TÁMOGASS ha belefér | kommentelj róla

Rocket Science

Néha sajnálom, hogy évente egy független film kap csak igazán nagy sajtóvisszhangot. Persze, azért a többiek is kapnak kisebb hypeot, de a nagy felkarolást egy film kapja általában. Ilyen volt például A Család kicsi kincse, annak a féléves környékéről is csak kevesen mondanak fejből egy másik jó, független filmet. És ilyen tavaly/idén a Juno, ami szerintem kicsit túl van értékelve, mivel annyira nem jó (ezen kijelentés ellenvetéseit inkább ahhoz a kritikához).

De most nem arról akartam írni, hanem hogy tavaly befutott egy másik fasza független film is, ami aranyos és szerethető, és közben már szinte el is tűnt a semmiben. A mozibemutatója körül kapott kinn sajtót, aztán onnantól kifújt. Igen, ez utóbbi lenne a Rocket Science.

Arról szól, hogy néha a házasságok egyszerű bőröndökön múlnak, és egy vita a mezőgazdasági támogatásról megvilágosodást hozhat az ember életébe. Amúgy pedig arról szól, hogy egy furcsa fiút, aki tök nehezen beszél, beránt a szerelem az iskolai “vitacsapatba” (debate team). Igen, egy szerelmi történet amellett, hogy a felnövésről is szól, csalódással, életszagúan, kikerülve pár hatalmas kliséziccert. Ez utóbbi mentené meg a filmet, ha rossz lenne. De mivel nem az, így még dob is az egészen.

Pedig nem lenne nehéz utálni, sőt, sokaknak biztosan nem fog bejönni, mert bizony idegesítő lehet, az ennyire eltúlzott dagogás. Azért írom le ide, hogy tudjátok mire számítsatok. És azért mondom, hogy eltúlzott, mert még annyit sem tud mondani, hogy “Jónapot!”, vagy hogy “pizza”, szóval elég durva hátránnyal indul a vitákban. Ellenben ha ő esetleg nem kedvelhető meg kétszázhússzal hajtva, akkor a mellékszereplők viszont simán. Merthogy a körítés nagyon profi, és bár csak száraz, de azért humor is akad benne, ne aggódjatok.

Bevallom, a film első 7 perce olyan, hogy már tízszer láttam, de még mindig nem unom. Zseniális zene, oltári jó narrálás, fasza vita, több, de mégis összefüggő szál közötti ugrálás. Mind-mind dobálja feljebb a hangulatot. Kicsit nehéz is onnan folytatni, hiszen eléggé nagy a kontraszt a szónokzseni Ben és a főszereplőnk között, de szerencsére sikerül belerázni minket a film további részébe is.

Rocket Science értékelés

Tényleg nem tépem tovább a számat, a Rocket Science sokkal jobban bejött, mint a durvább hypeot kapó Juno. El is szórok egy 8/10-et erre, bár lehet csak egy kicsit erősebben rányomott tollal írt hetes járna neki, de annyi baj legyen. Furcsa, de szerethető film, viszont ha a főszereplő srác idegesít, akkor valószínűleg hagyni fogod a fenébe.

John Rambo (Rambo)

Hát emberek ez a film pont azt szállítja, amit a trailerek és a filmrészletek eddig sugalltak. Nincs átverés, nincs nagyívű sztori, egész egyszerűen Rambo zúz és ennyi a film. Persze próbáltak azért valami történetet erőltetni, de nagyon súlytalan, még így telenyomva erőszakkal is. Nem is, inkább elnagyolt, de nincs is szükség komolyabbra.

Azért lássuk miről van szó: valami hívő csapat visz gyógyszert és imát a 60 éve népírtott Burmai emberek közé. Rambo viszi fel a folyón őket a brutális országba, aztán visszahajózik és kígyót fog meg machetét kovácsol. De persze beüt a minizsarnok, aki lemészárolja a falut és foglyul ejt pár misszionáriust. Eddig ott tartunk, hogy felmentek segíteni, elkapták őket. Na milyen fordulat jöhet? Hát persze, hogy a mentőakció. Az egyház zsoldosokat fogad, hogy szabadítsa ki az életben maradt jótevőket.

Az említett szedett-vedett zsoldoscsapat tipikus papírmasé keménylegényekből áll, Rambo mellett légypiszkok mind. És akkor eljutottunk film második feléhez, ami egy pörgős akció. Addig csak úgy 50-100 ember hullott el, noproblem, hiszen amikor beindul Rambo, akkor talán egymaga nagyobb bodycountot pörget ki, mint a teljes falut lemészároló elnyomó hadsereg.

A “bemennek-meg kell menteni őket” sztorit megkoronázzák némi gagyi párbeszéddel, legalábbis ha a negatívumokat soroljuk. Itt is bocs annak aki mögöttem ült, de hát nem bírtam a röhögést benntartani némelyik dumás résznél. És akkor elérkeztünk oda, hogy elfogytak a rosszpontok. Mivel a Rambo film nem is akart agysebész akcióthriller lenni, így ezen hiányosságokon túl lehet lépni, főleg mert Stallone helyesen meglátta, hogy a világban, ahol John McClane nem káromkodik és cigizik, azért egy 80-as évekbeli legendát mégiscsak egy olyan akciófilmben kell feléleszteni, ami nem szarozik.

És ezt szószerint kell érteni. Én filmben ennyire brutális akciókat talán nem is láttam még. Nagykaliberű gépfegyvertől félbeszakadó emberek, távcsöves puskalövéstől eltűnő fejek, puszta kézzel kitépett torok, robbanásban szanaszét kapott emberek. Valami nagyon durva, amit a képünkbe kapunk. Nem is tudom egészséges-e, hogy ez nekem ennyire megnyugtató volt.. rossz szóhasználat damn. Lehet el volt kicsit túlozva, főleg a katonák által űzött szerencsejáték, de ebben a politikai korrektség által fojtogatott világban ezt így moziban megnézni meglepő élmény.Dzsungelharc tökig, profin kidolgozott trükkökkel.

Nem is tudom mennyi pontot adjak neki, hiszen 90 perc brutális akció 0 történettel, de úgy hogy a film második felében pislogni is alig van idő. Azt hiszem felkerekítem 8/10-re. Aki érzékeny az semmiképp ne nézze meg, nem egy Saw szerű tortúra-pornó, viszont iszonyat brutális. Így kell letudni a múlt felidézését 2008-ban.

Út a vadonba (Into the Wild)

Ezért nagyon irigylem az amerikaiakat. Na nem azért, mert már hónapokkal ezelőtt láthatták ezt a csodálatos filmet, hiszen nem haltam bele a várakozásba (bár nem is örültem neki..), hanem mert a roadmovie hangulat nekik akár valóság is lehet. Akármikor útrakelhetnek, és hajthatnak a kocsival napokig, tengertől tengerig, és még akkor sem látták az egész országot, sőt, csak egy darabja száguld el a szemük előtt. Egyik reggel, akár egy különösen szép napon, fogja magát az ember és útrakel. Nyilván mostanra már nem annyira a szabadság országa, de még így is marha szórakoztató lehet. Vagy csak innen, magyarországról tűnik úgy, nézve a roadmoviekat, olvasva az Útont. Költői na.

Into the wild poszterből egy darab

Ez a film amúgy arról szól, hogy egy fiatalember, a borzasztó családja és az előre látható materialista élete helyett a szabadságot választja. És útrakel, bejárja az országot, végül Alaszkában köt ki, a természetben. Újta során sok érdekes és kedves emberre hozza össze a sorsa, akik mind alakítják életszemléletét, és akiknek életét ő változtatja meg valamilyen módon. Hát ennyi.

Bármennyire is kezdtem megunni Sean Penn arcát, a kamera mögött most nagyot alkotott. Néha picit túlművészieskedte, olyankor elkapta az olyan érzés az embert, hogy ide valami “nagyon mélyet” akart, de szerencsére kevés ilyen pillanat van. A többi viszont gyönyörű, őszinte, feelgood. A tájak egyszerűen fantasztikusak. Említettem a bevezetőben, de itt is kitérnék. Kóborol a sivatagban, tengerparton, kajakozik egy vad folyón, és mind gyönyörűen van fényképezve. Egyszerűen beszarás szép az egész film. Természetesen a végcél, Alaszka a legszebb. A vadállatok, a hegyek, a tél után feléledő természet.

Mindezek közben folyamatosan csöpögtetik az információkat, hogy mi is sodorta főszereplőnket erre az útra, hiszen nyilván sokkal árnyaltabb, nem olyan egyszerűen leírhat mint ahogy a történethez beírtam ide nem sokkal feljebb. Hogy a szereplőkről is essen szó, a főszereplő srácot én az utóbbi évek legjobb tinivígjáték filmje, a Girl Next Door óta kedvelem. Most természetesen más a szerep, de meglepően könnyedén veszi az akadályt. Furcsa lesz ezután a Speed racerben látni, azt hiszem. A mellékszerepekre pedig egy hatalmas jó gárdát trombitáltak össze, látni kell.

Út a vadonba értékelés

Lehet, hogy kicsit túl lett misztifikálva egy fiatal és önfejű ember döntése, de ha épp hagyod magad, akkor ez a film meg fog érinteni. Egy 8/10-et kiosztanék rá könnyű szívvel. Most pedig utánanézek a soundtracknek.

Flört (Flirt)

Ha mindenképpen be kell sorolnom, leginkább talán a könnyed művészfilm meghatározás illik a Flört-re. (Egy nagy csomó ilyen című film létezik amúgy, most Hal Hartley 1995-ös Flörtjéről beszélek.) Vagyis bár igen messze van a szokásos hollywoodi produkcióktól, mégis tudom ajánlani olyanoknak is, akik a művészfilm kifejezéstől alapból émelyegni kezdenek. Emberi kapcsolatokról szól, de nem annyira mély és nyomasztó emberi drámákról vagy szenvedésről, hanem (gondolom, kitaláltuk már) főleg a flörtről: arról, hogy elköteleződni nem könnyű, ellenben elcsábulni, hát az sokkal könnyebb. A film ugyanazt a történetet meséli el egymás után három különböző helyszínen és szereplőkkel.

New York, 1993. Bill (Bill Sage) épp barátnőjétől, Emilytől búcsúzkodik, aki 3 hónapra Párizsba készül. Emily-t Párizsban a volt pasija várja, ezért felteszi Billnek a kérdést, hogy van-e nekik jövőjük együtt. Bill másfél órát kér: ő ugyanis közben egy haverja, Walter feleségével is kavart, ő is tetszik neki, és nehéz dönteni a két nő között. A másfél óra során Bill véletlenül összefut Walterrel (Martin Donovan) (sorozatfüggő énem itt kissé a szívéhez kapott: Peter Scottson felügyelő a Weedsből). Walternél van egy pisztoly, még nem tudja, magát lője-e le vagy csapodár feleségét, esetleg Billt, persze addig bénáznak, amíg a fegyver véletlenül elsül és Bill arcát súrolja. Az egyik legérdekesebb jelenet a filmben: miközben Bill arcát összevarrják a kórházban, nem igazán hat az érzéstelenítő, ezért a csinos, fiatal nővérke azt javasolja neki, gondoljon valami kellemes dologra: úgyhogy Bill nőkre gondol, el is mondja hangosan, hogy miket, amellyel a nővérkére, nos, nagy hatást tesz. (A nővérke egyébként nem más, mint Erica Gimpel, például a Veronica Marsban láthattuk, csak itt még fiatal és szerintem elképesztően szép).

(Kelet-)Berlin, 1994. Johan, az idős, gazdag műkereskedű elutazik három hónapra, de előtte felteszi a kérdést (van-e nekünk jövőnk együtt?) szeretőjének, Dwight-nak, aki egyébként csini, fekete, bőrnadrágos meleg fiú. Dwight másfél órát kér. Tokio, 1995. Miho, a japán táncművész-hallgató a tanárával kavar, miközben épp másfél órája van dönteni: a pasija, Hal (Hal Hartley, a film rendezője), egyébként amerikai filmrendező, épp az USÁ-ba készül és az iránt érdeklődik, van-e nekik jövőjük együtt.

Mondanom sem kell, hogy mindhárom történet nagyon más, és többé-kevésbé különbözően is végződik, annak ellenére, hogy egész jelenetek szó szerint egyeznek. Vicces és kissé szürreális, ahogy nagyon különböző szituációkban hangoznak el pontosan ugyanazok a mondatok, illetve bizonyos jelenetek máshogyan ismétlődnek: a kedvenc jelenetem például, amikor Bill felteszi a Kérdését (melyik nő mellett döntsön) a férfivécé teljes vadidegen közönségének; Dwight felteszi ugyanezt a kérdést az utcán három építőmunkásnak, Miho pedig a fogdában három női gyanúsítottnak.

Amit én nagyon szeretek a filmben, hogy Hal Hartley nem “drámázik”, hanem bizonyos távolságtartással, viszonylag kevés érzelmi bevonódással, és inkább kissé bizarr humorral mutatja be ezeket a sztorikat. Nincs benne katarzis, se hangos röhögés, se akció, inkább csak nagyon érdekes film. Én most 8/10-et adok rá, a mínusz két pont leginkább az időfaktor miatt: nagyon sok megoldás, ami 1995-ben még szokatlan és ütősebb újdonság volt (háromszor ugyanaz a történet; a film szereplői beszélnek arról, hogy ez egy film; a rendező magát játssza), ma már nem akkora meglepetés, azóta sok filmben láttunk ilyet.

Sunshine HD

8 hónap telt el a bemutató óta, és az, hogy újranézem biztos volt, de áldom a türelmem, amiért megálltam a dvd verzió kikölcsönzését. Merthogy ez valami csodálatos HD-ben, cso-dá… izé. Mozi utáni kritika itt van. Nem emelném a 9/10 kategóriába azért, hiszen az egyik legjobb jelenet (pajzsjavítás) felvezetése valami katasztrófa, ellenben csomó helyen most is tátott szájjal bámultam. A film beli tempóváltás? Gyerekek, úgy tűnik azt tipikusan házimozi élménykor lehet jobban élvezni. Előre tudtam, mi történik, mégis megemelkedett a pulzusom. És a furcsa kamera-effekketezés, ami a hatalmas vásznon nagyon érdekesen hatott, most még talán dobott is az élményen. Meg a hangok és zenék is…

– My God.
– Not your God, mine!

Charlie Wilson háborúja (Charlie Wilson’s War)

Ez most egy kicsit elfogult írás lesz, hiszen Sorkin az az ember, akinek a munkásságára nem tudok elfogultság nélkül nézni. Nekem az ő neve adta el a filmet, pedig Julia Roberts simán elijesztett volna, és hát enyhén szólva nem bántam meg, hogy Roberts kisasszony jelenléte ellenére rászántam magam. A néhol túl hősies West Wing érzést már a bevezető után gyorsan elfelejthetjük, amikor két sztriptízcsaj beugrik Charlie Wilson képviselő mellé egy jakuzziba.

Charlie Wilson's War (2007) - Tom Hanks, Philip Seymour Hoffman

A Charlie Wilson’s War igaz történet alapján készült, ami gondolom azt jelenti, hogy 1-2 tény stimmel, a többit meg egyszerűen hozzá költötte mind az eredeti könyvet író George Crile, mind a forgatókönyvet író Aaron Sorkin. Arról szól, hogy Amerika segít megbuktatni a szovjet birodalmat, és amikor ezt megteszik, akkor elkövetik az egyik legnagyobb baklövésüket. A film végén meglátjátok mit. A szovjetek legyőzéséhez csak pénz kell, és a filmbeli történések nagyjából ezen pénz megszerzéséről szólnak. Na jó, ez túlzás, de nem akarok többet elárulni.

A kidolgozás pedig odacsap. Nem azt mondom, hogy Bradley Whitford meg Rob Lowe például nem jó Az elnök embereiben, de azért egy Philip Seymour Hoffman és egy Tom Hanks páros vászonhosszal lehagyja őket. A Julia Roberts utálókat meg is nyugtatnám rögtön, hogy a hölgyemény összesen talán 10 percet szerepel, és akkor lehet, hogy sokat mondtam. Helyette van sok Amy Adams, aki gyönyörű, és van még rengeteg eyecandy titkárnő, mivel a Tom Hanks által játszott képviselő csak szép nőket hajlandó foglalkoztatni az irodájában. Éljen a szexizmus?

Mint mondtam, nekem Sorkin neve tette fel a várt filmek listájára, a két főszerelő csak a hab volt a képzeletbeli tortán. A rendező Mike Nichols filmográfiáját elnézve – hiába van ott a Closer is -, pont tőle nem vártam egy ilyen könnyed komédiába bújtatott politikai szatírát. Még ha a szatíra nem is meglepő tőle, ez a könnyedség, ami a Charlie Wilson’s Warban volt, az valamennyire igen.

Van egy jelenet a filmben, amikor Charlie először találkozik a Seymour által játszott CIA ügynökkel, ami annyira zseniális és Sorkinos volt, hogy ha a Studio 60 fiaskója után esetleg végleg leszámol a tévével, akkor is várhatjuk a filmeket ezerrel. Három perc alatt úgy kever két szálat, a szokásos “egymás gondolatait szinte látják” társalgással, hogy pislogni is alig mertem, nehogy lemaradjak valamiről. És el kell ismernem, egy-két szinttel a tévések fölött van mindenképp az a teljesítmény, amit ott Hanks és Seymour Hoffman hoz.

Charlie Wilson háborúja értékelés

Bár 30-án láttam, de “átcsaltam” az értékelést idénre, mert nem akartam, hogy elvesszen a toplista árnyékában, vagy esetleg berakom elsőnek, mert akkora élmény volt. Legszívesebben 10/10-et adnék rá, és nem azért nem adok, mert jönne a “fanboy” oltás, hanem mert az utolsó harmadra kicsit elveszetette a lendületet, és átment felsorolásszerűbe, ami egy filmnél nem előny. A kicsit komolyabb skálámon viszont a 8/10 elmegy rá. Aki West Wing, Sports Night, Studio 60 rajongó, annak kötelező, aki pedig csak szórakozni akar egy jót úgy, hogy nem nézik teljesen hülyének, annak is ajánlott. Nincs baj az “alsóbbrendű” ponéokkal sem, de azért néha kell a stílus és felüdülés.

2 Days In Paris – Két nap párizsban Julie Delpy-vel

Micsoda tűzijáték maradt így december végére a jó filmekből. Tegnap beiktattam végre a 2 Days in Paris-t, és enyhén szóval is végigvigyorogtam több jelenetet, s ezen felül még a dráma rész is rendben volt. Nem ez az új Before Sunset, annál -hogy is mondjam- egyszerűbb az egész, viszont a másfél óra végén egy nagyon kellemes, nem csöpögős romantikus film elől állunk fel, amiben még humor is volt.

2 Days In Paris - a két főszereplő dumál

Hogy is lehetne csöpögős, amikor a párbeszédekben egyáltalán nem finomkodnak, ahogy azt a hétköznapokban sem tesszük? Én sem és te sem azt mondod, hogy most odakenem a goofjuice-t, így a vásznon miért kéne azt hallgatunk? A főszereplő egy 30-40 közötti, látszólag nagyon nem összeillő pár. Ők nem finomkodnak egy pillanatra sem, ha az egymás közötti játékos és nem játékos civakodásról van szó. Ehelyett repdked komolyan nem vehető csúnya beszéd. Felüdülés na, ugye elnézitek, hogy ezzel kezdtem.

A történet amúgy nem valami egetrengető, nem is az a lényeg, de elmondom azért gyorsan. Egy amerikai pár, melynek nő tagja francia származású, elment Velencébe nyaralni. Mivel a macskát nem hagyhatták otthon, így leadták a lány párizsi szüleinek. Velencéből hazafelé menet felszedik a macskát a szülőktől, és eltöltenek Párizsban két napot. Ezen két nap során a pasinak szembesülnie kell azzal, hogy rengeteg szerelme volt a lánynak arrafelé, s össze is futnak velük erre-arra. Mondtam, nem valami nagy cucc.

Ami miatt mégis jó a film, hogy a romantikus rész mellett, amikor a Julie Delpy által játszott Marion bemutatja Jack-nek (Adam Goldberg!) Párizst, nem mentek el a franciák gorombaságának a bemutatása mellett. Nem is gorombának, inkább egoista f*sznak vannak bemutatva. Biztos, hogy nem helytálló mindre, de van valami durva abban, amikor az egyik taxis srác ezerrel ráhajt a csajra, amikor megtudja, hogy Jack nem beszél franciául. Miközben ott ül a hátsó ülésen a csaj párja, báz! Bár nekünk van angol felirat, hiszen a film felében franciául megy a duma, de mégis át lehet valahogy érezni Jack helyzetét, ahogy a tökidegen városban csak azt látja, hogy szinte mindenki vagy már ex-szeretője a nőnek, vagy épp akkor hajt rá. Az orra előtt.

Persze nem olyan egyszerű, mert a féltékenységből nyilván párkapcsolati válság kerekedik, aminek a megoldása teljesen frappáns. Nem olyan “lekésed a géped” ütős, hanem… de majd meglátjátok, mert bizony a film részemről a 8/10 és ajánlott kategória lett. Annyira üdítő volt nézni, friss erdei levegő a szmogos Blaha helyett. Érdekességképp a végére hagytam, hogy Julie Delpy nem csak írta, de rendezte is. Tud a kislány. És hát Adam Goldbergnek minél több filmszerepet, komolyan.

Amúgy ha Párizsi vakáció lesz a magyar címe, akkor azt hiszem elkezdek majd tüntetést szervezni.

3:10 to Yuma – Western vakulásig

Így decemberre becsúszott pár nagyon durva néznivaló, de egyelőre úgy tűnik, hogy a Yuma viszi a prímet. Néztünk nemrég a Death Sentence-t, meg az I Am Legendet is, hogy két olyat említsek, amit valamennyire is vártam az előzetes alapján. A 3:10 To Yumánál viszont az előzetes érdeklődés nem súrolta a plafont. Ennek ellenére, a Christian Bale – Russell Crowe páros enyhén szólva is odacsapott ebben a modern westernben, ami korhatár besorolásilag is felnőtteknek szól, szerencsére.

3:10 to Yuma - Christian Bale és Peter Fonda puskákkal

A történet röviden: egy noname poros kisvárosban elfogják a vadnyugat egyik leghírhedtebb bűnözőjét, Ben Wade-et. Ez mind szép és jó, viszont még bíróság elé is el kell juttatni, amit a Contentionben megálló három-tizes Yumai járattal lehet megtenni, s ez bizony nem lesz egyszerű. Itt jön a képbe a Christian Bale féle Dan Ewans, akinek a gazdálkodása csődben áll, és pénzre van szüksége. Így lesz tagja a Ben Wade-et kísérő csapatnak, akit több egyéb bonyodalom mellett a bandája természetesen igyekszik kiszabadítani a fogságból. Na ennyi.

Tetszett a film, gondolom ez világos. Most rögtön azt mondanám, hogy miért: olyan emberi volt. Lehet, hogy nem ez a legtökéletesebb kifejezés, de nem akarok spoilerezni. Egy-két húzástól meg tűzharctól eltekintve, nekem végig olyan érzésem volt, hogy ez akár meg is történhetett, és hogy a kis győzelmek számítanak a leginkább egy ember életében. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy a két főszereplő játékát a valami isteni jelzővel illessem. Russell Crowe-nak a gonosztevő megszemélyesítése jutott, Bale-nek meg a viszonylag egyszerűbb, egyenes földművesé, mégis azt kell mondanom, hogy rá osztották a nehezebb feladatot. Crowe is hatalmas, de a cool gonosztevőt könnyebb lehetett filmre vinnie, mint Bale-nek a teljesen hihető, ám mégis érdekes, átlagos embert.

Ha nem lenne elég, hogy két karizmatikus, baromi jó színészt szereztek meg a főszerepekre, a mellékszereplők sem fogják vissza magukat, ha remeklésről van szó. Kezdve a Ben Wade jobbkezét játszó Ben Foster-től, a postakocsitársaság nyusziemberét alakító Dallas Roberts-ig, de még a Jack és Bobby-ból ismert kisebb srác is sikeresen bírkózik meg a filmbeli “2 nap alatt férfivá kell válnom, mert kemény a világ” feladattal.

3:10 to Yuma - Bale a hordok közül kukucskál

Azt kell mondanom, hogyha a színészgárda hatalmas, akkor a képi világ, bizony, tartja velük a szintet. Nincs felesleges kamerarángatás, a por szinte felszáll a képernyőről, hogy mi is érezzük a pusztát testközelből. Amikor aztán kicsit hűvösebb terepre érnek, akkor pedig a lehelletek és a hószállíngózás az, ami a hangulatot pumpálja egyre feljebb. Ezen a vadnyugaton jó lehetett élni? Nem biztos, de nézni bizony kellemes. Kerek sztori, kellő mennyiségű lőpárbaj, meg minden ami szem-, száj- és westernrajongónak ingere.

Külön megemlíteném, hogy az apróságokra is figyeltek. De komolyan. Olyasmire gondolok, hogy a régebbi korokban játszódó filmekben csomószor mindenkinek hófehér, tökéletes fogsora van. Hát itt nem. Még ha nem is csorbák, de sárgák rendesen. Ez alól a főszereplők valamennyire kivételek, de nekik sem villogóan hófehér.

3:10 to Yuma értékelés

Azt nem mondanám, hogy a legjobb western az Unforgiven óta, hiszen azóta már letettük a hajunkat egy-kétszer olyanokon, mint a Proposition meg az Open Range. Ez utóbbi azért is említendő, mert a Yuma, bár nagyon jó western, a végén levő nagy városi lövöldözés nem igazán tudja megközelíteni az Open Range csúcspontját jelentő tűzpárbajt. Persze mint filmélmény, így is a 8/10 kategória büszke tagja lett a 3:10 To Yuma, mivel még órákkal utána is hatása alatt voltam.

Ott sem vagyok (I’m Not There)

Iszonyat hangulatfilm, minden szó felesleges, látni kell. Arról szól, hogy mindenki Bob Dylan (fantasztikus szereplőgárda). Esetleg arról, hogy a zene, végig csak a zene. Megtűzdelve dokumentumszerűen fényképezett betétekkel, Julianne Moore-ral, Bruce Greenwooddal, és hasonló kisebb nagyobb sztárokkal.

Igen, művészfilm, vagy művészieskedő. Néha olyan nagyokat mondanak, hogy ők sem gondolhatják komolyan, néha meg csak állunk és hallgatjuk a zenét, ami folyamatosan szól. Ja ezt már említettem. Hihetetlen átalakulást hozott Cate Blanchett, de ebből a Gárdából talán egyedül Richard Gere volt rosszabb nála, de még az így is kiemelkedő alakítás mind. (a Fekete-fehér, és a színileg régies fényképezésért meg külön jópontok.) Amúgy baromi bonyolult a film, legalábbis annyi minden történik benne (egy élet), hogy nem lehet röviden összefoglalni. Egy biztos, nem a szokásos életrajzi film sémát követi.

I'm Not There

A Beatles “cameón” pedig még humorilag is megfeküdtem. Ezt utószónak. 8/10 lett, a poszt meg ilyen agyon képes. Mikor nézhetem újra vásznon? Talán hoz neki pluszpontot. I’m not there, i’m gone.

I'm Not There

The Man from Earth

Nem is tudom, hogy lehetne ezt a filmet úgy megközelíteni, hogy abban ne legyen spoiler. Az alapszituációt azért elárulom: John elhagyni készül a lakhelyét, ezért búcsúpartit rendeznek neki munkatársai és barátai. Amúgy mindannyian professzorok valmai közeli egyetemen. A party közben John pedig kijelenti magáról, hogy 35 éves kora óta nem öregszik, és a 35-öt is még a kőkorban érte el (szinte szószerint, annyira öreg). Az egész film amúgy ez a beszélgetés, kamaradarab, egy helyszínen játszódik.

The Man from Earth képrészlet

Mindenképp megemlítendő, hogy tényleg megpróbálja azt elérni a film, hogy az emberek esetleg megkérdőjelezzenek, 1-2 pillanatra gondolatban, berögzül dolgokat. A legérdesebb számomra az volt, hogy az egészet átdongolta az író. Ilyen egy jó science fiction. Belegondolt abba, nem 5 perces “trailer mentalitás” szinten, hogy ha valaki tényleg olyan sok ideig él, akkor hogy fér el a fejébe a rengeteg emlék, hogy tudná a tudóstársainak bebizonyítani a korát, ilyesmikbe. Nem is akarok többet írni, ez a film felkerült a részemről ajánlottak listájára.

Viszont ami egyértelműen feketepont, az a zene. Na nem a klasszikus, bár nem illett a jelenetbe ahol szólt, hanem amit filmzene címen csaptak hozzá. Mint egy gagyi Lifetime tv-movie a 90-es évekből (és nem a fantasztikus, legjobb Lifetime minőségű mesterdarabra gondolok: “A Dog Took My Face And Gave Me A Better Face To Change The World: The Celeste Cunningham Story“. Ezzel a kevesen értik majd poénnal zárom akkor most ezt a bejegyzést.)

Parfüm: Egy gyilkos története (Perfume: The Story of a Murderer)

Ismét a pótolni való kupacból választottam egy filmet estére. A többi jó kritikák voltak róla, de valamiért kimaradt moziban cím közül. A Parfümöt dvd-n megnézve, nem is tudom, hogy ez nem volt-e jobb itthon egyedül a sötétben. Merthogy a film hangulata zseniális, 10 perc alatt beszippantott, és egészen a végéig nem tudtam szabadulni, annyira lekötött. Pedig sokan azzal jöttek, hogy unalmas a film.

Parfüm: Egy gyilkos története amint épp vörös hajút néz

Pedig nem unalmas. A film a 18. századi Franciaországban játszódik, és egy fantasztikus szaglási érzékkel megáldott sorozatgyilkosról szól. Röviden annyi, hogy frissen meghalt nők illatát akarja konzerválni. Emellett parfümkészítő. Tudom, ezt a rövid leírást nagyon összecsaptam, de még ennél is rövidebben annyi lenne, hogy egy 18. századi parfümkészítő sorozatgyilkosról szól. Ez a lényeg.

Azt a folyamatot láthatjuk, amint a csecsemőből borzasztó gyerekkor során felnőtt lesz, és mégsem a gyilkolás élvezetéért lesz sorozatgyilkos. Szerintem lenyűgöző volt a folyamat, gondolom a könyvnek köszönheti, amiből a film készült. Részletes, de mégis lényegre törő betekintés Jean-Baptiste Grenouille nem túl bonyolult elméjébe. Na meg a kosztümos szuperhősösségbe, mivel néha elég fiction volt a szaglás bemutatása, olyan Daredeviles. Milyen lehet ez az érzék?

A film megvalósítása meg szintén említést érdemel. A legelején a mocskos város.. szinte éreztem a bűzt ami párizsban a halpiacon volt. Erre a nő odaszülte a gyermekét a mocskos földre. Komoly, már az ottani narráció is garantálta, hogy a film végégig maradunk. Egyszerűen brutálisan lényegretörő és zsigerbe vágó volt. Ez baromi nehéz lehet, illatokat filmmel bemutatni, érzékeltetni, de itt bizony sikerült. Mint mondtam, Párizs bűze szinte az orrunkban volt a film közben, mint ahogy a pacsuli, valószínűleg rossz parfümé is, amikor feltűnt a filmben.

Parfüm: Egy gyilkos története amint épp vvirágot lapátol

Amúgy az egészet egy bizonyos fokú realizmus lengi be. Azaz hiába kosztümös cucc, bizony itt minden olyan valósnak látszódik, nem művi díszletnek. Nem tudom most jobban leírni, de olyan Shield-es, nem pedig Dartagnan meg a haverjai hangulatú. Ezt alátámasztja az is, hogy nem szende kislányként pont minden hulla úgy feküdt, hogy ne látszódjon semmi. Nem arra gondolok, hogy azta mellek, hanem elég természetellenes, szemben például a CSI-okkal, amikor mindenki kvázi méltóságteljesen halhat meg, pont úgy letakarva, hogy nem látszódik semmi. Lehet még mindig nem fogalmaztam tisztán de mindegy.

Ez a bekezdés spoileres lesz, ha még nem láttad a filmet ne olvasd el, hanem ugorj az értékelésre! Szóval bennem is felmerült, hogy miért kellett megölnie a nőket. Mármint miután rájött a módszerre. Aztán arra jutottam, hogy ez akár valami szimbólum is lehet, az eltávozó lélekről. Persze lehet, hogy hülyeséget mondok, de kell valami jelentése legyen, mert különben az élőkről is levehette volna a mintát. Az odáig oké, hogy neki ők nem élőlények voltak, hanem illatok, összetevők a mesterműhöz, viszont valami magyarázat kell legyen miért pont az épp meghaltak illatából a legjobb a parfüm. Én maradok a lélek teóriánál, a könyvben biztos jobban ki van fejtve. Ja még annyit, hogy a mennyország elszabadulása orgia szerintem egyáltalán nem volt túlzás, vagy oda nem illő.

Parfüm: Egy gyilkos értékelése

Szerintem ennek most jár a 8/10 részemről. Az egyedüli furcsa nekem az volt, amikor Dustin Hoffman-t a tartásáról felismertem már messziről, de amikor közelről mutatták akkor meg kételkedtem. Grat az öltöztető/kosztümösnek. Na.

Golyózápor (Shoot’Em Up)

Na gyerekek, ez volt az a film, amivé a Smokin Aces akart lenni nemrég, de nem sikerült. Ez az az hülye agyatlan akciófilm amiért minden este lefekvés előtt imádkoztunk. Na jó, ennyire nem megváltó, egyszerűen csak fun akciófilm, olyan színésztrióval, hogy arra majd rögtön kitérek. Amit még ide a bevezetőbe szeretnék megemlíteni, hogy ez már majdnem a Max Payne film volt, azt hiszem tudom kire kéne bízni abban a főszerepet.

Clive Owen Golyózáporban (Shoot'Em Up Jelenet)

Miért pont a Max Payne, és egyáltalán ki vagy mi az? A Max Payne a játéktörténelem legjobb akciójátéka. Ők hozták be nekünk a rendes bullet time-ot (a Requiem-ben volt előtte képességként, de az nem volt az igazi), a film noirral nyakonöntött pesszimista akciót, aminek mi voltunk a középpontjában. Igen, egy videó játékhoz hasonlítom a filmet, ez sokak szemében nem jelenthet jót, pedig ők most tévednek. Legalábbis ha szeretik a non-stop akciófilmeket, mondjuk akkor a Max Paynet is. Na jó, ebből nem hozom ki jól magam, inkább a filmre térek.

Egy, azaz 1 perc sem telik el, és golyózápor közepén szül egy nő, miközben Clive Owen, majdnem térdig érő bőrkabátban, leosztja a rosszfiúknak a kaszást tartalmazó tarotlapokat. Aztán golyóval “vágja el” a köldokzsinórt. És akkor még képbe sem került az istennő Monica Bellucci. A történet egy nulla, azt hozzá kell tennem. Mr Smith (Clive) megment egy újszülöttet a rá vadászó gyilkosok elől. Az anyukát szerencsére nem sikerült, ez most lehet morbidul hangzott, de megmagyarázom. Anyuka halála miatt Monica Beluccihoz megy, aki nemrég szült, még van anyateje, és utána együtt menekülnek. Aztán átvágnak egy összeesküvés csomót is, de az szóra sem érdemes.

Inkább a Clive és Monica mellé befutó Paul Giamatti ami nagyon megemlítendő. Valami hihetetlen milyen dumákat, jeleneteket kapott, amikhez milyen gonoszkodó arcot tudott vágni. Egy pillanatra sem vehető komolyan, de nem is ez a lényeg, a fun lényege. És akkor ugye a nagy sikerfilmjéhez is kikacsintanak, amit nagyon lehet imádni. Nemrég egy független filmben lett oltári ismerős a neve (nem a Lány a vízben az!) erre ilyet szól a Golyózáporban, hogy “fuck me sideways“. És az ilyen apróságok, gegek teszik a 7 pontszámos akciófilmek fölé a Shoot’Em Up-ot. De még ez sem elég.

Giamatti Golyózáport oszt (Shoot'Em Up Jelenet)

Azt már mondanom sem kell, hogy miközben Clive-re lőnek 10-en gépfegyverrel, és nem találják el, addig ő egy pisztollyal arat. Erre jön a fricska az egyik tipikus akciófilmes klisének, amikor a jófiú Mr Smith értesíti a hirszolgáltatókat. Igen, többesszám, mert olyat szól, hogy utálja amikor a jófiú egy híradósban bízik meg, aki aztán elárulja. Na ezért szól rengetegnek. Nem írtam le teljesen jól a helyzetet, de azért remélem így is beugrott a húzás.

Golyózápor értékelés

Hát részemről erre repül a 8/10, annyira fasza kikapcsolódás. Lehet, hogy nem tértem ki rá, de az akciót ilyen 3-4 perces jelenetek szakítják meg csak, röviden, hogy valami történetet is odahazudjanak, de az érzés non-stop. Megy a Bourne mellé az év akciófilmje kupacba, bár más módon, de ez is nyaktekerően jó. Ez mustbuy lesz.

Maverick

Azt akartam írni, hogyha az ember szórakozni akar, akkor klasszikusokhoz kell nyúlni. Ezzel csak az a probléma, hogy a Maverick még nem klasszikus, és hogy azért előnyben van az újoncokkal szemben, mert az idő próbáját állva bizonyít már 13 éve. Azaz nem fogott rajta az a bizonyos vasfog, és még Jodie Foster is szép benne.

Maverick fegyvert ránt

Valójában nem hinném, hogy van olyan ember aki még nem látta ez a filmet. hahh, fellengzős, tuti van ilyen, mert például fiatal vagy akármi. Nekik a történet röviden: Van egy nagy pókerjátszma, ahova 25 ezer dollár a beugró, a vadnyugat legjobb pókerjátékosai neveznek, és Maverick (Mel Gibson) ki akarja deríteni, hogy jobb-e mindnél. Ezzel csak az a probléma, hogy ebben meg akarják akadályozni, na és az, hogy még 3ezer hibádzik. Miközben igyekszik a játszma helyszínére belebotlik egy bizonyos Ms Bransford-ba (Jodie Foster), meg még sok másba.

És azt kell mondanom, hogy a film maradt ugyanaz a felhőtlen szórakozás, mint amire emlékeztem. Nem veszi túl komolyan magát, és az egyetlen negatívum ami beugrana, hogy Mel Gibson mint narrátor nem az igazi. De aztán ezt is megbocsátottam neki, mert az indiános kitérő utáni narrálás vicces volt. Meg az egész film is, végig fun. Ahogy szivatja és átejti mindenki, még a legjobb “barátai” is. Ahogy a jellemét nemesítik.. mások. Ahogy “segítenek neki”.

De a film csúcsjelenete mindenképp Danny Glover feltűnése. Ahogy egymásra néznek a bankban, és ahogy, amikor Danny Glover ellovagol, az orra alatt mormolja, hogy túl öreg ő már ehhez a sz*rhoz. Hát az valami fergeteges.

Maverick értékelés

Ilyen egy szórakoztató western komédia. 8/10 a pontszám. Mellesleg a helyszínek csodálatosak, és hát HD minőségben, hogy is mondjam.. kicsattan a kép.

Mr. Brooks

Na ezt sem gondoltam volna, hogy Kevin Costner hozza el azt a sorozatgyilkos a mozikba és a képernyőre, ami tényleg legnyűgöző lesz. Nem azért, mert Costnerrel bármi bajom van, csak egyszerűen nem illik hozzá. Legalábbis ezt hittem én, meg lehet hogy közületek is páran, de megnyugtató, hogy ez nem így van. Vagyis megnyugtató, hogy egy szociopatát, aki teljesen hidegvérrel öl, jól játszik? Az van, hogy baromi jó lenne spoilerekbe bonyolódni, kitárgyalni úgy a filmet, meg könnyű is, de akkor elrontanám a szórakozást, úgyhogy igyekszem elkerülni a spoilereket szokás szerint.

Mr. Brooks súlyos függő. Méghozzá nem alkohol, vagy szex vagy hasonló “könnyed” élvezet rabja, hanem a gyilkolásé. Ott izzik benne a vágy, hogy öljön. Már nem élvezetből teszi, hiszen (tippre) több száz gyilkosság után, ez már nem lehet mozgató erő. Hanem egyszerűen azért, mert nem ereszti a függőség. Éjszakánként, kocsijából szemeli ki az áldozatot, akinek a halálát utána módszeresen kiterveli. Amúgy a nem élvezi dologhoz még azzal jönnék, hogy amikor el próbálják tulajdonítani tőle a “dicsőséget” az eddigi tetteiért, akkor nyugodtan hagyja. Nem vágyik az elismerésre.

Egy nagyon morbid poén volt a filmben, amikor egyszerűen én is csatlakoztam a gonosz nevetéshez, annyira ütött. Amúgy pedig egy székbe szegező thriller. Nem azért, mert pörögnek a történések, hanem a hangulata miatt. Ennyi film után az egyszerű sorozatgyilkosság, és az utána való nyomozás már nem izgalmas, ezért a készítők igyekeztek ezt megkerülni. Nincs macska egér játék a gyilkos (KevinCostner) és az utána nyomozó Demi Moore között, de mégis leköti a figyelmet a film, amint több szálon mozog a cselekmény. Nem mondom, hogy gyakorlott nézők nem jönnek rá egy idő után a végére, hiszen rá lehet, de mégis ütős.

Magáról a gyilkolásról nem nagyon írnék, nekem tetszett, hogy minden az utolsó részletig pedánsan ki volt tervelve. Pontosan úgy ahogy azt az ember egy okos gyilkostól elvárná. Nem azon fog az ilyen lebukni, hogy hátrahagy valami nyomot. Mr.Brooks szinte nulla indulattal végzi a dolgát, ami egy hangyányit szerintem félelmetes volt. Nem fog hirtelen felindulásból megölni senkit, egyszerűen nem olyan. Mint ahogy vérengzős jelenetből is kevés van, így rögtön még több hangsúlyt is kap az a pár, ami viszont nem spórol a vérrel. Nem akartam a realizmus szót hozni, de olyasmi.

Moore és Costner mellé főleg sorozatsztárok csatlakoztak. Csi főszereplő bige, és Shark lánya. Ez utóbbi a végefelé szerintem remekelt. Na meg Dane Cook is szerepel, aki ugye egy stand-up komikus, akinek idén van pár filmje. Nem nagy színész a csávó, a sorozatgyilkos film közepén is azt a figurát hozta, amit a Vicious Circle közepén, azaz magát. Ő az, akit először meglát a néző, és felszisszen, hogy miképp kerül ide, de aztán beletörődve, bizony könnyen elfelejthető, hogy nem megy neki a színészet, hiszen a karakterhez illik Dane figurája.

Tegnap éjjel láttam, de még mindig itt van a szemeim előtt az utolsó előtti jelenet. Akit érdekel, a dalt a The Veils adja elő, és a címe Vicious Traditions, ami találó cím. A film során olyan semmilyen volt a zene, így talán még jobban ütött amikor felhangzott a fight your way out of this one refrén az utolsó előtti jelenetben.. Damn

Mr Brooks értékelés

Először hét pontot akartam adni, de most betettem a Veils számot ezen poszt megírásához, és azt hiszem áthajlok inkább 8/10-re. Hatalmas meglepetés, a teljesen unalmas trailer után. Egy esős estére javaslom nyugodt szívvel.

Superbad – kritika a idei második hatalmas vígjátékról

Annyit kéne csak írni róla kritikaként, hogy szuperjó, mivel megérkezett az a vígjáték, ami felülmúlta a felnőttes témával operáló Felkoppintva (Knocked Up) darabot. Ide is besuvasztottak pár komolyabb témát, de nem fekszi meg a gyomrunkat, hiszen a poénok áradatában van elrejtve ügyesen. Először is, ne ismerkedjetek bárban. Vagy valami ilyesmi, de lássuk a többit.

Superbad: a két főszereplő sétál el a busztól

Am i superbad or what?

Kezdem ott, hogy amihez Apatownak köze van, abban valahogy mindig szerepel pár Freaks and Geeks (legjobb high school sorozat) és Undeclared szereplő, és hát jó felismerni őket. Na kitört belőlem a sorozatjunkie, elnézést, hogy pont ezzel kezdtem.

Szóval a sztori gyorsan: Seth és Evan, a két középiskolás geek srác, hivatalos egy buliba, ahol mindkettőjük szíve hölgye ott lesz, és hát meg akarják őket valahogy hódítani. Ezzel csak egy probléma van, így az ital beszerzése rájuk hárul. A vásárláshoz meg ugye személyi kell, és itt lép színreMcLovin, aki majdnem ellopja a showt a srácoktól, mivel kb a legjobb fej a filmben. Ezen kívül még két őrült rendőr is szerepet kap, a többit pedig meglátjátok, merthogy a filmbuzi ezt a filmet kicseszettül ajánlja.

Körülbelül 5 perc kellett és már hangosan röhögtem. Hiába na, ha egyszer olyan a duma, akkor nem lehet mást tenni. Igazából írni sem, ezt látni kell. A dick-treasure-box abszolút csak a felszínt tudta megkarcolni abból ami itt folyik. Egyszerűen ezek a tinik semmit nem kímélnek, aminek köze van a szexhez. Főleg ugye a dagadt srác nyomatja a dumát, de mondom, telitalálat. Amikor másnap reggel felkelnek a srácok – nem mondtam, hogy nagyjából egy éjszaka játszódik az egész? – csak simán néztem volna tovább, olyan jó karaktereket alkottak. Bár kerek a történet, de mégis jó lett volna. Persze ha tényleg folytatnák, hát az lehet, hogy csalódás lenne. Talán egy egyetem végi nagy kalanddal, esetleg, de nem hiszem, hogy ez a veszély állna fenn.

I’m McLovin it!

Áh, lehet nem érződik eléggé a lelkesedés, inkább nézzük a negatívumot, ami konkrétan a film középső része. Egy kicsit ott lelassul az egész. Talán ott villoghatott volna a vágó-olló, 100-ról 90-re csökkenteni mondjuk a percek számát, de szerencsére azért a készítők sikeresen legyűrik a pillanatnyi nehézséget. De hülye vagyok, hiszen még ott is akad pár olyan duma, ami hiányozna.

Még a rated R dologról, no cickók sehol, egész egyszerűen csak a nyelvezet miatt kapta, és itt vicces megint az MPAA, hiszen a középiskolát befejezők valahogy így beszélhetnek. Már persze amikor össze tudnak két mondatot rakni egymás után értelmesen, mégis ők azok akik hivatalosan nem nézhetik meg, vagy csak nagykorú felügyelettel. Szerencsére az “idősebbek” isszétröhögik magukat, így várhatunk még hasonló nagy dobásokat, hiszen a pénztárban csak úgy csilingel a sok aranypénz.

Superbad értékelés

Most hogy lecsitult az élmény, bár jobb mint a Knocked Up, de a kilenc pontot épphogy nem éri el, úgyhogy kap egy 8/10-et. Azt továbbra sem értem meg, a magyarnak miért nem jár a röhögés, hiszen a Kncoked Up-ra fél évet kell várni, de a Superbad mintha még be sem lenne írva, hogy fél év múlva lesz. Pedig hát az előzetes Superbad hype alapján nyilvánvaló itt is, mint a Felkoppintvánál, hogy a szórakozás baromira garantált. Ezt a készítési költség és a rated R dolog melletti magas bevétel is bizonyítja, ami egész egyszerűen várható volt.

(A következő Apatow filmről, Walk Hard: The Dewey Cox Story, amúgy direkt nincs itt szó a siteon, mivel a trailere sztem unalmas volt.)

Változó világ (Fast Times at Ridgemont High)

Mondtam, hogy baromi sok pótolnivaló van még hátra, legalábbis a számomra. Vegyük rögtön a Fast Times-t, amiről annyit tudtam, hogy a világ egyik legjobb tinivígjáték meztelenségét tartalmazza. De komolyan. Hiába, az ember javíthatatlan, de emellett pedig simán a 80-as évek legjobb tinivígjátékai között van. Amúgy furcsa, hogy az Amerikai Pitéig kellett várni, hogy rendesen feltámadjon a műfaj. Na persze azóta jó sok szennyt is kitermelt azért megint.

Változó Világ (Fast Times at Ridgemont Hight) főszereplő lány a folyosón

Nos, jó lett volna ide képnek Phoebe kilépése a medencéből, de azért mégsem tolhatok meztelenséget, mert a rated R vígjátékra ráugró tinik még véletlenül meglátnák itt. Vagy mi (esetleg mégis? katt a linkre előbb). Nem köntörfalazok tovább, szétröhögtem magam a filmen. Ott van például rögtön az egyik főbb szereplő, akit Sean Penn játszik tök fiatalon. Ezen szereplő meg egy agyatlan stoner, így Penn végig bebutult arccal mászkál. Ott van Forest Whitaker, amint éppen bepipul.

Aztán ott van, hogy a főszereplő lány hogy veszti el a szüzességét. Meg ott van a csomó falfirka, amik részletezik a képet. Ott van Mr Hands, aki szerint mindenki drogos! Ott van Brad, aki 2 éve jár a barátnőjével, de még nem csinálták, mégis mindenkinek úgy adja elő mintha. Vagy ott az összes fiatal, amint lódít ha szexről van szó, de nagyon. Felvilágosítás nuku természetesen, marad a szóbeszéd közöttük. 30-40 percig bírja.

Furcsa, hogy ezt nem Cameron Crowe rendezte, pedig a könyv ami alapján készült, és a forgatókönyv is az ő keze műve. Azért Amy Heckerling (Európai vakáció) is megbirkózott a feladattal. Emellett még a zenék is többnyire eltalálták a hangulatot, főleg dalszöveg ügyileg. Mondjuk ebben közre játszik, hogy újra divatos a stílus.

A történetről már megint nem beszéltem. Vége a nyári vakációnak, és a gyerkőcök visszaözönlenek a középiskolába. Tada.wav

Változó világ értékelés

Egy 8/10 könnyedén elrepült rá. Azt máig nem tudom, hogy Ferris-el ellentétben ezt miért nem játszották agyon a tévék. Az odáig rendben van, hogy nem mehet délután, de nem is emlékszem rá, hogy valaha is láttam volna. Egyszerűen nem is rémlett a magyar cím, most hogy megnéztem, közben az aol top25 középiskolás filmje közül a negyedik például.

Tűzben edzett férfi (Man on Fire) újranéző

Rákerestem miket írtam róla, és tartja magát a 8/10-hez. Azt azért mostmár látom, hogy Tony Scott mindent megtett azért, hogy elbassza a filmet. Rángatott kamera, villogó vágás tök feleslegesen, kicsit túl sok flashback-el, például.

Sőt, van egy jelenet, amikor Creasy vérbosszút fogad, erre egy nő egy játékmackót nyom a kezébe! És mégis elhiszed, hogy kinyír mindenkit. Megöli őket, mert ilyen, badass. Amikor erőszakot kell alkalmaznia nem habozik, és emiatt üt továbbra is a Tűzben edzett férfi. Ha egyszer bosszúról van szó, akkor nem kell tökölni, mert nem lesz hihető.

Tűzben edzett férfi (Man on Fire): Denzel Washington kigyalogol a fénybe

Amúgy egy kiégett iszákos harcos a főszereplő, akit felfogadnak testőrként. Megkedveli a kislányt akit védenei kell, de mégis elrabolják a lányt őt meg lelövik. Persze ez nem a film vége… Készülj fel, mert ez a bevezetés, alapozás, elég hosszú. Csak szólok.

Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik

Rögtön ott kezdeném, és lehet ezzel szembemegyek sokat véleményével, hogy szerintem az Ocean’s 12 nemhogy jó film, de simán jobb mint a 11. Abban az évben az egyik leglazább hülyéskedés volt, még ha magát a heist-et nem is láttuk, csak a végén elmagyarázva. Ez a film meg azoknak szól, akiknek ezen előző rész nem tetszett, úgyhogy most végig a a rablás előkészítését látjuk, semmi ultracsavar, hogy miképp oldanak meg x-y dolgot. Hogy jó-e? Majd eldöntöd, mert úgysem hagyhatod ki.

Azért ne hagyd ki, mert ilyen jól összeválogatott sztárcsapatot ritkán látni a vásznon. Ahogy meg is jegyzi Eddie Izzard (még mellékszerepben is mekkora arcok, Eddie a bizonyíték rögtön!), “bírlak titeket, mert van stílusotok”, kár hogy utána rájuk fogja, hogy analógok, mint ugye Bruce a Die Hard-ban. Az egészhez meg hozzájön ugye a Soderbergh stílus, amit én leírni nem nagyon tudok, de kiböki az ember szemét, amint nem trendin zoomolgat, hanem kényelmesen eltávolodik a képtől a kamerával, hogy így dobjon be újabb részletet. Mondom, hogy nem megy a leírása.

Ami rögtön szembekap minket a film első 5 perce után, hogy ezúttal nincs Julia Roberts, amiért ugye áldhatjuk az eget. Nincs Catherine Zeta-Jones sem, ami olyan elfogadható áldozat Julia mellőzéséért. Ellenben rajtuk kívül viszont az összes nagy arc visszatért. Kevesebb az egymás között hülyülés azért, és ez egy kicsit hiányzott. TalánCasey Affleck és Scott Caan hozta a legviccesebb jeleneteket, míg George Clooney és Brad Pitt a stílust szállították. Matt Damon meg továbbra is hatalmas volt ebben a “valaki akarok lenni, bízzátok rám” dologban, ami akadályt az eddigi részekben is könnyedén vett mellesleg.

A történet dióhéjban annyi, hogy Danny Ocean és csapata egyik jóbarátjukért áll bosszút az Al Pacino által játszott Willie Bank-on. És itt el is érkeztünk a film talán legrosszabb eleméhez. Pacino egész egyszerűen gyenge ellenfél. Andy Garciáról az előző részekben rögtön elhittem, hogy egy számító pöcs, akivel ki kell cseszni, már ha lehet. Nos Pacino inkább enyhe ásításokat csalt ki belőlem végig, annyira tipikus volt. Lehet csak nem bírom a képét mostanra, de valahogy itt túmáccs-nak bizonyult.

Bár a mozikat nem szoktam emlegetni, csak ha negatív élmény van, de azért tudjátok, hogy a MOM park a szívem csücske mert ott van általában feliratos változat. Szóval Ocean’s-ékat az Óbudában néztem most, és a szívem megállt többször azon ahogy a reklámokat meg bemutatókat kezelték. Először nem volt hang a sima reklámok alatt, mondom ez belefér, benézte a csávó. Errebaz széthúzott képpel ment a L’ecsó előzetese, aztán meg középre igazítva az Evan Almighty-é, és alul felül fekete csík. vicces volt hogy a vászonnak kb a 10-ét használta ki a kép. MOndom Wtf, erre leadták az új Antony Hopkins film előzetesét teljes filmszélességben, és bang újra a lecsó elnyújtva. Hogy rövidre fogjam a sztorit, a szívem itt már ezerrel vert, hogy légyszi a filmet ne mert kirohanok, erre az első tekercs vetítése szinte végig életlen volt. Nos akkor ennyit a mozi-élményről.

Ami viszont dicséretes, hogy mindenki beszerezheti 2 rugóért az előző kettő Ocean’s részt, mert menüben hozzád vágják “amíg a készlet tart” 2L popkorn meg egy közepes üdítő mellé.

Hogy lesz-e folytatás?

Ha nem, akkor sem szomorkodunk, mert a stílusos, filmes Vegas temetése zseniális volt ebben a részben. Viszont ha visszatér a csapat, akkor meg csak örülhetünk. Egyelőre ugye Clooney valami olyasmit emlegetett, hogy öreg ő már az ilyesfajta pergéshez ami a kampányhoz kellett, de e mögött inkább azt látom, hogy nagyon tetszik neki a rendezői szék (épp forgat valamit megint), meg a White Jazz(?).

A film utánra amúgy előre készültem, soundtrack a lejátszóra másolva, és csak úgy sétálgattam az 1-es vonalán egy jó darabig. A nap mögöttem ment le a hegy mögé, és a cool kitartott a lemez végéig. David Holmes rácuppant kicsit a 70-es évek-beli pszichedeliára, legalábbis néhol szintetizátor ügyileg, de ez nem baj, mert hát jól sikerült neki, még ha összeségében nem is ez volt a legjobb filmzene amit alkotott eddig.

Bickford Shmeckler’s Cool Ideas

Nézzetek független kisfilmeket, mert jók. Üldögélsz nyugodtan, erre végre kijön a Bickford cool ötletei, és leviszi a fejed a feelgood életérzés szinte nulla pénzből. Max a színészek vágtak zsebre valamennyit, mert a helyszínek semmi extrák, mégis ötlettel és dumával kitoldják ami hiányzik. Groovy.

Bickford Shmeckler's Cool Ideas

Az alapsztori annyi lenne, hogy ez a Bickford (Patrick Fugit – Almost Famous) ír egy The Book című könyvet, amit a kollégiumi szobájában tart. Aztán egyik este Sarah Witt (Olivia Wilde – The Black Donellys) egy partin jól ellopja tőle, vagyis felszabadítja a könyvet, miután az olvasásától agyorgazmusa van. Igen, ilyen erős a könyv. Ezután Bick megpróbálja visszaszerezni, ami elég béna plotnak hangzik, de meglátjátok (mivel mindenképp csekkoljátok) hogy nem az. Na.

Ritkán nevetek hangosan ennyit egy film alatt, mint itt tettem ezen intenzív 80 percnél. Teljesen nekem szóló humornak bizonyult és betalált. A Soundtrack összeválogatóinak is erős gratuláció, mert hát jól választottak. Amúgy, random ide beírom most, az indie rendezők direkt szívatják a nézőiket ilyen címekkel? Mármint nem catchy és rövid, oda kell figyelned rá, hogy megjegyzed, de kiejteni még akkor is nehezen fogod.

Az egész Bickford Shmeckler’s Cool Ideas filmet pedig egy olyan jó kis szereplőgárdával dobták meg, hogy néha letettem az állam. A főszereplő ugye sok film, köztük az Almost Famous miatt adott, de a mellékszerepekben is jó arcok pengetik a húrokat. Konkrétan a feltűnő John Cho például, aki ismét nem hazudtolta meg magát. De a sorozatnézőknek rengeteg ismert arc lesz még, az említett Olivia Wilde-on kívül. Pár helyen azért megdöccen a film, mintha nem lenne teljesen megírva a jelenet vagy nemtudom, a színész láthatóan nem tud mit kezdeni a helyzettel, de mindig visszajut a helyes ösvényre végül.

A film, a könyv sugallt hatásától eltérően, nem váltja meg az ember világképét, egyszerűen csak betolja a feelgood hangulatot, és vigyorogsz a végén amikor szól a dal, énekli a csávó hogy looking for fun, life i love you (amit meg is kaptál), és elkezdenek jönni a nevek. Ez van. The author is full of shit – the epic sex poem. A trailer amúgy gagyi, még a Pitét is emlegetik benne, de nyugi, nem olyan. 8/10. Vége.

Die hard 4.0 – Legdrágább az életed

Az van, hogy húzhatnám a sok betű végéig, de minek: John McClane jön lát és győz. Minden félelmet el lehet felejteni, a film kibaszottul jó, minden ellenkező híresztelés ellenére is. Egyszerűen nem kell hinni nekik. Úgy elrepült a film több mint két órája, mintha egy 30 perces valamit néztem volna. Egész egyszerűen vége volt, és az ember csak nézné tovább. Ebben a még még még érzésben azért benne van gyermekkorun kalapvetése, a Die Hard 1.

Bruce Willis és Justin Long - Legdrágább az életed

Persze persze, sokkal kevesebb vér, nincs egy 3. rész liftes jelenet kaliberű vérengzés sem, és a káromkodások is el lettek vágvahangeffektekkel, de a trailerben szarnak kinéző poroltós jelenettől kezdve teljesen ott vagy a filmben, egészen a végefőcím előtti legutolsó képkockáig. Mellesleg, ha jól hallom, a szinkronosban káromkodnak, de a “minden megvan” helyett valami kisköcsögös mondatot fordítani azért gáz. Erről a végén inkább.

John McClane ezúttal terroristákkal veszi fel a harcot, vagyis hát nyilván pénztől van szó. Amúgy meg senki nem tanul? Tegyük fel hogy rosszfiú vagy, feltűnik McClane és beleköp a levesedbe, erre jól megnézed az aktáját, ahol látod miket művelt eddig a családja védelmében, erre nyilván nem kezded a család ügyet feszegetni akkor, baze! Nyilván… Amúgy a Legdrágább az életed leggyengébb részei egyenesen az új Hitman-hez kötődnek, aki bizony rossz volt gonosznak (ugyanaz a csóka játssza aki majd hitmant teljesen kopaszon.. izé, csak úgy mondom).

Ha túltesszük magunkat az epic történeten akkor egy dologra jövünk rá, Bruce még mindig jól osztja, akkor is ha az elején nagyon ráncos a nyaka. Justin Long-nak meg baromi jól megy ez a buddy szerep, és hatalmas poénokat ereszt el.

Ez meg a másik amúgy, teljesen klasszikus akciófilm érzésem volt, annyira repkedtek jobra balra a jó beszólások és a poénok. Egyszerűen a sok lövöldözés között jobbakat lehet röhögni mint egy átlagos vígjátékon (például Justin Long-én, az Accepted-en). Külön pirospont mindenkinek aki értette a Johnson ügynökös poént. És nem a tisztitószerre kell asszociálni, annyit segítek. A Star Warsos is komolytalan volt. Meg.. sorolhatnám még azért rendesen.

Legdrágább az életed értékelés

Ez bizony egy zsíros 8/10 lett. Lehet, hogy csak az ős Die Hard rajongók felének jön be majd a film, a másik fele meg panaszkodni fog a kibaszott kevés káromkodásra, de ez megérdemel minden pontot a 8-ból. Láttunk tavaly tökösebb akciófilmet, viszont itt Bruce az aduász.

Végül a feliratról. Néha baromi jó megoldások voltak benne, néha viszont ez a idegesítő ellentetjét mondom dolog (“szép vagy” helyett “nem vagy csúnya”, ez amúgy tipikus fordítói kerülő általában), főleg amikor rosszul jön ki miatta a jelenet. ezen kívül kettő hiba maradt meg, ezek pedig: land line = stabil vonal a vezetékes helyett, ki használja stabilként? A másik pedig a kihűlt nyomunkat helyett üldözik a farkunkat vagy mi lett. Lehetett volna sokkal elegánsabban. De összességében szerintem jobban sikerült, mint mondjuk a Karib Tenger 3 felirata.

← Vissza a jelenbe - A múltba →

Kategória archívum: ********