TÁMOGASS ha belefér | kommentelj róla

Bőrfejek (Leatherheads)

Ez a film rossz korba született. Ha a hetvenes években mutatták volna be így, akkor lehet most kedves emlékekkel gondolnának vissza rá sokan. Manapság már nehéz érvényesülni egy ilyen old-school ultrakönnyű komédiának, amiben a poénok negyede a túljátszásra alapul, és még csak nincs is pörgősre vágva a film.

Leatherheads - csapatmegbeszélés

A történet? Ha röviden kéne összefoglalnom, akkor azt mondanám, hogy az amerikai foci elanyagiasodásáról szól. Ezen kívül van benne egy szerelmi háromszög is, ami valójában két és fél szög, mert az egyik hódolónak nincs sok esélye a nőnél szinte végig. Ha kicsit hosszabbra venném, hogy ott kezdődik, hogy a profi amerikai football haldoklik, vagyis soha nem állt erős lábakon az államokban, egészen az 1920-as évek végéig, és erről szól a film. A csapatok szinte nulla pénzért csapnak össze, a meccsekről alig pár újságíró tudósít, és a lelátókon is alig van ember. Clooney is egy ilyen kis, küszködő csapatban játszik, és maga is rádöbben, hogy a profi focival ellentétben az egyetemire mennyivel többen kíváncsiak. Meglátja a lehetőséget, és egyenesen az egyetemről elcsábítja a legünnepeltebb focist. A nép pedig követi kedvencét és meg is van a baj, a foci átalakulása, szabályok bevezetése, és a “just for fun” lélek kiirtása az egészből. Bár a történet is teljesen korrekt, a film mégsem emiatt működik.

Hogy van a kezed? Nem akartam megsérteni az arcommal.

Az egész csak a viszonylag kényelmes, nyugis rendezésen, na meg a három főszereplőn múlott. Természetesen Clooney játssza a régi “just for fun” játékost, aki már a sportból köregedésen simán túl van, de még tartja magát. A legyőzője természetesen a pénz lesz, így utat kell adnia az új nemzedéknek. A baromi népszerű egyetemi játékost John “Officeból Jim” Krasinski alakítja meglepően jól, pedig Clooney sármja mellett nem sokan szoktak jó fényben elférni a vásznon (kivéve az All-Star Ocean’s csapat). A film kétes sikere miatt sajnos nem ez lett Krasinski nagy kiugrása, de ezzel a majdnem főszereppel szerintem könnyedén elbírt. És akkor végül megemlíteném a kétésfélszög női tagját, akit Renée Zellweger alakít, és bevallom nekem ő Julira Robertssel egyetemben antikedvencem, de ezt a filmet ő sem tudta elrontani, sőt. Nyilván ahogy Roberts az Ocean’s-filmekben vagy a Charlie Wilson háborújában, úgy Renée is elfogadható szintre tudja visszavenni magát.

Egész egyszerűen van a főszereplők között kémia, vagy hogy mondjuk ezt magyarul. Klappolnak egymáshoz így a vásznon, és ezt a könnyed komédiát egész egyszerűen beragyogják a játékosságukkal. Ezen kívül még mellékszerepekben is akad hatalmas alakítás, elég csak az egyetemi sztár menedzserét alakító Jonathan Pryce-ra gondolni.

Leatherheads - csókolóztatok?

A rendezés szerintem viszont marhajó volt. Clooney, aki ezúttal már a harmadik filmjét vezényelte le, nem azt mondom, hogy megtalálta a stílusát, de a témához jól alkalmazkodott. Elég csak a film legjobb jelenetére gondolni, amikor egy illegális bárból (szesztilalom van ugye) menekül Renée-vel a főszereplő, és ilyen teljesen régies komédiát tökéletesen hoznak. Színpadias körülnézések egy leütött tetem fölött, meg ilyesmi. Nehéz jól leírni, de aki esetleg látta már az most szerintem bólint.

Leatherheads értékelés

Ez nekem 8/10-lett. Bár van benne üzenet, nem is olyan rossz, de az old-schoolság és a habkönnyű komédia tálalás kellemesen kirántott majdnem két órára ebből a világból. (amúgy tudom, nekünk semmi nem jó, de a Bőrfejek magyar címről nekem elsőre az ugrik be, hogy Skinhead film.)

Felon

Mi a fene van itt? Egy nemhogy nézhető, de jó börtönfilm, amiben nem az a főtéma, hogy miképp ússza meg a buzulást bárki, de legalábbis a főszereplők környékén senki nem akar elkapni senkit. Azért ezt a témát vettem előre, mert talán a legnagyobb filmes klisé ha börtönfilmről van szó, és itt sikeresen elkerülték. Azért a bandákat nem ússzuk meg.

Val Kilmer a Felonban

A történet röviden annyi, hogy a Stephen Dorff által játszott Wade Porter egyik éjszaka baseball ütővel kergeti ki lakásából az illetéktelen behatolót, de amikor az elkezd öve felé nyúlkálni már a ház előtt, akkor nem habozik és leüti a családja védelmében. Mivel nem fegyverért nyúlt a betörő, és nem a házban ütötte le, így nem önvédelem és gondatlanságból elkövetett emberölésért elítélik, persze gyilkosság helyett. 3 évet kap, jó magaviselettel másfelet, de nem olyan egyszerű jónak lenni a börtönben. És itt jönnek be a bandák. Valahova tartozni kell az életben maradáshoz, kivéve ha az ember Val Kilmer. A történetről elég is lesz ennyi.

Azt hiszem Val Kilmernek jobban kéne válogatni a forgatókönyvek között. Nem akarom nagyon leszólni hiszen bírom, de Val azért nem a legnagyobb színész, de ha rendes alapanyaghoz asszisztál akkor bizony tud jókat alakítani. A válogatás meg azért lenne fontosabb, mert már nem kap Doors vagy Heat kaliberű szerepeket, de egy jó választás, például a Felon, még simán elismerést tud neki szerezni, csak az ilyen Conspirancy féléket kéne elkerülnie. A másik főszereplő, Stephen Dorff meg soha nem villoghatott nagy filmekben, legemlékezetesebb talán a Blade-ben volt, de itt nagyon odateszi magát ő is. És mindezt egy olyan csávó vezényeli le, akinek ez a második komolyabb rendezése (a nulladikhoz nem vállalta a nevét, lol alan smithee)

Visszatérve a filmre magára is kicsit, elvonatkoztatva a részleteitől, talán azért hatásos, mert “bárkivel megeshet.” Teljesen becsületesen éli az életét, de amikor meg kell védenie a családját, akkor nyilván nem habozik, és máris egy másik világban találja magát, amint a bíró lecsap a kalapáccsal a tárgyalás végén. Egy sokkal erőszakosabb világban. Brrr, valahogy hátborzongató az egész, és ahogy játszanak a érzelmi töltéssel, az nem semmi. Amikor a majdnem felesége (Nadia a 24-ből) először látogatja meg az urát a börtönben, ott szinte beleborzongtam, annyira elkeserítő volt a reménytelenség és a ridegsége a környezetnek. A kisemberségen kívül pedig mindenképp újra említeném Val Kilmert, mert az ő alakítása nélkül csak egy realista börtönfilm lenne, de vele lesz élvezetes az élmény.

Felon értékelés

Ez egy 8/10 lett végül, és engem lepett meg legjobban mennyire beszippantott a hangulata, mert hát abszolút nem ezt vártam. Ezért jók ezek a kisfilmek, feltűnnek a semmiből, esetleg egy borzasztóan nem hozzájuk illőtrailert bedobva a levesbe előtte, aztán amikor az ember leül végül eléjük, akkor meg a kisfilmek közül a gyöngyszemek teljesen le tudják döbbenteni. Az ilyenek miatt éri meg átvágni a rengeteg kispénzes gagyin.

Taken

A magyar alcíme pedig lehetne az, hogy Ha egy profi odacsap. Mostanában nem is állunk annyira rosszul ilyen-olyan akciófilmek terén, de ez még azok közül is simán kiemelkedett. Hogy példát is mondjak, idén ott pörögtünk a Vantage Pointon, hiába volt közepes sztori, és itt meg Liam Neeson szinte fél kézzel lenyomja az egész ottani bagázst.

Taken pics

A film pont azt szállítja, amit a trailerben ígértek. Egy volt ügynök lánya Párizsba megy nyaralni, de a szállásáról elrabolják. Az apja meg az elrablók után ered, hogy kiszabadítsa a lányát. Valami 96 órája van arra, hogy megtalálja, így a törvényességnek még csak a látszatát sem tartja fenn a kutatás alatt. Ez bizony azt jelenti, hogyha valakit meg kell ölnie, akkor az pillanatnyi lelkifurdalást sem jelent neki, mint ahogy az információkért kínzás sem. Komolyan mondom, a sok filmes jófiú között üde színfolt volt az itteni, szinte mindig sötét ruhában feltűnő, visszavonult profi.

A film ereje nem a csavaros történetben rejlik, ez gondolom nyilvánvaló. A kutatás bár brutális, és néhol a szerencse is bejátszik, de azért elég egyenes vonalat követ afőhős, ahogy halad a nyomokat követve. A film ereje bizony Liam Neeson alakításában rejlik, aki olyan hihetően hozza a profit, hogy pislogni is alig mersz amikor akcióba lendül. Nyilván vannak képtelenségek a filmben, de ezeket olyan könnyen el lehetett felejteni, hogy huss, már nem emlékszem annyira sem rájuk, hogy most felsoroljam őket. Azért egy autós üldözés megmaradt, ahol egy pillanatra megingott a bizalmam is, de aztán gyorsan helyretették a készítők.

Taken poszter Ahogy megjegyeztem, üde színfolt. Ez ember valahogy így képzel el egy “a lányán kívül semmi vesztenivalója” embert, akit semmi sem tart vissza, hogy az egyetlen számára fontos dolgot visszaszerezze. Ha ez azt jelenti, hogy a túlerő elleni harcban valakit simán hátba kell lőni, akkor azt jelenti. Még lehetne sorolni az apróságokat, amik azt átlagos akciófilmektől megkülönböztetik a Takent. Az ilyen apróságokat, amikre máshol csak nézel, hogy “az a gonosz hogy térhetett vissza, miért nem lőtt bele még egyet, hogy biztos legyen a halálában”, na itt nem teszel ilyet. Ha valaki padlóra kerül, akkor az itt bizony padlóra kerül örökre. Most valahogy nem tudom jobban leírni spoilerek nélkül. Egész egyszerűen így képzelek el egy profit, csak természetesen kevesebb kockázatot, és kevesebb túlerő elleni harcot felvállalva. Arra gondolok, ami a Heatben is volt, amikor kirabolták a kocsit, és amikor már több kockázatot jelentett az őrök életben hagyása mint az elnémításuk, akkor nem haboztak.

Taken értékelés

Ez bizony 8/10 simán. Nyilván nem hibátlan, de csak két pontot fogok levonni a rossz dolgokért. Azt hiszem Liamnál jobb főszereplőt nem is választhattak volna erre a magányos harcos szerepre. A Párizsba érkezésétől egyszerűen elkapcsolhatatlan a film.

Redbelt

A Never Back Down mellett a Redbelt az első filmek egyike, amik a jelenleg egyre ismertebbé váló mixed martial arts-szal foglalkoznak. Míg a tinis poppal dúsított Never Back Down elijeszthet embereket, addig a Redbelt egyenesen a becsületnél ragadja meg a témát, és igazi harcosfilmet tár a szemünk elé.

Redbelt - a főszereplő Chiwetel Ejiofor

Mamettől megszokhattuk, hogy ha teheti akkor nem annyira illeszkedik a fősodorba, és hogy különleges hangulatot igyekszik teremteni. Tudom, hogy a Spartan nem lett a nép kedvence, de most szerintem felejtsétek el, hogy azt is ő csinálta. Én is el tudom mindig felejteni, hogy az Arany markában az ő nevéhez fűződik, pedig brutálisan nem jött be az a film anno (ideje újranézni?). Ha valamihez is hasonlítani akarnám a Redbeltet, akkor az a Way Of The Samurai lenne. Nem azért, mert olyan akciódús meg idézetdús, vagy ilyesmi, hanem mert a főszereplő harcos sosem tér le az útjáról, akkor sem, ha a kereszteződésnél a másik ösvény egy kicsit könnyebbnek tűnik ebben a világban.

A történetet igazából nehéz összefoglalni, mert két sorban gyenge, hosszabban meg esetleg az élményből vonhat le. Mit ragadjak ki belőle, hogy megment a bárban egy híres filmnszínészt, aki meghívja az új filmje forgatására executive producernek? Vagy az az éttermes jelenetet, ami maga volt a zsenialitás, és majd nézve a filmet esetleg te is rá fogsz ébredni? Vagy a rengeteg tökéletesen időzített párbeszédet, amik félig, de életszerűek? Inkább azt említeném meg, hogy az utóbbi hetekben ennél jobban nem szegezett a fotelba film. Amikor vége lett, akkor simán kivártam a végefőcímet, pedig még lett volna dolgom, amivel foglalkoznom kellett volna viszonylag sürgősen. Egy kis sziget volt ez a több mint másfél óra, és örülök, hogy belefuthattam.

A főszereplő Chiwetel Ejiofor szinte tökéletesen játszotta ezt a mestert, aki nem illik ebbe a világba igazán, mivel olyan értékeket tart fontosnak, amit a modern társadalom már nem annyira, még ha képmutatva azt emlegetik, hogy mégis. Valaki felhozta a Never Back Downnál, hogy egy ismertebb név sem vállalta benne a feltűnést, hát itt a Redbeltnél ez az ellenérv biztosan nem áll. Jó pár ismertebb alak tűnik fel a sport világából, még ha csak rövid időre is. A filmben nem volt sok harc, de amikor mégis, akkor az ilyen messziről jöttek számára, mint amilyen én vagyok, fantasztikusan került bemutatásra.

Ez számomra egy 8/10 volt. A végével lehet kötözködni, de szerintem pont azt vágta (vagy vágatta) ott ki Mamet, ami miatt egy kicsit nyálasabb lett volna az egész. Engem nem zavar, hogy valamit a fantáziámra is bíztak a befejezéssel, viszont látom, hogy jó pár embernek nem tetszett. Ezt csak amolyan említés szinten írom, mert a film mindenképpen ajánlott.

4 éves a filmbuzi!

Sőt, már 4 éves és 12 napos vagy mennyi pontosan. Hihetetlen számomra, még ha az elején kicsit lazább is volt az egész.

Hogy valami stat is legyen, mióta installáltam a google mérőkódot (2005 szeptember) így nőtt az olvasottság. Már napi nagyon sok embernél tartunk független blogként, és mindenkinek köszönet aki linkelte, aki a haverjának vagy baránőjének vagy ellenségének ajánlotta a siteot. Hüphüp.

A nagy frissítési lázban szinte teljesen kiment a fejemből a dolog. Asszem valami jégkrémtortát érdemlek holnap.

Mindenképpen talán (Definitely, Maybe)

Az van, hogy az épphogy, de nézhető Míg a jackpot el nem választ, meg a borzasztó 27 idegen igen már elfelejtette velem, hogy vannak nézhető romantikus filmek is. A Mindenképpen talán nem első randis mozi, a dráma túlsúlyos, méghozzá úgy, hogy nem mondvacsinált indokokkal nincsenek együtt a szerelmesek. Pont ezért jó romantikus film.

Definitely maybe - Ryan Reynolds és a gyönyörű Isla Fisher
kampányirodai buli és dekoltázsbemutató

A leírása alapján jöttem itt a How I Met hasonlósággal, de azért a film közel sem olyan, na meg 100 perc alatt tényleg megtudjuk ki az anyuka, nem ülünk a 3. évad végén nulla tudással még mindig. A történet azért gyorsan elmondva annyi, hogy Will a lányának mesél arról, hogyan ismerkedett meg édesanyjával. Mindezt egy kicsit nyomozós köntösbe öltöztetve, hiszen 3 fontosabb nőt is felemleget az eddigi életéből, de nem árulja el melyikük az pontosan.

A film negatívuma is látszik meg amúgy, hiszen amikor a nők múltjáról beszél, akkor simán vannak olyan információk, amit a lánynak tudni kéne a szüleiről. Mittomén, hogy hova járt egyetemre, mivel foglalkozott a Will-lel való házasság előtt, ilyesmit. De, és itt jön be a de, simán kikapcsolható ez a logikai baki a fejünkben, hiszen mi nem tudunk semmit az anyukák múltjáról, szóval nekünk tényleg nem olyan könnyű kitalálni. Azért az 50. perc környékére sikerült.

Ami miatt nagyon bejött, az a szereplőgárda. A csajoknak ott van Ryan Reynolds, persze, a férfinézőknek meg kettő imádnivaló nő. Ez a különbség egy Vegashoz képest, ahol nagyon nehezen kedvelhető meg Cameron Diaz, hogy itt viszont könnyedén imádható mindegyik női főszereplő. Ezen kívül még nagyobb pozitívum, hogy nem vettek nagyon hülyére minket, nézőket. Hogy is mondjam, nem mentek le kutyába egy-két poénért. Plusz még, ez sokak nem fog tetszeni, bár a film dohányzás ellenes “megjött az eszem, leszoktam”, meg ilyeneket mondanak, mégis ebben van az utóbbi évek legromantikusabb dohányzós jelenete.

Mindenképpen talán főszereplők

Ezen kívül már öregszünk vazz, legalábbis a 90-es évek nosztalgiája teljesen megfogott. Semmi extra kirívóság nincs benne, semmi trapézgatya vagy neonfények, mégis jó volt amikor a Nirvanát emlegették, meg hasonló. Itt ér meg egy külön sort, hogy a soundtrack összeállítójának külön gratulációk. Tökéletesen illett ehhez a feelgood végkicsengésű mozihoz. Merthogy erről van itt szó. Akad dráma, persze, de mégis sokszor lehet mosolyogni. Nem nevetni hangosan, csak simán elmosolyodni apróságokon.

Mindenképpen talán értékelés

Hiába na, tetszett a film, dobok is rá egy 8/10-et simán, a 7 pontrol a kezdő főcím lökte fel 8-ra, mert ilyen jó hangulatalapozó montázst ritkán látni. És lehetett volna mondani negatívumokat, mert pár dolgot kölcsönöz innen-onnan a film, pl Serendipityből, de ezek fölött simán szemet tudtam hunyni. Azért nem nő fel egy Before Sunrise/Sunset pároshoz, de így is marha jó volt. Ja ezt már mondtam, akkor ennyi.

Erőszakik (In Bruges)

Rendben, tisztázzuk: bár a film trailere valami hülyülős akcióvígjátékot sugallt, azt rögtön el kell felejtenetek. Ha ilyen címkéket akarnék rá ragasztani, akkor a depresszív dark-comedy illene, egy kis realista erőszakkal fűszerezve. Mindezt ugye a sajátos helyszínen, Bruges-ban, ahol minden nagyvárosi kölyök kiloccsantaná az agyát egy hét után, erre fogadni is lehet.

Kép az In Brugesből

A történetről annyit, hogy egy elszúrt gyilkosság után két bérgyilkosnak azt mondja a főnöke, hogy most akkor húzzák meg magukat, amíg el nem ül a botrány. Le is foglal nekik egy kétágyas szobát a karácsony alkalmából tömött Bruges-ban. A tömött alatt azt kell érteni, hogy tizedannyi turista van, mint Szentendrén akármikor. Az egyik szereplő meg is fogalmazza, hogy mázli, amiért Belgiumban van ez a város, legalább kevés a turista. Értsük ezt olyan georasszista viccnek, amilyennek akarjuk. Az előbb említett hozzávalóval nem spórolnak amúgy, mármint a rasszizmussal. Van egy amerikai szereplő, az bemutatkozásához mindig hozzáteszi, hogy amerikai, ne utálják ezért. A történet sötét oldalát direkt nem említettem.

Essünk túl a negatívumon, nem? A zene. Általában odavagyok a zongorás cuccokért, de szerintem itt egy kicsit altató volt. Nem érdekel, hogy valami klasszikus vagy akármi, szerintem nem illett oda. Amúgy sem pörgős a film, ami nem baj, csak ez a zene közben betompít. És akkor ennyi, túl is estünk a “sok” negatívumon, ezen kívül a film egyszerűen remek.

There’s two things Belguim is famous for; chocolate and child abuse, and we all know that they invented chocolate to get to the kids.

Nem is tudom elképzelni, hogy ilyen, a középkort jól tükröző unalmas helyen lehetne-e másmilyen poénokat sütögetni, mint amit ebben a filmben tesznek. Merthogy humor azért akad, amellett, hogy depresszív a cucc. Azt kell mondanom, hogy Colin Farrell megint hatalmasat alakít. A legtöbb vicces helyzet hozzá kapcsolódik persze, de azért a többiek is jók, és Ralph Fiennes-re alig lehet ráismerni, külön jópont neki.

Fentebb már megpendítettem a realizmus szerűséget. Egyrészt ugye a nyelvezet tartozik ide, hiszen a főszereplő egyedül annyit káromkodik, amennyit egy valami lepusztult környékről feljebb törő ír káromkodna tényleg. Másrészt meg az a kevés pisztolypárbaj ami akad, azok sem kifogyhatatlan tárakkal meg golyótalálat utáni vállrándítással történnek. Ezt a kidolgozás margójára.

In Bruges értékelés

Ez nekem 8/10 lett. Baromi hangulatos darab, már ha nem valami rossz prekoncepcióval ülsz le elé. A film úgy tűnik nem muzsikál túl jól itthon. Talán nem az Erőszakik cím kellett volna? Áh, nem okolhatjuk mindenért azt, de az tény, hogy nem játssza minden mozi, mégis csak 4-en voltunk az agyonhűtött teremben.

Az ötödik elem (The Fifth Element)

Annyiszor láttam már ezt a filmet, hogy egyszerűen az ezrest is sajnáltam érte kiadni, amikor megjelent az üzlethálózatokban. Erre most a best az utcára szórta, és 360 forintért már tényleg nem hagyhattam ott. Ez kb a dvd piac vége gondolom, hogy ilyen minőségi filmeket adnak ennyiért, úgyhogy jöhet a blu-ray – na nem 10ezer/lemez áron, hanem 4 körül. Visszatérve az ötödik elemre. Hazaértem, a bevásárló szatyorban a kóla pisimeleg lett, bevágtam a hűtőbe, a lemezt meg a lejátszóba, hogy működik-e. Innen pedig kitalálható a folytatás. Hát persze, hogy Bruce feltűnéséig tekerés, és onnan film végignézés lett belőle, méghozzá most először angolul.

Ötödik elelm - tárgyalás
Hol tanult meg így tárgyalni?

A történetet mostanra már mindenki tudja, azért vegyük át gyorsan. A legfőbb gonosz fenyeget minden életet az univerzumban, és csak a földről akadályozható meg a dolog, méghozzá egy másik nép által kapott fegyverrel. Ez a fegyver 4 kőből és egy ötödik elemből áll. A film története meg a négy kőre pályázó sok csapat harcából meg intrikáiból. Ja és, csak úgy mellesleg, az ötödik elem egy nő, aki marha erős meg hatalmas információtartalmú a DNS lánca, de mégis sebezhető, ezért kell Bruce Willis a koktélba.

Most, sokadszorra újranézve azt kell mondanom, hogy a komédia, meg az akció, meg a baromi hülye jövőkép, meg sok minden mellett a vágás teszi a filmet egy szinttel feljebb. Azokra a jelenetekre gondolok, amikor 2-3-4-5 különböző szál van összevágva egy folyamba. Például a sok hol a kő jelenet. zOrg (a főgonosz csatlósa) megkapja a ládát, amiben a köveknek kéne lenni – vágás, az ötödik elem röhög, hogy üres, kérdezi tőle a pap “hogyhogy üres” – vágás, zOrg válaszol “üres a teli ellentéte” megmagyarázná neki valaki, hogy miért üres? – vágás, az ötödik elem valami idegen nyelven elkezd magyarázni. Ilyenek. Tudjátok ti is. Vagy a felszállás, ahol az öreg fellóg a gépre, Ruby egy csajt szállít fel az orgazmus felhőibe, közben a gép kapitánya végzi a felszállási procedúrát, és közben még valaki fel akar jutni a járatra a reptér beszállási részén. Áh, nem tudtam olyan jól leírni, ahogy akartam, de azért szerintem tudjátok mire gondolok.

Az ellenálhatatlan lángszóró.. a kedvencem.

Ha a dátumra nézünk (1997), akkor bizony nagyon meg kell dicsérnünk a trükk- és maszkmestereit a filmnek. Természetesen van CGI is bőven, de valahogy meg tudták tartani az egyensúlyt, és így 11 év után sem bukik át a gagyiba, annak ellenére, hogy egy teljesen élő sci-fi világot alkottak (kivéve a felfelé meg lefelé eltűnő kád meg a többi, hova tűnik?). Tudom, kicsit háklis vagyok ilyesmire, de amikor rombolja az élményt, az… hát zavaró. Itt nincs ilyen.

Ötödik elem - Dallas szűkszavú

Ami az említett vágás és trükkök meg a többi mellett még hatalmas, az a szereplőgárda. Nem is, rosszul kezdtem, a szereplők kapcsán az az első megjegyzés, hogy milyen nem oda illőket választottak, vagyis írtak a forgatókönyvbe, természetesen a komédia faktort erősíteni. Az elnök bandzsít, és köze nincs semmihez igazából, hatalma szinte nulla (egy rádiós közvetítésen követi az eseményeket, lol!). A legluxusabb szállodában a biztonsági főnök 2 mondatot nem tud elmondani. Mindenki kezében remeg a fegyver, aki nem született harcos satöbbi.

Mindezt olyan szereplőgárdával, hogy Jovovics kicsit fárasztó “alakítása” fölött simán szemet hunyunk. Az elnökön mindig röhögünk, Bruce kemény mint mindig, Ian Holm fantasztikus a kissé esetlen és feledékeny, de okos és jót akaró pap szerepében. És hát Gary Oldman pedig egyszerűen kurvanagyot alakít, mint a gonosz csatlósa.

Ötödik elem világjegy

Ez bizony még mindig 8/10 (egy pont csak azért, hogy a hős és a gonosz sosem találkozik a filmben!), az egyik legszórakoztatóbb scifi-komédia-akció egyveleg. Van benne 1-2 unalmasabb jelenet, de azokat a 10. nézésnél már át lehet tekerni nyugodtan, összesen ha 10 percet foglalnak a 2 órából. És hogy az eredeti hanggal nézés legkegyetlenebb dumás jelenetére is kitérjek: amikor “szuperzöld” Ruby először feltűnik, és kicsit visszhangzik is a dumája, akkor ott majdnem semmit nem értettem. Bekapcsoltam a feliratot de azt meg tök mást írt. Biztos téphetném még a számat, hiszen rengetegfelidéznivaló akad, de ennyi most elég lesz hirtelen.

Strange Wilderness

Oké, rendben, ennél betépettebb filmet nem láttatok mostanában moziban vagy dvd-n. Az első név ami beugrik, amikor arra gondolok, hogy mire hasonlít, az a Hé, haver, hol a kocsim. És mivel a közönség reakciója is hasonló: van már utáló meg imádó tábor is – aki látta a filmet az nem közömbös -, így mindenképp érdemesnek találtatott egy bevizsgálásra.

Strange Wilderness kritika végre

Nem húzlak titeket sokáig, számomra egyértelműen a bejövős halmazba esik. Most jön a történet ismertetés, de senkit ne tévesszen meg, ha ez értelmesnek tűnik, a film készvan mint az irodalom házi. Tehát: főhősünk apja vezette a Strange Wilderness műsort egészen a haláláig, amikor a fia vette át a staféta botot. Persze sokkal ügyetlenebb és butább nála, így nézettségileg már a hajnali 3 órás slotot sem tudják megnyerni vele. A csatorna befenyít, hogy cancel lesz, erre előállnak azzal, hogy lefilmezik bigfoot-ot, aki nem ember, de nem is majom lény ugye. Ebben segítségükre van egy térkép, ami igazi, azaz bigfoot létezik. Hát ennyi, egy roadmovie szerű film egy természetsorozat készítéséről. Mármint erre gondolnál, de marhára nem erről van szó.

A lényeg azon van, hogy 6 idióta átszel pár országot, és közben készebbnél-készebb kalandokba keverednek. Igazából el kell fogadni, hogy ezt senki ne gondolta komolyan, csak hülyéskedni akartak, és onnan élvezhető a film, a sok beteg poénnal nyakon öltve. A Strange Wilderness legjobb pillanatai mindenképp azok, amikor a kitalált természet-showt mutatják. Merthogy a főszereplőink sz*art sem tudnak ám az állatokról, így mindenféle baromságokat dumál alá a narrátor a neki írt szövegek alapján. De tényleg. “A majmok hangyákat esznek, de tudósok szerint ha a hangyák akkorák lennének mint a majmok, vagy nagyobbak, akkor sokkal kevesebb fogyna belőlük.” És ez csak egy kiragadott gyengébb példa volt, a filmben ennél sokkal durvább dumák vannak. Az a helyzet, hogyha valaki csinálna egyilyen természet showt, akkor én bizony nézném.

Hogy a szereplőgárdáról is ejtsek pár szót: Steve Zahn, Mac Guy, Jonah Hill, csaj a Jerichoból (beugrott a neve, Ashley Scott, és jól néz ki a filmben)… És akkor még a rövidebb kameókban feltűnő jobb arcokat nem is említettem. Szóval szereplő ügyileg rendben vagyunk, és az egyetlen idegesítő színész alig szerepel, majd meglátjátok. Amúgy mindenki olyan, mintha most engedték volna ki a gyogyósok közül a Vadonba.

Strange Wilderness értékelés

Azt kell mondanom, hogy próbáljátok be, de ha az első 10 perc nem tetszik, akkor ki lehet nyomni nyugodtan, végig olyan lesz. Nem a te humorod, ennyi. Részemről ez 8/10-es beteges hülyülés volt, sok brutális cápa és piranha általi halállal.

Vasember (Iron Man)

Indul a blockbuster szezon. Enyhe izgalom, épphogy érezhető légkondi, és a felirat nélküli angol hangú filmre beült közönségnek a szinkronos Indy trailer. Utána persze jött az Iron Man is, de a turistáknak magyar reklámokat vetítésben nem láttam a logikát. Na így indult a popcorn filmes szezon. És így nem lesz timless az írás. Az a helyzet, hogy a túlpörgetett reklámkampánnyal elcseszték. Vagy én csesztem el, mert 2 hónappal ezelőtt nem hagytam abba a Vasember hírek figyelését? Egyértelműen a második.

Iron Man lenéz

De tényleg, tavaly óta folyamatosan kapcsoltak rá, egyre nőtt az érdeklődés, erre kb. 2 hónapja kisiklott a kampány, és meglepődésből nem sok maradt a filmre. Pedig a Vasember jó, fasza, vicces szuperhős-film. A Batman Begins-et nem üti, de az Elektra és haverjai kategória behúzhatja a farkát végre. Visszatérve a reklámokra, tudom, lehet kárörvendeni, magamnak kerestem a bajt, de tényleg alig maradt apróság a filmben. Azokról beszélek, amik coollá teszik az élményt. Jó párszor olyan volt, hogy szinte együtt motyogtam a hangfalakkal, annyira tudtam, hogy pontosan mit fog beszólni lazán.

Yeah, i can fly.

A történet annyi, hogy az Afganisztánban fegyvert bemutató halálkufár Tony Starkot elkapja pár rosszarcú egyén, és enyhe kínzással ráveszik arra, hogy építsen nekik az eddigi legjobb rakétájából, a Jerichóból pár darabot. Ha nem, akkor megölik, tudjátok. Persze Tony cseles, mert rakéta helyett személyi páncélt készít (szöveg beli jegyzet: mindezt egy barlang mélyén kovácsolgatva!), ez lesz az első modell, amivel jól le is gyakja a gonoszokat. Hazatérve a fogságból pedig kijelenti, hogy ennyi volt a fegyvergyártó cég főprofiljából, a fegyverek gyártásából. Persze ez nem tetszik a igazgatótanácsnak, plusz még rájön Starkra a viszketés, hogy jót kéne cselekedni ebben a világban, ellensúlyozni az eddigi rosszat. Áh, nem is írom és ferdítem tovább. A sztori nyílegyenes és pofonegyszerű. Be kellett mutatni miből lett a vasbogár, aztán majd lehet jobban zúzni 2 év múlva.

Hogy kitérjek akkor a lényegre: a megvalósítás olyan, hogy lehet az ILM-nél csókolgatni a padlót. Egy-kétszer komédiáztak a fizikával, de még olyankor sem lógott ki a képből, hanem a burleszk humort szolgálta, viszont többnyire “ez ott van” érzés uralkodott el rajtam. És nem úgy ottvan, hogy milyen fasza, hanem a dolgoknak súlya volt, a páncél és a páncélban mászkáló Vasember nem CGI gagyinak tűnt, hanem olyasminek ami tényleg létezhet. Szóval részemről a megvalósítás csillagos ötös kategória. Baromira örülök, hogy ide jutottunk mostanra a trükkökkel, és most nem leszólom a múltat, de se a Transfomers se pedig ez a film nem készülhetett volna ilyen életszerűre 10 évvel ezelőtt, mégha az előbbit mint filmet nem is kedvelem annyira.

Tony Stark széttárja a karjait
Keblemre kommentelők, de bandajeleket ne lássak!

És ha a trükkök nem bizonyulnak elégnek a kényes ízlésűeknek, akkor a film másik alapvető pirospontja említendő: Robert Downey Jr. Annyira laza az egész filmben, hogy öröm nézni. És nem abból a mindjárt szétesik fajtából, hanem olyan, akinek a zsigereiben van. Beszólások jobbra-balra, lazítás, jó nők. Ebből áll a napja eleinte, aztán a nőből visszavesz az életmentés képbe kerülése miatt – figyelem, dráma is van, hahh -, de az imádatunk nem csökken. Szóval Downey tökéletes választásnak bizonyult a szerepre. A másik, aki már kicsit halványabb, az Jeff “The Dude” Bridges, de mivel alig lehet felismerni, főleg a szakálla miatt, íhy neki is jár egy két jópont. Az egészhez Terrence Howard és Gwyneth Paltrow asszisztál, a nagyágyúknál kicsit gyengébben, de belefér.

Vasember értékelés

Kicsit irigy vagyok. Irigy vagyok azokra, akik nem voltak olyan hülyék mint én És nem vagyok irigy, mert úgyis a szinkronosra mennek nagyjából, ott meg a film legjobb húzása, Robert Downey Jr. veszik el talán a részletekben. Nem akarok szinkron oltást, tudom hogy sznob vagyok ebben most, de Downey beszédstílusa szerintem kurvajó, öröm hallgatni ahogy cinikusan beszólogat. Pontszámot nehéz volt adni, szóval megelőlegezem a blu-ray lemez majdani megtekintésénél felfelé kerekített számot, mivel halványuló emlékekkel úgyis feljebb kerekíteném majd. (Na meg itthon talán adok is majd rá hangerőt. Komolyan, bár néhol rezgett a padló az effekteknél, de a beszéd mindemellett halk volt nagyon, és nem a suttogásra gondolok.)

Végszónak pedig: nagyon bízom Amerikában olyan szempontból, hogy ráharapnak a pénztáraknál. Mert onnan egyenes az út a folytatáshoz, amiben már nem kell a vasgyúrt születését bemutatni, hanem mehet a lazulás meg az akció ezerrel. Popcorn film, annyira sok minden más nem kell bele.

Lepattintva (Forgetting Sarah Marshall)

Azzal kezdeném, hogy ez a film olyan tökre harmadmás. Felemás inkább? A reklámkampány ugye egy Judd Apatow tömörülésbe tartozó vígjátékot sugallt, viszont ez a film humorban kicsit kevesebb annál, bár itt a végére is marad szufla, filmileg viszont több. Sikerült kihámozni? A lényeg, hogy hiába van tele poénnal, nem annyira fetrengős-röhögős. Ezen kívül romantikus film még ezerrel, de pont sikerült a csöpögést megúszni, és életszerűnek tűnő helyzetekkel teletömni.

When life gives you lemons, just say ‘Fuck the lemons,’ and bail.

Na jó, kicsit túloztam a bevezetőben, mert hát a felnőtt humor rész is olyan, hogy tele van idézhető cuccal. Még most is, ahogy a filmre gondolok itt éjjel pöfékelve, elvigyorodok egy-két poénon. De inkább vegyük gyorsan át a történetet. Sarah Marshall (Kristen Bell), a népszerű TV-sztár hölgyemény, 5 év után elhagyja a sorozatában zenét is szerző Petert (Jason Segel) egy másik pasiért. Hősünk, Peter, teljesen összetörve csajozik egy ideig, de aztán, hogy teljesen kiverje fejéből Sarah-t Hawaiira utazik, ahol kibe fut… Erre már mindenkinek megjelent pár sablon a fejében, hiszen közel sem egyedi téma, de nem kell aggódni. A megvalósítás nemhogy megmenti a filmet, de felhős (fáradt vagyok, na) szórakozássá teszi.

Kezdjük ott, hogy a humor mellé olyan simán érkezik meg a dráma, hogy öröm nézni. Ezáltal súlyosabbá is válik kicsit a film, mint mondjuk egy 27 idegen igen, ami simán csak szar. Emelett még a karakterfejlődésre, hősünk felnőtt férfivá válására is bőven jut idő. Hiába na, kell ilyen is, nem lehet ugyanoda érkezni a film végén ahonnan elindultunk. Ha belegondolunk – nem is kell nagyon megerőltetnünk magunkat -, akkor maguk a történések simán voltak már sok filmben, mondhatni klisések, de valahogy mégis sikerül egy friss hatású, szerethető filmet kipréselni az író és főszereplő Jason Segelnek a sztoriból.

– How are things going with the lady?
– Not awesome. She’s complicated, like the Da Vinci Code, except harder to crack.

Persze az egész nem működhetne ilyen hatékonyan, hanem kaptak volna össze egy ilyen marhajó szereplőgárdát. Bár a főszereplővel kicsit meg kell békélni, hiszen eddig többnyire másodhegedűs volt mindenhol, de a tizedik percre ezzel már nem volt probléma. És akkor, hogy előre vegyem a rosszakat, Kristen Bell. Szép a lány, szép, de itt kicsit halovány volt a színészi alakítása. Nyilván a kamu TV-showján röhöghettünk, bár ott meg ~~Horatio~~Baldwin gyerek vitte a pálmát, de Kristen mint Sarah Marshall nem ragyogott. Mondom ezt úgy, hogy egy többnyire felszínes bigét kellet alakítania, szóval alapból antipatikust. Töbször elgondolkoztam azon, hogy lehetet bele 5 évig szerelmes a főszereplő? Talán a csaj nagyon ritkán felvillanó igazi énjébe, mert különben elég tapló volt vele végig.

Mila Kunist ki pattintaná le, vagy felejtené el?

És akkor a jó pontok a castingban? Mindenki más. Kezdve ugye a “popsztár” Russell Branddal, aki majdnem teljesen ellopta a show-t. Valójában talán ő szállította a legtöbb poént. A filmben utálni kéne, de egyszerűen nem lehet. Aztán folytatva Paul Ruddal, meg még a marhasok, kisebb szerepet kapó jóarccal. Szinte mindenkit lehetett kedvelni. A végére hagytam a nagyágyút: Mila Kunis. Egy élmény volt amit ide alakított nekünk. Mondjuk neki volt a leghálásabb szerepe, de nagyon szerethető volt benne. (zárójel annak aki látta: kár, hogy az a fotó nem valós?)

Nem húzom tovább, ha eddig nem jött le, akkor leírom külön is: nagyon tetszett. És nem is úgy, hogy kijöttem és tízpertíz, de ahogy leülepedik, úgy tetszik egyre jobban. Talán azért, mert tényleg friss levegő a tipikus romantikus vígjátékok tengerében. Idén már edzettek minket 27 idegen igennel, meg hasonló szörnyedményekkel, és hát azokhoz képest egy-két szinttel feljebb található. És egyben komolyabb is.

Lepattintva értékelés

Pontszámilag egy 8/10 (felfelé kerekítve) legyen a vége, már akinek kell ide egy pontszám is. Még egyszer mondom, nem hangosan röhögős, bár a recept ugyanaz, szerintem mégsem hasonlít túlzottan a Knocked Up-ra vagy a Suparbadre. Bár hasonló gondolkozású Apatow mint a haverjai, akik a Superbadet vagy ezt a Forgetting Sarah Marshallt írták, de azért érezni ezeknél olyasmit is hogy “az én nevem már ismert, vágjuk a produkcióhoz, talán így többen nézik meg – mellesleg itt egy kis pénz, hogy leforgathasd”. Igen, kicsit félrevezető volt a reklámkampány, de hát ez van, el kell adni. BTW: a film végére maga a cím, a Forgetting Sarah Marshall is egyre jobban tetszett. Majd meglátjátok.

Vuk (1981)

Remek üzleti érzékről tanúskodva a Cinema City Aréna Pláza az eredeti Vuk-filmet is vetíti. Én mondjuk nem voltam különösebb rajongó, talán csak egyszer láttam a filmet és az is nagyon régen volt, úgyhogy most kíváncsi lettem, tényleg olyan aranyos-e, mint amilyenre emlékszem. A Fekete István regényéből Dargay Attila rendezésében készült rajzfilm 27 éves, és meglepően jó.

Lefekvéshez készülődő, idilli rókacsaláddal indul a történet, a rendkívül cuki, ám hiperaktív Vuk nevű rókakölyök azonban nem bír magával, és elkóborol otthonról. Ez menti meg az életét, hiszen mire reggel hazakeveredik, a családjának már hűlt helye, „elmentek a Simabőrűvel”. A tehetséges kölyköt Karak nevű nagybátyja veszi pártfogásába, megtanítja vadászni, később kiszabadítják az ember fogságába esett rókalányt, még később pedig további borsot törnek a vadász orra alá. Dargay Attila még ma is emlékszk, hogy Karak halála miatt mennyire haragudtak rá a gyerekek. A történet egyszerű és érthető, más megfogalmazásban valóban nem túl fordulatos, nem vet szét az adrenalin, de lehet, hogy a mesefilmek nem is arra valók.

A film életkorából adódóan a filmszalagon néha látszik, hogy régi, néha kis szürke csíkok látszanak raja, mint a régi filmhíradókon. A rajzok azonban tökéletesek: az összes róka „arcról” egy szempillantás alatt megkülönböztethető, saját, egyéni mozgásuk van, klasszul néz ki például, amikor Karak és a kölyök Vuk egymás mellett haladnak, és amíg Karak egyet lép, Vuk körülbelül hatot, a gonosz Sut-nak pedig már a testtartásából következtetni lehet a jellemére. Arra is időről időre rácsodálkozom, hogy milyen remek mimikája van az állatoknak, zseniálisan kifejezi a látszatra kb három vonallal rajzolt állatpofa, hogy ez a róka most gondterhelt vagy kételkedik, a kutya fáradt és bosszús, a macska valami rosszban sántikál. Valódi színészek sem csinálhatnák jobban.

A szereplők egyébként mind hiteles és többnyire szerethető karakterek, Vuk komoly személyiségfejlődésen megy keresztül, de a legviccesebbek szokás szerint a mellékszereplők: a pletykás kutyákra és a részeg ludakra gondolom, mindenki emlékszik. Nagyon tetszett a két vadászkutya beszédstílusa, úriemberek módján magázódnak ugyanis, a részeg ludakat „a két ittas őrizetes”-ként emlegetik, illetve arról beszélnek, vajon Vahúrnak “hány éve lett volna még a nyugdíjig”. Általában nem nevetek hangosan, de mosolyogtató, apró poénokkal tele van a film, szeretem azt is, amikor a sün parodizálja a kis Vuk vadászati stílusát, a szinkronhangok pedig egytől egyig tökéletesek.

Az egész film a rókák szemszögéből készült, az embereket csak térdtől lefelé látjuk, a különböző állatfajok pedig nem alkotnak testvériséget egymással, hanem a táplálékláncban elfoglalt helyüknek megfelelően viselkednek.

Vuk értékelés

Igényesen összerakott film, egyszerű, nem túl pörgős történet, meglepően profin megrajzolt, hiteles és szerethető szereplőkkel, néha kicsit vicces, máskor kicsit szomorú, nulla hatásvadászattal. 8/10 pontot adok rá, az a fajta mesefilm, ami nem akarja az összes korosztálynak eladni magát, elsősorban gyerekeknek szól, ennek ellenére felnőtt fejjel is jó volt végignézni. Nem akartam olyan közhelyeket írni, hogy kedves meg szívmelengető, de igazából az.

48 óra (48 Hours)

Káromkodás és cicik? Szinte biztos hogy 80-as évekbeli akciófilmet nézünk. Méghozzá a buddy cop stílust elindító egyik alapdarabot, hiszen a fehér Nick Nolte az afro-amerikai Eddie Murphyvel osztja meg a rozzant kocsiját és elkúrt nyomozását. Mindezt ilyen dumákkal megspékelve, hogy “a seggem vérzik érted”, meg a többi padlótörlős beszólás.

48 óra - Nick Nolte és Eddie Murphy a kocsiban

Párszor már említettem, ha jól akarunk szórakozni, akkor a régi darabokhoz kell nyúlni. Azokhoz, amiken annyira nem fogott az idő, a trükkjei nem avultak el annyira, hiszen amúgy is alig volt benne. Oké, ez az én vesszőparipám, hiszen a színészek a lényeg, tudom. Főleg itt, ahol a két főszereplő közötti kapcsolat a lényeg, de egy Terminátor 1-et (szintén a 80-as évekből) mai szemmel már fura végignézni, főleg a végén a darabos mozgású robotot.

A sztori a mai bluckbusterek bonyolultságát közelíti, így gyorsan össze is foglalom. Ganz fegyenc megszökik a börtönből és zsarukat gyilkolászik. A Nick Nolte által alakított fehér zsaru ered a nyomába, és ehhez egy, a szököttel régebben összefüggésben levő rabot kihoz 48 órára, hogy segítsen neki elkapni. És innentől a közöttük levő faji meg emberi ellentétek kerülnek a központba, meg egy kis nyomozás is van azért.

Abban szinte biztos vagyok, hogy egy ennyire non-PC és rasszizmussal teli film manapság, ha el is készülhetne, baromi fura fogadtatásban részesülne. De ezen felesleges aggódni, a film kész van, és a 80-as évek jobb akciófilmjei között bizony előkelő helyet foglal el. Nem mellesleg Eddie Murphy első mozifilmje. Előtte a Saturday Night Lightban lopta a napot, mint a legjobbak (lásd még pl. Will Ferrell). Megnézve a 48 órát szinte fájdalmas, hogy ez az Eddie manapság Norbitokban meg Doo Little folytatásokban égeti magát. Na nem mintha Nick Nolte karrierje a magasban szárnyalna — bár a Peaceful Warriorban jó volt.

– Jack, mondj egy mesét!
– Baszd meg!
– Á, ez az egyik kedvencem.

48 óra - Nick Nolte és Eddie Murphy pisztollyal

Azt hiszem nekem az éjszakai részek tetszenek a legjobban a filmben. Ebbe beleértem a leszámolást az éjszakai kínai negyedben, de azt is, amikor Nolte csak úgy, a kocsijának dőlve vár Murphyre, és mögötte elkenődnek a város fényei a távolban. Emlékszem amikor Die Hardon szocializálódótt kissrác voltam, akkor még kevésnek gondoltam a filmben levő akciót, de mégis tetszett. Mostanra meg simán a film hangulata az ami elragad újra meg újra. Na azért most is kell egy-egy jobb akciójelenet, és hát itt akad pár, méghozzá ahogy mondtam, az idő próbáját kiállva. Bírom, hogy nincs nagy robbanás, semmi extra, csak egyszerű pisztolypárbajok. És ha valakit lelőnek, akkor az rögtön 2-3 véresen becsapódó lövedékkel van lekapva. Nem is kell “jaj a vállam” hülyéskedés.

48 óra értékelés

Hiába na, ez nekem 8/10 manapság. Már láttam vagy 10-szer, de még mindig marha jó szórakozás, és most ismét átértékeltem kicsit.

Wristcutters: A Love Story

After I killed myself, I got this job at Kamikaze Pizza. Roadmovie a túlvilágon és már majdnem lemaradtam róla. Év filmje? Nem igazán. Kurvajó szórakozás? Hát persze. Már csak a cím ellentétessége miatt is látni kell.

Wristcutters - Patrick Fugit néz valamit

A történet annyi, hogy a főszereplőnk, Zia, összetakarít a lakásában, utána pedig felvágja az ereit. Aztán mondja azt a mondatot, amivel kezdtem ezt az írást. Az öngyilkosok túlvilága egy sima, lepusztult külvárosnak néz ki. Az itt lakók nem mosolyoghatnak, ez a szabályok között szerepel, és minimálbéres gagyi melókkal meg unalmas italozásokkal foglalják el magukat. Zia, miután megtudja, hogy a lány aki miatt kinyírta magát is erre a helyre került, elindul megkeresni. Orosz haverját is bevonja, mivel csak neki van kocsija az ismerősei közül.

Rögtön a kaland kezdetéről elmondható, hogy nem hétköznapi módon kezdődik, hiszen már az autó is fura, mivel egy feketelyuk van az anyósülés alatt. Ezen kívül a kocsi lámpái sem működnek, de úgy hogy senki nem tudja megjavítani. Ezzel még csak épphogy megkarcoltam a filmbeli furcsaságok felületét. A többit majd felfedezitek magatoknak.

A Wristcutters készítői valójában már ott megvettek, hogy Patrick Fugit. Vagy ott, hogy Csuklómetszők – egy szerelmi történet. Vagy ott, hogy… lehetne sorolni. Hihetetlen milyen melankolikus, szerelmetes vígjátékot hoztak ki a témából. Azért persze úgy, hogy valahol feelgood az egész végkicsengése. És akkor még csak ott tartunk, hogy feltűnik Shannyn Sossamon. Hát most arra mit lehet szólni? Mondom, baromi sok jó arcot szeretek meg a különböző mellékszerepekbe, köztük Tom Waits-et is.

Shannyn Sossamon stoppol a Wristcuttersben

De tényleg, leginkább az a film erénye, hogy egy öngyilkossággal nyitnak, mégis odaragad a vigyor az arcodra amikor a filmnek vége. Lehet így nem érződik, de ennyi halottal rendelkező történetből ezt kihozni az nem kis teljesítmény volt. Mostanra már nekem is feltűnnek a tipikus függetlenfilmes elemek – amikbe ugyanúgy bele lehet fáradni, mint a mainstream vígjáékokéba – amikor ilyesmi filmet nézek, de állítom, hogy a Wristcutters sikeresen kilóg a majdnem egyformák közül. Szerencsére.

Wristcutters: A Love Story értékelés

When there is trap. Ez pontszámilag egy 8/10 lett simán, baromi jól szórakoztam.

Erőszakos múlt (A History of Violence)

Aztajóbüdös. Ez bizony odacsapott. Igen, csak most láttam, ez van. Először azt akartam írni, hogy iszonyat profin egyben volt az egész, vagyis most ezt is írtam, de leginkább a hangulat miatt tetszett. Talán a frizurája miatt, de végig teljesen naiv feje volt Viggo-nak benne, ilyen jóllakott óvodás, és akkor egyszer csak kirobban belőle az erőszak. De ne szaladjunk ennyire előre.

A történetet gyorsan össze lehet foglalni. Békés kisváros a nem is tudom hol, tök mindegy melyik államban. Lakói nyugalomban élnek, amikor a kis vendéglőbe betér két pszichopata gyilkos, és hát a kassza tartalma kell nekik. Innen nem megy át túszdrámába, mivel a vendéglő tulajdonosa, Tom egész egyszerűen kinyírja mindkettőt, mint egy profi. Ebben csak az a bibi, hogy elvileg semmilyen kiképzése nincs és mégsem jelentenek neki kihívást. A média felkapja a kisvárosi hős történetét, bekerül a tévékbe. Erre feltűnik a rosszarcú Ed Harris is a helyen, és azt állítja, hogy Joey a neve, és hogy van egy kis múltbeli elszámolni valójuk. A többit majd meglátjátok.

És itt jön be, hogy egyben volt az egész. Nagyon tetszett, ahogy a két pszihopata is kapott egy rövid előzményt, lássuk mire képesek, mire “hősünk”, Viggo Mortensen színe elé kerülnek. Mi meg addig is etetve vagyunk Tom átlagos életével, szerető feleségével és gyerekeivel, akik látszólag teljesen aludtej életet élnek, boldogan. Ezért is üt a nagyvárosi gengszter, Ed Harris feltűnése. Látszólag hétköznapi emberek mit tudnak ilyen helyzetben tenni? Hát semmit. A szeretettel teli unalmas életük gyökerestül felborul és számukra pont jó irányba változik?

A megvalósítás meg hát Cronenberg szinten remek. A filmben van pár durván erőszakos jelenet, ez csak ilyen figyelmeztetés féle a gyenge gyomrúaknak. A történet szerves része az erőszak, nem feleslegesen, öncélúan teszi oda, hanem csak bemutatja. Durván. A rövid időkre amikor feltűnik, akkor energikus és zsigerbemarkoló a vérzivatar. Végül pedig a színészeket is megemlítem. Ed Harris marhajó volt, de még ő sem lopta el a show-t Viggo Mortensentől. Tényleg annyira ártatlan naiv arcot vágott 1-2 jelenetet kivéve, hogy kudos neki. Alapvetően férfifilm (talán nem a legjobb szó), így hiába valami határozott ügyvédet játszott Maria Bello, méhozzá baromi jól, ebben a világban csak asszisztálhatott Ed és Viggo mellett.

Erőszakos múlt értékelés

Tényleg nem tudom miért halogattam idáig, de ennek most megy egy 8/10-es pontszám. Egyedül a zene volt az, ami nekem kicsit sok volt. Mármint a kisvároshoz illett, meg minden, de valahogy a film alatti hangulatom picit rombolta. Persze ez most szőrszálhasogatás volt, hiszen a picit az ilyen 0,25 pontot jelentett kb. (Eastern kritika holnap, ne keverjük ide légyszíves.)

Southland Tales

Ki engedte ki a mindfuck filmeket a palackból? Merthogy a The Nines-szal egy évben készült ezen mestermű is. A Southland Tales persze sokkal érthetetlenebb, de ha beszippant a szellemvasút hangulata, akkor a film végéig nem szabadulsz. Richard Kelly arra gondolhatott, hogy a Donnie Darko után kéne megint valami nagyot dobni, az előző siker miatt ezúttal több pénzből, ezért teljesen betéphetett a karmával és vagy egy hétig csak gépelt a Los Angeles-i lakásában. Ott is abban a szobában, ahova folyamatosan behallatszott a tenger moraja, és délután négy felé a nap is besüthetett vagy 1 órán át.

Hogy miről szól a film? Igazából csak nagyon röviden lehet összefoglalni: a világvégéről. Hogy mi történik benne azt meg oldalakon át lehetne írni. Ne lepődj meg, ha másfél óra után sem tudod még, hogy mi lesz itt. De segítek, segít a narrátor is többször: arról a világvégéről ami nem nyafogós, hanem kirobbanó. És mindezt olyan káosz körülmények között, hogy pislogni is alig van időnk. Éljen a zendülésekkel teli Los Angeles. Éljen! Mi pedig egyenesen a modern Titanikról nézhetjük a lázongásokat, az utcai őrületet.

Philip K. Dick, Verhoeven, Twin Peaks, William Gibson. Csak pár író és egy mű, ahonnan a Southland Tales merít hangulatot és alapokat. Na meg persze a Biblia, hiszen a világvégéről mégsem lehet csak úgy a semmibe beszélni. De még csak Amerika és a kapitalizmus bukásáról sem.

The New York Times said ‘God is Dead’*

Southland Tales - Sarah Michelle Gellar picit hiányosan öltözve Lássuk a színészeket. A mellékszerepekben Mandy Moore, Sarah Michelle Gellar, Justin Timberlake, Christopher “Hegylakó” Lambert és még rengeteg ismert vagy ismerős arc van. Annyi, hogy felsorolni is sok lenne, és mind szarul játszik, csak ez esetben direkt. Hihetetlen milyen gárda jött itt össze, az egyedüli aki tényleg kilóg az Bai Ling, akit örök időkre ki kéne tiltani minden forgatásról. Na és a főszereplők? Nem kertelek, szerintem Rock és Sean “Stiffler” William Scott egyszerűen remek! Jobb színészeket talán nem is lehetett volna választani ehhez a szerephez.

Arra viszont kíváncsi leszek, hogy a film, kritikai és pénztárak beli, bukása után ki fog megfinanszírozni hasonló grandiózus tervet legközelebb. Merthogy ez sokkal többe kerülhetett, mint a (nem teljesen hasonló) The Nines, amit zsebpénzből forgattak alig pár számítógépes trükkel. Itt a CGi kicsit nagyobb szerepet kapott, és hálistennek teljesen elfogadhatóra sikerültek a számítógépes trükjelenetek. Amikor viszont pont nem hihetőek, olyankor sem lógnak ki a képregényes hatású, túlzsúfolt vászonról.

Southland Tales értékelés

Figyelmeztetés mindenkinek, akinek nem jönnek be az összevissza filmek, hogy kerülje el. Tipikusan szeretem – nem szeretem szituáció, úgyhogy aki ezen összevissza poszt után rávetődne, az ne szidjon, hogy nem figyelmeztettem. Tökéletesen látható, miért lehet utálni, de pont azokért szeretni is lehet egyben. Többször említettem a Nines-t, de ne féljetek, az ehhez képest egy érthető film. Nekem a Tales 8/10 lett, és jöhet a rendezői verzió, majd fél év múlva megnézzük azt is. Talán akkor feljebb kúszik a pontszám.

*persze, hogy nem ők mondták, ezért is vigyorogtam amikor elhangzott. Utalás ez is.

August Rush

Azta, látszott az August Rush előzeteséből, hogy egy picit manipulatív, érzelmes film lesz, de hogy ennyire fog hatni az nem. Nyilván kap hideget-meleget, hiszen utálni is könnyű lehet, annyira pop az egész, de szerintem egy nagyon kellemesen feelgood filmen vagyunk túl amikor a végefőcím pereg. Ha jót akartok, előre készítsétek be a soundtracket, de csak a film után hallgassátok. Vagy kritikaíráshoz, mint most én.

Lássuk a történetet. Egy árvaházban kezdünk, ahol egy furcsa kissrác éldegél, de nagyon nem tud beilleszkedni a többiek közé. Aztán egy flashbackel felfedik előttünk, hogy a szülei egy varázslatos éjszakát töltöttek együtt, aztán a lány családja szétválasztotta őket. A srác apja (Jonathan Rhys Meyers) és anyja (Keri Russell) is zenész, a kissrác pedig egyenesen zenei géniusz lett. Ez mellesleg a film hookja, ebben más mint a többi hasonló sztori, a zenében. Szóval Evan, az örökbeadott kölök, akiről eddig téptem az ujjaimat, egy éjszaka szépen megszökik és New Yorkba megy, hogy megkeresse a szüleit.

Ezt a kutatóexpedíciót úgy képzeli el, hogy az egész eddigi élete során folyamatosan hallott zenét követi. A film leghangulatosabb részei azok, amikor az átlagos zajokban fedezi fel a harmóniát. A kocsik elhajtásában, a kosárlabdázó emberek labdapattogtatásában, ilyesmi. Valószínűleg nem sikerült jól leírni, de mivel ajánlott a filmet megtekinteni, majd láthatjátok is ezeket.

A zene olyan szinten dobja fel az egészet, mint anno a K-Pax-et és az új Solarist, vagy akár a Fountaint. Nekem ezek voltak még ilyen filmek, ahol a zene akkora harmóniát alkotott a képpel, hogy öröm volt nézni. Az August Rush az említetteknél sokkal populárisabb zenéket tartalmaz, de egyszerűen nem gond. A kissrác pár hónapig utcai zenészként él, és azokban a gitározós részekben meg aztán főleg nem lehet kivetnivalót találni, annyira virtuózak zeneileg.

A két felnőtt szülőt játszókat már említettem. Keri Russell megint szép, és úgy játszik, hogy simán eléri az együttérzünk vele szintet. Jonathan Rhys Meyerssel sincs gond. A film főszereplőjével viszont már akad. A kissrácot, August Rusht játszó Freddie Highmore többnyire jó, kivéve amikor önfeledten kell gitároznia. Azok a jelentetek nem sikerültek túl jól neki. Ezen kívül még Robin Willamsot kell megemlíteni, aki a mellékszerepében viszont kb. mindenkit lejátszott itt. Egy elég kettős figurát kell játszania, aki irigységgel és a kapzsisággal tekint Augustra, de valahol mégis csodálja a tehetségét.

August Rush értékelés

Ez nekem egy 8/10 lett. Kicsit csöpög, de valahogy pont a jó módon. Valószínűleg nem kerül be az évvégi toplistákba, de egyszeri élménynek mindenképpen fantasztikus és ajánlott. A film végén van egy 7 perces szám, ami ha jól figyelünk, elmeséli August egész NY-i kalandregényét – legalábbis nekem teljesen úgy tűnt -, és amiért innen is grat Mark Manciának. Lezárásnak meg annyit, hogy remélem nem bántják a címet, hiszen egy művésznév.

Idétlen időkig (Groundhog Day)

Azt hiszem belevágok rögtön a lecsóba és összefoglalom a filmkritkát egy mondatban: az egyik, ha nem legjobb időutazós film. Persze-persze, nem csak az Idétlen időkig, hanem a Vissza jövőbe is a hihetetlen szórakoztató feldolgozása az időutazásnak, pont ezért használtam az egyik szót.

Idételn időkig jelenet, Bill Murray

A film története röviden annyi, hogy Phil (Bill Murray) egy világvégi kisvárosba utazik, hogy a groundhog februári odúból kijövetelét tudósítsa a csatorna számára ahol dolgozik. Ez a kis állat megjósolja, hogy korai tavasz lesz-e amúgy. Szóval Phil egy elég arrogáns öntelt primadonna tudósító, ezért a sorstól furcsa büntetést kap, hogy megváltozzon: újra kell élnie ugyanazt a napot, a groundhog napot (gyertyaszentelőt?), egészen addig amíg..

Sokadszorra láttam a filmet, de még mindig abszolút szórakoztató volt. Nem elég, hogy az időutazás jó pár poénra ad lehetőséget, de még a romantikus rész (a romantikus komédia jelzőből) sem eltúlzott giccseskedő borzalom. Sőt, csak a film vége felé kap komolyabb teret, de mondom, ott sem túlzott. Az egészet pedig megkoronázzák a fantasztikus zenével azáróképsorokhoz, és máris letörölhetetlen egy darabig az ember arcára kiülő mosoly.

Amúgy végig azon gondolkoztam, hogy én mit kezdenék ebben a helyzetben. Nyilván a nap újraélés ezekkel a feltételekkel amik Murray-nek jutnak a filmben, nem lenne olyan vészes, az őrület maximum csak azért törhetne ki az emberen, hogy nem tudni mikor van vége. Mert ha az ember tudja, hogy mondjuk 2 évet lesz ebben az állapotban, akkorkitombolhatja magát, meg agyontanulhatja, meg akármi, anélkül, hogy öregedne. Persze a kisváros nem ad nagy teret a folyamatosan ismétlődő napban való életre. Arra jutottam végül, hogy mégiscsak beleőrülnék.

Idétlen időkig értékelés

Ez marad 8/10, majdnem klasszikus továbbra is. Szerencsére idő vasfoga nem pusztította el.

Michael Clayton

Hát emberek, ez egy baromi sötét film. A múltkor a Cloverfield előtt láttam az előzetesét, és két dolgot mondanék el róla. Egy: a film történetét meg sem próbálták belesűríteni a 2 perces trailerbe. Kettő: tök más hangulatú az egész. Mondjuk ki, nyomasztó. És hogy pont ezért jött be veszettül, az is tény.

Ha össze akarnám foglalni a történetet, akkor arról van szó, hogy az U/North-ot védő ügyvédi iroda perhez rendelt ügyvédje bekattan, meztelenül rohangál, és szerelmes vallomást tesz a vádló felé. Ekkor a csodatevő Michael Claytont kérik fel, hogy simítsa el az ügyet. Látom, ez az összefoglalás kevés lett. Kevés, mert Clayton egyáltalán nem tűnik csodatevőnek, hiába nevezik annak végig, és az ügy is többről szól mint, hogy el kell simítani egy nagyobb botrányt.

Ami tetszett, hogy az író rögtön az elején felfedi az U/North sötét oldalát. Egyáltalán nem az a történet, hogy az igazság fehér lovagja fokozatosan felfedi az ügyvédi iroda, meg az U/North ügyleteit, és hogy tényleg igaz amivel vádolják őket. Ezt már a legelején megkapjuk, és tudjuk, hogy a gyomirtószer tényleg halálos. Igazából nem is róluk szól a film, hanem Michael Claytonról, akit George Clooney játszik, és aki az Ocean’s filmekben megismert coolság faktorát lejjebb tudta hangolni a filmhez. Színészkedett, vagy mi a szösz.

Szóval róla szól a film. Két elmélet van arra, hogy miért nem láttuk a csodatevő képességeinek kihasználását. Nem véletlenül használom a csoda szót, a filmben többször is ilyesmi leírással éltetik. Ő lenne a fixer. Az egyik elmélet szerint elhihetjük, hogy Michael tényleg a legkényesebb ügyekben torzítja el a valóságot, vagy ott a másik lehetőség, hogy nem hisszük el.

Meglepő, mi? Mivel a film alatt egyszer sem látjuk, amint tényleg olyan helyzetet fordít meg, amire más ne lenne képes. Inkább az a valószínű, hogy nem is csodatevő, csak azokat a munkákat végzi el, ami a menőbb ügyvédeknek derogál. Én inkább ez utóbbinak hiszek, mivel ha igaz lenne amit mondanak róla, akkor 80 ezer dollár előteremtése csak nem okozna gondot neki. A szövevényes ügy mellett amúgy láthatjuk apaként is, meg ilyenek. Tényleg róla szól a film.

Most pedig jöjjön Tony Gilroy. Ezt a nevet ideje rendesen megjegyeztem. Írt már pár jó forgatókönyvet (Bourne-ok, Ördög ügyvédje), de most, hogy első rendezéseként a Michael Claytonnal jött elő, az bizony derék. Clooney játéka ezzel a visszafogott rendezéssel valami fantasztikus, de a többi szereplő sem kispályázik. Tony a forgatókönyvet sem bízta másra, így ezt a lehangoló, de nem unalmas jogi thrillert neki köszönhetjük. Üdítő, hogy ahogy bontják ki az ügyet, egyáltalán nem fogy el a szufla.

Michael Clayton értékelés

Ha nem derült ki eddig, akkor most leírom kerek perec, nagyon bejött. Ezt annak ellenére mondhatom, hogy a hangulatom lejjebb hangolta rendesen, de a 8/10 az mindeképp jár. Most pedig újranézem a végefőcímet.

Nos, Clayton a legjobb film kategóriában Oscar jelölt, és azt kell mondanom, hogy tavalyhoz képest az idei 5-ös eddig elég durva minőséget hozott. Oké, Juno-t nem szerettem, de a No Country és a Michael Clayton eddig ütött. Vasárnapig meg kellene néznem még a There Will Be Blood-ot, valamint a Vágy és Vezeklést, hogy teljes legyen a kép.

Cloverfield kritika

Hát ez is megjött, és bár baromi sokat tudtam előre a filmről (az egyik meglepetést is), mégis ütött. Ellenben mindenképp azzal kezdeném a posztot, hogy aki szerint a Bourne-ban idegesítő volt a kamerarángatás, az szerintem ne is próbálja megnézni ezt a filmet. Ha már a Bourne-t hoztam fel, akkor akár úgy is mondhatnám, hogy az padlóhoz rögzített kamera ehhez képest. Főleg, mert itt egy amatőr tartja, akinek ugye ez a szerepe is. Azaz rengeteg 45 fokosan megdöntött kamerával felvett beszéd, meg meg 30x zoomon mutatott jelenet van itt. Pont ahogy mindannyian csinálnánk, életünkben másodszor kamerát fogva a kezünkbe.

Még mielőtt a filmre térnék, egy figyelmeztetéssel is jönnék. Ezt most csak azért írom le, mert én például szeretek a “filmben ülni”, azaz 6. sor környékén. És nem, sosem fáj a nyakam, vagy kell jobbra-balra forgatnom a fejem, hanem pont kitölti a valóságot a vászon. Namost a Cloverfieldnél ez felejtős, ne mondjátok, hogy nem szóltam. Bár tudtam előre, és hátra ültem kivételesen, de hátha valaki nem figyelt eddig véletlenül.

Szóval, az van, hogy a sok előzetes infó ellenére is ütött a Cloverfield. De ezt már említettem. Az egész “egy digitális kamerával készült”. Nyilván nem, de érzésre így rántanak be minket, mintha egy teljesen átlagos New York-i fiatal kerülne a csihi-puhi közepébe, egy búcsúztató buli kamerázása közben. Szépen rögzíti a bulit, amikor megremeg a föld, erre egy kicsit magasabbra mennek, hátha látják onnan, hogy mi van, ekkor egy hatalmas robbanás rázza meg Manhattant. Az egész film arról szól, hogy mi is csak annyit tudunk, mint a menekülő fiatalok. Olyasmi, mint a Világok harca, de szerencsére még nem kopott el az a formula.

Tudom, hogy J.J. Abrams neve egyesekben heves rángást okoz, de nem kell félni. Bár a film lényege az, hogy semmit nem tudunk, mintha mi is menekülnénk, és csak pár elkapott híradó tudósításból tudnánk meg pluszinfókat, de a szörnyet azért fogják mutatni. Amíg ez nem történik meg, addig sem unatkozunk, van történés ezerrel, hiszen hőseink gyarló emberként persze hogy nem követik a kiürítési tervet, hanem mást csinálnak inkább. Hülye amerikaiak? Én nem tudom hogy döntenék hasonló helyzetben.

Van egy jelenet, ami különösen tetszett. Tudjátok, a trailerben is bennevan, hogy az utcára dobja valami a szabadságszobor fejét. Full káosz van, erre csomóan odamennek és lefotózzák a mobiljukkal, meg ilyesmi. Mennyire készek már az emberek?

Mivel további poénokat nem akarnék lelőni, ezért inkább a CGI-re dobnék még pár jó szót. Nekem eszméletlenül bejött az egész, ahogy sikerült többnyire tényleg valóságosra csinálniuk. Nem hiszem, hogy ez így kézikamerára szabva bármivel is könnyebb lenne, de végig olyan volt, hogy az odacgi-zett tárgyak, meg lények, tényleg ott is voltak. Szinte érezted a fizikai valójukat, nem pedig súlytalan CGI cucc volt. Remélem sikerült jól leírnom, hogy sikerült a valóságérzetből nem kirázniuk vele, ellentétben pár filmmel, ahol menekülnek a kétgrammos szörny elől, és vicces az egész.

Cloverfield értékelés

This is how it went down. 8/10, ezt köszönheti annak is, hogy 80 perc az egész, és addig szinte nincs is megállás. A Cloverfield 2-t viszont nem tudom ésszerűen elképzelni, vagyis mindenképp “hagyományos” film kell hogy legyen, nem pedig ilyen kamerarángatós. Vagy talán pont a más szemszögből mutatjuk be ugyanezt vonalat fogják követni? Na majd meglátjuk, vagy ilyesmi. Ellenben vicc, hogy ez a film PG-13-mat kapott. Itthon már 16-os a korhatár, és absz egyetértek vele. Szerintem amerikának is kéne valami köztes kategória, az R elé, de hogy a 13 éves ezt nyugodtan nézheti, az vicc.

Átugrotta a Cloverfield a vírusmarketing által generált hype segítségével magasra tett lécet? Bár épphogy, de szerintem igen. Pont azt hozta, amire számítani lehetett már a kezdetektől, nem többet, de szerencsére nem is kevesebbet. Ezzel zárnám is, szerintem ne hagyd ki, ha a kézikamerázással ki tudsz békülni.

← Vissza a jelenbe - A múltba →

Kategória archívum: ********