TÁMOGASS ha belefér | kommentelj róla

Ghostbusters: Frozen Empire

Mondhatnám, hogy az év csalódása, de hazudnék vele, mivel nem vártam túl sokat tőle, ez azon is tetten érhető, hogy egészen a Maxos premierjéig elvoltam nélküle. Mondjuk azt a keveset sem hozta, amit kellett volna.

A múltkor még ugye senki nem emlékezett a szellemirtókra, most meg ismét New Yorkban száguldanak, és az emberek szeretik őket, de a polgármester valamiért nagyon nem. Már az anyagi káron kívül is gondja van velük. Innen indul a film története, amiben van első szerelem (de csak Kína, és persze konzervatív kompatibilisen), vannak az öreg arcok, meg valami ősi gonosz, akit az ősi szellemirtók (valami más nevük van) zártak be egy gömbbe. Nyilván ki akar szabadulni, és ez vezet a nagy akcióhoz, ami… egy “kis szobában” zajlik le végül.

Annyira középszerű termék, hogy igazából még a szidása sem szórakoztat, nem hogy a film tette volna. A Ghostbusters: Frozen Empire is tökéletes példája annak a cinikus nosztalgiabányászatnak, ami egyre jobban dominál mindent, nyilván összefüggve a “csak létező IP-t akarunk berendelni…” trenddel.

Ezen kívül az is zavart, hogy a fő történet szálat igazából el is nyomták. Nem azt mondom, hogy a család fiatal lányának a felnövése és első szerelme annyira izgalmas lett volna, már persze körülvéve a nagy veszedelemmel, ami hozza a szellem-akciót, de basszus, olyan furán tették mellé a többi “emlékeztek erre”-jelenetet, meg karaktert — Bill Murray feltűnéseinél nagyobb “ide a csekket” nem volt idén? –, meg Paul Rudd karakterének az apává növését, meg apróságot, hogy iszonyat szomorú voltam.

Legalább valami rendes filmet tennének össze, amibe elférnek a nosztalgikus elemek is, de olyan, mintha már ezzel sem próbálkoznának. Ellenpéldának ott az Alien: Romulus, amiben legalább készítésileg volt rendes koncepció, míg itt konkrétan azt éreztem, hogy a fő szál megvolt, és utána jött mindenki, hogy “még ez is legyen benne valahogy”, toldott-foldott semmiséget hozva végeredménynek.

Az alakítások mögött teljesen az éreztem, hogy a színészek csak túl akartak esni rajta, és ezen a rendezés sem segített, de hát ilyen alapanyagból mi lett volna más. Nem is, ezúttal nem kap felmentést a technikai része miatt a film, mert igazából abban sem volt erős. Semmi nincs benne.

The Union

A film felénél már azon gondolkoztam, hogy ez miképp lett ennyire szar, de igazából még a rendezőre sem lehet mutogatni, bár nem tudott blockbuster lendületbe lépni a sok tv-sorozatozás után. Mindig amikor azt olvasom az AI hívőktől, hogy na majd az mit hoz, akkor elfelejtik, hogy az Unionokat jóváhagyók fognak dönteni az AI forgatókönyvekről, bár már ez a film is egy algoritmus által összetettnek érződött, még ha nem is gép írta ténylegesen.

A történet? Az nincs. Mármint kezd egy Mission Impossible lopással, konkrétan ügynöklista a McGuffin, a mindenki által vágyott tárgy, ami egy rosszul sikerült bevetés során eltűnik, és az ügynököket vezető csapat fejét lelövik, de a teste nem lesz meg, mert vízbe esik.

Aztán keverik valami paródiafilmmel, amiben csak 1 emberben bízik a tényleges túlélő ~~Ethan Hu~~, a Halle Berry által alakított Roxanne Hall, a középiskolás szerelmébe, aki még mindig a szülővárosukban lóg, és a maga loser módján mégis menő a közösségben, vagy valami ilyesmi lehetett Mark Wahlberg kikötése. A régi viszony felidézése a férfi elrablásába torkollik, és 2 hetes kiképzésére, ami után be is dobják a mély vízbe, és szerencsére az első tényleges küldetése végére már profi ügynök lesz, hogyne lenne az Marky, na.

Tudom, akciókomédia elvileg el kéne férjen minden hatalmas logikai ugrás, és ha szórakoztató lett volna, akkor semmi gond nem lenne ezek elfogadásával, de ehhez valami extra kéne. Mármint ha már ennyit nyúlnak a Tom Cruise életműből, de egy kis Bourne is beköszön, akkor jobban kéne igyekezni, hiszen a Knight & Dayt a sármja és néhol az írás mentette meg, a Mission Impossible pedig teljesen a bevállalásain is múlik, avagy az akciónak működni kellett volna itt, nem pedig egy Rock-os biztonsági játékos fos kellett volna tévére kenni. Hihetetlen, hogy mennyire fantáziátlan az akció, pedig látszólag költöttek is rá, de talán a két gerendán táncolós részen volt valami, ami 1 perc az egész filmből…

Arról már nem is beszélve, hogy Mark Wahlbergnek az ilyesmi kémes dolog nem annyira megy, pedig a Shooter és hasonlókban kedvelem, szóval nem is a színésszel magával van bajom. Bár ami itt a karaktere köré egyértelműen az ő kérésére lett a forgatókönyvbe tuszkolva, az mind borzasztó ego-tripnek tűnik, olyasmi kaliber, mint az, hogy Vin Diesel sosem veszíthet bunyót vásznon. Halle Berry még elmenne, de vele meg a fodrász b**zott ki végképp, ha a többi dolog, mint a fényképezés, a forgatókönyv, a CGI, és az akciókoreográfia nem lett volna ellene.

A forgatási képeket elnézve sok dolog lehetett a terepen felvéve, így még durvább, hogy ez konkrétan nem látszik a tényleges, kész művön. Hihetetlen ez a trend, ami talán külön elmélkedést is érne, mert egyszerűen nem tudom megérteni.

Tudom, nagyon negatív voltam, de egyszerűen idegesített ez a film, mert ugyanennyiből ezzel a két sztárral, akik között néha mintha lett volna kémia, akár valami szórakoztatót is csinálhattak volna.

Igazából tökéletes töltelék a Netflixnek. Újabb poszter mutogatható, amin ismert arcok vannak, benyomható takarítás vagy alvás mellé is, odafigyelni nem kell, és néha 1-2 poén talán áttöri ezt a közönyt. Ja hogy filmként? Siralmas.

A Family Affair

Valamiért nekem ez a film a Netflixes romantikusok mélypontja. Talán mert tényleg elvileg sztárok voltak benne, szemben egy Players vagy hasonlóval. Viszont ez nem segített rajta, sőt…

A történet egy nemzetközi mozisztár asszisztense körül indul, aki idővel producerkedésre akarja adni a fejét, de a főnöke láthatóan ezt nem annyira támogatja mégsem. Össze is vesznek, és a férfi elmegy az asszisztens házához, hogy visszakönyörögje, de ott annak anyjába fut, akivel, nos összejönnek. Aztán még jobban összejönnek.

Nyilván nem is a történet a lényeg, iszonyat elnagyolt, hatalmasakat ugró és a többi ilyenkor szokásos, ami durva, hogy valójában a hangulat mennyire furcsa itt. Erről első sorban a fényképezés is tehet, mert olyan, mintha “telefonnal vették volna fel”. Vagyis nem erőltették meg magukat sem a beállításokkal, sem a fényekkel, nagyjából kétfajta megoldás volt, és azt váltogatták. Ötlettelen és rutinos az egész, gondolom mert így volt a legolcsóbb és gyorsabb a technikai része.

Plusz, tényleg megértve Zac Efron miért néz ki máshogy, mint sok évtizeden át, és valójában Nicole Kidman húzta le a roborzsarus arcával magához, de nem elég, hogy a történet minden valóságtól messze jár, de még a szereplők is olyanok, mintha nem emberek lennének. Komolyan, csak hátralépve, vajon a tényleges közönsége a filmnek bele tudja magát élni? Aki miatt néztem, annak nem sikerült.

Iszonyat kéne egy munkás-középosztályos vérfrissítés Hollywoodnak, hogy ismét valamivel emberközelibb, de mégis álmodozó filmeket csináljanak. És ezt pont ez a Netflix… tartalom húzta alá nekem valamiért.

Rebel Moon: Part Once and for all

Azt hiszem utoljára palizott be Zack Snyder. Itt a Netflix, most még több pénzt is kapott arra, hogy megvalósítsa magát, nem bombázták note-okkal meg hasonlókkal, nem volt gúsba kötve, akkor miért ennyire tellett? Ez nem a Warner, aki szétszedi a filmet, mert nem illik bele a képregényfilmes terveikbe. Konkrétan elnézve a Snyder interjúkat, ezúttal magát cenzúrázta még a PG-13 besorolással is, mert “ennyi pénzből PG film készül, de azért leforgattam a rendezőit, bár más indokkal, mint szoktam, mert a szívem ezt diktálta”.

Úgy állt hozzá, mint Batmanhez, avagy fogta az inspirációit, amik közül a legnagyobbaknak a Star Wars és a Seven Samurai tűnik (azért akad Harry Potter is:), és nyakonöntötte erőszakkal (amit PG-13-ra vágott). Meg expozícióval, nézőnek beszéléssel, hiszen máshogy nem lehet semmit bemutatni, csak ha mindenki elmondja mit akar. Mintha egy 12 éves írta volna az egész filmet. Igen, elő lehet venni azt, hogy a faszért nem képes egy rendes íróval összefogni már?

A történet röviden annyi, hogy van egy birodalom, ami kizsákmányol mindenkit, és közben épp el akarja taposni a kezdődő lázadás csíráját. A kizsákmányolás egy kis mezőgazdász faluhoz vezet, ahonnan az összes terményt el akarják vinni 9 héttel később az aratásnál. Azzal nem számolnak, hogy a birodalom legkiábrándultabb, de tökéletes harcosa is ezen nép között bújt meg, így amikor a hátrahagyott helyőrség meg akarja erőszakolni a falu szép lányát, akkor az (ultralassítva) lenyomja a katonákat. Aztán mivel így a harc elkerülhetetlenné válik, elindul, hogy sereget toborozzon a falu védelmére. Ebben a feladatában ~~Mos Eisley laza kalandora,~~ izé, nem is tudom milyen város laza, de hajóval bíró tolvaja segíti.

Bár vicceltem azzal, hogy honnan nyúlt a film, mert ami itt megy azt már nem lehet sima inspirációnak venni, de az lenne a legnagyobb baj, ha mindezek mellett legalább hozna egy minimum szintet a mű. De nem teszi. Konkrétan a “párbeszédek” olyanok, hogy szerintem tanítják forgatókönyvírásnál az “így nem szabad” ellenpéldák között. De hát mit tudnak ők, amikor Snyder 200 milliókat kap simán rájuk, nem?

Rengeteg példa van, miközben összeszedik a csapatot a “gyere már velünk” “jó” módon, rendesen be sem mutatva a ~~mest~~ harcosokat, de a legjobban két helyen vigyorogtam. Az egyik amikor a random kigyúrt indiánra (oké, mindenki kigyúrt igazából) fél másodperc alatt rábízzák az életüket a már látott griffines jelenetnél. Ennél csak az volt viccesebb, amikor Charlie Hunnam karaktere megszólalt, hogy “győzködsz a jó útra térésről”, amikor szinte semmi ilyen pillanat nem volt. Nem lévő dolgokra utal! Konkrétan szinte semmi karakterpillanat nem volt… minden csak plotcentrikus, de iszonyat nulla módon. Az összes karakter kimondja mit érez és miért, és hogy mi a következő lépés, semmi igazi konfliktus nincs közöttük, mármint olyan emberi. Atyaég. De legalább a náci birodalmi admirális lefekszik valami csáplénnyel, nem?

A fő-fő bűn pedig az, hogy ez a film nem szép, még a borzasztó “kapcsold ki az agyad és élvezd”-érv sem süthető el rá, ne is próbáljátok. A Watchmen és a 300, de még a Man of Steel is simán elővehető vizuálisan, de itt már a színektől kezdve a trükkökön át minden B kategóriás A-pénzből, hiszen Snyder fényképezte is (szóval Story By, részben Written By, Directed By, Photographed By), míg az említett filmeknél Larry Fong felelt ezért a feladatért.

Még a koreográfia is darabos, de az az egyedüli, ahol talán elhiszem, hogy a rendezői segít, mert lehet csak a véres pillanatok kivágása miatt döcög. Bár az interjúk alapján Snyder szerint a majd mutatott erőszak több mélységet ad a karaktereknek? Aki megnézi később az tudósíthat, de ismét felmerül a kérdés, hogy miért nem az a változat jött most? 1-1 “szép” pillanat volt kitalálva, amiket összeköt az írási és vizuális mocskos massza.

Természetesen mára már no. 1 a Netflixen (miattam is, megnéztem), szóval ki tudja, gondolom majd a Part Two-nál meglátjuk mennyire jött be a számításuk, de feltehetően az is toplistás lesz simán. Sikerileg lehet az van amit akartak a Netflixnél, de filmileg ez egy hatalmas adag kakkancs. Igen, kimondom, ezt még a vizualitás sem menti, mert néha olyan, mintha valami paródia lenne, például amikor valaki fut lassítva, aztán szuperlassítva ugrik.

Borultam, de inkább kikészített, pedig csak egy legalább közepes, kikapcsolós blockbustert akartam nézni.

Bird Box: Barcelona (Dog Box?)

A Netflix megtette, végre szállított valamit a Bird Box univerzumba, ami… szarabb, mint az eredeti. Komolyan, még az európai helyszín sem dobja fel, talán mert a távoli képek csúnyábbak, mint a Fallout 1-2 (írói túlzás), a közeli pusztulat pedig olyan, mintha 1 utcán járnának fel és le, miközben “átszelik” Barcelonát.

A történet onnan indít, ahonnan a Sandra Bullockos film, megjönnek az idegenek, akikre ha ránézel, akkor megölöd magad. A főszereplő igyekszik a lányához jutni a káoszban, aztán pedig csak túlélni bekötött szemmel, átszelve a várost. Kerülgettem pár meglepetést, mert…

Tudjátok milyen a film? Mintha lett volna egy ötletük arra, hogy mi lenne meglepő. És tényleg, amikor felfedik az első fordulatot, akkor azt mondtam, hogy “hú, ez érdekes, na mit kezdenek vele”. Persze semmit, az egy rövidfilmre való ötletük széthúúúúúúzzzák. Nem az a baj, hogy karakterek mennek és fogynak tipikus horrorfilmesen, hanem az unalom, ami ezt körülveszi.

De tényleg, az még talán felhúzta volna, ha 80-85 percbe összehúzzák a sztorit, és nem ugyanazt ismételgetik kvázi (például a kutyás támadásban mennyi már a felesleg, úristen), még ha közben “fejlődik” is a főszereplő lassan, mert ebbe elfért volna egy kicsit gyorsabb változás. Vajon azt hitték, hogy mélységgel töltik meg a 2 órát, vagy a Netflix csak úgy adott pénzt, ha legalább annyi tartalmat szállítanak érte?

Kidumáló: Me Time

Kis saját Me Time miatt csúsztam a film megnézésével, de egyáltalán minek vettem rá magam? Tudom amúgy, azért mert Kevin Hart buddy komédiái minimális szinten működni szoktak valamennyire, a Ride Along korrekt, és Mark Wahlberggel simán benne volt valami jobbra a lehetőség, hiszen ő sem ismeretlenül vág a hasonló filmekbe. Végül nem meglepő módon egy semmi a Netflixes Me Time végeredménye.

Hart egy főállású családapát alakít, olyat aki csak a gyerekekkel foglalkozik, és felnőtt, hátrahagyta a minden évben hatalmas szülinapi bulit rendező komolytalan barátját. De most sok év után az otthoni változások miatt végül mégis mellette köt ki, konkrétan a sivatag közepén a big 44 buliban (igen, Wahlberg 44 évest alakít).

A bonyodalom két oldalról érkezik, a többet kereső karrierista feleség és a legjobb barát látható felelősségkerülése.. vagyis egy része a cselekménynek baromira vígjátékos erőltetett módon fut be, és a “ez semmilyen” érzés mellett bizony az erőltetettség is megcsapott, hiszen pumás jelenet ennyire nem volt ciki a 24 második évadja szerint. Szokás szerint kár, hogy az elszállt részét, a Big 44 bulit nem erőltették jobban, emelni akarták a tétet, és egy hatalmas kupiba futott a film a 2. felében, amit nem tudtak rendbe tenni a happy endhez, ahol még valami tanulság is befutott.

Csak egy 6/10 vígjátékot akartam, nem voltak hatalmas igényeim, a színészek megvoltak hozzá, de koppanás lett a vége. Inkább újra kellett volna nézni az The Other Guys-t, ha már Wahlberg, vagy akár a CIA-s Kevin Hartot, de ennél még a Night School is sokkal jobb volt tőle. (Mielőtt írjátok a bevezetés bekezdéshez: a Man From Toronto eddig kimaradt. Szerintem ezután már végleg nem pótolom.)

Kidumáló: The Takedown / Loin du périph

Gondoltam Omar Sy miatt belenézek ebbe a francia boddy cop filmbe, de basszus, a Netflixre már megint valami gagyit sóztak nem olcsón. Pedig a Fast X rendezője készítette!

Az On the Other Side of the Tracks (itthon: A külváros mélyén) folytatása, az ott megismert két zsaru 10 év után újra összefog egy ügyben, de baszki, a kémia közöttük annyira nem létezik, mint a magyar sulikban fog a maradék tanárok nyugdíjbamenetele után. Az ezek szerint első részt nem láttam, de a Takedownban nincs Halálos Fegyver vagy Kiss Kiss Bang Bang idézés “buddy cop” zsáneren belül a főszereplőkkel, hanem a film olyan, mintha egy sorozatrészt néznénk valami átlagos gagyiból. Lehet elmegy szódával, de inkább mégsem.

Hiába forgattak Párizsban, és még “vidékre” is kimentek, ha az egész úgy néz ki, mint valami youtube videó, nem pedig egy film, amit az akciójelenetek sem dobnak fel túlzottan. Konkrétan már a kezdésben az a verekedés Liam Neeson Taken 2 ámokfutását idézte, és az egészre rász*rt a szerpentines autós lövöldözés. Nyilván nem vártam mesterművet, de azért a közepest megüthették volna, hogy elmenjen szódával egy unalmas este. Nem sikerült.

Sweet Girl – inkább atyaúr…

A Netflix nem könnyíti meg, hogy várjuk a filmjeit. Jön ősszel DONTLOOKUP, Red Notice, Power Dog és még pár ami most nem jut eszembe, de közben folyamat szállítják az Édes kislányomhoz hasonló semmiket is.

Aki egy Jason Momoa akciófilmre vágyik, az ne olvasson tovább (kommenteket se kivételesen), nem leszek nagyon spoileres, de még így is elrontaná ez a rövid poszt a filmet, viszont máshogy nem lehet róla beszélni.

A történet egy apáról szól, aki rákban elveszti a feleségét, pedig egy olcsó gyógyszer segíthetett volna rajta, csak valami gonosz gyógyszercég megakadályozta annak piacra kerülését, és a drágábbra egyszerűen nem volt már pénzük. A lányát egyedül neveli tovább, de a cég vezetőjét okolva a bosszú izzasztja, így amikor egy újságíró felhívja, akkor találkozik azzal. Aztán feltűnik valami sötét figura aki megöli a firkászt, és a férfira is rátámad. Innentől kezd durvulni a bosszúhadjárat, hiszen egy nagyobb összeesküvésbe botlik, miközben a lányával közösen nyomoz.

Igazából semmilyen a sztori, a legtipikusabb tipikus, viszont a filmben van egy nagyobb fordulat, és tutira azzal tudták eladni, na meg közben a saját vállukat veregetni. A gond? Hogy a csattanóra tök gyorsan rá lehet jönni. Vagy én néztem már sok nézőt átverő “wooow” pillanatra kihegyezett művet, de sajnos nagyon-nagyon az elején leesett. Ami ezzel a gond, hogy nagyon a végére van kihegyezve a film. Mármint ami kitölti addig az időt, az magában egyszerűen nem működik, se drámának, se thrillernek, és még az akciójelenetek sem erősek mellette, amik felhúzhatnák az élményt talán. Tényleg csak az rángatott el a végéig, hogy vajon igazam volt-e a film eleji tippemmel. Ami vicces, hogy visszanézve a történtekre csak még nevetségesebbé válik minden amit láttunk, mert a hihetőséget teljesen feláldozták a meglepetésért.

Az ilyesmi csattanós filmeknek amúgy két útja van általában, az egyik, hogy jó újranézni őket már a végük ismeretében, legyen az a Fight Club vagy a Hatodik érzék, mert azok addig is jók, amikhez új szintet ad a tényleges második megtekintés, az utalások a csattanóra. A másik út pedig a teljes érdektelenség, mert mint film nem működik mű. A Sweet Girlnél ez áll fenn.

Tényleg nagyon röviden: teljes B-Zs, töltelék, az akció is gyenge benne és egy percre nem fogunk emlékezni rá 1 héttel később.

Jolt – nem rázott meg!

Kate Beckinsale jött, jól néz ki, de továbbra sem rúgta be az új keménynő franchise-t. Mondjuk a színészi tehetsége is tehet erről.

Az Amazonon felirattal elérhető film története röviden annyi, hogy van egy csaj, aki minden túlzottan érzelmi helyzetben a maximumra pörög, amin sem a szülei sem a pszichiáterek nem segítettek. Helyette inkább katonának állt, meg ki tudja még mi mindent sajátított el az évek alatt, miközben kidobóként dolgozott. A túlpörgéseit személyesen kontrollált elektrosokkal tartotta kordában.

Mindez a pasizását sem segítette, de most összejött egy kedves könyvelővel, aki kétszer is csúcsra juttatta a szájával miközben elvette a szüzességét. Ellenben a csávót másnap megölik, a csaj pedig minden dühét a bosszúra koncentrálja, végigmegy a főnökön át a gyanúsítottak során, hogy eljusson a tetteshez. Lenne valami morális mondanivaló is, de most nem akarok belegondolni, mert az egész egy B szar és a girrrrl power megtalálása nagyon vázlatos benne.

A legdurvább nekem a kidolgozása volt. De tényleg, a sztoriba nem kötnék túlzottan, elszállt és képtelen és minden, simán át tudtam lépni rajta, ellenben az, hogy a B akciófilmes szintet sem igazán hozta a Jolt, az nekem már sok volt. Egyrészt az, hogy Kate Beckinsale látszólag nem sok koreográfiát tanult meg a filmhez, a legnagyobb bunyóban nézhetjük hátulról… a kaszkadőrét. Mármint nyilván sok mindent a kaszkadőrök csinálnak meg, de itt meg sem próbálták keverni, hogy hihetőbben Beckinsale verekedjen ott. Ennél még az Iron Fist is jobb volt verekedésben.

Azon kívül meg komolyan kiszúrta a szemem, hogy az egész 4 zöld fal között foroghatott. Mármint a sok utcai jelenet mindegyike. Az autós üldözés egy része talán nem, de ott sem tököltek sokat a stúdióban üldögélő Beckinsale és az utcán száguldó kocsi közötti megoldásokkal. És még mindezek ellenére is lehetett volna korrekt, ha nem erőltetett minden lazaság benne. Azt pedig többet ne engedjék forgatókönyv közelébe, aki a kórházas dolgokat kitalálta. Aki látta a filmet az tudja mire gondolok. Hogy is kell mondani, szégyent éreztem másodkézből?

Az Amazon ezerrel hajt arra, hogy utolérje a Netflixet a filmes minőségzuhanásos mutatványban. Mindezt úgy, hogy a Joltból láthatóan franchiset terveztek…

Infinite – az unalom egy lapos végtelen jel

Tényleg nem értem, hogy mi kellett a Training Dayhez. Ez most azért jutott eszembe, mert azt David Ayer írta, aki azóta elég hullámzó minőséget szállít (Fury, Suicide Squad), és Antoine Fuqua, aki szintén fel tud mutatni pár korrekt akciófilmet, például az első Equalizert, és pár siralmast, mint… ez.

A történet röviden annyi, hogy vannak emberek, akik tényleg újjászületnek, és ezátal emlékeznek is minden eddigi életükre, az összes tudásra ami ezzel jár. A főszereplő is ilyen, csak a szülei azt hitték skizofrén, így begyógyszerezték, ezért neki nem ütöttek be az emlékek még; miközben szamurájkardot tud simán kovácsolni egy drogdílernek, hiszen csak így tudja megszerezni a gyógyszerét. Jaj elkezdtem a baromságok felé merülni.

Szóval vannak ezek az újjászületők, de a csoportjuk két oldalra szakadt, az egyik aki a világot jobbá akarja tenni a képességével és tudásával. A másik pedig szabadulni akar a körforgásból, nem akar többet újraéledni, így csináltat egy mindent DNS szinten elpusztító bombát. Nyilván ezt megszerzik a jók, és közben kinyírják a tudósokat ezért nem lehet újra legyártani a fegyvert. Aztán több évtizeden át akarják a gonoszak visszaszerezni ezt a MacGuffint… izé, bombát, és mit tesz isten, épp a skizofrén csávó a kulcs.

Ne bántsatok, mivel a pozitívumokra térnék, és a maga Fast and Furious idéző módján szerintem az akció nagyjából rendben volt, kivéve a végső leszámolást. Képtelen, rajzfilmes, CGI orgiás, káoszos, de el tudtam vigyorogni rajta néhol. Nem minőségi, de ha nem vették volna vérkomolyan magukat, akkor el lehetne lenni vele. Csak hát az a fránya MINDEN MÁS ne lenne a filmben.

Az első fér óra korrekt volt, viszont utána megérkezett az univerzumépítés, és onnantól darabokra esett az Infinite. Ott kezdődtek a bajok, hogy a film elején elmondják ezt a két csoportra szakadást, aztán befut a jók közül az egyik megmenteni a skizó főszereplőt, és újra elmondja ugyanazt, amit már hallottunk. Önti ránk a kibaszott expozíciót. Sőt, innentől kezdve vagy 1 órán át ez megy. Talán akad valami akció, de mellé rosszul darabolt expozíció hányás folyik. Tudjátok miért? Hát mert franchiset, Infinite Cinematic Universe-t akartak, meg kellett alapozni mindennek, csak azt felejtették el, hogy franchiset FUN első filmmel lehet építeni, nem pedig a 100 perc játékidőben nyolcvanon át a nézőnek magyarázó unalommal. De legalább akkor ez kidolgozott lenne, csak hát nem az. Elnagyolt a világ is amit nagyon izzadva építettek, a folytatások 1 milliárdos bevételeit látva a szemük előtt.

A legviccesebb mégis az volt, hogy Mark Wahlberg mintha valami teljesen más filmben játszott volna, teljesen kilógott a gárdából ami körülvette. Ráfoghatom, hogy a vicces, fun akciófilmben érezte magát, eszerint poénkodott és hozta a szokásos alakítását. Nyilván a skizofrén önmarcangoló figura nem ment neki. Nem oltani akarom a színészt, sok filmben bírom, de ide borzasztó választásnak tűnt. Főleg azért volt Wahlberg castingja nagyon mellé, mert a többiek a teljesen komolyan vett oldalról közelítették meg a dolgot: érzelmes arccal magyarázták Marky-nak a drámájukat, de átérezni semmit nem lehetett, hiszen még az expozíció is darabokra volt szabdalva iszonyat ritmussal.

Az egyetlen akiről nem tudok rossza mondani, az Chiwetel Ejiofor. Mármint szerintem ő a forgatási harmadik napján rájött, hogy milyen fosban van, és “na akkor feltekerem magam 11-re, megidézem Cage mester tanításait” módon állt neki a dolgoknak. Nem elrontotta a karakterét, mint Wahlberg, hanem egyszerűen karikatúra módra túltolta. Pár mosolyt kicsikarva belőlem 1-2 hülyeségével.

Reménykedtem, hogy ha nem is kötelező, de egy fun akciófilm lesz egy nyugis szombatra, de iszonyat unalmas lett a végeredmény. Nem siralmas, mert az azt jelentené, hogy legalább próbálkoztak, egyszerűen csak bealvós, amint szinte algoritmusok rakhattak össze, nem írók. A Paramount nyugodt szívvel merte a Paramount+-ra temetni a filmet? Érdekes milyen kevés kritikát kapott, lesújtót jó párat, csak úgy eltűnt ott, úgysincs kevés előfizető, és így legalább nem kellett a moziba kerülés miatti marketingkampányt is benyelni még.

Spiral: From the Book of Saw – csigatempóban

Halljátok, elvileg ez a film ugye onnan indult, hogy Chris Rocknak elvileg hatalmas rajongója a Saw filmeknek, és volt valami hatalmas ötlete a folytatásra, amire haraptak is a Lionsgate-nél. Konkrétan a főszerepet is rábízták, bár ne tették volna.

Ami fontosabb kérdés: mi a fene volt az a hatalmas ötlet, amivel kopogtatott a stúdióhoz? Hogy kicsit filmsztár akar még lenni miközben kapuzárási pánikban van? Nyilván valamennyire hátrább lépve és komolyabban a helyzetre nézve: kicsit fekete nézőpontból a korrupt rendőrségről akart valamit mondani.

Ugye jóval a George Floyd és a BLM előtt volt az ötlete, de természetesen a rendőrség és a fekete közösségek viszonya sosem volt békés. Szóval valahogy úgy képzelem el a dolgot, hogy részegen egy partin elhangzott az alábbi “mi lenne, ha valaki Saw módszerekkel csak korrupt rendőröket ölne, a sok bad apple-t, és társadalomkritika is lenne egyben a rendszerszintű hibákra, ez most úgy is népszerű Jordan Peele miatt”, amire egy producer bólogatott. Ja nem, ittasan lehet ennyire nem volt összeszedett Chris Rock.

A történetet ezzel össze is foglaltam, valaki korrupt zsarukat öl, méghozzá “let’s play a game” módoszerekkel, avagy halálos csapdákba teszi őket, és csak valami a bűnökkel összeköthető áldozattal szabadulhatnának onnan. Chris Rock pedig a nyomozó, aki a Saw-szerű gyilkos elkapását vezeti. Más zsarufilmes klisék is vannak itt, nem fárasztanám a kezemet az említésükkel.

A lényeg a megvalósításon lehetne. Egyrészt ugye a Saw filmek mindig is az elborzasztó vérengzésre mentek, már persze a néha erőltetett fordulatokon felül, viszont szerintem itt ez sem volt jó valahogy. Arról be is beszéljünk, hogy a nyomozás maga milyen nullán halad előre. Minden nagy felfedés csak ásítást ért részemről, talán kivéve azt ami a régi akták raktárában történt. De ott meg beütött, hogy azt miképp volt képes kivit… áh, sorry, csak a szar filmek közben jobban előjön a logika, van idő gondolkodni, mert nem ragad el lelkesedésileg vagy érzelmileg. Tudom, a fordulatok fontosak egy Saw filmbe

Ami nekem a legfurcsább volt, hogy az egész film olyan, mintha kis szobákban lenne felvéve, sokszor zöld hátterezve. Vannak díszletek, de semmi olyasmi, ami kilépne ebből a kamera bezártságból. Mindezt úgy, hogy az előző nagyobb Saw filmek duplájában került. Tudom, 20 milla sem az a nagy költségvetés, de akkor is. Mondjuk lehet ennek a plusznak egy része Chris Rock gázsija volt, ami talán a legnagyobb hülyeség a producerek részéről. Nem vitatom, Rock jó a saját történeteiben (Top Five remek), és a vele készült Fargo évadot még nem láttam, de itt tényleg olyat kellett volna színészkednie, ami nem állt közel hozzá, így nagyon elhasalt, főleg a drámai részeken. Egy ritmusra jó az alakítása, aköré kell írni a filmet, ami a Spiralnál nem történt meg.

Ami durva, hogy az egészet egy rebootnak szánták. Saw módszerek, de más ügy érdekében, más szereplőkkel, már morális iránytűvel. Annyira nem fogadnék, hogy új franchise született, és kapunk folytatást…

Coming 2 America: és felébredés egy megszelídített oroszlán mellett

Szerintetek mi volt a film mögötti motiváció? Csak a sima pénzrablás a nézőktől? Bár végül az Amazon állta a cechet. Esetleg az állt mögötte, hogy Eddie Murphy újra releváns akart lenni egy kicsit? Ez utóbbi mondjuk nem sikerült. Az is lehet, hogy csak egy sima Adam Sandler-akció, a haverokkal akart lógni miközben valaki fizet, aztán lett ami lett.

A Coming 2 America forgatókönyve a leggagyibb wokeság amit mostanában kaptunk? Egyáltalán nem az a baj, hogy haladó gondolatok vannak benne, miért ne lehetne női uralkodója egy kitalált királyságnak — izé, spoiler, ha nem lett volna az első másodpercben egyértelmű, hogy oda vezetik ki a történetet –, ha nem ilyen borzasztóan szarul lenne megvalósítva az egész. Látjátok az ilyenek miatt mondom, hogy a cégek-stúdiók-producerek(egyrésze) amorális, csak a látszat számít nekik, a minimumot szállítják “hátha lesz valami” módon. Konkrétan még talán azon is dörzsölik a kezüket, ha valaki ennél a filmnél esetleg kiakad a női karakterek felemelésébe (miközben a játékidő nagyjában a férfiak vannak azért:), mert az is reklám.

Viszont ebből a nézőpontból tényleg nem értem miért kap zöld utat egy ilyen forgatókönyv. Egyrészt a régi filmet kedvelőket sem fogják meg. PG-13, semmi bevállalós humor nincs benne, nem csak a történet szar a zabigyerekkel, aki az egyedüli fia Akimnak, így várományos a trónra, de az egész levezetése sántít. Másrészt viszont a woke-minimummal, ami tippre már most is 10 évvel le van maradva, a másik oldalon levőket sem húzzák be, hogy lámlám csak jó útra tért Murphy és bandája, végre fejet hajtottak. Mi marad? Hogy senki sem szórakozik jól, de tényleg.

Nyilván a Coming 2 America-t a másik oldalról az sújtja, hogy vígjátékokat nem csak nehéz folytatni már alapból, de 20 év után aztán főleg. Mindezt egy amúgy is csak 7,1-en állónál aztán főleg tetézhetjük. Hogy miért pont ez az Eddie Murphy film kapott lehetőséget a folytatásra, miközben egy új Beverly Hills-i zsarut már évtizedek óta akarnak összehozni? Teljesen cinikusan: ez a brand ismertebb világszinten. Itt visszatérek a kezdő kérdéshez, és meg is válaszolom: ez csak a pénzről szólt. Azon kívül Eddie Murphy imidzsének kicsit modern korra szabásáról.

Legalább Wesley Snipes jól szórakozott a forgatáson és a szerepben, ha már mi nem,.

Röviden: The Woman in the Window

Ha kinéznék az ablakon 2 órán keresztül, akkor is jobban szórakoznék? Komolyan mondom, értem, hogy a Netflixnek fontos minél több saját, nagy nevet tartalmazó kontentet beszerezni, és nem minőség alapján döntenek amikor egy stúdió beállít valami látszólag moziba szánt filmmel, de nézőként nekünk már jogosan kell gyanakodni. A Nő az ablakban legalább akkora csalódás, mint a Cloverfield Paradox volt anno. Egy régimódi thrillert sugalltak az előzetesek, amiből az egyik fordulatot le is lőtték előre, de aztán minden lett, csak jó film nem.

Egy kimenésfóbiás nő Hátsó ablak-módon nézi a szomszédait, és szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, de több okból sem hisz neki senki. Ebből tényleg mindent ki lehetett volna hozni, a szereplőgárda is Amy Adams, Julianne Moore, Gary Oldman triója, erre… nem is tudom mennyire nulla az összes felfedés és fordulat a filmben, akár plothoz akár karakterhez kötődik. A legdrámaibb jelenetnél ásítoztam, nem azért, mert tudtam mi jön, hanem mert már megint mindenki a Nő lakásában volt és teljesen valószerűtlenül nézte őt, sorbanálltak a sorukért. Nem kell realistának lennie, de egyszerűen ilyen művinek sem.

Konkrétan meglepő, hogy mennyire kidolgozatlannak érződik az egész film, pedig a veterán, tippre többször Oscar jelölt Joe Wright rendezte. Egy másodpercre sem kötött le, nem is akarnék túl sok időt vesztegetni rá már. Ez a poszt és vége. Aki máshogy érzett, az nehogy magába tartsa.

Superintelligence – nem intelligens húzás megnézni

Így működnek a high concept komédiák, még engem is bepaliztak egy Melissa McCarthy vígjátékra az alappal?

Bár sokatokkal ellentétben nem utálom a színésznőt teljesen, csak azokat a filmjeit, amiket a férje rendez. A Superintelligence ilyen, és sajnos nem sokat fejlődött a kooperációjuk. Lehet az a baj, hogy a forgatáson mindenki vidám és jóbarát meg minden, amit nem mernek “héé, ez így lehet nem fog működni” önvizsgálattal, esetleges veszekedés alappal megszakítani?

A történetet a film végére már minden néző tudja, hiszen annyiszor mondják el. Mármint szó szerint, a főszereplőnek az elején, aztán a főszereplő barátjának, aztán az NSA ügynökeinek. Igazi remekmű komédia írás. Most én is röviden azért ide vésem: egy mesterséges intelligencia elszabadul, és az emberiség sorsán filózik, vagyis azon, hogy elpusztítson-e minket, rabszolgává tegyen, vagy segítsen.

Mindezt egy teljesen átlagos embert vizsgálva akarja eldönteni. Na ez a főszereplőnk, őt figyeli James Corden hangja pár napig, rajta múlik a sorsunk. A nő mihez kezd azzal az információval, hogy 3 nap múlva talán vége a világnak? Rendbe akarja hozni kapcsolatát a volt pasijával. Tada.wav, eljutottunk a film szívéhez, avagy ahhoz, hogy egy romantikus komédia az egész.

Gondolom félreérthető, nem sci-fit vártam, tudtam, hogy romantikus komédia a mélye, viszont kíváncsi voltam mit kezdenek a mesterséges intelligenciás, bármi elintézhető kerettel, aki simán gazdaggá teszi a főszereplőt, meg elintéz neki dolgokat. Hát semmit! Próbáltak egy izgalmas mellékszálat, ami majd jól összeér a fő történettel, és akkor milyen kerek lesz a Superintelligence, de közben még csak igazi tétek sincsenek sehol, személyesen sem. Ahogy a főszereplő, úgy mi sem tudjuk mik a szabályok, mikor van baj, mikor csinál jót. És persze amikor már minden veszni látszik, azt is csak mondják. Mindent mondanak.

De a legnagyobb gond, hogy ez nem film. Tudom, annak néz ki, de konkrétan még a főszereplőt sem mutatja be rendesen. Vagyis inkább úgy mondom, hogy elmondja nekünk milyen Melissa McCarthy karaktere, mintha hangjáték előtt ülnénk, nem filmnél, ahol mutatni is lehet. Tényleg nem értem ezt a trendet, mert erre felesleges ennyit költeni, simán lehetne egy pár díszletes színdarab, lebasszák a kamerát és mindenki játszik, meg improvizál.

Az egész arra épül, hogy itt vannak ezek a vicces (kinek-mik:) komikusok, majd ők minden jelenetet feldobnak, és kész, önmagukat alakítják, nem karaktereket. Na meg persze az utalásos, vagyis popkultúrális mutogatós “poénok” tömkelege, tudjátok, a “hé ezt ismered”-féle, de semmit nem forgatnak rajtuk. Például alap a Knight Rider előkerítése, ha már önjáró kocsit is irányít az MI, de csak bedobják a nevet a beszélő autónál, és ennyi, nem kezdenek vele semmit. Áh, Knight Rider, há há.

Nem is tudom miért idegesített a végére a Superintelligence. Magában csak egy semmilyen nulla újabb vígjáték, mint Ben Falcone előző rendezései, a The Boss-hoz és a Life of the Party-hoz hasonlók. De közben meg nem érzem ártatlannak, hanem a streamingen (a mostani egy HBO Max ~~film~~ minőség) ömlő content nyomása ütött be valahogy közben. Ez nem vígjáték. Ez nem film. Ez töltelék, ami nem éri meg senki idejét.

Songbird – találd meg a belső békéd a világjárvány közepén?

A Michael Bay producerkedésével készült Covid-film. Ez mindent elmond róla? Pedig van rendezője, meg írója, és meglepően erős a szereplőgárdája. Akár jól is elsülhetett volna? Kötve hiszem.

A történet egy mutálódott Covid világban játszódik, ahol a vírus sokkal halálosabb. A kukások kaptak abszolút katonai hatalmat, mindenkinek otthon kell maradni, aki megfertőződik, azokat a még halálosabb Q-zónákba különítik el. De úgy, hogy konkrétan rájuk törik az ajtót és elviszik őket.

Vannak páran, akik immunisok a kórra, ők szabadon járhatnak-kelhetnek. A főszereplő például egy biciklis futár, aki szerelmes egy nem immunis, a nagymamájával otthon levő lányba. Arról álmodoznak, hogy elmennek Big Surba, ahol jó a levegő, és lehet élni nyugiban. Csak ehhez sok pénz kell. Mindeközben vannak olyanok, akik immunitás karkötőkkel üzletelnek, meg még más dolgok is vannak, felsorolni sincs kedvem.

A Songbird legdurvább baja, hogy egyszerűen nem érződik filmnek, pedig olyan rövid, hogy akár összetömöríthettek volna mindent iszonyat fejesre. Bár a különálló szálak végül összeérnek, de valahogy mégis annyira elkülönülnek, hogy egy pillanatra sem lehet együttérezni senkivel. Főleg nem a két főszereplővel, nincs igazi kapcsolat közöttük, így nézőként felénk sem, egyszerűen nem érdekes a sorsuk.

Így perszea show-t ellopja a fő kukás Peter Stormare, aki tulajdonképpen egy végtelen hatalom által korrumpált hivatalnokot alakít, a kormányok tökéletes kritikájaként. Sőt, érdekes módon nem csak ez az üzenete van a filmnek, azon kívül, hogy azért a józan ész szabályait érdemes betartani egy világjárványban, de nem szabad megőrülni a bezártságba.

Mindezt úgy kell elképzelni, hogy bár nem Michael Bay a rendező, de az egész film olyan, mintha az ő rossz hasonmása csinálta volna. Ugyanaz a vágástechnika, rángatott kamera, digitálisan túltolt színvilág. Vázlatok sétálnak “jelenetekben”, csak nincs mögötte az igazi Bay vízió, az a bármit megtehetiség, amik miatt néha cool amit csinál még mindig. Ehelyett.. semmi nincs, csak a fent emlegetett üzenet.

Nyilván ebben, és a szétdaraboltság érzésében közrejátszott az is, hogy a világjárvány korai szakaszába készült, amikor még nem igazán voltak olyan covid szabályok sem, mint amik miatt Cruise a minap kiakadt. Mindenki jobban vigyázott magára, miközben zajlottak a kijárási korlátozások.

Egyszerűen csak forgatni akartak, kihasználni (exploitálni?) a helyzetet, némi pénzt szerezni. Unatkoztak is a színészek otthon, ezért sikerült ilyen neveket összeszedni (Daddario, Whitford, Stormare, Robinson, Moore, Hauser, KJ Apa, mindenki ismerős valahonnan). Szóval 1-1 helyszínen, kis stábbal mindenki leforgatta a jeleneteit, az, hogy közösen alig látszanak, az nem számít. Majd a néző összeköti a dolgokat.

Hát nem jött be.

The New Mutants: the same old sh*t

Azt hiszem tényleg azzal írtam le a filmet a legjobban, hogy ha altató kell, akkor nyomjátok be az első órát az utolsó “régi”-új X-Men filmből, ami amúgy teljesen komolyan készült, hiszen kapcsolódik a Loganhez.

Szerencsére a folytatásából nem lesz semmi, nem csak azért, mert ahogy sejtettük, bukott (ezt akár a covidra is lehetne fogni), hanem mert iszonyat szar.

Tényleg nem értem, hogy miért küldenek tv-sorozatok moziba. Nyilván erre kapok mindjárt egy DE-t, viszont a film első óráját nem lehet mivel védeni, olyan mint egy olcsó sorozatrész. A sztori ugye az, hogy vannak a fiatal mutánsok, akik a közelükben levő emberek halálával ébrednek a képességükre. Ez ugye nem túl békés, ezért egy intézetbe kerülnek, hogy megtanulják kezelni, mielőtt a hely vezetője átadja őket a “feletteseinek”, végig a Professzorra utalva.

A főszereplő is így kerül ide, szépen lassan megismeri a többi bezárt fiatalt, kibontakoznak egymás felé, és mindenféle sötét titok is felfedésre kerül, és végig lehet ásítozni. Nem csak a legtipikusabb felépítés miatt, hanem mert semmi nincs benne, mögötte, ötlet nulla, csak a szokásos panelek sorban.

Nyilván be lehet védeni az egészet a horror hangulattal, de oda is kéne valami rendes alapozás az altató helyett. Az első óra minden, csak nem horror. Amikor “beindul” a film, akkor már elmegy, és a végső harc még korrekten is néz ki, de végig csak a feleslegesség sütött a műből.

Minden nagy felfedés unalmas benne, mert vagy kilométerekről látszik, vagy egyszerűen csak egy gyenge húzás. Mindezt tényleg aláhúzza, hogy a rendező szerintem arra gondolt, hogy milyen réteges a filmje, és veregette a saját vállát végig “ez mélyebb blockbuster, most megmutatom”, ahelyett, hogy rendes popcorn-filmet csinált volna, mert a “lélektani” és “horror” elemek kb. 2 jelenet kivételével hatalmas nullák.

Film újszülötteknek, akik még szinte semmit nem láttak? Nekik talán van benne meglepetés, de aki csak a teljesség miatt nézné meg, még mielőtt a mutánsok megjelennek az MCU-ban, az szerintem nyugodtan kihagyhatja. Tényleg el sem tudom képzeni, hogy erre miért adtak 67 milliót. Sőt igazából mi a fene került ennyibe a New Mutantsban?

Rogue City / Bronx – ezúttal nem tudtak a franciák

Miért Bronx? Miért Rogue City? Miért néztem meg? Francia bűnügyi-akció valami, és a Netflixen volt premier, magyar felirattal. Na most akcióban szerintem a franciák képesek felvenni az amerikai nagyokkal a versenyt, de itt nagyon-nagyon… nagyon nem sikerült.

A történet Marseille alvilágában játszódik, ahol mindenki a másik vérére pályázik, meg pénzre, és a rendőrség tele van besúgókkal. Természtetesen mindent áthat a korrupció. Valójában a rendező és az író nem tudta mi a fenét akar a történettel, ezért mindent beleszórtak ami eszükbe jutott. Konkrétan kedvenc Olivier Megatronunk ugrott be.

Tudjátok milyen az egész film, amellett hogy szépen van fényképezve: mintha valaki megnézte volna The Departedet és a The Shield sorozatot, aztán az “ilyet én is tudok” felkiáltással nekiült volna ezt lemásolni, a legtipikusabb amerikai filmes kliséket pufogtató végeredményt kifingva. Mindezt abban az országban, ahol a bűnügyi filmeknek iszonyat nagy múltja van, szóval még érthetetlenebb amit művelt.

Igazság szerint egy dolog motiválta a rendezőt: csinálni akart pár véres lövöldözést, és meg akart nézni 1-2 mellet. Mindeközben a szálak bemutatását, néhol a karakterek motivációját teljesen elengedte. Hihetetlenül követhetetlen a film, amibe ambiciózusan iszonyat sok karaktert tett. Egyszerűen túlzsúfolta a művet.

Tudom, “kapcsoljam ki az agyam”, de nem áll, mert ez egy katyvasz, nem pedig egy korrekt B-mozi. Pedig szerintem a színészek többségébe, és a fényképezésbe benne lett volna valami több, sőt, a film olyan érzés, mintha egymás vállát veregetnék a készítők, hogy milyen faszák, de nagyon nem sikerült amit akartak. Na jó, egy-két leszámolásért adok neki pár pontot.

Kihagyós/10. Nem egy Lost Bullet. És szegén Jean Reno micsoda szerepet kapott benne.

Charlie’s Angels (2019)

Egyszerűen nem értem, hogy a bármiféle mozis hatásra képtelen, a Paul Feig iskolát képviselő Elizabeth Banksra miért bíznak egy kvázi blockbustert?

Egyszerűen ez a film úgy néz ki, mintha valami random CW sorozatot néznék, mondjuk a The Flasht, vagy a Supergirlt, vagy nem tudom. Nehéz összefoglalni jól, de minden egyenvilágítású, tipikus beállítású. Mindezt egy olyan filmben, ami cool akar lenni, mert látszik rajta, hogy azon izzadnak, csak hát annyira megy nekik, mint az Ocean’s 8-nek.

Legalábbis nekem úgy tűnik, hogy a feminista üzenetek miatt igyekeztek kicsit komolyabban venni a filmet, rendes kémtörténetet csinálni egy világot fenyegető fegyverrel és gonosszal, ami nem elszálltan, viccesen szórakoztató, hanem egy normális történetben összehozza a karaktereket.

Mondjuk az előbbiekről, a komolykodásról Kristen Stewartnak senki nem szólt. Ő az egyedüli, aki a régi sorozathoz hasonló szexi jeleneteket bevállalt, és teljesen túljátssza a karakterét, viszont emiatt szórakoztató is. Csak lazítani akart egy csajos filmben a komolyabb projektjei között?

A többiek? Hát nem tudom, elvannak a tévésorozatos szinten. Igazából senkit sem segítenek a borzasztó párbeszédek és karakterépítés. Az egészet aláhúzza, hogy szerintem rossz irány volt ez az “újonc a csapatban” dolog, mert talán jót tett volna a filmnek, ha nem eredettörténet erről a három angyalról, hanem már valami rendes bevetésben sül el valami rosszul.

Persze a borzasztóan megírt gonoszokkal akkor is baj lett volna, ha főszereplő csapat már összeállt rendesen. Míg a filmben minden csaj összetart, girl power, addig a többi karakter alamuszi, beszari, és egymást úgy vágja át, ahogy tudja. Annyira 2D az összes ellenfél, hogy rossz nézni, fordított nemekkel is az lenne.

A legviccesebb amúgy az volt, hogy a talán kettő tényleg pozitív pasi karakterből az egyik egy aszexuális simulékony valaki, de még őt is lekezelik a lányok, amikor túl nőies. Esküszöm nem a feminista üzenet a gond, hanem tényleg a levezetése, mintha valami 14 éves tini írta volna, hogy “az de kemény lesz, mert ezek kemény csajok”. Viszont a keménységet nem elég mondani, meg verekedni, szóval ha eredettörténet, akkor valahogy jobban kellett volna mutatni mitől lettek azok, vagy a veszélyeket jobban igazivá tenni itt, és akkor abban állnak erővel helyt a szereplők. De ugye ez meg nem férne össze a laza coolsággal, ami a szemük előtt lebegett.

Tudom, páran mindjárt előjönnek, hogy get woke go broke, de ez baromira nem annak a helyzetnek tűnik, sokkal inkább az igazolt, hogy random franchise-okat nem lehet előhúzni a semmiből. Persze ha jók lettek volna a trailerek (és a film:) lehet más lenne a kérdés, de a Charlie’s Angels egy tévésorozat volt, amiből már voltak mozifilmek, és azok sem átütő sikerként maradtak fenn a majdnem 100 milliós költségvetésre 250 milliókat hozva.

Mindezt úgy, hogy a korábbi filmekben valamennyire sztár nőket hoztak össze egy bandázásra, itt pedig… nos Kristen Stewart valamennyire ismert, bár nem az a húzónév, a többiek pedig? És akkor meg is fejtettük, hogy miért állt földbe a film, amire nem csak a férfi, de a női nézők sem tolongtak, szóval azért feminista szövegekkel sem lehet védeni.

Bevallom nálam az a reklám működött, hogy “a férfiak nem hajlandóak erős női szereplős filmeket nézni”, kíváncsi lettem, hogy épp mit védenek ezzel a dumával, plusz bírom Stewartot, aki ilyen Seberg és Personal Shopper mellett simán megy Underwater és Charlie’s Angelekbe szórakozni. Hát ez a film csak kiemelte, hogy miért nem szabad az előbbi szöveggel védeni egy film buktáját. Főleg abban az évben, ahol a pasik simán mentek a full feminista Captain Marvelre is. Mondom, inkább a franchise volt a baj, amihez nyúltak, méghozzá nem is jól.

Rough Night (Csajok hajnalig) – ha este nézed, akkor az kemény éjszaka lesz

Igazi filmes katasztrófaturizmus a Rough Night. Ezt nyugodtan a hazai blu-rayre is tehetnék.

Néha úgy szeretnék ott lenni a producerek falán, például hallani, hogy milyen szöveggel álltak neki ennek a filmnek. Azt is marha jó lenne tudni, hogy a végtermék megtekintése után vajon miket mondtak. A Ghostbusters remake után meg sem lep, hogy ez is a Sony-tól szabadult rá a világra.

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy értelmes emberek ezt nyugodt szívvel megcsinálták, és közben egy percig nem érezték a szarszagot, amit áraszt a termék. Scarlettet felmenti esetleg a magánéleti válsága, de a többieket? Oké, még 1-2-nek lehet gondja, amiről nem tudunk, de ennél sokkal több kézen ment át még az első képkocka leforgatása előtt is.

A film alapja annyi lenne, hogy pár egyetemi barátnő vagy 10 évvel később az egyikőjük lánybúcsúztatóján hatalmas bulit csap, és közben megöl egy sztrippert. Szinte látod a producert: “Weekend at Bernie’s but with grrrlll power”. Össze is trombitálták a női komikusok egy részét, rábízták őket a Broad City-ért felelős nőkre, aztán hadd szóljon. Az már senkit sem zavart, hogy egy rendes poén nincs a forgatókönyvben.

Arról nem is beszélve, ahogy a kemény helyzeteket kezelik a szereplők. Logan Paul japán kalandjában több erkölcsi tartás volt, mint amit itt produkálnak a hulla kapcsán a karakterek. Tippre az filmben látható dolgokkal egy másodpercig nem tudnak azonosulni a női nézők. A legdurvább a Demi Moore-os szexjelenet volt. El sem hittem, hogy egy girl power filmben az a kvázi erőszak elfért.

Nyilván értem, hogy egy tipikus pasi partifilm lebegett a készítői előtt, hogy “ilyet a csajok is tudnak”, csak hát ez nem az új Hangover lett, hanem az Amerikai Pite 14. Arról nem is beszélve, hogy ideje lenne végre összekapniuk magukat a vígjátékoknak, mert le lehet szólni a Hangovert sok minden miatt, de az legalább egy filmnek nézett ki, nem ennek a tipikus tvsorozatos gagyinak, mint amit itt kapunk vizuálisan.

Mondjuk innen már tényleg nem meglepő a Sony-pénz a projekt mögött, hiszen ugyanolyan szarul néz ki, mint az új Ghostbusters. Sőt, ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy annak a filmnek a kritikái miatt “Kate McKinnon jelenetei a legjobbak” hagyták a színésznőt itt is elszabadulni, és siralmas poénokat rögtönözni.

CHiPs (2017)

Ez mi a fene volt? Pedig tudjátok, hogy én szeretem az idióta vígjátékokat, konkrétan még a Dirty Grandpa-t is simán végignéztem. Erre itt még buddy cop dinamika is van elvileg, meg akciójelenetek, csak hát… nem áll össze semmivé.

A történet egy a motoros zsaruk közé beépült szexfüggő FBi ügynök, és a mellé osztott újonc körül bonyolódik, akik a pénzszállítókat rabló korrupt társaik lefülelésén dolognak. Mármint ez nagy vonalakban az összefoglalás, mert tényleges történet nem igazán akad. Mármint komolyan!

Az egész olyan, mintha forgatási szünetekben a többnyire mellékszereplő színészek használhattak volna pár díszletet, és sutyiban forgattak volna maguknak valami filmszerűséget, amit utána megpróbáltak valahogy összefűzni. De tényleg, a legtöbb jelenet a klisékönyvből van leforgatva, az ügyben történő nagy áttörések nem logikusan következnek, hanem sokszor véletlenek, és mindemellett a karakterfelődés… hát izé, nincs. Hiába viselkedik a film végére szinte mindenki máshogy, ha ez nem igazán a szemünk előtt játszódik le.

Ettől még lehetne gagyi, de szórakoztató film, a legnagyobb gond, hogy maguk a jelenetek is szarok, nincsenek ütős egysorosok vagy tényleg vicces vizuális gegek. Minden rosszul van megrendezve, improvizálva, és hát eljátszva is. Ami egy Dax Shepardtól annyira nem meglepő, de hogy Michael Peña minden erőlködése ellenére sem tud feldobni pár jelenetet, az konkrétan magában vicces.

Az akciójelenetekről ne is beszéljünk. Ennyire random és képtelen dolgokat nem is tudom mikor láttam utoljára mozis filmben. Mert igen, ne feledjük, hogy a Chips a 21 Jump Street sikere miatt nagyvásznon ment, amit így a film megnézése után el sem hiszek. Ki a fene adott erre pénzt, a Sony?.. Na megnéztem, a Warner volt a nagyobb stúdió ebben. Hát szép.

- A múltba →

Kategória archívum: ***