Ki tette, mi van, miért, baszki még egy fordulat? A Fantasy Island egy sorozaton alapszik, és ez az epizodikusság teljesen tettenérhető a filmen, hiszen a végeredmény olyan, mintha nem is egy pilotot, de egy sweeps, avagy évad közbeni pörgősebb epizódot láttunk volna.
Nem állok le a sorozatos példával, mivel a film hiába alapozta a történteket, de valahogy mégis olyan gyorsan rázódott bele a karakterek többsége a sziget fantáziamegvalósító képességeibe, mintha a néző kezét már el mernék kicsit engedni. Vagy csak annyi fordulatot akartak, hogy muszáj volt pörgetni.
A Fantasy Island lényege, hogy a szigetre érkező vendégek egy nyereményjátékkal kerülnek oda, és olyan élményt kapnak, amire egyikőjük sem számított: valahogy életre kel a legtitkosabb fantáziájuk, vágyuk. De a szigeten mindig van valami fordulat ebben, nem lehet kiszállni, a végéig kell élni az általában rossz irányba forduló beteljesítését a vágyaknak.
A film a leckéztetés helyett, hogy engedjük el a múltat, ne álmodozzunk rajta, inkább egy ilyen ki-mit-miért tett irányba kalandozik. Kicsit amolyan krimisen. Direkt nem akarom más filmekhez hasonlítani, de a sima jumpscare horror mellett tényleg inkább a csavaros történetre mennek. Ezt most nem pozitív vagy negatív jelzővel illetném, bár nekem utóbbi, inkább csak amolyan figyelmeztetés, hogy oda kell figyelni.
A legnagyobb gond, hogy valahogy semmit sem alapoztak meg igazán, plusz sokszor csak szövegeléssel jött a fordulat. Talán erről is eszembe jutott a sorozatos múlt. Állnak a karakterek és “rájönnek”, nem a történések görgetik előre a cselekményt, hanem csak úgy felfednek dolgokat, miközben kapjuk a sok red herringet meg igazi herringet.
A végeredmény tipikus Blumhouse mű. Mármint a sok közepes és/vagy szar halmazába illő, a Truth Or Dare, Ouija és hasonlók mellé. Bár nem Blumhouse, de az Escape Room minősége is beugrott. Amolyan háttértévé? Csak a fordulatok miatt itt oda kéne figyelni.
