, elég csak a “tudom, hogy azt mondta ne mutasd ki az erősségedet” mondatra gondolni Katniss szájából, amit baromira nem mondott ám előtte senki.

Nem tagadom, nehéz helyzetben voltak a forgatókönyvet írók, hiszen amit adaptáltak az szinte végig egy 16 éves lány belső monológja. Ők szerencsére kihagyták a narrálást, viszont így sok információt, amikre ugye Katniss, a főszereplő visszaemlékszik, azt máshogy kellett bemutatniuk. Néhol ötletesen oldották ezt meg, például az elnök figuráját hangsúlyosabbra vették a könyvsorozat első kötetével szemben, viszont ez nem volt elég. Azért nem, mert közben a film jelleg veszett el.

A film azzal indít, hogy egy lepusztult faluszerűséget mutat, amint épp kiválasztanak két gyereket a viadalra. Később megtudjuk, hogy mindez egy TV-show, amivel a ~~Róma~~Kapitólium emlékezteti az elnyomásban levő 12 körzetét, hogy hol a helyük. Na meg az is kiderül, hogy csak 1 gyerek maradhat életben, méghozzá úgy, hogy mind a 24 összecsapásából ő kerül ki élve. Beeresztik őket az arénába aztán… Nagyjából ennyi amit tudni kell előre, a többi legyen meglepetés.

Őszintén szólva szórakoztatott a könyvfelmondás, mivel olvastam az éhezők viadalát. A casting remekül sikerült, kivéve a fantasztikus nevű Peeta, a fiatal színészek mindent beleadta. Azért Sutherland a film végén egy nézéssel többet tudott mondani, mint ők több cselekedettel és vért izzadva, de hát ez a rutin.

Ilyen szempontból egy negatívum volt szerintem, a folyamatosan mozgó kamera. Nem is arra gondolok, hogy a vérengzést nem mutatták rendesen, hiszen az várható volt, de hogy előtte is minden pöcsöm apróságnál rángatták, az valami katasztrófa. Lassan rá kéne ébredniük, hogy ez nem minden filmnek áll jól. Itt nem volt helye. Ehhez még külön vicces az is, hogy az arénában direkt mutatják a rögzített kamerákat, erre amikor a szereplőket látjuk, akkor mégis olyan, mintha valami BKV járműre rögzítették volna egy mozdulatlan fa helyett. Ha már dokumentarista szerűséget akartak, akkor simán belefért volna, hogy a rögzített kamerák képét kapjuk a harcról. Egy vérengzés távolról és a többi.

Igazából a kamera témából pont jól oda tudok kanyarodni, hogy miképp lehetett volna jobb a film. Egyrészt a könyv szerkezetét fel kellett volna rúgni, és a flashforward megoldáshoz nyúlni, az már az elején felpezsdítette volna a vért. Pl ha onnan indítanak, hogy Katniss mászkál az erdőben, megpihen, de egy hatalmas tűz menekülésre készteti, jön pár lánggolyó és vágás, látjuk a 12. körzetben kimenni vadászni az erdőbe. Hogy került a tűzhöz? Majd kiderül.

A másik pedig, hogy amikor a “valóságshow” részben van, akkor tényleg úgy mutatják, mintha egy tévéműsor lenne. Néhol használták is ezt a szerkezetet, amikor olyan információt akartak a nézővel megosztani, amit ugye Katniss tud az emlékei alapján, de nekünk fogalmunk sincs és nem beszélnek róla a szereplő amúgy. Ilyenkor kivágnak a műsorvezetőkre a filmben, hogy “ez a méh azért veszélyes mert..” Ezt kellett volna jobban integrálni, nagyon jól elsülhetett volna.

Viszont mindezek ellenére azt sem tudom vitatni, hogy a számok egyelőre a könyvfelmondást igazolják, a negatív kritikák pedig azt, hogy aki nem olvasta az nem élvezte annyira. A Hunger Games így is hatalmasat kaszált odakinn, a folytatásai pedig még többet fognak valószínűleg, viszont lehetett volna jobb.

A csodálatos pókember (The Amazing Spider-Man)

Azzal kell kezdenem, hogy untam. Pedig azok közé tartoztam, aki várták a rendező és a főszereplő miatt, bár a rebootsága kapcsán azért akadt egy-két kétségem, és sajnos nálam be is ütöttek ezek.

Peter Parker az új Spidey filmben

Mielőtt valaki félreért, a csodálatos pókember egy remek film. Raimi rajongók kivételével a többség szerintem azt fogja mondani, hogy jobb az előző Pókember-filmeknél, vagyis mondják is, hiszen a film keveset esett odakinn második hetére, szóval jó a szájmarketingje. Engem mégis untatott.

Konkrétan a hazai premier napján elbandukoltam rá, aztán majdnem elaludtam a film közepe felé, amikor újra átvettünk mindent szép lassan, a csípésen át a fontos halálesetig *ásít*. Nem is nagyon volt kedvem írni róla, de azért pár értelmesebb gondolatot is megpróbálok.

Az a helyzet, hogy ha ez lenne az első modern Pókember-film, az előzőek rég feledésbe merülve, akkor Marc Webb szinte Nolan mellé mehetne, bár kicsit jobban meg lehetett kötve a keze, mint utóbbinak a Batman Beginsnél. A filmben erős a drámai szál, van benne rengeteg hülyülés és poén, szóval olyan igazi Peter Parkert kapunk.

Andrew Garfield remek főszereplő. Kicsit introvertált a karaktere, de szépen kinyílik a képessége segítségével, miközben a rossz emlékek azért nyomják a lelkét. Mellé nem is találhattak volna jobbat, mint Emma Stone, aki aranyos meg eszes meg Easy A itt is. De a showt mindenképp Dafoe… ööö.. Leary nyúlja le. Szerintem neki vannak a legjobb poénjai, bár a rendőrfőnök szokásos Leary-karakter, szóval kicsit elfogult vagyok, mert pont ezen humora miatt kedveltem meg anno, amit itt hozott.

Minden adott egy jó Pókember mozihoz, de egy kicsit azért érződik a stúdió keze. Webb eléggé karaktercentrikus filmet forgatott látszólag, viszont a Sony pörgősebbet akarhatott, így bizony bevetették a vágóollót: érezni néhol ahogy a mélységéből veszít a film.

A másik nagy fájdalmam, hogy az “FPS” (valójában POV, de ezen felesleges lenne vitatkozni) nézetből nem sok maradt a filmben. Lehet, hogy pár embernek táriszonyt okozott, ahogy belső nézetből repkedtek a házak között, ezért a tesztvetítések után mennie kellett ennek. Vagy csak a CGI nem lett elég jó hozzá, de amikor mégis odavágnak, akkor remekül néz ki Spidey kalimpáló keze, fájó a hiány.

Ha a vágás nem lenne elég, akkor bizony a főgonosszal akadnak még bajok. Konkrétan az, hogy teljesen átérezhetőek a cselekedetei. Ez szintén erősíti a feltételezett Webb-víziót, erős karakterek, viszont így nem a jó és a rossz harca lesz, hanem mivel sajnálható a Lizard, így bizony a jó és “akin segíteni kell” harca van. Ez erősen másfajta konfliktus, még ha így is születik jó pár látványos akciójelenet.

A csodálatos pókember

Bár számomra korai volt így rebootként, viszont a folytatáshoz a Sony úgy érezte, hogy kell eredetsztori is, így nem bánom a létét, ha tényleg jobb dolgok jönnek majd. Az biztos, hogy Webb leginkább a párkapcsolat részen volt érezhető, az akciót meg szinte bárki leforgathatta volna, főleg ha tényleg belenyúlt ott a stúdió rendesen.

Börtönregény (Get the Gringo)

Egy bohóc kinézető csávó hajt az amerikai határőrök elől, miközben a hátsó ülésen egy másik hasonló maszkos épp a rabolt pénzre köhögi a tüdejét. Szó szerint, mivel pár golyó szépen egyenesen áthaladt a belső szervein. Így kezdődik a Get The Gringo.

különösen kínos akciójelent a Get The Gringoban

Az elég gyorsan kiderül, hogy nem bankot raboltak, hiszen átjutva Mexikóba az ottani derék egyenruhások meglátva a pénzt nagyon megörülnek, nem is engedik az amerikaiaknak át a foglyokat. Természetesen azok sem a bűnüldözési statisztikájuk romlását siratják behúzott farokkal. És itt indul a bonyodalom, hiszen ekkor az 5. percnél járunk. Nem írom le az egész filmet, egyszerűen csak itt vágják sittre Gibson karakterét, eltüntetik a mexikói rendszerben, de ez természetesen nem fekszik neki.

Börtönregény, mert a főszereplő fejben végig narrálja az egészet. Amolyan Visszavágósan, csak kevésbé lazán. Természetesen a szökés során érzelmi bonyodalmak is adódnak, különben tojnánk egy olyan rabló kalandjaira aki csak a pénzét akarja visszaszerezni. Amúgy a börtön amolyan kis faluként működik, rács sincs sok, csak a külső nagy fal tabu, szóval onnan indul az egész, hogy a kiskirályt ki kell kezdenie a szabaduláshoz.

Igazából a Get the Gringo tipikusan jól szórakoztató film. Klasszik Gibsonnal, aki már kicsit öreg, de ez a narrálós, néha odacsapós figura rutinból megy neki. A probléma a többiekkel van. Egyrészt a rendezés, Adrian Grunberg első egészestése, a házimozis kinézetű akciókkal néhol csökkentik az élmény; ha jól olvasom a mozgalmas jeleneteknél direkt váltottak digitálra, a többi filmre vették – de ha nincs is így, ilyennek érződik. Milyen barom döntés ez már? Másrészt nem sok igazi színész vállalta el a munkát Mel mellett. Pár sorozatszínész és Peter Stormare mellett sajnos a többiek erősen alulmaradnak, mintha valami amatőr szakkőrből tévedtek volna be a forgatásra. Ha nem a szerelmi szálon bénázik a nő, akkor a nevetséges gonoszokon lehet mosolyogni.

Get the Gringo

Nem bántam meg, de inkább amolyan videókölcsönzős film. Néhol nem tudták eldönteni mit akarnak, tömött mix vizuális stílusban, viszont elég tempósan halad előre, szóval a popcornt lehet falni közben. Azért jó volt Gibsont akció szerepben látni újra.

Röviden: Tower Heist

Ez a film ismét csak arra volt bizonyíték, hogy Brett Ratner mennyire közepes tud lenni. Na meg Eddie Murphy hozott kicsit a régi szerepeiből, azokból amikért megszerettük, nem az állatokkal beszélő mellékvágányokból.

a tower heist fő bandája

Vicces a magyar cím, hiszen semmiféle felhőkarcoló-lopásról nincs szó a történtben. Egy menő toronyház fő lakója (nem is övé az épület) eltőzsdézi és lopja az ott dolgozók nyugdíját. Páran közülük úgy döntenek, hogy cserébe ők is a rabláshoz fordulnak, csak épp a hagyományosabb módon fosztják ki. Szóval egy rablós film, csak épp nagyon amatőrökkel, így tér el egy picit az átlagtól.

Bár elfogadható volt, de inkább egy matinénak illik be, mint kiemelt szórakozásnak. Murphy szerintem baromi jó benne, a többieknek sem kell szégyenkezni, valami mégis hiányzott, amin csak a befejezés javított kicsit. 6/10.

Amerikai pite: A találkozó (American Reunion)

Egy dolog rögtön világos kell legyen: ez nem tinivígjáték. Hivatalos Amerikai Pite folytatás, viszont tényleg továbbgondolva a szereplők helyzetét. Hiába na, a teljes gyerekesség és naívság már nem játszik, bár azért még beköszön, hála Stiflernek.

néha ilyen arcot is vágtok majd az Amerikai Pite közben

A történet szerint egy elcsúszott 10. éves érettségi találkozóra érkeznek szülőfalujukba a srácok. Ebben szinte minden benne is van a filmről, akik fiatalon látták az Amerikai Pite egyet, azok kb. hasonló nosztalgiával fogják nézni, mint ahogy a szereplők visszaemlékeznek. A többiek? Erre van egy érdekes analógia a filmben. A 18 éves bombázó csaj Spice Girls-t hallgat, és azt mondja rá, hogy “a legjobb a klasszikus Rock”, erre Jim már csak pislogni tud. A film is ilyesmi módon tekint vissza. Nem komolyan véve klasszikus az Amerikai Pite, ahogy a Spice Girls sem, de basszus, egy generációnak már csak “régifilm”.

Konkrétabban szóval ez bizony kőkeményen a 30 körüliek problémáiról szól. Legyen az karrier, vagy vérkomoly házassági probléma. Mivel vígjáték elvileg, így természetesen idealistán oldja meg a dolgokat, de azért elég őszintén belemegy párba. Nem mond újat, de nem is bénázza el. Pont ezért nincs is benne annyi igazi poén.

Természetesen rengeteg jelenet van, ahol nosztalgiázva lehet mosolyogni, meg akad jó pár igazi poén is, meg fantasztikus cicik is villannak, de összességében mintha többet drámázna a film. Kicsit érdekes egyveleg így, hogy vígjátéknak volt árulva.

Amerikai pite: A találkozó értékelés

A fő probléma az, hogy ez egész valahogy kevés. Nyilván én is nevettem, de főleg drámát tettek a régi emlékek felidézése mellé. Nem fordult kínosba az érettségi találkozó, de kb. 6/10 jár neki.

Röviden: A Very Harold & Kumar 3D Christmas

Őszintén szóval egyetértek abban, hogy kicsit megfáradtak már ezek a karakterek, ennek ellenére rengeteg olyan jelenet volt, amin szakadtam a röhögéstől. Erre fel még NPH is visszatért!

A very hardold and kumar christmas főszereplői

A történet ezúttal… hát mondjuk azt, hogy hatalmas karácsonyfa beszerzése körül bonyolódik. Valójában a háttérben a télapó áll, és egy hatalmas hatalmas hatalmas joint. Meg az, hogy Harold és Kumar nincs túl jóban a film kezdetekor, mindketten másfelé haladtak az életben, így kihűlt a kapcsolatuk. Mi más kéne ide, mint egy kis füst, amiben elveszhetnek? Hát egy maffiavezér, egy tinilány, egy betépett kisgyerek, egy lelőtt télapó és egy waffle robot. Igazi célnak pedig a felnőttség végre.

A fő bajom a mellékszereplőkkel volt. Konkrétan a fenti képen is látható két újonccal. Minden poénjuk gyenge volt. Ahogy a főszereplők is hoztak pár megfáradt mozzanatot. Kicsit rutinmunkának tűnt az egész, nagyon 3D-ben, mert a 3D az kell… hogy viccet űzzenek belőle. 6/10.

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island)

Igazi gyerekfilmet láthattunk, erre számítson mindenki aki beül rá. Már ha lesz ilyen ember, mert pénteken csúcsidőben voltunk rajta talán 7-en. Bár ebből messzemenő következtetést azért nem vonnék le, de durva volt a kihaltság egy tulajdonképpen nagyköltségvetésű 3D filmen.

Journey 2: The Mysterious Island kép elefánttal

Történet? Nem igazán van. Azért vegyük át: főszereplő srác nagy Verniánus (vagy hogy kell írni, Verne kutató, aki hisz abban, hogy igazat írt az öreg), és a nagyapjától kap egy kódolt üzenetet. Közben lázadozik otthon, mert az anyjának új férje van, aki próbál közelebb kerülni hozzá. Mi lenne nagyobb összekovácsoló erő, mint a kódolt üzenet megfejtése? Hát az, hogy a megadott koordinátákra közösen mennek! Na így kerül Rock és a kölök a rejtélyes szigetre, ami tulajdonképpen tele van arannyal, hatalmas bogarakkal, és természetesen gyorsan el kell menekülni róla.

Szóval odarepülnek. Itt ugranak be a történetben még ketten: Vanessa Hudgens mellei. Vagyis izé, Vanessa Hudgens és Luis Guzmán. Ez utóbbi csetlik-botlik, és ő hozza a humor nagy részét, de azért Rock is villant pár mosolygós dolgot, méghozzá egész jól. Ez nem meglepő, hiszen bizonyított már, de jó látni, hogy újra előhúzta a kalapból. Ennyi.

Ahhoz képest, hogy nincs történet egy mondatnál többet írtam róla. Vernéhez köze is van, meg nincs is, de azért egyértelműen merítenek a könyvéből. Ami biztos: az egésznek egy fogasztható családi kalandfilm a vége. Teljesen olyan, mint az első rész volt. Kicsit kihalt, vagyis nincs annyira erősen felépítve a világ és a díszlet, viszont színes, nem tökölnek egy helyben sokat, és jó párszor az arcodba ugrik valami, méghozzá elég szórakoztatóan. Igazából ilyesmire szerintem jó a 3D, viszont a rendes jelenetek többségéhez semmit nem ad.

Utazás a rejtélyes szigetre

Részemről valahol 6 pont környékén fut be. Egész szórakoztató, főleg ha azt nézzük, hogy a héten drámákkal tömtem magam, de azért igazából kihagyva sem vesztettem volna olyan sokat.

Röviden: Midnight in Paris

A Midnight in Paris fura posztere Úgy tűnik tavaly az aranykor több rendezőt is foglalkoztatott. Talán Woody filmje sikerült a legrosszabbul közülük, bár még nem láttam mindet.

Annyira nem akarom lehúzni, a Tall Darknál jobb film, de a végén a szájbarágós magyarázat nélkül (a főszereplő elmondja a tanulságot..) talán mégis jobban működött volna. A rendezés tipikus kései Woody, de a színészek azért szinten tartják a jeleneteket.

A történet? Hát a főszereplő író szorong a mában, és nosztalgikusan gondol egy másik korszakra. Mázlija, hogy az éjszakai Párizs szó szerint visszakocsikázza őt oda. Ez rengeteg jó pillanatot szül, de valahogy mégsem működik 100%-osan. 6/10 és a kövek következnek, mert a kritikusok a témája és a rengeteg felidézett név miatt eszik kétpofára.

Röviden: Csizmás, a kandúr (Puss in Boots)

Elmondom hol rontották el ezt a filmet: kevés benne a macskaság. Arra gondolok, hogy ritkán lefetyel, játszik, terelődik el a figyelme gyorsan, ilyesmik. Macska dolgok. Míg ezeket ellövik 10-10 másodpercekben, a katasztrofális tánca a gLitter Box bárban az bizony el van húzva, és hát meg kell ismételniük a film végén is.

A történet az égig érő paszuly körül bonyolódik, de nem annyira egyszerű, hiszen még egy záptojás is van benne, meg flashback Puss in Boots gyerekéveire, amint épp no homo szereti fogadott tesóját. Kár, hogy nem közelíti meg a Shrek első részét. Nagyon gyerekfilm, 2D történettel 3D-ben. Ennek ellenére a Csizmás kandúr továbbra is kedvelhető, volt pár remek megmozdulása, csak hát kicsit elveszett a sok unalmasabb részletben.

A magyar címtől a pontozásnál tekintsünk el, de még így is csak 6/10-et tudok adni. Sokkal inkább a Kung-Fu Panda 2 az ajánlott a gyerekanimációsok között idénről.

Röviden: Hideg préda (Fritt vilt)

A Norvégok saját Saw-ja? Úgy értem, hogy 2 évente pumpálnak ki neki egy folytatást. Még csak az első részt, a 2006-ost láttam, de szerintem bevizsgálom majd későbbieket is, mert ez bizony tetszett.

A Hideg Préda főszereplőnője

Azt semmiképp sem mondanám, hogy a hideg préda hibátlan, de a körítése remek. Elmegy sítúrázni pár fiatal, egyikük durván eltöri a lábát, így kénytelenek a közeli elhagyatott hotelban meghúzni magukat. Mivel horrorról van szó, így gondolom a következő fordulat nem lesz meglepő: valaki elkezdi kinyírni őket. Csákánnyal.

Amiben erős a film, az a havas, kihalt épületes hangulat. A semmi közepén, civilizációtól messze, rengeteg hóval körülvéve jelenik meg a rettenet. Jól volt megalapozva a gyilkolós rész, bár ez utóbbi sajnos nem lett olyan erős. Azért csak 6/10-et adok, mert a színészek fele egy amatőr színjátszókörből is kibukna, így bizony a felemás minőség nem csak az alapozás/gyilkosság részen mutatkozik meg.

Testcsere (The Change-Up)

Vígjáték szinten szinte mindent kihoztak a témából itt is, kár, hogy ez nem egy többször nézhető klasszikust eredményezett, hanem csak egy fogyasztható filmet.

a Change-up férfiai

Miről van szó? A Testcsere cím alapján sejthető, hogy két barát egy szökőkútba hugyozás közben azt kívánja: bárcsak a másik életét élhetnék. Na jó, a cím alapján a hugyozást nem találtátok volna ki. Az egyikőjük kezdő színész, egész nap füvezik és nőket dönget, a másik pedig a a tüdejét kidolgozza az ügyvédi állásában, otthon pedig 3 gyerek és egy nem túl vidám asszony várja. Ez utóbbi nem derül ki első körben, ezért kívánja a füvezős a “boldog, mindene megvan” családi életet. Természetesen nem fenékig tejfel egyikőjük sorsa sem, erre gyorsan rádöbbennek szereplőink is. Elmúlik az irigység is pik-pak, sőt, kezdik tisztelni a másikat.

A poénok fő forrása természetesen az, hogy a másik élete mégsem olyan amilyennek képzelték, így elég furcsa helyzetekben találja magát a két főhős. Errefelé akad pár poén, de aztán beköszönt a giccs és a rutin az utolsó fél órára.

Az biztos, hogy a Ryan Reynolds és Jason Bateman elfogadhatóan oldja meg a rábízott feladatot. A nem túl bonyolult szerepükkel elbírnak. Egyikőjük sem az a nagy színész, ez tisztán látszik, amikor teljesen a másik a karaktert kéne hozniuk, de még belefér. A rutinjukkal simán kipörgetik a vicces részt. Azért voltak már jobb alakításaik. Mellesleg úgy tűnik a trailer újranézése után, hogy a szinkron kicsit gyengített az élményen.

Testcsere értékelés

Nem tagadom, röhögtem párszor, de ennek ellenére sem tudnám 6/10-nél feljebb pontozni. Talán eredeti hangon 7, majd meglátjuk pár év múlva, amikor esetleg újranézős kedvem lesz. Az érzelgős részek kifejezetten gyengék, a poénok néha nyögvenyelősek és erőltetettek, de azért szerencsére nem mind.

The Wilde a Change-Up-ban

Ami viszont durva, hogy R besorolás meg minden, szóval meztelenség is van simán, de azért a női főszereplők közül se Leslie Mann se Olivia Wilde nem villantott ténylegesen. Átvertek minket. Úgy tűnik a CGI segítéségét vetették be a meztelen területek megalkotásában. Mann bőre amúgy is túl sima volt, hiába van ott az arca ami a testdublőrt kizárná, a melle biztos nem valódi azokban a jelenetekben (ezzel viccelődik is egy interjúban), de hogy Wilde sem vállalta az a rövid bimbóvillantást, az szomorú. Ez utóbbi beismerten CGI volt, testszínű fehérneműre tettek bimbót. Pedig ebben a filmben nézett ki a legjobban mostanában.

Röviden: Larry Crowne

Nem tökölök, nincs időm, ez filmként gyenge. A főszereplőt kirúgják, mert nincs diplomája, úgyhogy beiratkozik egy főiskolára, ahol gyorsan befogadják a furcsa tanulók, és még a tanárnővel is van valami, de erről nem beszél, mert úriember.

A két főszereplő robog

Azt mondtam gyenge? Mégis rengeteget mosolyogtam rajta. Van egy szál, hogy robogóra vált a sokat fogyasztó kocsiról, aminek kapcsán egy furcsa fiatal feminista be is fogadja a bandájába, és rengeteget segít neki, csak úgy. Az egész bandázás egy sebtapasz a béna történeten, megpróbálja azt összetartani, de mondom, magában foglal mosolygós jeleneteket is bőven.

Az biztos, hogy Tom Hanksből nem lesz nagy rendező. Az alakítása sem volt az igazi, de Julia Roberts mellett nem is kellett megerőltetnie magát sajnos. 6/10 mégis elfér ide.

← Vissza a jelenbe - A múltba →

Kategória archívum: ******