TÁMOGASS ha belefér | kommentelj róla

The Avengers – 2×15: Age of Ultron

A hónapban tipikus évad közbeni részt kaptunk a sorozatból, amiben történtek dolgok, de inkább csak a finálé felé kezdtek el komolyabban építkezni a showrunnerek. Ja, hogy ez egy film, ami magában is működőképes kéne legyen? Szomorú.

Már a film közepére világosság vált, hogy miért ez Joss Whedon utolsó Marvel filmje, hiszen folyamatosan látható Kevin Feige (a Marvel univerzumot kézben tartó csávó) keze a jeleneteken. Ezzel el is jutottam a pozitívumokhoz.

Az Age of Ultron történet jó. Nyilván klisés, de azért nem Avatar szinten van lebutítva a “minden nézőt a székekben akarunk látni” kedvéért. Bár az ellenség megteremtésének körülményei valószínűleg a vágószoba padlójára kerültek, de utána James Spader kihúzza Whedont a szarból.

Loki óta nem volt ilyen jó gonosz casting a Marvel filmekben, mint itt. Nyilván jó lett volna többet megtudni az elején, hiszen a no strings jelenet után már a tökéletes tervével fűzi be az embereket Ultron, viszont nem csak az animációban, de az arckifejezésekben, a teremtő Tony Starkot idéző humorban és gondolkodásban is lubickol Spader. Nagyon eltalálták.

Aztán itt van még az is, hogy hiába nem volt már újdonság a hősök közös szereplése, mint az első részben, azért még mindig jól kezelte őket Whedon. Ott volt a humor, mindenki kapott jó jelenetet és dumát és a többi. Bár nem volt puny god most, de akadtak jól megalapozott poénok, tényleges ember mentés, olyasmi ami miatt hős-filmet nézünk. Mindeközben Black Widow és Hawkeye végre megkapta azt az alapot, ami miatt világos mit keresnek itt.

Ez volt az Age of Ultron fun blockbuster része, olyan 80-90 perc. A többi?

Túlzsúfolt univerzumépítés. Mint tudjuk, a film olyan 3 és fél órás valójában, így rengeteg mindent ki kellett vágni, sajnos az Ultron sztoriból is, csak hogy rendesen elférjen a sok apróság, ami a későbbi Marvel filmek miatt fontos. És ez úristen, de lehúzza az egészet. Túlzsúfolt tőle az egész, és a fő sztori jól meg is sínyli a vágást. Konkrétan eltűnik belőle az igazi erő, és szépen lassan alibitörténetté silányul.

Emellett még sajnos maguk az akciók sem voltak az igaziak. Mivel hosszú és nagy film, talán a legdrágább Marvel a sok sztár gázsijával, így igyekeztek az akciót is super size-ra rendelni, hogy a néző jóllakottan távozzon, de erre Whedon most sem volt képes. Egyszerűen nem tud akciót rendezni, vagy rossz embert foglalkoztat erre a feladatra.

Láttam mindenhol a sok pénzt, mégis valahogy sütött a tévésorozatos dinamika a nagy akciójelenetekből. Ez alól a Hulkbusteres kivétel, de az meg egy kicsit túl van húzva. Mondjuk a film végi is, főleg, hogy az meg egy már ellőtt koncepciót mikrózott fel, de ott legalább Ultron és Hawkeye kapott két kurva jó beszólást.

Mindezek következménye pedig az, hogy az Avengers, a fő attrakció, a jutalom fun, csak egy újabb fejezet érzetét kelti a finálé “innen hova folytatják” helyett. NÉzzük meg az első rész után és most hogy állnak hőseink. Mondjuk annyira nem szabad ezen meglepődni, hiszen a Winter Soldier után valószínűleg ismét Captain America hozza majd az igazi főfogást a Civil Warral (amit most szépen alapoztak is…).

Röviden: Liza, a rókatündér

A magyar Wes Anderson, Brian Fuller és Jean-Pierre Jeunet? Ezeket a kemény neveket lehetett hallani mindenhonnan, és szerintem pont ez ásta alá kicsit az élményt pár nézőnek. Vagy csak nekem? Túl nagy volt az overhype, ami után egy 6, talán 7/10 film csalódás.

A pozitívumokkal kezdeném: vizuálisan marhajó a film. Igazából ebből a szempontból nagyon tetszett film, rengeteg ötletük volt amit jól viteleztek ki. A gyengébb CGI bájt adott hozzá, kicsit lo-fi hangulatot teremtve, amin sokat mosolyogtam. Végig érezni rajta a törődést, ahogy kitalálták a jeleneteket, áthidalva az esetleges anyagi nehézségeket.

A bajom inkább a párbeszédekkel volt, amik lehet, hogy meseszerűen voltak, de inkább a szokásos színházi hanglat jött belőle. Mindemellett nem volt kellően gördülékeny. Szóval erősek azok az Amélie hasonlítgatások, és hibás képet festenek előre a filmről.

Emlékszem még anno Isolde mondta egy másik hypeosabb, nem blockbuster kapcsán, hogy rendben van a film, de már tényleg ott tartunk, hogy a közepesnél kicsit jobbnak kell örülni, mert annyi a rossz? Na én a Liza után éreztem ezt, szórakoztató film volt, egy rá szánt percet sem sajnálok, de azért még ez sem az az igazi közönségfilm, aminek próbálták eladni sokan.

Chappie – rengeteg jó ötlet a semmibe?

Talán az Neill Blomkamp új filmjének a legnagyobb baja, hogy az ember látja benne a lehetőséget valami jobbra, de sajnos senki nem fegyelmezi meg író-rendezőjét, hogy ezt ki is csiszolja a Chappieből.

A történet annyi lenne, hogy egy programozó egy rendőrségi robotba ülteti a világ első mesterséges intelligenciáját, az extra, hogy azt bűnözők nevelik fel, akiket kedvelnünk is kéne, ha a jeleneteiket elnézzük a film közepétől. Meg feltűnik egy őrült, pusztítás imádó ellenséges robottervező, akinek más tervei és ambíciói vannak.

Rengeteg jó ötlet van a filmben. Ezt minden hibája ellenére el kell ismernem. Nyilván ez az egyik probléma is, hiszen a forgatókönyvön dolgozó Neill Blomkamp és Terri Tatchell páros nem sokat dobott el belőlük. Így lesz igazi hullámvasút a film, zseniális pillanatokból átvált borzasztó gagyikba, miközben döcög a sztorija. De hát persze, hogy nem lesz benne igazi folyamatosság, ha csak ötletek sorbafűzéséről van szó, nem igazi történetről.

Tényleg ez fáj a legjobban, hogy a rendező eldobja a sok filmben bejáratott “tévéből, internetről tanul a gyerek” koncepciót, inkább tapasztalás útján kénytelen felnőni az AI, a sok jó és rossz behatás között, de erre nem működik a színészek és a borzasztó logikátlan ugrások között. Komolyan van olyan jelenet, aminél a fejemet fogtam, annyira illogikus amit a szereplők tesznek, de muszáj úgy cselekedniük, csak hogy a történet legalább erővel haladjon előrefelé. Aztán megint elértünk egy jó ötlethez, és ismét látszik a filmben levő kiaknázatlan lehetőség.

Mindemellett az 49 millióból megalkotott látvány lenyűgöző. Nem csak a két akciójelenet, hanem a robot végig. Emberi, folyamatos, kopott, mindenből süt a használtság, végig realistának érződik. Az apróságokban továbbra is ott van Blomkamp. Ahogy a lepukkant város szinte szépnek látszódik a mocsok alatt az leírhatatlan.

A film főszereplője fantasztikus, a robot tényleg él Sharlto Copley hangjával és mozdulataival. Talán Hugh Jackman gonosza még jó, nem meglepő, hiszen neki ez a szakmája, de a bipoláris forgatókönyvet senki sem képes megmenteni, főleg nem a Die Antwoord. Yo-Landi még csak-csak elmegy a szerető anyának, de amit Ninja színészkedett, az szinte fájt. És mindezt úgy, hogy eredeti hanggal néztem, de szerintem a szinkron sem lehet rosszabb, akármit is hallok róla.

Sorolom itt a jó dolgokat, egyáltalán nem ez a legrosszabb sci-fi amit idén látni fogunk, és voltak jelenetek amik teljesen elkaptak, például amikor magára marad Chappie, de egyszerűen rossz a végeredmény. Nem lehet szépíteni.

utóirat: úristen egy jó forgatókönyvből Blomkamp megrendezte volna azt a Robocop rebootot, ami talán felért volna az eredetivel. Ebben már biztos vagyok, hiszen az ember-robot hibrid dilemmával nem lett volna baja, gonosz kapitalizmus helló, a lepusztult Detroit pedig ennek a filmnek a fényképészével üthetett volna, hogy az Ed 209-ről be is beszéljek.

22 Jump Street: say something cool!

Nem annyira panaszkodni akarok, de néha rossz tudni dolgokat előre. Például a 22 Jump Streetnél mindenhol azt olvastam, hogy méltó folytatás, így elég nagy csalódással jöttem ki a moziból, amikor kiderült, hogy mégsem az. A hazai bemutató eltolásának átka. Persze vannak benne poénok, és nevettem párszor, de nem ütött annyira, mint az ügyosztály előző címe.

a 22 jump street egyetemistái: Jonah Hill;Channing Tatum

A pozitívumokkal kezdeném, ebből is azzal, amikor a Screamhez hasonlóan kifelé poénkodnak a folytatásokról a szereplők. Leginkább azzal viccelődtek, hogy mit várnak az emberek egy folytatástól, de teljesen meta szinten. Ennek az összeadva 5 percnek minden pillanata arany.

Ezen kívül még jó volt, hogy egyetemre mentek a srácok, de még ott is kilógtak kicsit a kinézetükkel, Ebből is jött pár poén. Na meg ismét hatalmas cameo jutott a végére, bár a 21 Jump végére jobban illett, akiket oda szereztek a készítők. Plusz még remeK volt amikor Tatum körberöhögte az irodát, ott borultam. És akkor ennyi.

Összességében sokkal kevesebb poén, látványosabb (bár “elfogyott pénz” közben) akciójelenetek és helyszínek, de ahogy kifelé is poénkodtak vele, ez csak az elvárások betartása, mégha ironikusan is. És egy vicces bunyót kivéve borzasztó ötlettelen az egész. Néha fájt is, hogy feltűnt egy mosolygósabban jelenethez passzoló zene, aztán rögtön vissza is váltottak a tucat akciófilmes “pörgős” szarra. Nem tudom más szavakkal jellemezni ezt ami szólt.

a 22 jump streetesek egy furcsa járműben menekülnek

Hosszan lehúzni nem akarom, de a 22 Jump Streetet összességében kicsit untam. Persze megkerülhetetlenül nagyobb elvárásokkal ültem be rá, ez alatt azt értem, hogy minimum a 21 szintjét vártam, és így csak még fájóbb csalódás lett, amikor azt sem ütötte meg.

The Purge: Anarchy – több akció, ugyanannyi ész

A Purge folytatása abba a hibába esett, amibe az eredeti is belesétált párszor: nem mertek tényleges szatírát csinálni a társadalmunkról. Viszont most horror helyett inkább akciófilmet kaptunk.

Szóval az a film alapja, hogy minden évben van egy 12 órás időszak Amerikában, amikor szinte mindent szabad. Gyilkosság, rablás, nemi erőszak, ami a perverzek fejében megszületik azt meg is csinálhatják. Az átlagemberek többnyire a kicsinyes bosszúikat tolják, többnyire vérengzésbe torkollva, a gazdagok meg mindenféle játékot, már azok akik nem rejtőztek el a házukban, mint az első rész szereplői.

A lényeg, hogy a folytatásban egy a Purge során lerobbanó kocsis párt, egy “random” anyukát és lányát, na meg a fő badassunkat követhetjük. Ez utóbbi igazi céllal bóklászott az utcán, de a jó szíve végül oda sodorja, hogy segít az előbb említett duóknak. És innentől igazi ötletkavalkádot kapunk.

A film rendelkezik valami szerkezettel, de inkább csak “mi történhet egy ilyen purge alatt” gondolatok vannak benne összefűzve. Avagy most apróbb fejezetekben láthatjuk, hogy ki-mivel üti el az időt, miközben hőseink sodródnak az árral és próbálnak életben maradni az utcákon. Akadt pár érdekesebb ötlet ezek között, de valahogy szétesett a film.

Mindezek mellett sajnos a társadalomkritika megint elmaradd. Vagyis van, mielőtt valaki rám támad a kommentekben, de az ilyen elsős módon van a képünkbe tolva. Amire esetleg csak utalgattak az első részben, azt itt egy random szabadságharcos ki is mondja. Azért a film végi csattanó tetszett, még ha lehetett is sejteni előre.

Minden hibája ellenére mégis ajánlom akciófilmbuziknak, mivel Frank Grillo eléggé durván odacsap közben, még akkor is, ha B-filmes az egész, van valami bája.

Lucy

Ha eddig nem lett volna világos: Luc Bessonnak el kéne felejteni a forgatókönyvírást. De komolyan, szerintem ha a rendező leülne a Lucy elé úgy, hogy nem ő csinálta, rögtön kiszúrná mi a baj vele.

Scarlett Johannson két stukkerral a Lucyban

A történet mindenhonnan vesz, mert miért ne. Van itt 2001, Crank, Limitless, meg a saját filmjeihez is sokat nyúlkál Besson végig, szóval egy hatalmas katyvasz az egész. Onnan indulunk, hogy az emberek csak az agyuk 10%-át használják, de a főszereplő csaj a hasában szállít valami kísérleti drogot, aminek a csomagolása megsérül, és a szer a vérébe kerül, amitől az agya elkezdi átlépni a határait. Vagy mi a fasz.

Tudjuk, hogy hatalmas baromság az elmélet, de valamiért az emberek szeretik ezt, talán mert sokan vágynak arra, hogy legyen egy szer amitől az eszük elszáll. Na jó, én is két marékkal enném, de a Lucynál még a Limitless is sokkal jobban dolgozta be ezt a vágyat film formába nekünk. Itt az egyik legnagyobb baj, nem a hülye elmélet, hanem hogy a Lucy hiába akciófilm, egyszerűen túl sokat foglalkoznak az áltudomány résszel. Láthatóan a játékidőt akarták húzni a professzoros jelenetekkel, de még így is csak 89 perc lett a végeredmény.

És akkor milyen a látvány? A film első felében van pár jól megkomponált jelenet érdekes vizualitással és remek vágással, semmi extra, de remekül működik, élvezetes. Aztán úgy 40 perc után elfogy a szufla és borzasztó akciójelenetekkel eljutunk a a “2001 light + Mátrix” részhez, ahol már teljesen feladta a rendező forgatókönyvíró mindenes Besson.

A Lucy rosszarcú figurái

Ami viszont tetszett még az a casting, jó pár érdekes arc lubickolt az első 40 percben, és Scarlett abban a 3-4 jelentben ahol még kellett neki egész jól színészkedett, ment át 10/10 közepesen buta csajból robotba, viszont amikor terminátor módban tolta ott már bárki lehetett volna a helyén.

Ez a film egy nem túl eredeti ötlet és egy videóklip széthúzása lett, elég nagy csalódás sajnos, még ha az elején nem is tűnt annak.

Ride Along (Pofázunk és végünk): majdnem

A Ride Along olyasmi, mint az NFS volt pár hete, avagy rossz film, csak valahol mégis szórakoztat, viszont rosszabb annál. Aki nem akar többet olvasni: maximum kölcsönözve javasolt az otthoni megtekintése.

a Ride Along főszerelő párosa

Igazából nem tudom miért mutatták be mozikba, itthon meg aztán főleg kérdéses, de nyilván a forgalmazó jobban ismeri a magyar piacot. Nem is ez a lényeg, hanem hogy a Ride Along teljesen videókölcsönzős film, hiányzik belőle a nagyvászon plusz, de a helyén kezelve egész jó volt.

A történet eléggé 80-as évek: a bomba csaj nem dönthet a pasijáról, a mogorva bátyja beleegyezését kell kérni a nászra. A probléma, hogy a tesó (Ice Cube) eléggé kemény zsaru, a leendő férj (Kevin Hart) pedig ennek az ellentettje, bár zsaru akar lenni.

A megoldás? Egy Training Day-szerű közös nap.

Nyilván minden fordulat kiszámítható, de szerencsére nem komoly akciófilmet akartak csinálni, így ezzel nem is foglalkoznék tovább. A probléma inkább az, hogy a poénok között ritkán van kiemelkedő. Elvileg Kevin Hart az egyik legviccesebb amerikai, csak ezt ritkán látjuk a vásznon. Azért néha sikerült elvigyorodni rajta.

a szerelmespár

Mondjuk ki, erőteljesen közepes a Pofázunk és végünk (ehh…), legalább nem a Kiképzést próbálták viccesíteni, pedig a film emlegette Denzelt. Az if i could just kill a man és a today was a good day nekem vagy egy pontot húzott az értékelésen. Bírom amikor Ice Cube ilyesmit bevállal, hiába nulla színész.

300: Rise of an Empire – “jó lesz az 5 éves folyadék render”

Idén feltámadt a szandálos-kardos-b***ós mozifilmek stílusa, így természetesen vissza kellett nyúlniuk a modern klasszikushoz, a 300-hoz is, ami elindította a Spartacus sorozatot. Ez utóbbi lehet felelős azért, hogy ennyi embernek jutott eszébe hasonló film készítése. Így került elő a Hercules: legend akármi, na meg a 300 folytatása, izé kibővítése is.

A Rise of an Empire tulajdonképpen az első részben látottakat egészíti ki nekünk nagyon-nagyon sok felesleges dumával. Mondhatni történelem lecke lehetne. Megtudjuk hogy született az isten király (vagy miaf volt Xerszész), megtudjuk mik történtek a tengeren miközben “Butler” feltartóztatta a Perzsa sereget, meg az is, hogy utána mi volt.

Igazából ha jobban tojtak volna a történelemre, pedig így sem lehettek túl pontosak — itt egy rövid leírás Szalamiszról –, akkor talán jobb film keveredett volna a 300 2-ből. Így sajnos a borzasztó narráló megoldással igyekeztek tudatni velünk, amit jelenetekkel nem sikerült, minimális hátteret biztosítani a harcokhoz. Előbbi linket elolvasva közel sem eleget.

A látvány viszont megint működött… egy darabig. Rendben, a CGI vér és a feleslegesen sok csonkolás (azért ennyi ember csontjait nem vágják át ennyiszer csak úgy) kicsit túlzásba lett víve, de pár lassítás azért adta. Bár ezúttal kevesebben gyúrhatták ki magukat, mintha Themisztoklész has”izmai” nem mindig ugyanoda lettek volna festve/renderelve (sokszor csak a fejét mutatták, legegyszerűbb:).

Tipikusan felesleges folytatás lett a 300: Rise of an Empire, egyszer meg lehetett nézni, Eva Green teste baromi jó, de a film kihagyásával sem vesztettem volna túl sokat.

Röviden: Evil Dead (2013)

Ajaj, az eredetiért nem rajongok vallásosan, ezt nézzétek el nekem így rögtön az elején. Nekem úgy tűnik, hogy ezzel a remakekel elérték amit az előzetes kampány során emlegettek: többnyire komoly, véres horrorfilmet hoztak.

az a legnormálisabb kép a filmből a googleben!

Akad pár kikacsintás, de ezt a “kupac fiatal talál egy látszólag emberi bőrrel bekötött könyvet, az egyik okos felolvas belőle valamit, aztán elszabadul a pokol” témát egész normálisan dolgozták fel. Ami külön tetszett, hogy egy drogelvonás ürügyén okkal hessegették el a fiatalok az intő jeleket, hiszen a megszállt csaj csak nem bírja az anyag nélkül.

Aztán jött a vérengzés. Újra nem nézném, és lehet, hogy a Cabin in The Woods vett el kicsit az éléből, de azért jobban szórakoztam rajta, mint pár zsánertársán mostanában.

Röviden: The Wolverine

Engem is meglepett, hogy a közepesnél rosszabb trailerrel rendelkező Rozsomák-film mennyire szórakoztató lett. Nyilván Aronofsky jobb japán kalandot kanyarított volna, és tutira összekülönböztek a stúdióval kreatív ügyben, de a második Wolverine jobb lett, mint az első. Mondjuk ez nem is volt olyan nehéz feladat.

The wolverine: Jackman feszít

Az tény, hogy Hugh Jackman még mindig az egyik legjobb szuperhős casting, mióta vannak ezek a képregényfilmek, meg az is, hogy a történet lehetett volna jobb, de valahogy többnyire gördülékenyen haladt előre zúzástól-zúzásig, bár a helyszínben rejlő plusz hangulati elemeket nem annyira jól aknázták ki.

Itt kiemelném, hogy a trailerben borzasztónak kinéző gyorsvonatos akciójelenet kifejezetten tetszett végül. Nem lett klasszikus, de nem bántam meg, hogy megnéztem. Külön vicces, hogy jó pár moziban nézett blockbusternél jobb volt, de pont az azokban való csalódás miatt hagytam ki anno.

The Lone Ranger: a meghasonlott film

Úgy tűnik, hogy a kiégés miatt elhalasztott nyári blockbusterek azok, amik valójában elmentek. Itt van például a Lone Ranger, amiben rengeteg hiba található, de mégis szórakoztató.

lone ranger: depp ránk néz

Miről is szól a film? Hm, a kapzsiságról? Hosszabban meg nem érdemes kifejteni, hiszen ez az egyik fő baj a Lone Rangerrel: elég sok baromsággal próbálták bonyolítani a történetét. A két főszereplő is kapott háttértörténetet, amik összeálltak egy nagyobbá és két főgonosszá. És emiatt lett két és fél órás a film, ami nem állt jól neki.

Nekem mondjuk pont azért tetszett, mert Karib Tenger a vadnyugaton. Depp hozza a Jack Sparrow karaktert, csak rum keresése helyett a fején levő halott madarat eteti, miközben különféle kalandokba keveredik az oldalán a Lone Rangerrel, akit nagyjából ő mentett meg, hogy utána ketten üldözzék a gonoszt. Szóval a mellékszereplő tulajdonképpen a főszereplő, vagy mi.

Ellenben ha értéket keresnénk a filmben, akkor pont hogy Tonto-t kéne teljesen kivenni. Gondoljátok végigó: mi lenne, ha csak a Ranger történetét kaptuk volna, ahogy újjáéled a sivatagos vidéken és leszámol a gonosszal. Szinte már normális westernnek hangzik, csak arra még kevesebben mentek volna, bár így is bukott a mű.

Szóval valahol ez a kettő között esett seggre a Lone Ranger. Szerencsére a sok hibát nekem feledtették az idióta és vicces akciójelenetek, amik annyira képtelenek voltak, végtére is egy gyereknek mesélt történetről van itt szó, tele túlzással, hogy néhol elvigyorodtam rajtuk. Viszont teljesen megértem, akinél kicsapta a biztosítékot.

Thor: The Dark World: non-stop action?

Gondolom feltűnt már, hogy Thor nekem közel sem a legkedvesebb Marvel karakterem, így természetesen alig sem vártam, hogy újra moziba lássam. Ezt csak úgy alapozásnak az alábbi sorokhoz.

thor a dark world című második részben

Tipikusan olyan folytatás, ahol a nagyobb és több dologra pörögtek rá. Ezúttal nem kellett tökölniük Thor világának az építésével, rögtön az akcióba vágtak, hiszen az kell a népnek, na meg poénok, amiket elsütnek előre a trailerben. Ezt komolyan lehet venni, nagyjából az összes vicces jelenetet előtték előre, kivéve egy cameo-t és Loki pár arckifejezését.

Ha már szóba került: Loki. Még egy film amit lenyúlt magának, ezúttal sokkal hátrányosabb helyzetből, hiszen köze nem volt a főgonoszhoz. Többnyire Asgard egyik tömlöcében dekkolt, amíg nem kellett a segítsége (ezt is tudtuk előre természetesen). Még így is felüdülés volt minden jelenete, hiszen a Dark World tényleges főgonosza egy hatalmas nulla volt.

Nem Christopher Eccleston alakítását akarom leszólni, hiszen az elvileg torzított hang (szinkronosban ugye ez mindegy) és a mozdulatlan álarc mögött szinte bárki lehetett volna, hanem úgy konkrétan a karaktere volt zéró. Klisésen nagyjából annyi volt, hogy ő a gonosz aki gonosz dolgot akar tenni az univerzummal. Ennek az útjába kerül Thor meg a csaja meg Asgard.

Kicsit olyan volt az egész, hogy ők is tudták mennyire semmilyen és tét nélküli a történet, így viszonylag komolytalanra vették a filmet, hiába halnak meg benne elég sokan. De most komolyan, ha a Pacific Rimen kiakadunk butaság szinte, akkor az éterre (Aether) szinte tök véletlenül akadó “Thor Csaja” mennyire nevetséges forgatókönyvírói megoldás? Véletlenül pont Londonban van és a “Comic Relief” mellékszereplő pont odarángatja egy vicces randiról. Jó alapozás annak, ami utána jött.

Azt viszont el kell ismernem, hogy a végső csata odacsapott. Általában azokon szoktam a legnagyobbakat ásítani (a napokban lesz is szó egy tipikusan rossz végről), még az Avengersnek is talán az a leggyengébb harca, hogy az Iron Man 3 robotorgiáját ne is említsem, viszont itt végig ámultam. Sikerült ötletesre és követhetőre összehozniuk. Ez kicsit fel is dobta a filmet.

“Ez is megvan”, nagyjából így tudnám összefoglalni a Thor: a sötét világot. Semmit nem vesztettem volna, ha kihagyom, amivel tökéletesen illik az idei év blockbusterei közé.

Riddick: B-mozi a maximumon?

Még régen a Pitch Blackkel kezdődött, aminek a DVD sikerén szerintem sokan meglepődtek, így a Chronicles of Riddick című folytatásban a tipikus hibákat kaphattuk: nagyobb, több, még még még. Meg is lett az eredménye, hiszen épphogy a pénzüknél lehetnek vele. Itt el is halt volna Riddick karaktere, ha a főszereplő Vin Diesel és a rendező David Twohy is feladja a harcot, de nem így tettek, ezért potom 9 év után újra vásznon láthattuk őt…

riddick 2013-ban is a szörnyek ellen

Egy 4-5 perces flashback után dobják is a Chronicles történetét, Riddick elhagyatottan dekkol egy bolygón, ahol a túlélésért kell küzdenie. Aztán feltűnnek a fejvadászok és a bolygót ritkán ellepő (bár nem 22 évente) ellepő szörnyek. Már csak a buliba keveredő ártatlanok hiányoznak a remakehez, de ők nagyon.

Nekem a legjobban az tetszett, amikor Riddick csak egyedül mászkált a bolygón és a túléléséért küzdött, talán mert ez nem volt benne a Pitch Blackben. Aztán jött az emberek közelében hangtalanul bujkálás, na meg később a szörnyek ellen az összefogás, más néven a bevált recept, és kicsit csökkent az érdeklődésem.

Instead of Furya, they took me to someplace called not-Furya.

Azt azért el kell ismernem, hogy a Chronicles-szel ellentétben ezúttal szórakoztató az összes mellékszereplő, mintha az író rendező Twohy feladta volna a nagyszabású álmait és teljesen magáévá tette volna a B-mozis mentalitást: szinte mindenkinek van szórakoztató egysorosa a klisék között elrejtve. Mondjuk elnézve a CGI-ra költött pénzt érthető is, hogy nem akarták túl komolykodni a filmet.

Néhol katasztrófa, ahogy a trükkök kinéznek, ez azért is durva, mert a Pitch Black mikori, aztán még azt a szintet is csak épphogy hozzák 38 millióból 2013-ban. Összehasonlításképp a District 9 összesen 30-ból készült, bár tény hogy más fajta CGI-t kívánt.

Somewhere along the way I lost a step, I got civilized.

Nyilván nem bántam meg a megtekintést, hiszen pár helyen kellően tökös volt, és hát Riddick az egyik legjobb modern badass, aki tökéletes túlélőként mindenféle idegen lényt felaprít ha kell, de a Pitch Black újrahasznosításából közel sem született annyira újranézhető termék, mint tervezték.

Ender’s Game (Végjáték)

Újabb tollbamondás? Olvasva pár véleményt leginkább azoknak tetszett a film, akik olvasták a könyvet, akik nem azoknak meg a semlegestől a borzasztóig skálázódott. Ennek egyszerű oka van.

Az Ender's Game lényege

Gavin Hood értette az Ender’s Game regényt, sőt, a szellemiségéből is áthozott pár dolgot (csodálkoztam, hogy az utolsó jelenet és a játék elfért), viszont az ilyen szolgai feldolgozáshoz legalább 3 órás játékidő kellett volna, csak hát azt nagyon kevesen engedheti meg maguknak blockbuster földön. Így született ez film, amiben baromira gyorsan, felületesen történnek a dolgok, csak hogy mindent belezsúfoljanak.

A legnagyobb hiba, hogy külsősként szerintem érthetetlen miért pont Ender a “The One”, aki ennyire tökéletes a feladatra. Az főszereplő empátiája mellett még a zsenialitása sem jön át a filmben, hiszen a könyv legfontosabb részét, a Battle Schoolt itt érthető módon baromira gyorsan le kellett zavarniuk, ahogy Peternek sem juthatott játékidő. A kiképzés ezen szakaszából az lett, hogy több fontos mellékszereplő mantrázza a lényeget, miszerint “Ender zseniális”, hátha elhiszi az egyszeri néző nekik.

Nekem amúgy nagyjából tetszett, de igazából ha nem készül el, akkor sem szomorkodnék túlzottan. Egy-két helyen baromi látványos volt. A színészek jól lettek kiválasztva, még Ender is. Az sem zavart, amit kihagytak a könyvből, az sem amit hozzátettek, de… Valahogy ezt az érzelemmentes semmilyen utóhangot hagyta bennem a film, így leszólni nem lenne értelme, de éltetni sem tudnám.

We’re The Millers (Családi Üzelmek)

Fogjuk a családi vakáció filmeket, aztán Apatow szellemében hozzuk őket 2013-ba, és megkapjuk a We’re The Millerst.

Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért erőltetik a majdnem 2 órás komédiákat. A Millers is egész korrekten halad a történetével, erre a közepén úgy leül, hogy rossz nézni. A végére valamennyire összeszedi magát, de ott meg a tipikus tanulság részek nem segítenek eltüntetni a keserű szájízt.

– What, I’m homophobic because I don’t want a penis in my mouth?
– Exactly.

A történet annyi, hogy egy kisstílű drogdíler kénytelen Mexikóból áthozni egy nagy szállítmány füvet a főnökének. Ezt úgy akarja megvalósítani, hogy egy furcsa családot kerít maga köré, hátha így nem nézik át a kocsiját a határon. Így kerül össze egy furcsa srác, egy sztripper és egy hajléktalan lány. Aztán szépen összecsiszolódnak a megpróbáltatások alatt, jada jada tipikus húzások.

Sajnos nem lett túl kiemelkedő a Millers, pár helyen lehet nevetni, aki szereti a sitcomokat annak pedig a rengeteg ismert arc fogja feldobni, na meg pár meta poén is akad (Dexter és áltozatai, vagy a blooper reelben egy hatalmas), de mégis hiányzik valami.

Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy hiányzik az élet belőle, a pezsgés, egy kicsit kiszámított az egész film pár jó ötlettel megspékelve.

Jobs

Steve Jobs nem volt kedvelhető, ezt még a filmből is meg lehet állapítani 10 perc alatt.

ashton kutcher as steve jobs

You are good, you are damn good, but you are an asshole.

Az a helyzet, hogy a főszereplő antipatikussága aláássa az amúgy sem túl jó filmet, ezt úgy mondom, hogy nem akarok elvitatni semmit a zsenijéből. Steve Jobs korai éveivel foglalkozik a Jobs, ahogy beindult a karrierje, ahogy Hollywoodi módon van benne egy törés, amikor kitúrják az Appleből, és a csúcsra való visszatérése.

Mindezt sújtja a tipikus életrajzi filmek rengeteg hibája. Egyszerűen túl sok mindent akarnak elmesélni, túl kevés idő alatt, így sokszor az van, hogy mutatnak egy részletet, ami fontos a főszereplő jelleméhez, de nincs rendesen kontextusban, csak kötelező “tananyag”. Tényleg csak annak tudom ajánlani a filmet, akit az átlagnál jobban érdekel Steve, és a legjobb életrajzi könyv után még hozzá köthető mozgóképre is kíváncsi.

Viszont amitől sokan tartottak az nem vált be, Kutcher egész jó a szerepben. Az öregebb Jobsnak nem annyira, de a fiatalnak bőven megfelel, vagyis nem rajta úszott el a film végül. Ide egyszerűen egy jobb író kellett volna, nem véletlenül várom a Aaron Sorkin-féle “jó régóta nincs hír róla” levezetést, hiszen ő még a Facebook szintén antipatikus alapítója köré is fantasztikus művet írt.

After Earth (A Föld után)

M. Night Shyamalan hetet tartok, legalábbis a podcast miatt megnéztem újra a Sebezhetetlent, és ha már lúd, akkor legyen kövér, a nyári hatalmas buktáját, az After Earth-öt is megejtettem.

Az a helyzet, hogy a 11%-os Rotten Tomatoes pontszámot nem értem a film kapcsán. Avagy a kritikusok többsége 1/10-re tartja. Bár lehet, hogy pont a megzuhant elvárásoknak köszönhetően, de az After Earth szerintem… erős közepes. Nem akarom éltetni, de a bukásához Shyamalan boszorkányüldözése, az Oblivion viszonylagos sikere is hozzájárulhatott.

A történet ugye annyi, hogy egy űrhajó lezuhan az 1000 éve magára hagyott Földre. A katasztrófa közben ketté szakad, így a pilótafülkés részről át kell menni messzi farokhoz, ahol van még egy ép jeladó. Persze akadnak bonyodalmak közben, de láthatóan egy eléggé egyszerű történetről van szó, amibe belefűztek némi önvizsgálatos, félelemleküzdő kurzust. Hiába van ez utóbbiban rengeteg hiba, mégis működik.

A probléma, hogy nem mertek igazán mélyek lenni, de egy rendes dzsungelben menekülős filmhez kicsit kevés volt a két szereplő, és a leselkedő veszélyek. Jobban szét lehetne szedni a filmet, de nagyjából jól szórakoztam rajta. Néhol izgalmas, végig szép, és benne van az elveszettség érzése.

Az egyetlen tényleges problémám az volt, hogy éjszaka valamiért baromi sokat esik a hőmérséklet a Földön, de ezt minden állat és növény túléli valahogy, csak az oda keveredett embernek jelent veszélyt. Tipikusan azt éreztem ezen a bonyodalmon, hogy 80 percesről 100-ra akarták húzni a játékidőt, némi plusz izgalommal, ami egy Riddickben elfér, viszont az After Earth-öt kicsit komolyabbnak szánhatták alapból.

A másik bajom pedig Jaden Smith. A kissrác menekül át a dzsungelen, miközben az apját játszó apja sebesülten dekkol a pilótafülke közelében. Az erdős, riadt részekben még nem is volt a gyerekkel akkora baj, nyilván az utolsó hajszáláig retteg, de amikor érzelmes, színészkedős jelenetet próbáltak összehozni vele, na…

Látszik, nem tudom ténylegesen megvédeni a filmet, és ha bántani akarnám, akkor úristen de szét lehetne kapni, de a borzasztó visszhanggal nem értek egyet, ennél sokkal de sokkal több rosszabb filmet láttam már.

A Pain & Gain védelmében

Michael Bay legjobb filmje az utóbbi években. Micsoda kijelentés, de a Transformersek után nem könnyű felfelé bukni. Sajnos a Pain & Gain még így sem kiemelkedő, de legalább nem végletekig rossz.

a pain and gain túlszaturált világa

Igazából a legdurvább az egészben, hogy mindez igaz történet alapján készült. Ezt úgy kell érteni, hogy némileg át lett írva a filmszerűség kedvért, de amit láttunk azt tényleg elkövették: 3 testépítő fazon megkínzott és ölt gazdag embereket, hogy megszerezze a vagyonukat.

a pain and gain túlszaturált világa

Eléggé durva történet, erre fogták magukat és Mark Whalberget, a Rockot és Anthony Mackie-t tették a főszerepbe, hogy máris nehezebb legyen ne kedvelni egy kicsit a rosszfiúkat. Aztán nyakon öntötték némi komédiával is, hiszen mindegyik testépítő fazon 90-es IQ alatt éli az életét, ami jó pár vicces helyzetet szül. Illik Bay-hez a róluk szóló film elkészítése.

one way: jesus

A főbb problémám az volt a Pain & Gainnel, hogy tipikusan túlhozott az egész. Egy ideig érdekes, leköti az embert, de ebben nem 2 óra puskapor volt, legalábbis így, hogy viccesre próbálták csinálni. A másik, ami szerintem kicsit olcsó, amikor sok dolgot csak belső monológgal tudnak elmondani a nézőnek. Persze, ott is voltak poénok, de erőteljesen elvesz a film érzetből.

Ellenben az egész gyönyörű. Bay kivételesen nem rángatja agyon a kamerát, robbanás sincs sok, inkább az operatőrével karöltve csak bíznak az agyonszaturált, jól beállított képekben.

Folytatódik a bejegyzés »

Röviden: The Colony

Avagy a “semmi egyedi ötletünk nincs, de csináljunk valamennyire szórakoztató filmet” tökéletes példája. A Colony nem is igyekszik sokkal többet mutatni annál, mint amit az első trailer után tippeltünk.

A jövőben folyamatosan havazik, az emberek föld alatti kolóniákon élnek, az egymás közeliek megállapodásban vannak, hogy segítenek ha kell. Nyilván az események elindítója egy segélykérő rádióadás, hőseink el is indulnak a mentőakcióra. Hogy mit találnak a másik kolónián? Semmi meglepetést.

Szóval egy egész jó poszt-apok módon kezdünk, kevés túlélő, kevés remény, szigorú szabályok. Mindezt teljesen lo-fi módon kell elképzelni, enyhén szervezett átlagemberek, és pár volt katona él a föld alatt. Valójában a túlélésért megtett erkölcstelen dolgokkal alig foglalkozik a film, így az egész jól hangulatot építő első fele után egy elnagyolt, darabolós akció-horrorba fullad. Pontosan így áll az, hogy valamennyire szórakoztató, de nem újranézős.

Röviden: Monsters University

Az a helyzet, hogy a Pixar nem csinálta meg. Itt az ideje, hogy tényleg befejezzék a folytatásokat és prequeleket egy időre.

monsters university főszereplője

Ezúttal fogták az összes egyetemes film klisét, beletették egy underdog versenyzős sztoriba, aztán semmi extrát nem kevertek hozzá. Biztos erre kapnám meg, hogy mese, és ez teljesen igaz, annak viszont túl hosszú volt, legalábbis a teremben tartózkodó gyerekek számára, akik a fő versenyszám után már nagyon azt akarták, hogy vége legyen. Sajnos előtte még jött egy felnőtteknek szóló horroros ijesztegetés, csak hogy még jobban átjöjjön a film üzenete az önismeretről és elfogadásról, meg a többiről.

Az ember egy Pixartól többet vár, ez semmiben sem különbözött a versenytársaik pénzre hajtó műveitől. Nem volt benne szív és lélek. A film előtt vetített esernyős sztori meghatóbb volt az életre kelő hétköznapi tárgyakkal.

← Vissza a jelenbe - A múltba →

Kategória archívum: ******